Világ, 1926. február (17. évfolyam, 19-41. szám)

1926-02-02 / 19. szám

iRA 3000 KORONA f­ajtá* 1 ^Olgárt fogok harcosa. Tiszteli a fa­­nonan­y, a művészet és a gondolat szabadságát. 68*28 a gyengéket az elnyomottakat, az üldözötteket. Vétót kiált az igazságtalanságnak, a gyűlöletnek és a bosszúnak. Védelmezi a Qiunkát, mely a békétlenség levegőjében el­sorvad. Hirdeti a népek, osztályok és felekeze­­tek egyetértését Tanítja az egyén áldozatkész­ségét a nemzet és a társadalom nagy érdekei iránt, az erősebb mérsékletét a politikai és gaz­dasági életben. Hirdeti a műveltség hatalmát, a kultúra útjának szabadságát és vámmentességét.VILÁGO A. Világ Magyarország megújhodását a demo­­kráciától és a fokozott műveltségtől várja. Nem veszi hiába ajkára a haza nevét, de a hazát szolgálja minden betűje, gondolata, érzése. A Világ ereje a tiszta meggyőződést megtörhetik, de meg nem hajlíthatják A Világ tiszteli má­sok meggyőződését de hadat üzen az elvek mögé rejtőző kalandorságnak és tztetnek A Világ eszméket ideálokat, reform törekvéseket szolgál, nem­­pártokat. Pajzsa a gyengéknek, védelmezője az elnyomottaknak, kardja a szebb főbb és tisztább magyar élet gondolatának. XVII. ÉVFOLYAM 19. SZÁM : 1913-35 szerkesztette: perjesz lajos : KEDD, 1926 FEBRUÁR 2 Windischgratz herceg lelki gyermekei az előszobában és a Pasaréti úton . Az ügyészi vádirat hellyel-közzel szétfosz­­latta a titokzatosságnak azt a ködét, amely idáig a frankhamisítási ügy fölé borult, semmiféle szempontból nem használva, és sokféle szempontból ártva. De van egy-két kérdés, amelyet a vádirat sem világít meg például és mindenekelőtt az, vájjon a kissé fantáziátlan Nádosy és a túlontúl fantaszté Windischgratz mellett nem volt-e ennek az ügynek valamilyen szellemi feje és vezér­kari főnöke, aki fölvetette az ötletet, ki­osztotta a szerepeket, mozgatta és irányí­totta a munkát. Amint az ügyészi vádirat végighalad az események menetén, itt és ott vannak olyan hézagok, olyan logikai zökke­nések és folytonossági hiányok, amelyek arra vallanak, mintha nagyon diszkrét lett volna a vallomás megtételénél a felfüggesz­tett országos főkapitány, és mintha a diszkréció példáját szigorúan követte volna Windischgratz herceg, aki szeretett csevegni, sőt fecsegni addig, amíg nem csapódott le mögötte a fogházcella vaslemezzel bélelt, vas rostélyos ajtaja. Valószínűleg az ügyészség vezetőinek is az volt az érzésük, mikor sorjában egymás­mellé fektették a nyomozás adatait: itt hiányzik valaki, itt hiányzik egy olyan em­ber, akinek merész ötletei vannak és fe­gyelmezett fantáziája, itt még keresni kellene valakit, aki rangban talán jóval alatta állott az országos főkapitánynak, és születése sze­rint nagyon elmaradt a hét aranygyapjas vitéz leszármazottja, rokona mögött, de azért a vezérkari főnök szerepét játszotta az egész vállalkozásnál. Mert ismételjük: Nádosy Imrének túlontúl kevés és V­­n­­dischgratz Lajosnak túlontúl sok fantáziája volt az ilyen kaland tervének kiépítéséhez, menetének irányításához. Mintha hiányoznék még a vezérkari fő­nök alakja arról a nagy történeti csoport­képről, amelyen a frankügy huszonhat le­tartóztatottja foglal helyet, szegélyezve az egyik oldalon a tábori püspöktől, a másik oldalon a Postatakarék vezérigazgatójától, középütt Nádasy Imre robusztus és Win­dischgratz Lajos cingár alakjával. Azután pedig hiányzik még valami: hiányzik az a titokzatos cél, amelynek érdekében Win­dischgratz Lajos herceg 10 milliárd befek­tetést folyósított saját pénzéből, vagy inkább hitelezőinek pénzéből a hamis frankok elő­állítására. Úgy látszik, a nyomozás vezetőit nem ér­dekelte az, mi volt a mindig csak álta­lánosságban emlegetett titokzatos cél, amely iránt hetek óta állandóan tuda­kozódtak a lapok, és a politikusok, néha igen aláhúzott formában. Vagy erről egész harmonikusan hallgattak a vádlottak, pedig közülök igen soknak kellett hallania: m miért kellenek, és miért teremnek a hamis ezerfrankosok. Mert a letartóztatottak kö­zött van jó egynéhány, aki nem­­szegődött volna Nádosy és Windischgratz szolgála­tába, ha nem kap szabatos felvilágosításo­kat a titokzatos célról. A Sipka-szorosnál minden csendes, és mi nem törhetjük meg a csendet. De annyit talán szabad mondani: nagy szerencse volna az, ha az albrechtiá­­nus kísérletezés ostoba és frivol kalandja felé vezetnének el a szálak, mert azt a léha ka­landor-politikát, amely a múlt hónapok so­rán át annyit szerepeltette a jómodorú és jómódú, szőke fiatalembert, igazán még Ma­gyarország ellenségei sem minősíthetik — nemzeti céllá. Ha valóban így történt, akkor nem történt semmi más, csak egy ostoba és frivol kaland tárta fel egészen fe­nekéig korlátolt frivolitását, és ez még ár­nyékával sem súrolhat kompromittálóan komoly érdekeket. Ne tessék rossz néven venni a súlyos sza­vakat, és főleg ne tessék rossz néven venni az általunk egyébként nem igen használt, de most idejegyzett szót: nem volna túlon­túl csodálatos az, ha a frankhamisítások er­kölcsi luesze vérrokonságban, vagy legalább oldalági rokonságban volna egy frivol kaland léha könnyelműségével. Ez az erköl­csi luesz igen jól egészítené ki a szovjet­­királyság szép álmának­­ etikai felépítését. Mert most jut eszünkbe: amikor a Világ elő­ször írt egy dalt a jómodorú és jómódú szőke fiatalemberről, vagy inkább azokról, akik visszaélnek a szőke fiatalember tájéko­zatlanságával és tanácstalanságával, a Világ ellen ezért a cikkért pert indított a cikk ál­tal nem említett és nem érintett — Baross Gábor, aki találva érezte magát, a jó isten tudja miért, vagy Baross Gábor a megmond­hatója, miért... Most pedig beszéljünk a Postatakarok vezérigazgatójáról, aki — szabadságon van szer a* tábori püspökről,’ aki hammálól hete­n van fölmentve hivatali fun­kciói alól a ma hirtelen kippattant, de idáig mindig cáfolt hí­rek szerint. Igazán nem akarunk meghajszolni amúgy is bajba keveredett embereket, és nem akarunk kihorgászni az ügyészi vád­iratból itt és ott mellékmondatokat, amelyek igen kínosan hathattak olvasás közben Zad­­ravetz Istvánra és Baross Gáborra. Az olyan mondatok, mint január tizennegyedikéig ta­gadásban volt, vagy mint megváltoztatva és módosítva vallomását, nem egészem illenek a meggyőződés intranzigens lovagjaihoz, akik vállalják tetteik minden konzekven­ciáját. Ilyenféle­­ ingadozás és bizonytalan­ság egyes terheltek részéről, szoros vo­natkozásban saját személybiztonságukkal, akad még néhány a vádiratnak nem egy he­lyén, de erről most ne essék szó. Most ne essék szó másról, mint az előszobáról, és arról az ezerfarnkosról, amely nem volt hamis. Baross Gábor leleplezte a frankhamisí­tást, amennyiben megkérte egyik ismerősét, kérje meg egy másik ismerősét, lépjen az érintkezésbe a miniszterelnökkel, és világo­sítsa föl őt a történtekről. Az egyik ismerős szólt a másik ismerősnek, a másik ismerős — aki kétségkívül korrekt úriember, — kétségkívül teljes korrektséggel elmondotta a hallottakat a miniszterelnöknek, de az eljá­rási módszer mintha kissé bonyolult volna, és mintha a leleplezési tevékenység bizo­nyos ellenmondásban állo­a azzal a leleple­zési tevékenységgel, amelynél fogva a hamis ezerfrankosoknak egy tekintélyes kötege a Postatakarék vezérigazgatójának előszobájá­ban tartózkodott egy darabig, talán a lelep­lezés idején, talán a leleplezés után is, és a Postatakarék igazgatója nem engedte be ugyan szobájába a hamis ezerfran­kosokat, de kiengedte őket előszobájából, hadd indul­janak el, sokasodva, szaporodva, és benépe­sítve a világot... Akármilyen snájdig és erélyes ember egyébként a Postatakarék fia­tal vezérigazgatója, a valutapolitika terüle­tén nem mutatott túlzott energiát, legfeljebb azon az egy ponton, hogy előszobájában várakoztatta a hamis ezerfrankosokat, nem invitálva őket beljebb. Zadravetz István sze­líd lelkével nem fért össze a vendégek vára­koztatása a hideg előszobában és így a Pasaréti út csendes villájában meleg, fűtött szoba fogadta be Windischgratz herceg lelki gyermekeit. A Pasaréti út messze esik a város centru­mától. Akik a Pasaréti útra költöznek ki, azok szeretik a csöndet és akik szeretik a csöndet, azokat nem illik nyugalmukban megzavarni. Ne essék tehát szó arról, váljon Windischgratz herceg lelki gyermekei csön­desen pihentek-e a Pasaréti úton, vagy tör­tént-e velük ott valamilyen osztályozási és csoportosítási művelet. Amint ne essék szó az eskü kivételéről sem. Csak éppen adassák tel­jes tisztelet Zadravetz István valutapolitikai lelkiismeretességének, amely csak néhány ár­nyalattal maradt el Baross Gábor valutapoli­tikai lelkiismeretessége mögött. Baross szakértővel végeztette az összevetést a valódi ezerfrankos és a hamis ezerfrankos között, az összevetésből vonva le azt a kon­zekvenciát, hogy a hamis ezerfrankosoknak nem szabad útjukra indulniuk, de azért nem zárta le az előszobaajtót, és nem akadályozta meg a hamis ezerfrankosok távozását. Zadra­vetz Istvánnak nem állott rendelkezésére szakember, tehát a hamis ezerfrankosok érke­zésének másnapján kénytelen volt laikus lé­tére személyesen elvégezni az összehasonlí­tást a Pasaréti útra meghívott valódi ezer­frankossal, ,,s ekkor ő a kettő közötti különb­séget észlelvén, a nála volt egyéneket lebe­szélni igyekezett a vállalkozásról; másnap el­utazott Rómába, de elutazása előtt ismételten követelte, hogy visszaérkezéséig a ládát és annak tartalmát a lakásáról vigyék el.E­lennél egyszerűbb és meghatóbb történetet régen nem olvastunk. Mielőtt megtörténnék a döntés, szabad-e hamis ezerfrankosokat forgalomba hozni, vagy sem, megtörténik a hamis ezerfrankosok összevetése a valódival, és­oz összevetés alapján hozott döntés így isatozik: ne az én lakásomból induljanak útuukra a hamis ezerfrankosok. Kapisztrán Jáns alighanem máskép cselekszik és talán nem tesz följelentést, de máglyát gyújt a mist elraktározott hamis bankjegyekből, azután kezében a kereszttel, szívében a fő­pap és a jó magyar haragjával indul el, ki­pusztítani a többi hamis ezerfrankost, mi­előtt azok elindulhatnának bajt okozni, szé­gyent hozni, a bűn magvát szerteszórni... Miért bénult meg egyszerre az a szónoki lendület és az a szónoki hév, amely annyira jellemezte Zadravetz Istvánt, még szerzetes korában, a diktatúra idején. Hiszen a dik­tatúra alatt heves és lendületes beszédeket tartott Zadravetz István, — nem csupán Szegeden, törve és zúzva haragjával azokat, akiket éppen törni és zúzni akart. De most nem tört és nem zúzott Zadravetz István keze, mert más dolga volt: lefedni Zadravetz István szemét, miután ez a szem látta, milyen felületes a hasonlóság, milyen távoli a rokonság a hamis ezerfrankosok és a valódi ezerfrankosok között. Nem akarunk beszélni azokról a jogi konzekvenciákról, amelyeket a hamis ezerfrankos és a valódi ezerfrankos távoli rokonságából vezettek le, egyrészt a Postatakarékpénztár vezérigazga­tója, másrészt a tábori püspök, pedig ezek a jogi következtetések sem egészen­­ ba­nálisak, csak éppen kérdezzük szeretettel: miért volt szükséges összevetni a hamis ezer­frankosokat a valódival, mielőtt kialakult Baross Gábor és Zadravetz István végleges jogi álláspontja a bank­jegy­hamisítás meg­­engedhetőségéről, vagy megengedhetetlensé­­géről. Egyébként pedig, mielőtt búcsút vennénk ettől a kínos, kellemetlen, különös ügytől, szeretnénk egy-két szóval külön elbúcsúzni a frankhamisítás önzetlen vádlottjai és le­tartóztatottjai közül Hajts Lajos nyugalma­zott vezértanácsnoktól. Hajts Lajos megté­vesztve, félrevezetve vállalta a hamis ezer­frankosok gyártásának irányítását, és nyug­díjazásánál megnyerte utódát a munka foly­tatására ... Ez az ember, aki még nyugdíja­zásának kitolását sem próbálta elérni Ná­­dosyék segítségével, hanem­­ átadta az ak­tát utódának, egész bizonyosan nem gondolt arra, hogy különös érdem, vagy kvalifikált bűn a hamis ezerfrankosok előállítása. Hajts Lajos megtévesztése és félrevezetése szintén amellett bizonyít, hogy igen jól tu­dott argumentálni vagy Nádosy Imre, vagy Windischgrätz herceg, vagy az a feltételezett rejtélyes harmadik, akinek személyazonos­sága talán csak a főtárgyaláson fog ki­derülni. Az ügyészségi vádirat éles kommentárokat váltott ki az ellenzéki pártokból (A Világ tudósítójától.) A frankhamisítás ügyében adott ügyészi vádirat, amelytől a kormány a helyzet enyhülését várta, az ellen­zék körében több vonatkozásban is éles kommentárokat váltott ki. A kormánnyal szembenálló politikusoknak ehhez a felfogá­sához a büntetőjogászok is csatlakoznak és e pillanatban az a helyzet, hogy az ellenzék sürgősen igen komoly mérlegelés tárgyává kívánja tenni az ügyészi vádiratot. Már ma estére értekezletet óhajtottak összehívni a demokratikus ellenzéki pártok vezetői, de mivel a nemzetgyűlés háromnapos szünete miatt a képviselők nagy része vidéken tar­tózkodik, valószínűleg kedden este vagy szer­dán délelőtt, a nemzetgyűlés ülése előtt fog­nak összegyűlni az ellenzéki pártok, hogy további magatartásukról döntsenek. Az ellenzék körében nemcsak a vádirat egész struktúrája volt élénk megbeszélések tárgya, de különösen az a rész, amely a kor­mánynak a hamis francia frankok forga­­lombahozatala előtti eljárását ismerteti. Ál­talában a vádiratban az ellenzék szerint fel­található hiányosságok konzekvenciáiért a kormányra hárítják a felelősséget, mert az ellenzék jogászi és politikai felfogása az, hogy elsősorban az igazságügyminiszter tar­tozik felelősséggel, aki az adott esetben bi­zonyára nem mellőzte minisztertársainak megkérd­ezését. Az ügyészi vádirat az indemnitás vitájában Előreláthatóan az indemnitás vitáját is más vágányra fogja terelni a frankvádirat nyilvánosságra kerülése. Az ellenzéki szóno­kok itt kifogásolni fogják különösen a vád­iratnak azt a részét, amely Bethlen István s­róf miniszterelnök és Perényi Zsigmond báró levélváltására vonatkozik, valamint azt a részt, amely szerint a nyomozás során nem merültek fel adatok arra, milyen célra történt a frankhamisítás. De az ellenzéki pártok­­ alapos megfontolás tárgyává fogják tenni az egész politikai helyzetet is. Erre különösen azért van szükség, mert" az ellenzék nem akarja megszegni azt a ti­toktartást, melyet a parlamenti vizsgálóbi­zottság tanácskozásának idejére vállalt, vi­­­szont az a meggyőződése, hogy nem nézheti­­(t­lenül, miként kezeli a kormány a frank­hamisítási ügy legsúlyosabb momentumait. A Budapesten tartó­skr­odó szociáldemokrata­­ képviselők ma délután bizalmas megbeszé­­­­lést tartottak, amely után Propper Sándor­­ nemzetgyűlési képviselő a következőkken tájékoztatta a Világ munkatársát: A vádirat ismeretében a szociáldemokrata párt még erélyesebben követeli a korm­áy távozását — Már a vádirat megjelenése előtt — mondotta Propper — az volt a felfogásom,­­ hogy a kormány felelőssége olyan súlyos, hogy feltétlenül le kell mondania. Az egész szociáldemokrata párt azt az álláspontot képviselte, hogy ezt a bűnügyet, amely az országnak mérhetetlen politikai, etikai és gazdasági károkat okozott, csak a kormány távozásával és a rendszer felszámolásával lehet likvidálni.­­ Az ügyészség vádiratának ismeretében ez a felfogásunk megerősödött. Különösen a vádiratnak az a része, amely arról szá­mol be, hogy Bethlen István gróf miniszter­­elnök már genfi utazása, tehát a hamis bank­jegyek forgalombahozatala előtt, tudomással bírt a bűnös manőverről, és a legszigorúbb megtorlás kilátásba helyezésével elismerte az ügy nagy horderejét, most már nemcsak a miniszteri felelősség szempontjából, hanem egyénileg is súlyossá teszi Bethlen István gróf felelősségét. — Az a körülmény, hogy Bethlen István gróf egy baráti levéllel akarta elintézni az ügyet, nem mentség a számára, hanem a legsúlyosabban terhelő önvallomás. Nem vál­toztat a helyzeten az, hogy a baráti levél megírásán kívül Nádosyt megbízta az eset­leg szükséges hatósági intézkedések fogana­tosításával. Ez a körülmény csak súlyosbítja a miniszterelnökre háruló felelősséget, mert a legelső felelős állásban levő politikus tel­jes mértékben felelős azért, kiket választ ki munkatársakul. Aki olyan szerencsétlenül választja ki a legfontosabb pozíciókat be­töltő, politikai szempontból is bizalmi állást elfoglaló férfia­kat, mint Bethlen István gróf miniszterelnök, az nem tarthat igényt a bi­zalomnak arra a fokára, amely nélkül a vég­rehajtó hatalmat tovább birtokolni nem le­het. — A vádirat ismeretében még fokozottabb erővel fogunk arra törekedni, hogy Bethlen István gróf és kormánya mielőbb távozzon, és adja át helyét egy olyan kormánynak, amely az eddig történtek miatt nincs kom­promittálva. Ilyen vádirattal nem lehet likvidálni a frankhamisítást — mondja Rassay Károly Rassay Károly a vádiratról a következő nyilatkozatot tette: — A vádiratot vártuk, mert a vádirat a nyomozás lezárását jelenti, már­pedig or­szágos érdek, hogy a frankhamisítás ügyé­ben a nyomozás véget érjen és ennek az ostoba, gonosz bűncselekménynek minden részlete kiderüljön. Sajnos, meg kell állapí­tanunk, hogy a kibocsátott vádirat hézagos, a nyomozás tehetetlenül áll a kérdések egész tömegével szemben és sok fontos kérdésben nem tudta földeríteni az igazságot. Nem tudta földeríteni a bűncselekmény elköveté­sének célját és tehetetlenül áll szemben egész csomó hamis útlevél eredetének kinyo­mozásával is. Egész csomó újabb rejtély előtt állunk a frankhamisítás célját ille­tőleg. — Amint már utaltam erre, teljesen tisz­tázatlan a tényállás. Miért állt meg a vád­irat a hazafias célnál, hiszen nem kérdés, hogy azoknak, akik ezt a bűncselekményt kigondolták, v valamit kellett m­ondaniuk ama egyszerű embereknek, akiket a maguk szá­mára meg akartak nyerni? Egészen bizo­nyos, hogy se Gerő, se Kurcz, még kevésbé a bűncselekményekben szereplő kisebb exisztenciák nem lettek volna kaphatók a bűncselekményben való részvételre, ha erre valami eredmény kilátásba helyezését, vagy biztatást nem kapnak. Nyitva kell hagyni azt a kérdést: honnan szerezték a gépeket, nem tudták kinyomozni a vádirat szerint a papír eredetét és minőségét sem. Nem két­séges, hogy mindezt meg kellett volna álla­pítani. Az útleveleket illetően Nádosy kije­lenti, hogy ezeket egy bizalmasától szerezte pénzért, de nem hajlandó megnevezni ennek a rejtélyes egyénnek a nevét. Megállapítják, hogy az útlevélosztály kiadott hamis útleve­leket, a vádirat pedig azt mondja, hogy ezért nem terheli felelősség az illetékes kö­zegeket, mert Nádosy parancsára cseleked­tek. A büntető törvénykönyvben azonban ilyen elméletnek nincs nyoma. A legszomorúbb, hogy a francia rend-

Next