Világgazdaság, 1969. április (1. évfolyam, 61-79. szám)
1969-04-01 / 61. szám
Folytatódik a francia—angol szópárbaj A múlt hónapban kiéleződött vita a nyugat-európai integráció jövőjéről tovább folytatódik. Ez azonban inkább természetes, mint meglepő, hiszen a felvetett problémák egyike sem oldódott meg. Sőt, a De Gaulle—Kiesinger találkozó, és a Közös Piac miniszteri tanácsának legutóbbi ülése óta a vitatott kérdések — baj lehet — még bonyolultabbá váltak. A helyzet pillanatnyilag a következőkben foglalható össze: a két szembenálló fél, Anglia és Franciaország, tovább hajtogatja az ismert érveket, megnyerni igyekezve a többi érdekeltet. Franciaország közös piaci partnerei pedig valamiféle kompromisszumra törekednek, vagy legalábbis azt szeretnék elérni, hogy az ellentétes nézeteket a ködös nyilatkozatok áradata után, néhány szabatosan megfogalmazott vitapontban rögzítsék. A francia tájékoztatásügyi minisztérium hétfőn okmányt tett közzé, s ebben azzal vádolja Angliát, hogy Franciaországot el akarja szigetelni öt közös piaci partnerétől — jelenti a Reuter párizsi tudósítója. A francia—brit kapcsolatokat és a Nyugat-európai Unióval összefüggő krízist tárgyaló dokumentum ismét leszögezi, hogy Franciaország mindaddig bojkottálja a Nyugat-európai Uniót, amíg nem kap biztosítékot a hét országot felölelő szervezettől, hogy az egyhangúság elvét fogják érvényesíteni. Franciaország attól tart, hogy Anglia a Nyugat-európai Uniót a Közös Piachoz való brit csatlakozással szemben kimondott vétó megkerülésére használja fel. A tájékoztatásügyi minisztérium megismétli azt a francia állítást is, hogy Anglia De Gaulle és a brit nagykövet, Soames beszélgetésének eltorzított változatát hozta nyilvánosságra. A francia álláspont szerint — hangoztatja a kiadvány — 1967 vége óta „Anglia arra törekszik, hogy Franciaországot izolálja a Közös Piacon belül ... Ez irányban a legutóbbi kísérletek egyike a Nyugat-európai Unió átértelmezése, a másik egy bizalmas megbeszélés eltorzított változata”. Angliában, ahol arra hivatkoznak, hogy a Nyugat-európai Unió konzultációiról a szervezet február 6-i miniszteri értekezletén határozatot hoztak, mindent elkövetnek a szigetországot és a Hatokat összekapcsoló intézmény felértékelésére. Londonban elhatározták, hogy május elején „Európa Hetet” szerveznek, megünneplendő az Európa Tanács alapításának 20. évfordulóját. Az aktuális célok szolgálatába állított évforduló védnökei között szerepel Stewartkülügyminiszter, a konzervatív árnyékkormány „külügyminisztere”, Douglas Home és Joe Grimond, a liberális párt egyik vezetője. Mi több, még a királynőt is felléptetik az ünnepi banketten, amelyre már jó előre meghívták Brandt nyugatnémet külügyminisztert. Az ünnepségsorozatot bejelentő Geoffrey de Freitas, az Európai Parlament elnöke, ismertetőjében egy füst alatt kijelentette, hogy az európai viszszavonás lényege: Franciaország ellentéte a többi európai országgal. Az Európai Parlamentben bebizonyosodott — állította az angol politikus —, hogy Franciaország elszigetelődik a vitákban, a többi ország, Olaszországtól, a skandináv országokig, szembeszegül a gaulleista állásponttal. Franciaország közös piaci partnerei — mondják beavatott brüsszeli körökben— a Hatok külügyminisztereinek tájékozódó jellegű értekezletét szeretnék összehívni, tisztázandó az ellentéteket. E források tudni vélik, hogy Nyugat- Németország, Belgium és Hollandia külügyminisztere felkérte a luxemburgi Thornt, a miniszteri tanács jelenlegi elnökét, hogy diplomáciai úton készítse elő a zárt ajtók mögött tervezett megbeszélést. Az értekezletet talán május 12-re hívják össze, amikor legközelebb összeül a miniszteri tanács, vagy pedig április 12-ére, amikor Washingtonban megrendezik a NATO miniszteri tanácsát. Nem akarják a napirendet előre meghatározni, de valószínűleg elsőbbsége lesz a Nyugat-európai Unióval összefüggő problémáknak, és De Gaulle emlékezetes javaslatának a Közös Piac nagyobb, átfogóbb közösséggel történő felváltásáról. A megfigyelők ebben a kezdeményezésben Franciaország partnereinek újabb kísérletét látják a Hatok közötti politikai légkör javítására. Az első jelek arra vallanak — állítják a diplomáciai körökben —■, hogy a francia külügyminiszter szívesen fogadta a javaslatot. A CSEHSZLOVÁK-JUGOSZLÁV GAZDASÁGI EGYÜTTMŰKÖDÉS Aláírták Prágában a csehszlovák— jugoszláv gazdasági és tudományosműszaki együttműködési bizottság most megtartott üléséről készült jegyzőkönyvet — jelenti az MTI prágai tudósítója. A bizottság különös figyelmet fordított a jugoszláv építőipari vállalatok által Csehszlovákiában felépítésre kerülő lakások kérdésének és az építkezések anyagi fedezetének. A jugoszláv építőipari vállalatok az 1969-től 1974-ig terjedő időszakban 12—13 ezer lakást építenének Prágában, Pozsonyban és Brnóban. Az építkezés értéke kb. 170 millió dollárra rúgna. Csehszlovákia ennek az összegnek 50 százalékát, koronában, 20 százalékát beruházási javak és gépek, 20 százalékát más áruk (koksz) szállításával és 10 százalékát dollárban fizetné. A bizottság ülésén foglalkoztak továbbá az ipari kooperációs és a szakosodás területén való együttműködés kérdésével, valamint a termelési együttműködéssel a gépkocsiipar, a vegyipar és az alumíniumipar, a megmunkálógépek és a könnyűáramú technika területén. Pozitívan értékelték a csehszlovák— jugoszláv bankkonzorcium tevékenységét. Intézkedtek a kölcsönös fizetések korszerűsítéséről és megállapították, hogy 1968-ban a két ország kölcsönös árucsere-forgalma 9,3 százalékkal nőtt az előző évhez képest. A most aláírt jegyzőkönyv megteremti a feltételeket ahhoz, hogy a két ország árucsere-forgalma az idén 14 százalékkal növekedjék. Nagy fontosságot tulajdonítottak a közszükségleti cikkek cseréje növelésének és foglalkoztak a két ország kereskedelmi szervezetei között létrehozandó konzorcium kérdésével is. A fenti hírhez belgrádi tudósítónk hozzáfűzi, hogy a még nyitott kérdések legkésőbb április végéig történő megoldására bizottságot hoztak létre. A megoldatlan kérdések pénzügyi vonatkozásúak — így felmerültek bizonyos jugoszláv meghitelezési problémák is —, részben pedig a kereskedelmi feltételekkel kapcsolatosak. Ez utóbbiak a komplett berendezések és személygépkocsik szállításával kapcsolatban merültek fel. A közlekedési szolgáltatásoknál, különösen a tranzitnál, a csehszlovák fél jelentős csökkentést kíván végrehajtani az előirányzott 18 millió dollárral szemben. A jugoszlávok ezzel nem értenek egyet, de remélik, hogy mindkét fél megelégedésére megfelelő megoldást találnak. MOTORVONATOK KÖZÖSEN Tudósítónktól: Moszkvai közgazdasági körökben érett téma: a motorvonatok közös gyártása. A szakosítás előnyeinek kihasználása nem csupán az olcsóbban gyártott termékekkel mérhető, hanem azon is — és ennek fontosságát éppen a vasárnapi Pravda emelte ki —, hogy a nagyobb koncentrálás a gyártásban: a fejlődés, a technikai haladás egyik lényeges záloga. Az Ekonomicseszkaja Gazeta nemrégiben elemezte a szovjet közlekedés fejlődését, eszerint a személyszállítás az elmúlt fél évszázadban 18-szorosára nőtt. Bár a legdinamikusabban — természetesen a 0 pontról induló repülés után — az autóbuszközlekedés fejlődött (nem véletlen, hogy a szovjet partner minél előbb szeretne minél több magyar Ikarus autóbuszt vásárolni), de még ma is a vasút szállítja az utasok 50 százalékát. Nem mindegy, hogyan utazik minden második utas ... Nő az igény a kényelmes és gyors motorvonatok után is. A magyar gyártású komplett motorvonatokból a szovjet partner szívesen vásárolna nagyobb mennyiségben. A nemzetközi munkamegosztásra itt is nagy lehetőség van: ha hazánk csupán a motorkocsikat készíti, a Szovjetunió pedig a személyszállító vagonokat adja hozzá, (rigai gyára különleges minőségével már eddig is magára hívta a figyelmet), akkor mindkét ország megtalálhatja a számítását A nagyobb széria hosszú időre biztosítana munkát és technikai fejlesztést a Ganz-MÁVAG-nak. Az sem lényegtelen — a közgazdászok becslése szerint —,hogy Magyarország a munkamegosztással akár meg is kétszerezhetné eddigi kapacitását. A szovjet partner pedig szívesen vásárolna 500, vagy ennél is több motorkocsit. A Szovjetunió Központi Statisztikai Hivatala szerint 1940-ben az összvontatást 97,8 százalékban gőzmozdonyok végezték, 1960-ban már csak 56,8 százalékát. De beszédesebbek a mai számok: az össz-utasforgalom 44,6 százalékát elektromos, 47,6 százalékát Diesel-mozdonyok és elenyésző 7,8 százalékát gőzmozdonyok bonyolítják le. Az együttműködést tehát, a motorvonatok közös gyártását a gazdaságos és korszerű termékek készítésén túl a kulturált utasközlekedés is szorgalmazza. RUEFF NYILATKOZATA A FRANCIA GAZDASÁGI HELYZETRŐL Franciaország a sajnálatos, de ugyanakkor elkerülhetetlen devizaellenőrzés bevezetésével visszanyerte — ha időlegesen is — uralmát saját pénzügyi helyzete fölött — mondotta Jacques Rueff, az ismert francia közgazdász hétfői nyilatkozatában. Amíg a Franciaország nemzetközi kereskedelmi helyzete által indokolt devizarendelkezések érvényben maradnak, nyugodt, intellektuális atmoszférában születhetnek a pénzügypolitikai döntések, nem úgy, mint a múlt év novemberében, a válságot követő szenvedélyek közepette. Rueff, akit De Gaulle tábornok gazdasági tanácsadójának tekintenek, hozzáfűzte, hogy jelenleg sem politikai, sem gazdasági presszió nem indokolja a frank árfolyamának megváltoztatását. Vélemménye szerint a szakszervezetek üdvözölték a devizakorlátozó intézkedéseket, mert a tőkespekuláció elleni lépésnek tekintették. A frank leértékelése nem áll érdekében a munkáltatóknak sem, mert az ország külkereskedelme viszonylag kedvezően alakul. Ugyanakkor — legalábbis egyelőre — versenyképes maradhat a francia ipar a jelenlegi paritásviszonyok mellett is, ha tovább tart a külföldi inflációs hullám és ha a francia bérek csak mérsékelten emelkednek az idén. Franciaország tényleges és potenciális devizatartalékai szükségtelenné teszik az elhamarkodott döntéseket az ország valutájának árfolyammódosításáról, feltéve, hogy a devizarendelkezések egyelőre érvényben maradnak — fűzte hozzá a francia közgazdász. A cél azonban már most is az olyan racionális pénzügyi klíma megteremtése, amelyben a korlátozások megszüntethetők vagy legalábbis enyhíthetők, akár nemzeti, akár nemzetközi szinten hozott reformok útján — fejezte be nyilatkozatát Rueff. (Reuter) • A marketing határesetei • Román találmányok külföldi sikerei • Külföldi vegyes vállalatok A hazai növényvédősze jelene és jövője A VILÁGGAZDASÁG hasábjain foglalkoztunk már a hatóanyag és a kész növényvédőszer importjának arányaival, gazdaságosságával. A növényvédőszerek felhasználásának emelkedése indokolttá teszi hazai gyártásunk, importunk részletesebb áttekintését. Általánosan elfogadott becslések szerint világviszonylatban a különféle állati és növényi kártevők, együttesen a termés mintegy 35 százalékát pusztítják el, ami értékben mintegy 74,9 milliárd dollárt tesz ki. A kártevők által okozott veszteségek 29,7, a növényi betegségek 24,8, a gyomok 20,4 milliárd dollárt tesznek ki. Angol szakemberek a világon egy év alatt felhasznált növényvédőszerek értékét 300 millió fontra, az ezáltal megmentett mezőgazdasági termékek értékét 600 millió fontra becsülik. E felismerés eredményeként a növényvédőszerek választéka és felhasznált mennyisége rohamos fejlődést mutat. Világviszonylatban a gyártás 1957 és 1967 között közel 2,5-szeresére növekedett; különösen nagy fejlődés tapasztalható az NSZK-ban és Japánban. Rendkívül nagy fontosságú a növényvédelem kérdése Magyarországon, ahol a mezőgazdaság fejlesztése elsődleges feladat. Ennek ellenére, míg a fejlett mezőgazdasági országok védettségi foka 80 százalékos, Magyarországon ez az érték csak 45—50 százalékra tehető és ez is az elmúlt évek viszonylag gyorsabb fejlődésének az eredménye (1962- ben a védettségi fok mintegy30 százalékos volt). Magyarországon a számottevő növényvédőszeripar 1950-ben a DDT nagyüzemi gyártásával indult. Az azóta eltelt idő alatt mindössze 4 hatóanyagfajta gyártásának bevezetésére került sor: HCH, Dikonirt, DNOC, triazinok. A magyar mezőgazdaság mennyiségi és minőségi hozamának fenntartása, illetve fokozása érdekében nagymértékben növelni kellett a növényvédőszerek tőkés importját: 1962 és 1968 között az import 267 százalékkal, ezen belül a demokratikus 68 százalékkal, a tőkés 580 százalékkal emelkedett és 1968-ban már mintegy 10 millió dollárt tett ki. A növekedés arányainak ilyen nagyfokú, a tőkés import javára történő eltolódásához erőteljesen hozzájárult a hazailag gyártott klórozott szénhidrogéntartalmú szerek (DDT, technikai HCH) alkalmazásának 1968. évi hatósági betiltása, mivel ezek pótlására az ipar nem tudott időben felkészülni. Az 1968- ban forgalomba hozott kiszerelt készítmények(kb. 100) mintegy 40 százalékát hazai gyárak állították elő. Meg kell azonban jegyezni, hogy e szerek egy része is import-alapanyagból, néhány hazailag előállított hatóanyag pedig jelentős volumenű import-nyersanyag felhasználásával készül. A helyzeten csak kevéssé javított, de az importnövekedési folyamat tendenciáját döntően megváltoztatni nem tudta az a tény sem, hogy a közelmúltban több gyártmánynál kapacitásnöveléssel egybekötött rekonstrukciót hajtottunk végre, illetve 1968 végén és 1969 folyamán két, eddig tőkés relációból importált szer (2, 4, 5,T és Synpron gyomirtók) gyártásának megindulására került sor. Az új gazdasági mechanizmus nyújtotta feltételek jó lehetőséget biztosítanak a gyáraknak a növényvédőszergyártásra történő gyors berendezkedésre — mivel ez saját erőforrásból történik, s így a döntés vállalati hatáskörbe került —, ami a fizetési mérlegre kedvező hatást gyakorolhat. Ugyanakkor a felhasználás perspektívájában jelentkező bizonytalanság — a szer elavulása, kedvezőtlen hatás az emberi szervezetre, vagy a biológiai egyensúly megbontására, stb. — ez még a szocialista országokba is kiszámíthatatlan exportlehetőségek nagy kockázatvállalást kívánnak az iparvállalat részéről a nagyobb beruházási költséget (50—150 millió forint) jelentő alapanyaggyártásra való berendezkedés eldöntésénél. Milyen szerek, alapanyagok gyártására célszerű tehát berendezkedni a vállalatoknak? Ennek eldöntéséhez az alábbi szempontok mérlegelése szükséges: a szer előállítása jelentős devizamegtakarítást eredményezzen; a szer perspektivikus legyen, megfeleljen a KGST-szakosítás követelményeinek; a gyártás lehetőleg hazai, vagy szocialista nyersanyagbázisra épüljön; kapcsolódjon egyéb vegyipari fejlesztési termékekhez, vagy melléktermékekhez (petrokémia); a beruházás 5 éven belül megtérüljön E főbb szempontok alapján készült el a növényvédőszeripar negyedik ötéves tervének koncepciója. A hazai gyártás fejlesztésére és a szocialista importlehetőségek — KGST- szakosítás, közös fejlesztés stb. — maximális kihasználása mintegy 4—5 millió dollár értékű tőkés import megtakarítást tesz lehetővé. Minthogy a növényvédőszerigény perspektivikusan növekvő tendenciát mutat, az ily módon felszabaduló deviza felhasználható további növényvédőszer vagy hatóanyag behozatalára, s ha így abszolút értékben az importra fordított dollár mennyisége nem is csökken, az igények azonos értékű ráfordítás mellett jobban kielégíthetők. Bár növényvédőszeriparunk fejlesztésének célja elsősorban a hazai igények kielégítése, lehetőség nyílhat exportra is (1968-ban a külkereskedelem 40 millió devizaforint értékben exportált növényvédőszert, az érték 25 százalékát nem szocialista relációba). Az exportlehetőségek fokozására legcélszerűbb megoldásnak látszik, hogy a gyártmányfejlesztésben egyre nagyobb szerepet kapjanak olyan neves tőkés cégekkel létrehozott kooperációk, amelyek a nálunk gyártásra kerülő termék egy részének megvásárlásában érdekeltek. Az egyszerű formulázáson túlmenő, eddig tőkés relációból importált hatóanyagok kooperációban történő hazai gyártására már vannak példák: a Nitrokémiai Ipartelepek a Cihával, a Budapesti Vegyiművek a linzi ÖSW-vel kötött kooperációs szerződést. Koltai Pálné ÚJ UTAKON A BELKERESKEDELEM Hétfőn reggel nemzetközi belkereskedelmi tudományos konferencia kezdődött. A megnyitó beszédet Szurdi István belkereskedelmi miniszter tartotta, aki köszöntötte a konferencia mintegy 450 külföldi és magyar résztvevőjét. A belkereskedelmi miniszter elmondotta, hogy a KGST-hez tartozó szocialista országok gazdasága az utóbbi két évtizedben erőteljesen fejlődött. A szocialista országokban az elmúlt 15 év alatt az egy lakosra jutó fogyasztás 2 és félszeresére emelkedett. Ma már egyre több dolgozó éri el azt a jövedelmi szintet, amikor jobb minőségű, korszerű, divatos árucikkeket kívánnak vásárolni. Ezután a miniszter beszélt a fogyasztás szerkezetének alakulásáról, változásáról. Korábban a fogyasztási cikkek termelését nem a fogyasztók igénye, hanem az ipar lehetőségei szabályozták. Ma már olyan helyzetet kívánunk teremteni — mondotta a miniszter —, hogy az ipar egyenlő jogú partnere a kereskedelem legyen, s egyben a fogyasztók érdekeit képviselje. A fogyasztási cikkek importlehetőségei a szocialista országok együttműködésével különösen kedvezőek. A szocialista országok az egymás közötti árucsere-forgalom kötöttségeit feloldották és ma már biztosítják a fogyasztási cikkek szabadabb áramlását. Szurdi István megnyitója után Keserű Jánosné belkereskedelmi miniszterhelyettes előadást tartott a kereskedelem fejlődéséről. Ezután hozzászólt A. N. Ljutov, a Bolgár Kereskedelmi és Vendéglátó Tudományos Kutató Intézet igazgatója, Vladimir Rulf, a Csehszlovák Belkereskedelmi Kutató Intézet igazgatója, Dr. Hodoly, a lengyel delegáció vezetője, Dr. Willi Koppert, a lipcsei Tudományos Intézet igazgatója, Radu Paul, a román belkereskedelem képviselője, és F. M. Metyelszkij, a szovjet delegáció vezetője. Az Európai Gazdasági Közösség és Marokkó egyezménye A Közös Piac Végrehajtó Bizottságának elnöke és Marokkó külügyminisztere március 30-án Rabatban aláírta a Marokkó és az EGK részleges társulásáról szóló egyezményt. Az egyezmény öt évre szól, s az abban foglaltakat három éven belül újra tárgyalják. Az egyezmény értelmében a Közös Piacra irányuló marokkói áruk — különösen a citrusgyümölcs és a friss zöldségféle — 75 százaléka preferenciális vámkedvezményben részesül. Ezzel szemben Marokkó a Közös Piacról származó import 40 százalékára csökkenti a kivetett vámot. A marokkói külügyminiszter elmondotta, hogy az egyezmény nem váltja be az ország minden kívánságát, minthogy abból kimaradt néhány, a marokkói mezőgazdaság és az ipar fejlődésére nézve döntő fontosságú kérdés, így például a preferenciális vám nem vonatkozik a paradicsomra, a borra és a konzervtermékekre. Nem tartalmazza az egyezmény a Marokkó által annyira óhajtott pénzügyi és műszaki segítséget sem. A brüsszeli bizottság vezetői válaszukban kifejtették, hogy a Közös Piac is szeretett volna egy átfogóbb egyezményt, de az késleltette volna a jelenleginek megkötését. A mostani egyezményt az EGK „az együttműködés első fázisának” tekinti, s azt három év múlva tovább szélesítik majd. (Reuter)