Világ, 1945. augusztus (65-89. szám)

1945-08-10 / 73. szám

A két héten belül hazajönnek a linzkörnyéki deportáltak Másról most nem lehet szó A Vörös Hadsereg átlépte Mandzsukuo határát írta Kemény látván As asztalunkon halomba tor­nyosulnak néhány nap óta a mind elkeseredettebb hangú levelek. Tisztviselők, állami hivatalnokok, munkások, bírák, szabadfoglal­kozásúak a levelek írói és vala­mennyien arról panaszkodnak, hogy nem bírják tovább. Minden­ről szó van a fórumon és az új­ságok hasábjain — panaszkodnak a levelek írói —, csak arról nem, ami a legfontosabb: az életnek napról napra elviselhetetlenebb drágaságáról. Küzdenek az árral, amíg lehet, eladják amijük van, de előbb-utóbb mégis elérkeznek odáig, amikor önmaguk és család­juk előtt kénytelenek bevallani: nincs további Magunknak is az az érzésünk, hogy olyan pontra jutottunk, amikor erről a kérdésről nyíltan és világosan kell beszélnünk. Helyesebben csak­­ erről kell és tehet beszélnünk. Egy da­rabig talán elhallgathatná­nak a viták arról, hogy ezt vagy azt a közéleti pozíciót ki­vel és kikkel töltsék be, vagy ar­ról, hogy valamelyik intézményt milyen arányban osszák szét az igénylők között. Talán mégis el­érkezett már az ideje annak, amikor a holnap és a holnapután amúgy is problematikus kérdései helyett a mára kellene tekintet­tünket fordítanunk, márcsak azért is, mert ezen a mán át kell valamilyen módon vergőd­nünk ahhoz, hogy a holnapot megérhessük. Háborúnak, sőt vesztett hábo­rúnak mindig megvannak a maga elkerülhetetlen következményei, így volt ez 1918-ban is, tehát minden józanul gondolkodó ember tisztában volt azzal, így lesz ez ma is. Ez a generáció azonban, amely megélte az első összeomlást és a másodikat, legalább annyi­val tartozhatnék önmagának, hogy a huszonöt év előtti esemé­nyekből levonja a konzekvenciá­kat. Levonja már csak azért is, nehogy újból lovat adjon a re­akció alá, amely az első világ­háború elvesztése után bekövet­kezett gazdasági és társadalmi krízist a forradalmak számlájára írta, elfeledkezve arról, hogy a háborút nem a forradalmak veszí­tették el. Az októberi és márciusi forradalmak vezetői nem tudtak eléggé világosan rámutatni a megelőző korszak égbekiáltó hi­báira és történelmileg jóvátehe­tetlen felelősségére, így tehát akarva-nem akarva a tömegek felé vállalták az összeomlásból szár­mazó súlyos következményeket. Ennek még egyszer nem szabad megtörténnie. A reakció számára nem lehet agitációs eszköz a napról napra fokozódó drágaság, a kisembereknek óráról órára ke­servesebbé váló küzdelme az élet legelemibb problémáival. De hogy ez a folyamat ne legyen agitációs eszköz a másik oldal kezében, ahhoz a mi oldalunkról is csele­kedetekre, mégpedig erélyes és félreérthetetlen cselekedetekre van szükség. És itt növekszik ez a kérdés olyan arányúvá, amikor már kinő a szerkesztőségi posta szűkreszabott kereteiből. Vannak adottságok, amelyekkel számolnunk kell. Viszont vannak követelmények, amelyeket ha nem veszünk figyelembe, csak a legsúlyosabb bonyodalmakat idéz­hetjük fe. Az áruhiány, a ren­delkezésre álló élelmiszereknek csekély volt a örökség, amelyről nem tehetünk. Az embereknek Japán megkapta a kegyelem­döfést: a csütörtökre virradó éj­szakán a Vörös Hadsereg is csat­lakozott a Távol-Kelet németjei ellen küzdő angolszász haderők­höz. Szerdán este Molotov kül­ügyi népbiztos a moszkvai japán nagykövet tudomására hozta a szovjet kormánynak azt az el­határozását, hogy a Szovjetunió elfogadva szövetségesei javas­latát, a háború meggyorsítása, az emberi szenvedések csökkentése és a béke mielőbbi megteremtése érdekében részt vállal a japán támadók elleni harcból és csütör­töktől kezdve hadbanállónak tekinti magát Japánnal. Az óriási jelentőségű nyilatkozatot,­­amelyet egyidejűleg a tokiói szovjet nagykövet is átnyújtott a japán kormánynak, néhány órán belül tettek követték. A japán császári főhadiszállás közleménye szerint röviddel szerdán éjfél után a Vörös Hadsereg és a japán haderő között megkezdődött az ellenségeskedés: a szovjet csapa­tok átlépték M­andzsukuo határát, a szovjet légihaderő pedig meg­kezdte a japán vonalak mögötti célpontok bombázását. A Szovjetunió hadbalépése mind hadászati, mind politikai síkon rendkívül nagy hatással lesz az elkövetkező hónapok és évek fej­leményeire. Hadászati téren egy­részt azt jelenti, hogy az ázsiai kontinensen állomásozó több mint kétmillió főnyi japán haderő most már semmiképpen sem vehet részt az anyaország védelmében, másrészt pedig lehetővé teszi, hogy az angolszász légierők , megerősödve a vörös légiflotta csatlakozásával, a jövőben sok­száz kilométerrel közelebb fekvő támaszpontokról indulhatnak vég­ső rohamra Japán ellen. Termé­szetszerűleg nem szabad figyel­men kívül hagyni azt az óriási lélektani hatást sem, amelyet a hatalmas Szovjetunió hadbalépé­se a japán népre gyakorol. Min­dent egybevetve: teljesen indo­koltnak látszik a nemzetközi saj­tónak az a megállapítása, hogy a Japán összeomlásától most már csak néhány hét választja el a világot. Politikai téren két fontos tényt kell kiemelnünk:­­ a Szovjetunió részvétele ó­ta­azonban élniök kell Hogy élhes­senek, elniök. Erről pedig gon­doskodni kell bármilyen módon, bármilyen eszközökkel. Semmiképen nem vagyunk hí­vei az áruk szabadforgalmába, a kereskedelem szabadságába való erőszakos belenyúlásnak. Olyan időket élünk azonban, amikor nem elméletekről, hanem a gya­korlatról van szó. És amikor fel kell áldoznunk egyébként helyes elméleteket is, ha azt a gyakorlat megkívánja. A kisember elméle­tekből nem élhet meg. Az csak azt látja, hogy ugrásszerűen emelkednek a kirakatokban az árak, hogy miután tegnapelőtt le­­mondott a vajról, tegnap a zsír­ról, holnap nyilván le kell mon­­dania az olajról is. És így megy ez az élet minden területén. Pro­pán elleni háborúban még szoro­sabbra fűzi­­ a három nagyhata­­lom közötti barátságot és még teljesebb együttműködést ígér a béke elkövetkezendő esztendeire. 2. A Szovjetunió hadbalépése kö­vetkeztében felülvizsgálásra szo­­rul a Nagybritannia, az Egyesült Államok és Kína Kairóban kö­­tött egyezménye, amely a japán fennhatóság, illetve megszállás alatt álló területek feletti rendel­­kezési jogot szabályozza. A Szov­jetunió minden bizonnyal fontos szerepet kap Japán ellenőrzésé­ben és nem kétséges, hogy kielé­gítést nyernek azok a területi követelései is, amelyek távolkele­­ti érvényesülését biztosítják. Miközben Mandzsukuo határán támadásra indultak a szovjet csa­patok, lehullott Japánra a második atombomba is. A japán kormánynak adott gon­dolkodási idő lejárt. Tokió fegy­verletétel helyett a japán váro­sok kiürítését rendelte el és Hi­rosima pusztulása felett kesereg­ve — Göbbels receptje szerint — a nemzetközi­ jog megsértését em­legeti (Hirosimában egyébként — a légi felvételek tanúsága sze­rint — a rombolás körzetén belül minden atomizálódott. A város 300.000 főnyi lakosságának két­­harmad része elpusztult.) A máso­dik atombomba Nagaszaki kikö­tőjére hullott. A rombolás mére­teiről hivatalos jelentés még nem adtak ki, de a támadásban rászí­vott repülők jelentése szerint­­ki­­tűnő eredményt értek el. (A kb. 200 kg-os atombomba robbanótöl­tetének súlya különben alig más­fél kilogramm.) A szövetségesek inváziós ter­veit azonban az atombomba harc­­bavetése sem változtatta meg. A Csendes óceán szigetein tovább folynak az előkészületek a két­­laki partraszállásra és napról napra nagyobb erők sorakoznak fel a Japán elleni végső rohamra. A külpolitika egyéb hírei A három nagy potsdami dön­­tése értelmében az angol és orosz csapatok a legrövidebb időn be­lül kivonulnak Teheránból. Az amerikai csapatok többsége máris elhagyta az országot. Nagybritannia helsinki politi­­koi megbízottja Londonban tár­gyalásokat folytat a brit-finn diplomáciai viszon­y szorosabbra fűzése érdekében. Londoni vélo­blémává vált a mindennapi ke­nyér megszerzése is, nem szólva arról, hogy ezek a kisemberek — főleg azok, akiknek háta mögött nem állnak erőteljes szervezetek — már régen lemondottak arról, hogy erre a kenyérre tegyenek is valamit.. Éppen elég feszültség halmozó­­dott fel társadalmunkban, ne te­tézzük ezt még a megélhetés le­hetetlenné tételével is. Ez a hely nem alkalmas arra, hogy közgaz­dasági fejtegetésekbe bocsátkoz­zunk arról, mi volna a teendő. De ott vannak az arra illetékesek és ott vannak a szakemberek. Vi­gyázzunk nagyon: a dolgozó ré­tegek ne csalódjanak az illetéke­sek illetékességében és a szakem­berek szakértelmében. És vigyázzunk s megnyilatko­mány szerint azonban a teljes­­mértékű diplomáciai viszony mindaddig nem állhat helyre, amíg Finnországgal meg nem kö­tötték a békeszerződést. A Novoje Vremja című moszk­vai lap a potsdami értekezlet ha­tározataival kapcsolatban meg­állapítja, hogy Olaszországban, Finnországban, Bulgáriában, Ma­gyarországon és Romániában a társ­ddalmi és politikai élet bizo­nyos átalakuláson megy át. Az országok vezetői komolyan hozzá másokra is. Tegnap például azt olvastuk valahol, hogy a főváros élelmezése mindössze két hétre van még biztosítva, így van vagy nem, ezt a kérdést most ne boly­gassuk. De hogyan volna letör­hető a feketekereskedelem, az árak rohamos továbbemelkedésére számító spekuláció, ha ilyen perspektívát fest egy milliós város elé a meggondolatlan hír­­terjesztés. Nem lehet és nem szabad most másról beszélnünk. Ezt a kérdést szépszerűvel vagy radikálisan, de meg kell oldani. Tudjuk: a keres­let és kín­ál­at örök törvényével nehéz­ a harcot felvennünk, de mégis csak lehetetlenség, hogy ebben a városban a keresletből e pillanatban csak az veheti ki a részét, aki nem dolgozik, látták, hogy megteremtsék a de­­mokrácia alapjait. Nagybritannia, az Egyesült Államok, a Szovjetunió és Fran­­ciaország egyezményt írták a­t, amelynek értelmében a háborús bűnösöket nemzetközi katonai bí­­róság elé állítják. A bíróság szék­­helye Berlin lesz. A Pétain-per II. napján újabb mentővallomások hangzottak el a tábornagy mellett. Párisi jelentés szerint péntelyre véget ér a véde­­lem bizonyítása és a jelekből ítélve, kedden este elhangzik az ítélet. Truman elnök pénteken green­wichi idő szerint hajnali két óra­kor rádióbeszédben számol, be a potsdami értekezletről. Ledobták a második atombombát , Nagaszaki kikötője elpusztult VILÁG 73. SZÁM BUDAPEST, 1945 AUGUSZTUS 10, PÉNTEK ÁRA 3 PENGŐ Megmentetté is a főváros rádiumát? Külön bizottság utazott Bajorországba­ a megszálló amerikai hatóságokhoz Néhány héttel ezelőtt három magyar Vöröskeresztes ápolónő járt Bajorországban az egyetemi hallgatók felkutatása céljából. El­jutottak Dingelfin helységbe, ott elterjedt a hír, hogy magyar ápolónők érkeztek. Egy napon be­állított a Vöröskeresztes ápoló­nővérekhez Budapest volt nyilas polgármesterének, Farkas Ákos­nak felesége, aki amidőn meg­tudta, hogy a szociáldemokrata Bechtler Péter Budapest egyik alpolgármestere, hivatkozott ar­ra, hogy férje mindig igyekezett kielégíteni a szociáldmokrata bi­zottsági tagok követeléseit. Mi­vel bízik ezek igazságosságában, közli, hogy férje megmentette a főváros rádium-vagyonát, az ár­vaszék vagyonát és még egyéb nagyértékű vagyontárgyakat. Az amerikaiak tartóztatták le Farkas Ákost, ekkor letéti őrizet­be vették a fővárosnak ezeket a vagyontárgyait. Az ápolónővérek visszatértükkor közölték az üze­netet Bechtler alpolgármesterrel, aki intézkedett, hogy külön bi­­zottság utazzék Bajorországba. Váhn Sándor tanácsnok vezetésé­vel abból a célból, hogy a meg­­szálló amerikai hatóságokkal a rádium és egyéb fővárosi va­­gyontárgyak ügyében tárgyaláso­kat folytasson. i „másfémmé dollárt kell megszavazni Európa támogatására** Az UNRMH főigazgatóm szerint Európának fel f­ell készülnie történelme legkegyetlenebb felére London, augusztus 9. (Reuters) Herbert Lehman, az TMNRRA fő­igazgatója, a Londonban ülésező UNRRA-tanács harmadik ülésén mondott beszédében figyelmeztette Európát, hogy a kontinens egész történelme folyamán az idén éli át az­­egyik legkegyetlenebb é fe­lét. Lehman kijelentette, hogy »igen óvatosan számítva is, leg­kevesebb újabb másfélbillió dol­lár értékű támogatást kell meg­szavazni az UNRRA-nak­. A háború által okozott pusz­títás teljes és halálos következményekben mutatkozik meg az eljövendő hó­napokban. — Válság előtt állunk, — foly­tatta beszédét Lehman. — Csele­­kednünk kell, mégpedig most kell cselekednünk. Elképzelhetetlen, hogy az Egyesült Nemzetek , éppen a legnagyobb veszély pillanatában hagyják magukra Európa felsza­­­­badított területeinek népeit. A valóság az, hogy az UMNRRA ré­szére Atlantic Cityben megszava­zott segítség távolról sem ele­gendő, hogy még csak a legki­sebb támogatást is megadhassuk az UNRRA-segélyt kérő orszá­goknak. — Sürgősen felszólítom a hozzá­járuló kormányokat, szavazzanak meg újabb támo­gatást az UNRRA-nak. Ha nem hajlandók a maguk kész­letéből áldozni, jobb lenne, ha egyáltalában nem is ígérnének. Ha a hozzájáruló országok nem tudják gyorsan, hatásosan és nagylelkűen beváltani ígéretüket, a megígért segítség nem sokat jelent s az Egyesült Nemzetek neve Európában a télen gúny tárgyává válik.

Next