Világ, 1946. július (327-352. szám)

1946-07-02 / 327. szám

VILÁG D BILLIÓ Főszerkesztő SUPKA GÉZA DR. 1946 JÚLIUS 2 327. SZÁM * ÁRA 100 BILLIÓ Főszerkesztő SUPKA GÉZA DR. 1946 JÚLIUS 2 * KEDD 1 Ám elfogott feketézők megkezdték a romeltakarítást a fővárosban „Lelki ” írta K­e m­ ” A magyar kormányférfiak Nagys­zabácú külföldi útjának el­ső komoly publicisztikai vissz­­hangja megérkezett: a párisi *Le Monde* című újság vezércikkben foglalkozik a magyar kérdésed, mégpedig olyan vezércikkben, amely részrehajlás és elfogultság nélkül taglalja problémáinkat, számunkra tehát kétszeresen ér­­tékes. A cikk Magyarország sú­lyos helyzetének magyarázatát két irányban látja: egyrészt a nyilas pusztítás, háborúvesztés és egyéb okok következtében elé­­állott gazdasági válságban, más­részt a lelki csalódásban, am­ely a­ magyarságot azért érte, mert­­a trianoni szerződés összes pont­jait tovább is fenntartják, sőt súlyosbítják azzal, hogy a szom­­széd államok nem biztosítják a területükön élő magyar kisebb­ség jogait és békés életlehető­ségét­. A párisi lap vezércikkét nem­csak azért, kell fentartás nélkül üdvözölnünk, mert ezen a helyen ismételten és egy ideig szinte ma­­gunkra maradva hangoztattuk az eljövendő békeszerződések döntő fontosságát a magyar politika to­vábbi alakulására, illetve a ma­gyar nép széles rétegeinek világ­nézeti beállítottságára nézve. Elégtétellel fogadjuk a cikket azért is, mert úgy látjuk belőle, hogy a külföld közvéleménye is kezdi belátni a magyar kérdés egyetemes európai fontosságát és azt, hogy egyetlen országra sem lehet közömbös az első világhá­borút követő békediktátumok té­vedéseinek megismétlése. Ezek a tévedések vezettek az­­első ka­tasztrófától a másodikig,­­ ter­mészetes tehát, hogy a felelős ál­lamférfiak egész sora nemzeti­­ségre és pártállásra való tekintet nélkül megegyezőt abban, hogy Európának a saját kárán okulnia kell. Rendkívül kiábrándító volna, ha ennek a tanulságnak az ér­vé­nyreju­ttatás­áról éppen a leg­döntőbb pillanatban feledkezné­­nek el. Nem magyar probléma ez, illet­­ve csak részben az. Hiszem két­ségtelen, hogy negyedszázaddal ezelőtt Magyarországgal bántak a legigazságtalanabbul­ és a vé­­gül páratlan terrorba fulladt szél­sőjobboldali politika, sohasem tu­­dott volna olyan széles rétegeket maga mögé felsorakoztatni, ha nem hitetheti el velük, hogy sú­lyos sérelmeink jóvátételét egye­­dül Németországtól és a szoros németbarátságtól várhatjuk. Kül­földi alátámasztás hiányában ezért, volt olyan reménytelen és hiábavaló a nyugati és keleti orientációt sürgető magyar bal­oldal minden erőfeszítése — azzal a hivatalos helyről támogatott és anyagiakkal bőségesen megolajo­zott propagandával szemben, amely az ország jövőjét a békeszerződé­­sek által sújtott országok össze­fogásában, tehát a magyar,német sorsközösségben hirdette biztosít­hatónak. Nem volt még generáció, amely két világháborút ért volna meg, Valédás B­ oy István — annál meglepőbb, hogy most hajlandónak mutatkozik ugyan, azokat a hibákat elkövetni, ame­lyeket egy izben már maga is megtagadott. Lloyd George,Real az élén a békéért felelős politi­kusok egész sora ismerte be az elmúlt évtized során, milyen té­vedésekbe fulladt annak idején a párizskörnyéki békerendezés és hogy lehetetlenség tartósan nyu­­godt atmoszférát­ teremteni ott, ahol jogos népi igényeket hát­térbe szorítanak. Végzetesen megbosszulta magát a vrcleoni té­­tel semmibevevése „a népeknek sakkfigurákként ide-oda való to­logatásáról”, viszont ma ismét ott tartunk, hogy — Ignotus Pál­­nak a New Statesman and Nation hasábjain megjelen­t levelét idé­zem — a magyarság létszámá­­nak negyedrészét kívánják aka­rata ellenére, megkérdezése nélkül, idegen államiság kereteibe kény­­szeríteni. A »Le Monde” állásfoglalása -ismétlem — megnyugtató tünet. A magyar demokráciát agy­ízben — 1918-ban és 1919-ben — már cserbenhagyta a világ. Az akkori és a mai helyzet között azonban lényeges a különbség. Négyen­­századdal ezelőtt, ez im­­pedialisztikus gondolat zászló­vivői fogták a győztes hatat,­mák kormányrúdját, akik elhi­tették magukkal, hogy a szuro­nyok hegyére épített, terület­szabályozás maradandó lehet. Ma mindenütt a világon demokra­tikus politikusok kormányoznak, akik nyilván legalább az utolsó pillanatban ráeszmélnek arra, hogy a minden irányban egyenlő kézzel mérő igazságosság nélkül a világra, újabb bonyodalmak sza­kadhatnak­ .­­Hogy most már messze idegen­ben is észreveszik a bennünke fe­nyegető lelki csalódást, az különö­sen örvendetes. A trianoni béke­szerződés aláírása után éveknek kellett eltelniük, amíg az első tárgyilagos és józan szó elhang­zott, nem is szólva arról, milyen hosszú időbe került a magyar kér­dés ismertté tétele a külföld köz­véleménye szemében. Most az iga­­ság már utat tör, még a békekon­­ferencia összeülése előtt, bizo­nyára nem utolsó sorban azoknak a nálunk járt vendégeknek jelen­tései következtében,­­ akik egybe­hangzóan arról számoltak be, hogy a demokratikus kormányzat tiszteletreméltó eredményekkel igyekszik a szörnyű romokon új életet teremteni. Ezekre az ered­ményekre és a magára vállalt néha szinte már emberfelettinek tűnő áldozatokra hivatkozva re­méli a magyar nép, hogy megóv­ják a fenyegető lelki csalódás­tól — és a magyar demokrácia a külföldi demokráciáktól most megkapja azt a támogatást, ame­lyet huszonöt évvel ezelőtt a kül­földi reakció megtagadott tőle. A Sátán lélegzetvisszafojtva fi­­gyel: az ő kora jöv-e el, vagy az Istenét Abban az egyben meg­­egyeznek égnézők, madárjósok, lángból olvasók, haladók és ma­radiak, hogy új korszak követke­zik. Egy égi­, láthatatlant! kala­­pács rettenetes ütéssel, légből, eszmékből szövött, de acélnál erő­sebb oszlopott vert le előttünk az Idők országútján — és az innen előrevivő oldalra ráírta: Atomkor­’ szak!­­ Tegnap pengett, el a® utolsó próba az új nagy játékhoz- A Bikini-atollon félelmetes kísérlet folyt le. Leírhatatlan, f­él égre­­­­állító, soha nem volt pillana­tok. Az alvilág minden erői ott voltak, démonok, tűzformálók, az emlő márga tárnáinak kohómes­­terei,­a földrengést idézők, a vi­lágot egyé lehelletre elpusztíjók. Faust ma túlszárnyalta őket. A világrenditő ördög minden erőit kér,bekapta az­­ ember, az­­ örök kísérletező. Vájjon Isten, vagy Sátán ütötte rá erre az új hatal­mat elnyerő módra, alkalomra a pecsétet? , írjuk le, pihegve és visszavon­hatatlanul, az emberi válaszikra érkezett. Minden irat az utolsó évszázadban, évtizedben, sőt év­­bem végzett ugrása az elemek, a tegimika szédületeinek terén ide­­mutatott, ehhez az alkalomhoz, ,­Szörnyű, riasztó, felemelő és meg­borzongató felfedezéshez. Mint az irtózatosan rohanó áradat lázas, a nem­ tudónak érthetetlen irama idézi előre a mindent egyben le­nyelő, beteljesítő katarakta dü­­böörgését. A világtechnika a csúcsá­hoz érkezett. Az ember megkapta az­ archimedesi pontot, ahonnan kiforgatja, tetszésére irányíthatja az elemi világot, vagy telke, léte sarkaiba! az örök semmibe for­gatja önmagát Irtózatos lehetőség és irtózatos felelősség! Kérdjük a Világegye­­tem Nagy Építőmesterét, a min­denható Istent: várjon nem sie­­tett-e evvel a® ajándékkal! Éppen a mai időkben, amikor olyannyi­ra bebizonyította az ember, soha nem látott barbár háborúival, ölési mértéktelenségének ember­telen, förtelmes szellemi járulé­kaival jelenlegi tudományára való alkalmatlanságát. Meg fog­ja-e annyira rendíteni ez a nagy ajándék, hogy — mint a világtör­ténelem nem egy híres változása mutatja — egyszerre a­z ember­ségnek, a jónak harcosa lesz az óriási élménytől! Higyjünk a csodában! Tapasz­talatunk, múltunk ellenére is. Higyjünk és szilárd meggyőző­dést harsogjunk. Azt a meggyőződést, azt a pa­rancsoló óhajt, hogy ez a nagy találmány nemcsak a vegyészet és a tudomány új korszaka lesz, hanem az ember megújulásának új korszaka. Hogy mától fogva, a fokozódó belátás útjára lépve, éppen úgy fog haladni az ember erkölcsiekben, mint a­­ tudomány­ban. Óriási iramot kell vennie! Míg a tudományban az atomkor­­szakban vagyunk, erkölcsiekben­ van-e erre kifejezést Hitler-kor­­szak, gázkamra-korszak!... És most már elég volt. Lélegzetvisszafojtva figyel a Sátán, vájjon ti győz megint. Lá­tom­­lelki szemeimmel: Isten le­nyúl és megfogja az ember kar­ját. Egyik kezébe az atomot tartja , és átnyújtja nekünk, a másik ke­zében­ pedig a belátást és böl­cs­eséget. Ránk fér végre, édes jó Teten­ünk. „ Fodor József Ledobták az első „békebeli" atombombát­ ­, Hét hajó megsérült A próba jól sikerült — mondja a kísérletet vezető Blandy altengernagy Az első (kísérleti) atombomba az Egyes­ült Államok New­ Mexico államéban (1) robbant. A 5. és 3. atombombát Hi­rosimára (2) és Na­gasakira (3) dobták le. A 4. (ismét kísér­leti) bomba Marshall szigetcs­oporthoz tartozó Bikini szi­getnél robbant (4). Beszámoló az atombomba ledobásáról Nem egészen egy esztendővel ez­­előtt, 1945 júliusában az USA New­ Mexico államának egyik si­­vatagi részén vakító fénnyel és fülsiketítő zajjal új bomba rob­­bant: hosszú évek fáradtságos ku­tatómunkájának eredményeképpen megszületett minden idők legször­­nyűbb fegyvere, az atombomba. Néhány hét múlva az új fegyver már történelmi hivatást telj­esí­­tett.­ Hirosimára, majd Nagasakira lezúdulva megadta a kegye­lemdöfést Japánnak, amely nem akart tanulni a náci Né­metország sorsából. (Hirosimában 70—80.000 emberélet és 02.000 épület esett áldozatul a bombának, Nagasakiban pedig 35—45.000 halottat temettek el a romok.) Alig hallgattak el a fegyve­rek, november első napjaiban át­lagosan 40.000 ember közreműkö­désével megkezdődtek az előké­születek as­elad -békebeli­ atombomba ledobására, amely elsősorban tudományos kí­sérteti célokat volt hivatva szol­gálni. Tekintettel azonban arra, hogy az előkészülőben lév­ő kísér­letnek a tudományos célokon felül kezdettől fogva igen nagy lélektani és ezen keresztül politikai jelen­tőséget is tulajdonítottak, különö­­sen a kísérletet megelőző napok­ban világszerte igen sok vélemény hangzott el a kísérletről,­ amely­­­nek megtekintésére csaknem kizá­rólag amerikai állampolgárok kap­tak engedélyt. A londoni Observer szerint a nagyhatalmak­­ jogosan tiltakoz­hatnak az amerikai kísérlet el­len, amelyen még brit megfigyelő sem vehet részt. Vigyázni kell, — írja az angol lap — nehogy az atombomba egyszer az egész világot fel­robbanthassa. Szovjet részről nem hangzott el vélemény, de annál több szó esett, a kísérletről a francia sajtó­ban. A Franc-Th­eur című bal­oldali lap szerint ha Roosevelt éllne, aligha engedné meg, hogy így ibikinizáljanak­ a világ ide­geivel. A Resistance azt írja: »A kísérlet célja az, hogy az Egye­sült Államok megmutassák a vi­lágnak, hogy milyen óriási hata­lom van a birtokukban. Ez azon­ban korántsem jelenti azt, hogy az USA háborút óhajtana.* Az amerikai közvélemény is külön­bözőképpen reagált a nagy ese­ményre. Washingtonban tüntető felvonulás tiltakozott a kísérlet megtartása ellen. Az egyik közül-

Next