Világ, 1945. augusztus (65-89. szám)

1945-08-14 / 76. szám

^ 1945 augusztus 14 M­eg kell sz­árdítani a magántulajdonba vetett hitet — mondta Nagy Ferenc újjáépítési miniszter „A Kisgazdapárt vezetői közül sok százan letartóztatásban vannak“ Nagy Verese újjáépítési, mi­­mester vasárnap délelőtt beszédet mondott Debrecenben, amelyben az újjáépítés fontosabb felada­taira tért ki. Bejelentette a mi­­ni­ster, hogy a közműn­kavált­ság­­bevételt több hónapra át­engedi a vidéki városoknak, hogy könnyeb­ben végezzék el az újjáépítést. Szükség van arra, — mondott®, — hogy a tőke az újjáépítés szolgá­latába álljon. Ha a­ tőke jelenlegi visszahúzódása arra az aggoda­lomra vezethető v­issza, hogy bi­zonytalan a gazdasági helyzet, ki­jelenthetem, hogy a közvagyon a magántulajdon elvének védelme alatt áll. Meg kell szilárdítani a magántulajdonba vetett hitet a termelői élet minden vonalán. A miniszter elmondotta, hogy a Kisgazdapárt vezetői közül sok­­százm letartó­­ásban vannak. Azért, — mondotta a miniszter — mert úgy érezték, hogy vissza­nyerték a szabadságot és mérték­badság egyformán közkincse a nemzet minden dolgozó tagjának és a nemzet vezetőin áll, hogy népünk megszeresse a demokrá­ciát és éljen­ is vele. Sokszor halljuk hogy a népnek meg kell tanulnia a demokráciát. Ez igaz, de a sorrend mégis az, hogy elő­ször a vezetők tanulják meg. A nép akkor él a demokráciával amikor demokratikus alapon ma­ga választja meg a maga veze­tőit. A pártok közötti együttműkö­désnek a leglojálisabb résztvevője a független kisgazdapárt Nagyon kívánatos lenne, ha minden párt ugyanolyan türelmet tanúsítana, mint a kisgazdapárt. Tűrhetetlen, hogy az együttműködést a kis­gazdapárt ellen való vádaskodás­sal zavarja olyan párt, amelynek tíz éven keresztül nem is volt módja harcolni a reakció ellen, egyszerűen azért, mert nem is volt a világon. Az atom­bomba írta Gombás Pál dr. műegyetemi tanár A legújabb felfedezés, az ú. o. atombomba, melynek lényege atomi energiák feltárása, kor­szakalkotó. Lehetőségeiben felül­múl minden eddigit. A szakember számára a felfedezés ténye nem volt meglepő, mert az utóbbi év­tized atommagkutatásai a fel­fedezést már elvileg lehetővé tet­ték. Azonban arra, hogy ezektől az elvi jelentőségű felismerések­től, az atomi energiák nagybani feltárásának lehetőségéig mennyi idő fog eltelni, nem lehetett vá­laszt adni. A meglepő az, hogy ez néhány év alatt sikerült. Azok az energiák, melyek az atombombában felszabadulnak, az ú. n. atommagból származnak. Az atommag az atomnak igen kicsi része, melyben praktice az atom egész tömege benne foglaltatik. Míg az atom átmérője néhány százmilliomod centiméter nagy­ságrendű, az atommag átmérője ennél febe. 10.000-szer kisebb. Az atommag rendkívül stabilis kép­ződmény, közönséges fizikai vagy kémiai úton nem befolyásolható. Az elemek tulajdonságainak lé­nyeges részét, az atommag, első­sorban annak elektromos töltése szabja meg. Az elemátalakítás lényege az atommag átalakításá­ban áll. Ennek a régi alkimista vágynak elvi akadályai, — mióta kereken negyedszázaddal ezelőtt lord Rutherford intézetében az első atommagátalakítási kísérlet sikerült, — nincsenek. Azóta az atommagkutatás igen széles ala­pokon indult meg és igen sok alapvető felismeréshez vezetett, melyeknek alapján lehetővé vált­­ az első atombomba elkészítése. A cél nem aranynak vagy egy más elemnek az előállítása volt, ha­nem egy oly atommagfolyamat felfedezése és kiaknázása, mely az atóm­m­agok energiáit tárja fel. A közönséges kémiai jelensé­geknél az atomok külső régióiban mennek végbe változások, ezek a változások eredményezik a ké­miai reakcióknál felszabaduló energiákat. Az atommagban elő­idézett változások által felszaba­duló energiák egészen más nagy­ságrendűek, kereken 1.000.000-szor nagyobbak, mint az atom külső részeiből felszabadítható ener­­giák­. Az atommagban változáso­kat általában csak ugyanilyen nagyságú energiákkal lehet elő­idézni, ebben állt a probléma egyik része. Olyan berendezéseket kellett konstruálni, melyekkel­ olyan nagy energiájú sugarakat, illetve részecskéket lehetett előállítani, melyek az atommagra hatnak. Ez az utóbbi ö/1 évtized alatt sike­rült. A probléma másik része az volt, hogy a szakemberek által jól ismert egyes energiatermelő atommagfolyamatokat, melyeket többfajta atommagon, de mindig csak az atommagoknak számsze­rűit relatíve igen kis mennyisé­gen sikerült létrehozni, hogyan lehet nagy tömegben előállítani, mert a folyamat energetikailag csak úgy hasznosítható. A pro­blémának ezt a részét még ho­mály fedi, de a felfedezés ténye mutatja, hogy ez is megoldást nyert. Egyes nyilatkozatok arra engednek következtetni, hogy az atombombában az egyik uránfaj­tának azt a tulajdonságát hasz­nálták fel, mely szerint ha ennek e­z uránfajtának az atom­magját bizonyos elemi részekkel, ú. n. neutronokkal besugározzák, az uráztmag kettéhasad, miközben nagy energia szabadul fel és újabb neutronok is keletkeznek, melyek kedvező körülmények kö­zött újabb uránhasadásokhoz ve­zethetnek, miáltal egy lavinasze­rű, igen nagy energiákat terme­lő folyamat indul meg. Hogy az ■atombombában tényleg ez az atommagfolyamat nyert-e fel­­használást, azt ma határozottan állítani nem lehet, mert hiszen az előállítás módját a legszigo­rúbb titoktartás őrzi. Azok az energiák, melyeknek az ember az atommagenergiák feltárásával a birtokába jut, mint említettük, óriási mértékben, kb. egymilliós faktorral múlják felül összes eddigi energiatermelési le­hetőségeinket. Hogy némi fogal­mat alkothassunk, megemlítjük, hogy a csillagok, pl. a Nap ener­giakészlete főképpen ilyen atom­­magfolyamatokból, vagyis egyes a­tommagok energiáinak spontán feltárásából adódik. Ez érzékel­teti talán legjobban, hogy itt milyen nagyságrendű energiák­ról van szó. Ezeknek az energiáknak a he­lyes felhasználása az emberiség számára egy egészen új korszak kezdetét, egy álomszerű civilizá­ció megvalósulását jelentheti. De ezek az óriási energiák, melyek Földünkön eddig szunnyadtak és melyeket az ember most életre kellett, jelenthetik az emberiség számára a legnagyobb katasztró­fát is. A gyenge és gyarló ember körébe egy olyan eszköz került, mely abban a pillanatban, mikor elveszti felette az uralmat, az em­beriség pusztulását jelentheti. Bízzunk benne, hogy ezek az ag­godalmak feleslegesek és hogy ez a korszakalkotó stábgfeg csak az emberiség javát fogja szolgálni. KSH Nagyarányú letartóztatások Pécsett Véget vetnek a fasiszták pünkösdi helységénak Pécsről jelentik a Világ­nak: Pécsett még mindig vannak, akik úgy látszik, nem nyugodtak bele abba, hogy a fasiszta világnak mindörökre befellegzett. A Nép­­bíróság legutóbbi tárgyalásaira kivonultak a fasiszta elemek és zajos tüntetésbe kezdtek a Nép­­bíróság ellen. Egy kegyetlen­kedéssel vádolt m­unkaszolgálatos főhadnagy tárgyalását, a Nép­bíróságnak három ízben kellett elhalasz­­­­­tani, mert a rajongók lehetetlenné tet­ték annak folytatását. Az ítélet kihirdetése előtt több mint száz rendőrt vezényel­tek ki, akik nagy­­nehezen megtisztították a­ Nép­bitt­sság termét a tüntetőktől, mi­közben olyan tumultuózus jelene­tek fordultak elő, hogy a vezető rendőrtisztnek három ízben a mennyezetbe kellett lőni a tár­gyalás alatt. A tömeg, amely fő­leg a múlt idők úgynevezett »kis­­nyilasai«-ból állott, az utcán az­ ítélet kihirdetése után tovább folytatta tüntetését és beverte a pécsi izraelita közösség székházának ablakait, sőt egy deportálásból most haza­tért bőrgyári tisztviselőt az ut­cán véresre vert. A tüntetés kapcsán több elő­állítás történt, de úgy látszik ez sem használt Pécsnek, mert a rá­következő héten röpcédulákkal árasztották el a várost, amelyek­nek szövegén többek között ez áll: »Halál a Népbíróság tagjai­­ra, kötelet a zsidók nyakára. Pécs demokratikus társadalmá­ban ezek a tüntetések nagy vihart és felháborodást keltettek és végre a rendőrség erélyes kézzel VILÁG as agresgnwt 3 a«B!^»13»aaw'a«'awww»" nyúlt bele a dunántúli fasiszta­­fészek megtisztogatásába. Száz­os letartóztatás történt. Letartóztatták Fischer Béla fel­sőházi tagot, volt alispánt, aki az 1941-es egyensúly törvény al­kalmával több uszító beszédet mondott a felsőházban. A letar­tóztatottak sorában att látjuk még Weis Istvánt az OTI volt vezérigazgatóját, Jaross Andor és Endre László legbizalmasabb barátját a rosszhírű felvidéki minisztérium Volt államtitkárát, a pécsi Erzsébet Tudományegye­tem legutolsó napjáig is működő tanárát,­­ akit természetesen igazoltak. Letartóztatták meg Zakariás Nándor ügyvédet, a MÉP volt főtitkárát, dr. Som­ogy­­vári József ügyvédet, aki tavaly az Imrédy-vacsorán díszbeszéd­ben köszöntötte a Megújulás­­pártjának vezérét és akit a le­­­­tartó­ztatás napján igazolt az iga­­zolóbizottság. Továbbá letartóz­tatták Pincse­k­ Zoltán ügyvédet, a kamara elnökét, akit csupán feddésre ítélt az első igazoló, bizottság. Szabó Gézát, a Dunán­túl című fasiszta lap szerkesztő­jét és még több ismert és ke­vésbé ismert pécsi reakcióst. Reméljü­k, ezzel a tisztogatással véget ér a pécsi fasiszták pünkösdi királysága. Zs. 0. A sajtószabadság kérdése az újságírószövetség alakuló közgyűlésén A Magyar I­jságírók Országos Szövetsége vasárnap délelőtt ala­kuló közgyűlést tartott. Szakasits Árpád megnyitó beszédében kije­­lentette, hogy az újságírók a tel­jes sajtószabadságot vallják esz­ményüknek, de ezzel a szabad­sággal jelenleg csak a demokra­­tikus pártok lapjai rendelkeznek, nehogy reakciós és fasiszta esz­mék lopózn­ak társadalmi éle­tünkbe. A demokratikus pártok­nak­ joguk van arra, hogy a je­len p­anatban saját­jukknak tekint­sék a sajtószabadságot, mivel ők mentették meg az országot a tel­jes anarchiától és ők vezetik to­vább az újjáépítés útján. A nagy tetszéssel fogadott be­széd után megválasztották a MUOSz tisztikarát. Elnök lett Szakasits Árpád, társelnök Hor­váth Márton, Mihályfi Ernő dr. és Darvas József, ügyvezető­ elnök Korcsmáros Nándor, főtitkár Gyöngyösi Nándor dr­, titkár Szabó István (Népszava). Az el­nöki tanács tagjai lettek: Boldi­zsár Iván, Dessewffy Gyula, Ke­­mény István dr. Haraszt­ Sándor és Nádor Jenő. Ezután az Újságírók Szanató­riumegyesül­etének tisztikarát vá­lasztották meg. Elnökké Kállai Gyulát, ügyvezető elnökké Korcs­­máros Nándort, alelnöki­kké Ké­rész Mihály dr.-t és Varragi Györgyöt választották meg, ti­kár I­ejle László, igazgató főor­vos Wercinger Antal dr. lett. Végül a Magyar Hírlapírók Or­szágos Nyuugd­íjbiztosító Intézeté­nek közgyűlésén elnök Erla An­­tal dr., ügyvezető­ elnök Korcsmá­­ros Nándor, alelnök­ Felkeli Ba­­renc és Miliók Sándor, titkár Po­kol­s György lett. Urani© TOGIHA ftS NÉMETH pmiaiel komb. bútort, fölm­onyt, drapériát MAGAS ÁRON VESZ. Vétel, el­adás. e*erc. Somogyi Héj­a­ út 3/c. (Volt Károly­ körút.) Óra, ezüst, arany ▼étel. fazonárban is. Deni scia, Kirá­lym. 52 Er&citMmt, ksekaóvafiat, cevest veszek Csecsed­ddé bé­rm­­mká­t­vá Bajitik. C­sekcsildósTé r, Práter-utca 66. Minden fajta ■ fiiké anáferárus S fonalat, cérnát, szalai­­pertlit „t ^minden mennyiségben állandóan vesaKSSsrsk Telefon 2236F.85 - Szalai Ruházati ipar •Bethlen Gábor-u. 14. Megvessem kopott, szakadt perzsa és perzsaláb bundáját. VII., Nyár-u. 18. I. G. Szűcs. (1222) Minden fajta éraalkatrészeket és szerszámot tan,iat . áron veszik. Füredi órás­mester, Pannoni­a-u. M. Katona József-utcai ol­dalon. Komb. szobát, zongorát, pianinót vennek át és gyártmány me­g­jelölésé­vel. Vadász Miklós, Rózsa-u. 27. (1214) Cerlu&oid­tavol ,0.6, 0.8, 0.9 mm-est ve­szek igen magas áron. Füredi órásmester, Paris­ponia­ u. 14. Katona Jó­­zsef-utcai oldalon,. Autosacerel& mester társulna kéziszerszámok és ipar­engedélyek birtokában Helyiséggel rendelkezők előnyben.. . Autóüzem Ipasi jeligére főkiad­óoa. Owid­kla­knás Horthy-körtérnél, beköl­tözhető, 2 szoba hallos. .180.000-ért.­­­orosz matin. Teréz-körút 8. (1261) Sárga*, vörösréz éd egyéb triilli legmagasabb áron vessek I­övinget, VII., Hársfa­ u. 63. (Hátul az udvarban.) (1209.­ Nyugatival szemben levő élelmiszerüzletemhez, mely cukrászü­zemnek is alkalmas m isi! m xK&nemü Uid S. Bioesch­r­bwt, Be5esy-Zs.-*t SS. giíteíai i I Malii 1 irasM | Süli; H VSTEL ELADÁS I K8V2CI1.31 lm I IS V., Nádor-u. 5. Jj í SfSVJCStíl ! -fíSJJ&WS; j \s­zrek: férfi és női ru­­­hát, fehérneműt, szőrme* | kabátokat, aranyit., | töt. briliánst, zengenit, | írógépet, fényképeseg;*­­[ r»et, rénz.«rekrényt, tak­­l'rrendezés u. Petőfi Sárv­á­dor­ u. 5. (Átjáróban.) Gersli—Majorosi. Perzsa s szmnyeges bútorszövetet, szövetfüg­fvönyt, átvetöt rész Csa­­ffár. Király-utca 14. az. ELCSER&OtöM kétszo­bás díszkom! lakásomat eg­yszoba hallos v. két­szobásra. Költséget térí­tők. Koháry-u. 19/b. II- 4 KÜTÜ­R gyüjteményt, ma^rar és külföldi sorokat, egyes és tsimegbélyeg^t migM áron veszek. WERNER, So­mogyi Bálit-út 10. (158­5) fehér3­­818lll8SE18filf Billl magányostól veszek. Há­rom napi?. Mária Valé­­ria-u* 4. I­. u. 4 órakor. Mv*any­éksJut'PV órát. comesfí met fa- f zónárban vásárol. | NEMESFflM ÉS ÁRU-­­ KERESKEDELMI | KFT., Szentikirályi-H. g 2. (Rákóczi-útnál.) | Sárvárra 2 óra 1v''her lova* koc­sit indítok, 20 mázsaspr fuvart vállalok. Tóth András, VIII., Dobozi­ u. 89. (1238) Villamossági anyagokat, izzólámpát, motorodat minden mennyiségben veszek. Lumen vill, nagy­­ki­eskodó, Róth Dezső, István­ út 28. (1968) VAR03LIGETI| Kert- I szanatórium­ XIV., 8tefánia*út 61.­­ szám. (Park-Clubbal I szemben) Bel- A I üd­ülöbetés?ek részére Q Békebeli ellátáa, B Házfelügyelő nyugdíjas felvétetik. *X. kerül­et« jeligrére Ne-^­­Yorkhoz, Erzsébet-krt. 0 Lárs?ságokat közvetít diszkréten, fr.vxsau. OOLDNÉ, Alsóerdösor 8., f 2. Foffad ,V-Zigr. (1277) Hulladék eladunk. Fürészport ve­szünk. Jísiermond­ u. 68 . (szem. Resfi­d­ 7-töl, 16 óráig. (1­221) K­eressi­k azt­ a férfit, aki Gimnos Andrástól üze­netet hoz­ott feleséfi­ únek Irulicsra. Kérjük, hogy jele­ntk­ezzé­k to te­m­ól es e j í vag­y írásban A rúua­ut 60. a­l­a­tt, V­árig a .1­ányo* mi 1. (1281) gellöltíizn­eüj n­üelti 2X4 . szobás Géllé.-' | hegynél l.SKO.'JOO-ér: | 8­4 szobás Krisztina-­ bán 3,000.000-é­r­t, Né - 5 metrilifryi-útnál 5 szőj bá­s l,800.000-ért, 5000 f­öle.'* parkban 12 szó-a bás, üdülőnek alkal-­­mai, Bemete-Xertvá-­­rosban 7 szobás prím- 8 állapotban penziónak | &00.000-ért eladók. Ba-­­ross-iroda, Marm­ukrt 65­8 vesz — cserél — elad KLEIN ÖDÖN, IV., Kecskeméti-utca 11. Rózsalevél (Sárdy) Odeon-újdonságok! Míivérzh címv.ck!­flifectior, gramofon, l«16HAru LÉrK Tibor, Rákóczi-út 9. Vétel, csere, javitóUaem* (107S»j _ Ad­don «fis«orfi um sum­ Berlini-tér 5. II. a. (*212) Főtttvonalon, a IX. ke­­rületben. ipari célra al­kalmas bombasirült uzsaéperei lakás és láleshelyiségek. 324 öl üres telek tulaj­­r­onví'.os bérbeadók. II. u.­­—S-i?. Kantos: Mester­­utca ’o (120) Kátai eolaAs k­om­fortus lakást kerestek Astoria-szálló kib­oyéken. Bútort uMUfau áron átfe­ssek. Lehet bombasérti­. k­oss­et­töt magasan jutal­mazok. Krausz, Hárefa-u. 57. I. 2. Ufc*tassa sodol felvesi'i­nk. Nagyatádi Szitbó-u. 48., kerékpár­útlét. (1212) h­ágii itfistrisz körúton lárfikcaraketó, kalap- (cserep, más* még el nem foglalt­ osz­tály részére kiadó. Pel­y Ká­t?on­ ! «: dr.­­/C./f­ér Endre, S»t. ’lítván­ krt 3n. iV. ’J. (1224) 3-SZOBJtS K­H.:b­é'ni ún­. dunaparti, erkélye;­, közp. fűtésű la­­kásGaünt ^. ksrUserb?o elcserélném 1 sssobá-t, . csedédszob.'r *r­ ^Előnyős caere« jel. Balogh Ulr­­dstscébé, Sztar István-ÍTt. f. sz. (i* 12) Reid " Utazási korlátozások alá eső vonatok. A MÁV igazgatósága augusztus 15-én menetrendválto­zást léptet életbe. A változás folytán 11 viszonylatban csak utazási igazolvánnyal, 7 viszony­latban pedig utazási igazolványon kívül még vonalhasználati jegy­­gyel, lehet csak utazni. Két mun­kásvonat is korlátozás alá esik. A részletekről a MÁV igazgató­sága és a pályaudvarok adnak felvilágosítást.

Next