Világ, 1947. április (552-575. szám)

1947-04-01 / 552. szám

• r Áfa­­ Mengele boncoló orvosának naplója ViLÁG Khát^ 552. SZÁM * ÁRA 40 FILLÉR Főszerkesztő SUPKA GÉZA DR. 1947 ÁFRll!p­l * KEDD y,*rr*vy9'l|'W»'TB"",.,ivy?7gJi*. iy^#^*ros*,WMKp?W'T£,SiP5^.^y^3BWift-■v-Ktr.:'*1 jwr• nvrTwwvBi'WflBBL,*«•! Levágott női kezet találtak a Vérmezőm Tartós hullám írta Bálint Imre Sajnos, nem vagyok a sza­batos és részletes adatok bir­tokában. Így a számvetésekbe sem bocsáj­tkozhatom be­le anélkül, hogy tévedéseknek vagy egyenesen súlyos hibák­nak ne tenném ki magam. Decemberi kimutatásit néze­gettem s abból annyi derült ki, hogy az állami gépkocsik ötmilliónál több forintjába ke­rülnek a polgárságnak. Ugyan­akkor a hügyek azt­ állítják, hogy egy tartóshullám-keze­­lést három óránál rövidebb idő alatt nem lehet megúszni. Tudni kell azonban, hogy azo­kon a hivatalos állami gép­kocsikon kívül, amelyek az az előbb említett kimutatás­ban szerepelnek, jó egyné­hány állami, vagy félállami üzem vezetőjének és helyettes vezetőjének és helyettes he­lyettesének is jár gépkocsi­­haszná­lat. Míg a tartóshullám elkészítésének és azt követő úgynevezett berakásnak ide­jéhez nemcsak azokat a per­ceket kell hozzáadni, amelyek alatt a borbélyműhely a la­­kástól elérhető, hanem a költ­séget is, minthogy a gépkocsi valójában az odafelé és visz­­szafelé megtett út alatt fo­gyaszt, a várakozás tulajdon­képpen már nem is kerül pénzbe. De már abba is hagyom e gyenge kísérlet után, a tréfál­kozást. Nem kenyerem. Arról van szó, hogy ez a szegény ország sokszorosan több gép­kocsit tart vezető tisztviselői­nek használatára, mint amennyit a háború előtt a sokkal, gazdagabb, polgárai­ban sokkal teherbíróbb állam engedett meg magánk. De ez a dolognak csak egyik vonat­kozása. Mert ha az ügyek és elintéznivalók elszaporodtak, ha az újjáépítés sürgőssége megköveteli, akkor fizetnünk kell a gépkocsikat is, üzem­költségüket is a cél érdeké­ben. Az élet üteme meggyor­sult, lehetséges, hogy néhány évtized múlva nemcsak az államtitkárok és osztályfőnö­kök, nemcsak a tanácsosok és osztálytanácsosok, hanem a titkárok és mi magunk, ügyes-bajos emberek vala­mennyien kocsin fogunk jár­ni. Igaz-e, nem-e, de mindnyá­jan ismerjük azt a mesét, hogy az Egyesült Álamokban a szakácsnők gépkocsin sza­ladnak a piacra bevásárolni és az alacsonyabb fizetési osztályba tartozó munkás is kocsival teszi meg az utat la­kásától a gyárig. A gépkocsik számának elter­jedése tehát nem mindenkép­pen és minden esetben kifogá­solható. Ha szilárdan meg volnánk győződve arról, hogy minden egyes gépkocsira, amely a nemzeti színű szám­­táblával mladgál, feltétlenül és múlhatatlanul szükség van, akkor ha nem is vidáman és tr­jóval, de zaktalanul fizet­nék az adót, amelyből ez kite­lik. Sajnos, azonban — és itt kapcsolódik bele a kérdésbe a bevezetőül említett tartáshul­­lám és annak elkészítési ideje — e kocsik igen nagy része nemcsak az állam és a közös­ség, nemcsak az újjáépítés és a közpolgári érdek szempont­jából hasznosnak nevezhető cé­lokért gördül a főváros utcáin. És párnázott ölében nemcsak gondterhelt miniszterek és államtitkárok, nemcsak nagy­szerű tervek megvalósításá­nak érdekében siető osztály­­főnökök és osztálytanácsosok, nemcsak a közjólét emeléséért és a népkormányzat rendszeré­nek megszilárdításáért bővülő üzemi vezérigazgatók vagy helyetteseik foglalnak helyet. Mégcsak nem is a legvéglete­sebb esetben: egyébként rend­kívül tisztelt hitveseik adják ki az utasítást a vezetőnek, hogy hová hajtson. És a ve­zető, a kapott utasításhoz ké­pest hajt a fodrászműhelyhez és vár órák hosszat, amíg a tartós hullám a berakással együtt elkészül- Vagy vár, amíg a magas állami tisztvi­selő hitvesének körmeit a szakmunkás k­issasszony he­gyesre ráapolyozna ás égő bí­borral bekeni. Vagy vár, amíg a most már csa­k félve, de mégis méltóságos asszonynak szólított hölgy ruhát, esetleg cipőt próbál, vagy végigsétál a belvárosi kirakatok előtt nézhelődvén, miben lehetne még tavaszi felszerelését javí­tani, gazdagítani, bővíteni. A még messzebbre lendülő utakat csak éppen hogy érint­­g­etik. Mert az is megesik,­­ hogy a gyermek megy a ko- 9 csín iskolába, vagy — hogy­­ ebben igyekezzünk az Egye-­­sült Államok példáját lemásol­ 1 ni — a sím kacs né a csarnokba. s Valóban nem a rút irigység­e beszél belőlünk, amikor szeré­nyen, de határozottan figyel­meztetünk arra, hogy ez az elterjedt jelenség nagyon ká­ros tünete új társadalmi be­rendezkedésünknek. Mert­ le­het, hogy maguk a kocsik át­meneti és ideiglenes gazdái nem látnak ebben semmit. Le­het, hogy a magáncélokra fel­használt üzemanyag költsége más egyébhez arányítva, nem is olyan nagyon sok. De higy­­yék el az igen tisztelt urak és higyyék el főleg azok, akiknek még a magas állami tisztvise­lőket is ellenőrizniük kell, hogy beszélnek erről az egész város­ban. És akik beszélnek, azok nem ellenségei a szabadság és egyenlőség rendszerének. De amit beszélnek, az semmikép­pen sem válik hasizmára becsü­letes törekvéseinknek. Mert h­a az egyik oldalon szigorú és erőteljesen emelke­dő adórendszert léptetünk életbe, akkor minden egyes embernek meg kell győződve lennie arról, hogy az adóknak egyetlen fillére nem megy ve­szendőbe és nem megy kárba. Ha takarékosságot hirdetünk az egyeseknek akkor az egye­sek éljenek abban a megingat­­l­­a­tan hitban, hogy nemcsak ők toka ■ ékeske. Inuk. nerac­ ak imá­juk kötelező a lemondás- Akkor jó példával az államnak kell elől­ árni­a és az állam minden egyes szolgájának. Ha az alacsonyabb rangsorban dolgozó tisztviselőtől önfel­áldozást, munkát és szinte koplalást kívánunk, akkor az a köztisztviselő ne legyen kénytelen látni, hogy hivatali főnökének neje állami gépko­csi is suhan haját tartósra bo­dor­í­ttatni. Vannak ebben az országban derék és bűntelen emberek, akiket a kegyetlen kényszer tett a listára s nem valami múltbeli cselekmény. Még ke­vésbé az, hogy a tisztesség és szabadság rendszerének paran­csába ütköztek volna. Van eb­ben az országban egy egész hadseregnyi nyugdíjas, aki semmit el nem követett, aki egy életen át dolgozott azért a szerény támaszért, amit majd öregkorára elsejenként kézbe­sít neki a postás. És jött egy korszak, amelyért ő talán hosszú évekig imádkozott. Jött egy korszak romokra és szen­vedésre építve, de mégis az igazság és méltányosság jel­szavával. S ez a korszak a romokra és szenvedésre hivat­kozva megvonta tőle sovány kenyerét, megvonta tőle az egyetlen falatot jelentő nyug­díjat. Talán minderre mégis van, igen, joga egy nagy kö­zösségnek, egy életért és leve­gőért küzdő társadalomnak. Ha végszükségről, elkerülhe­tetlen és másként meg nem oldható végszükségről van szó. De hogyan bizonyítjuk erköl­csileg akár a bűnteten B-lis­­tásnak, akár a reszkető kezű, életösvényének végét járó nyugdíjasnak, hogy az ő­ sor­sával nem törődhetünk többé, hogy az ő élete már mit sem­ nyom a mérlegben, amikor gyönyörű állami autók szál­lítják a hölgyeket a fodrász­műhelyek elé tartós hulámosí­­tásra. «...­­» A eiskivü­li minisztertanács a maik­ar-szlovák infeessáscsera ügyében 3 3©H© család §46Scs@rö$ áSSa repülésével fcezt törlik az a kelő ápri­ls 8-ása A kormány tagjai ma délel­őtt 11 órakor Nagy Ferenc miniszter­elnök elnöklésével rendkívüli minisztertanácsot tartottak. Sebestyén Pál­­rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, a Pozsonyban tárgyaló magyar de­legáció vezetője jelentéstételre Budapestre érkezett és a mai rendkívüli minisztertanács Sebes­tyénnek a magy-csehszlovák tár­gyalások eddigi eredményeiről szóló jelentésével foglalkozott. Gyors egymásutánban érkeztek a rendkívüli minisztertanácsra: Rónai Sándor, Szakosíts Árpád, Orm­day Gyula, Mihály­fi Ernő, Iiress János helyett Mátéffy ál­lamtitkár, majd 11 óra előtt né­hány perccel Gyöngyösi János külügyminiszter Sebestyén Pál­­társaságában. Gyöngyösi külügyminiszter Se­bestyén Pál jelentése alapján is­mertette minisztertársaival a m­­gyar-cseh lakosságcserére vonat­kozó tárgyalások lefolyását és eredményét. Kifejtette, hogy az egyezményen egyik fél sem akar változtatni. Mindössze arról van szó, hogy a­ tárgyalások során vitás kérdések­ben megegyezés jött létre, aminek az a célja, hogy az eddig felmerült akadályo­kat elhárítsa és lefektesse azt az alapot, amin a további intézkedéseknek nyi­­lános­sál­yodniok kell. Megállapodás jött létre arra vonatkozóan, hogy a lakosságcserét április 8-án kezdik meg, és akkor mind Magyarországból, mind Csehszlovákiából 3­ 8000 csa­lád kölcsönös áttelepít­ésére kerül sor. Megegyezést kötött a két de­­legáció arra vonatkozóan is, hogy az áttelepítések hogyan folyja­nak le. Mindezt részletesen ismertette Gyöngyösi külügyminiszter. Se­bestyén Pál rendkívüli keret és m­­eghattalmazott miniszter több szakkérdésben felvilágosítást­­ado­tt. A miniszter­tanács lapunk zárta­­kor még tart. Az összeesküvői per mai főtár­gyalása nagy késéssel kezdődött meg. A népbíróság elnöksége ugyanis mára tűzte ki az esküdt­­széki terembe az orgoványi gyil­kosságok perének tárgyalását is, miután azonban az összeesküvési per még nem fejeződött be, az or­goványi per tárgyalásának szín­helyet átttettek a kis esküdtszéki terembe, oda viszont a mintegy 40 vádlott, védőik és az érdeklődő közönség nem fértek volna el. Hosszas tanácskozás után az el­nökség úgy döntött, hogy az orgoványi per tárgyalását holnapra halasztja és ma az esküdtszéki teremben az összeesküvési per tárgyalását folytatja. A tárgyalási rend tehát hol­napra a következő: reggel fél­kilenctől 11-ig tárgyalja Janim Péter elnökléésével az ötös külön­­tanács az összeesküvési pert. 11 órától a Pálosi­ tanács az or­goványi gyilkosok ügyével fog­lalkozik. Az összeesküvési per mai főtár­gyalásán az iratok ismertetésére került sor. Előreláthatólag kora délután ismertetik az orvosszak­értők véleményét is. " Jelentettük annak idején, hogy hozzátartozói kérték Szent-Misz­­lóssy és Szent-Iványi­­elmeállapo­tának megvizsgálását és ezt Jankó tanácselnök el is rendelte. A vád­lottak megfigyelésével Schuster Gyula és Balassa László törvény­­széki orvosszakértőket bízta meg az ötös különtanács. Értesülésünk szerint hosszas megfigyelés után, — amelyek rés­­zint a tárgyalásokon, részint több alkalommal a fogházban vé­geztek — Schuster és Balassa Szent-Miklóssy Istvánt epelmé­jűnek nyilvánította. A megfigyelés alatt részletesen­­tanulmányozták a szakértők a vád­lota­k élettörténetét és több lélektani kísérletet végeztek velük. Szent-Miklóssy apai ég anyai ágon terhelt, apai ágon azonban a terheltség távoli, anyai ágon pedig tehetségben és ideges alkat­ban nyilvánul, meg csupán, így tetteiért a felelősséget vállal­nia kell. Szent-Iványi Domokos sem szen­ved elmezavarban, azonban korán öregedett és ez a kölü­lnény, va­lamint betegeskedésre való nagy­fokú hajlamú cselekedetei helyes megítélé­sében korlátozzák az elmeszakértők szerint. Szent-Miklóssy elsejtőrző orvos­­szakértője, Joó János, a szak­értőkkel ellentétes véleményében leszögezte, hogy Szent-Miklóssy terheltségén kívül élete folyamán többször koponyasérüléseket szen­vedett és csak gondos orvosi ápo­lás gyógyíthatja ki súlyos ideg­es elmezavarából, amely büntető­jogi felelősségét a legnagyobb mértékben korlátozza. Széll népbíró az iratok ismerte­tése során felolvassa Szent-Ivá­n --- -------------­ Épelméjűnek nyilvánítja Szent-Mikóssy, a törvényszéki orvosszakértők véleménye Iratokat ismertettek a mai főtárgyaláson

Next