Világ, 1948. augusztus (950-973. szám)

1948-08-01 / 950. szám

Csornoky tündöklése és VILÁG 950. SZÁM * ÁRA 60 FILLÉR Főszerkesztő SUPKA GÉZA DR. 1948 AUGUSZTUS 1 * VASÁRNAP Tildy Zoltán lemondása J6 szó hétfőn kerül az országgyű­és elé Hogyan történik az új elnök megválasztása A miniszterelnökség sajtó­­osztálya közli: A magyar országgyűlés el­nöke a következő levelet kapta: »A magyar köztársaság elnökétől. Budapest, 1948 jú­lius 30. Tisztelt Országgyűlés! Ezennel bejelentem, hogy köztársasági elnöki tisztsé­gemről lemondok s kérem az Országgyűlést, hogy lemon­­dásomat tudomásul venni szíveskedjék. E lépésemmel kapcsolat­ban hangsúlyozni kívánom, hogy teljes mértékben egyet­értettem és egyetértek a ma­gyar népi demokrácia egész eddigi poliikájával s a köz­társaság kormányának min­den ténykedésével. Nem po­litikai nézeteltérés vezet te­hát akkor, amikor az álta­lam eddig viselt magas köz­jogi méltóságról lemondok. Hogy mégis erre a meg­másíthatatlan elhatározásra jutottam, ennek oka az, hogy közvetlen környezetemhez tartozó személy súly­osan vét­kezett a magyar állam, a Köztársaság, népünk érdekei ellen s ennek következtében úgy érzem, hogy ilyen kö­rülmények között nem vár­hatom a magyar néptől azt a teljes és fenntartás nélküli bizalmat, amely a legmaga­sabb közjogi méltóság gya­korlásához elengedhetetlenül szükséges. Ismételve kérem lemondá­som tudomásulvételét. Isten áldását kérem népünkre, ha­zánkra, az Országgyűlés tag­jaira és munkájára. Tildy Zoltán»« Pártközi értekezlet Ezzel kapcsolatban a demo­kratikus kormányzópártok ve­zetői pénteken, július 30-án d. e. 10 ór­akor a miniszter­­elnökségen pár­t­közi értekezlet­­et tartottak. Az értekezleten a Magyar Dolgozók Pártjá­nak képviseletében Rákosi Mátyás, Szakosíts Árpád, Rajti László és Gerő­­Ernő._ a Független Kisgazdapárt kép­viseletében Dobi, István, Diny 111­ós Lajos, Bognár József és Mihágfi Ernő, a Nemzeti Pa­rasztpárt képviseletében Er­­dei Ferenc, Veres Péter és Darvas József jelent meg. A pártközi értekezlet tudo­másul vette és elfogadta Tildy Zoltán köztársasági elnök le­mondását a köztársasági el­nöki tisztségről és elhatároz­ta, hogy felkéri Nagy Imrét, az Országgyűlés elnökét, hogy tekintettel a köztársasági el­nök lemondására, az Ország­­gyűlést hétfőre, augusztus 2-ra hívja össze­ (MTI) A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ELNÖKÉTŐL (S. Gr.) Tisztelt dohogó pol­­gártársam, hozzád intézem e soraimat. Hozzád, aki vallá­­sos mezbe bujtatott kegyes sápitozással átkozod a dolgok folyását. És hozzád is, aki kiskocsmák mélyén borongó nedűbe fojtod hon hazai bú­­bánatodat. Hozzád is, aki fan­tasztikus ellenforradalmakon töröd a­­fejedet, ahelyett, hogy becsületes munkával szolgál­mál a köz érdekét. Ámde hoz­­zád is, aki a je­m én fou­ból eredt , swo­ít-érzéssel játszod meg gőgösen az alpolitikus lényt, mint akit de már teljes­séggel nem érdelkel a magyar politikai közélet s annak min­den apró-cseprő rezdülése. Szóval, hozzátok, mindazok­hoz szeretnék most szólani, akik akár elfojtott dühvel, zsebbe szorított ököllel, akár pedig csupán álcázott vagy valódi közömbösséggel rójátok hétköznapjaitok mnt útját. Tehát azt szeretném néktek mondani, hogy —­s ezt talán nem­ is kellene külön kiemel­nem — én is polgárnak érzem és tudom magamat, átérezvén ennek a szénáik minden múlt­beli szépségét és jelenbeli ter­hét. Én is fájlalok sok min­dent, ami­ v­isszak­ozhatlanul elmerült a két világháború zimankós korszakában. És én is átérzem, mennyire nehéz feladat számunkra, többé­­kevésbbé élemedett.A dereshajú emberekre: új leckéket tanul­nunk, régieket felejtenünk. Bennem is felmordul néha­­néha egy egy, velősebb isten­­fája, hogy ezt vagy azt igazán másképpen lehetett vagy kel­lett volna megcsinálni... Ámde megvan bennem a tár­gyilagosságnak az a kötelező mértéke, amely szerint nem zárom el szememet a tények elől, főként ha azok a java­mat szolgálják. íme néhánya. Emlékezzünk csak vissza arra a boszorkány­­táncra, amelly még nemrégi­ben a magyar pénz körül ka­vargott. Ha az egyik nevében árat mondtál vagy kérdeztél, a következő másodpercben már a milliószorosa sem volt érvényes. Ma pedig itt van, tagadhatatlanul és nemzetközi­leg is elismerten, itt a forint, mégpedig Smith Jeremiások nélkül, tisztán a magunk ere­jéből. Számíthatsz vele, hogy hónapok múltán is stabil lesz az értéke: félreteheted fillé­reidet, hogy ha majd elég lesz belőle együtt, megvásárolha­tod őszire, télire, amire m­ajd szükséged lesz. Miből született meg ez a forint? Bizalomból és milliók összefogó munkájá­ból. Avagy: emlékezz csak vissza a zajló Duna jegére, ahol — hidak helyett • — imbolygó bárkán próbáltál Budán Jakó szeretteidhez átjutni « egy­egy levél úti*’ Pestről Budára kalandosabb vállalkozás volt, mint akár a legfantasztiku­sabb Verne-regény. S ma, új­ból öt híd kapcsolja már ösz­­sze a várost, az ötödiket — azt, amelyről Arany írta egy­kor a tragikus balla­dát — éppen ma , kapcsolják be újra a világváros érvelé­sébe. Villamosok, autóbuszok futnak rajtuk végig. Alattuk a világító gáztömlőik és a vil­lanykábelek húzódnak meg s ami talán ennél is fontosabb: a vizünk, a kitűnő pesti vi­zünk, amely bátran, felveszi a versenyt a bécsi Hochquell­el. Emlékszel-e még azokra a hetekre, amikor a napnak csu­pán bizonyos óráiban csur­­gott-csepegett a vízcsap s at­tól is remegve óvott az or­vos, mert hátha fölületesen el­­földelt hullák tetemén keresz­tül vezet az a vízcső. Ha aztán ezt mind átgondol­tad, jusson eszedbe, kinek­­minek köszönheted az átkos és főként fölösleges rombo­lást, s aztán kinek-minek kö­szönheted, hogy újraélit árad a két part között, újra meg­vannak a kultúrának és civi­lizációnak legelemibb létfelté­telei, amelyekről a pincék mélyén m­ár már végkép le­mondták Próbálj az egyszer nem pártvonalon gondolkozni, s akkor nyomban tisztábban látod az igazságot! Avagy: emlékezz csak visz­­sza, kenyerünket — a közös védelem címén — hogy­ elvitte a német, s még­hozzá gőgösen azt is kijelentette, hogy bizto­síthat m­­inden német állam­polgárt: amíg egy falat ke­nyér akad Európában, addig ám bármely másik nemzet éhen dögölhet, de a­ felsőbb­rendű német faj nem fog éhezni. Oly alaposan kipusz­títottak bennünket kenyerünk­ből, hogy még a vetőmagvat is el kellett érnünk, nehogy éhenhaljunk. Mára pedig a kormányzat felemeli a napi kenyéradagot. — hála paraszt­jaink lelkes munkájának és megértő áldozatkészségének. Avagy: a közalkalmazottak életstandardjával baj volt. — a forint védelme s az inflációs jelenségek elkerülése okából nem lehetett nekik olyan fize­tést­­juttatni, amely megvéd­­hette őket a korrupciós kísér­letek vagy a teljes elnyomo­­rodás, a koldussors ellenében- S lám, most augusztusra lineárisan kapnak fizetés­­emelést, amelyből persze nem lesznek egycsapásra krőzusok. Ámde meg kell mindenkinek gondolnia- hogy egy ilyen méretű megterhelést az állam­­háztartás csak a legnagyobb meggondolás árán bír el: mit érne a közalkalmazott akár ezerszeres fizetésjavítással is, ha ennek infláció volna az ára?! Csupán­­ néhány kiütközőbb példaesetet soroltunk fel an­nak illusztrálására, hogy azért nem szabad mindent csak pártvonalon nézni. Ma­gyarán: lehet, hogy sokan akadnak itt az országban, akik politikai vonalon nem nagyon rajonganak a mun­káspárti vezetésért és irányí­ t tásért. Ám ha józanul es­ek e­l­fogulatlanul vizsgálják a­­ tényeket, el kell ismer-­ niök, hogy ez a munkáspárti trempóvezetés -a sokféle­ álta­lunk is ismert és kifogásolt hibája ellenére is — új életet vitt a háború és a fasizmus által tönkresanyargatott szer­vezetbe s elképzelhetetlenül rövid idő alatt regenerálta az országot. A munkáspárt műve a Hároméves Terv, amely szü­letésének mai első évforduló­ján máris többet tartott be­­,mint amennyit ígért-A munkáspártnak ezt a tör­ténelmi érdemét sem halk , dohogással, sem kalandos ellenforradalmi próbálkozások­kal eltagadni nem lehet. Minisztertanács A Magyar Távirati Iroda je­lenti: " A kormány péntek délelőtt 12 órakor Dinnyés Lajos mi­niszterelnök elnöklete alatt minisztertanácsot tartott. A miniszerelnök bejelen­tette Tildy Zoltán­­köztársasá­gi elnö­k lemondását. A mi­nisztertanács a bejelenést tu­domásul vette. . Az országgyűlés össze­hívása Az országgyűlés­ elnöke augusztus 2-ána, hétfő­­ dél­után 1 órára az országgyűlést a további intézkedések meg­tétele céljából összehívta. Az eln­ökválasztás leforr­ása Az 1946. évi I. törvénycikk (al­kotmánytörvény) 15. szakasza azt mondja, a köztársasági elnök tisztségéről csak az országgyűlés­hez intézett nyilatkozatában és csak az országgyűlés hozzájárulá­sával mondhat le. Az országgyűlés 15 napon belül kérheti a köztár­sasági elnököt, hogy elhatározását újból fontolja meg. Ha a köztár­sasági elnök elhatározását fenn­tartja, az országgyűlés a lemondás tudomásulvételét nem tagadhatja meg. Ha a köztársasági elnöki

Next