Világosság, 1968. január-június (9. évfolyam, 1-6. szám)

1968 / 1. szám - Suki Béla: Egzisztencializmus és vallás: Martin Heidegger filozófiai nézetei és teológiai hatásuk

Exisztencializmus és vallás Martin Heidegger filozófiai nézetei és teológiai hatásuk (gondolkodásunk ma egy válsággal küzdő világot tükröz ... A politikai és gazdasági válság, a természet­­tudományok és a művészetek válsága : minden össze­játszik, hogy a XX. század emberét nyugtalan, jövő­jéért aggódó, saját képe előtt szorongva álló lénnyé tegye ...” — állapította meg G. Picon, nagyon ta­lálóan jellemezve a jelenlegi polgári világnézet és kul­túra legfőbb sajátosságait.­ A válság alapvető társa­dalmi mozzanatai egyfelől a polgári rend struktúrájá­ból szükségképpen következő és a technika, illetve a munkamegosztás rohamos növekedése által teljessé váló elidegenedés, másfelől, de az előbbivel elválaszt­hatatlanul egybefonódva, századunk két világhábo­rúja és a háború mindmáig fennálló alternatívája. Ezek a tényezők állandó táptalaját alkotják a „szorongás”, a „semmibehullás” korunk polgári világában olyany­­nyira elhatalmasodó életérzésének. A tudományok mérhetetlen arányú fejlődése, mely teljesen relativi­­zálta a biztosnak és befejezettnek vélt XIX. századi világképet, s melynek sajátos dialektikája abban csú­csosodik ki, hogy az ismert területek bővülésével egye­nes arányban növekszik az ismeretlen horizontja, sú­lyos ismeretelméleti konfliktust idézett elő, mivel az ember hagyományos megismerési apparátusa egyre nehezebben tudott alkalmazkodni a rendkívüli iramú fejlődéshez, kialakult a tudományokkal, a megisme­rés objektivitásával szembeni szkepszis, megrendült az ész mindenhatóságába vetett hit, s mindez még csak fokozza a társadalmilag determinált „aggódás”, „ki­úttalanság” életérzését. E társadalmi és ismeretelméleti konfliktusok szük­ségképpen kiváltották a művészetek, a morál, az etika és nem kevésbé a vallás válságát is. A középkor em­bere szinte összes problematikus kérdését megoldotta azzal, hogy minden etikai és kulturális értéket istenre vezetett vissza, majd a XVIII—XIX. század során éppen a ráció mindenhatósága jegyében az istenbe ve­tett hitet az embernek önmagába vetett hite váltotta fel. A XX. században viszont éppen az említett okok­nál fogva ez is megrendül, méghozzá paradox módon éppen akkor, amikor az ember a történelem során ed­dig csak mítoszokban anticipált technikai csodákat hoz létre. Az ember önmagába vetett hitének megrendülése igen élesen veti fel a személyiség problematikáját, s ezért nem tekinthető véletlennek, hogy korunk minden je­lentősebb filozófiájának, ideológiai irányzatának kö­zéppontjában általában az ember, a személyiség áll. A marxizmus napjainkban tapasztalható reneszánsza is sok tekintetben összefügg azzal, hogy ismét hang­súlyozottan fordul az ember problematikája felé, s a marxista személyiségelmélet kidolgozása korunkban az egyik központi filozófiai és szociálpszichológiai feladat. Az ember kérdéseit a legújabb polgári filozó­fiák is hangsúlyosan állítják vizsgálódásuk közép­pontjába. Az exisztencializmus hatása is elsősorban azzal magyarázható, hogy egyrészről az említett vál­ságjelenségeket szépítés nélkül feltárja, másrészről — mint Gajdenko írja — megmutatja, „hogy a pol­gári társadalomban lehetetlenné válik a személyiség szabad létezése, hogy a polgári társadalom megfojtja azt a kultúrát, amelyet valamikor ő maga terem­tett”.­ A személyiség és a társadalom közötti konfliktus alap­ja az elidegenedés, mely mind az osztálytársadalmak egész történetét jellemzi, de csak a kapitalizmus ko­rában válik teljessé. A filozófia és az ideológiák törté­nete ebből az aspektusból nézve úgy tekinthető, mint állandó kísérlet a személyiség és társadalom e meg­bomlott kapcsolatának helyreállítására, az elidegene­dés megszüntetésére. Az egyik ilyen kétségkívül nagy hatású, de illuzórikus kísérlet a keresztény vallásé, melyről találóan állapította meg Gajdenko, hogy „ . . . a személyiség és a társadalom többé már nem lé­tező belső kapcsolatát a személyiség és isten illuzóri­kus kapcsolatává próbálja helyettesíteni ... Az álta­lánost, amely a görög számára valóságos általános­ként jelent meg a közösség képében, most felváltja az istenben testet öltő szellemi általános. A földi közös­ ]­ ­ IX. ÉVFOLYAM 1. SZÁM • 196­8 JANUÁR

Next