Világosság, 1968. január-június (9. évfolyam, 1-6. szám)
1968 / 1. szám - Suki Béla: Egzisztencializmus és vallás: Martin Heidegger filozófiai nézetei és teológiai hatásuk
Exisztencializmus és vallás Martin Heidegger filozófiai nézetei és teológiai hatásuk (gondolkodásunk ma egy válsággal küzdő világot tükröz ... A politikai és gazdasági válság, a természettudományok és a művészetek válsága : minden összejátszik, hogy a XX. század emberét nyugtalan, jövőjéért aggódó, saját képe előtt szorongva álló lénnyé tegye ...” — állapította meg G. Picon, nagyon találóan jellemezve a jelenlegi polgári világnézet és kultúra legfőbb sajátosságait. A válság alapvető társadalmi mozzanatai egyfelől a polgári rend struktúrájából szükségképpen következő és a technika, illetve a munkamegosztás rohamos növekedése által teljessé váló elidegenedés, másfelől, de az előbbivel elválaszthatatlanul egybefonódva, századunk két világháborúja és a háború mindmáig fennálló alternatívája. Ezek a tényezők állandó táptalaját alkotják a „szorongás”, a „semmibehullás” korunk polgári világában olyanynyira elhatalmasodó életérzésének. A tudományok mérhetetlen arányú fejlődése, mely teljesen relativizálta a biztosnak és befejezettnek vélt XIX. századi világképet, s melynek sajátos dialektikája abban csúcsosodik ki, hogy az ismert területek bővülésével egyenes arányban növekszik az ismeretlen horizontja, súlyos ismeretelméleti konfliktust idézett elő, mivel az ember hagyományos megismerési apparátusa egyre nehezebben tudott alkalmazkodni a rendkívüli iramú fejlődéshez, kialakult a tudományokkal, a megismerés objektivitásával szembeni szkepszis, megrendült az ész mindenhatóságába vetett hit, s mindez még csak fokozza a társadalmilag determinált „aggódás”, „kiúttalanság” életérzését. E társadalmi és ismeretelméleti konfliktusok szükségképpen kiváltották a művészetek, a morál, az etika és nem kevésbé a vallás válságát is. A középkor embere szinte összes problematikus kérdését megoldotta azzal, hogy minden etikai és kulturális értéket istenre vezetett vissza, majd a XVIII—XIX. század során éppen a ráció mindenhatósága jegyében az istenbe vetett hitet az embernek önmagába vetett hite váltotta fel. A XX. században viszont éppen az említett okoknál fogva ez is megrendül, méghozzá paradox módon éppen akkor, amikor az ember a történelem során eddig csak mítoszokban anticipált technikai csodákat hoz létre. Az ember önmagába vetett hitének megrendülése igen élesen veti fel a személyiség problematikáját, s ezért nem tekinthető véletlennek, hogy korunk minden jelentősebb filozófiájának, ideológiai irányzatának középpontjában általában az ember, a személyiség áll. A marxizmus napjainkban tapasztalható reneszánsza is sok tekintetben összefügg azzal, hogy ismét hangsúlyozottan fordul az ember problematikája felé, s a marxista személyiségelmélet kidolgozása korunkban az egyik központi filozófiai és szociálpszichológiai feladat. Az ember kérdéseit a legújabb polgári filozófiák is hangsúlyosan állítják vizsgálódásuk középpontjába. Az exisztencializmus hatása is elsősorban azzal magyarázható, hogy egyrészről az említett válságjelenségeket szépítés nélkül feltárja, másrészről — mint Gajdenko írja — megmutatja, „hogy a polgári társadalomban lehetetlenné válik a személyiség szabad létezése, hogy a polgári társadalom megfojtja azt a kultúrát, amelyet valamikor ő maga teremtett”. A személyiség és a társadalom közötti konfliktus alapja az elidegenedés, mely mind az osztálytársadalmak egész történetét jellemzi, de csak a kapitalizmus korában válik teljessé. A filozófia és az ideológiák története ebből az aspektusból nézve úgy tekinthető, mint állandó kísérlet a személyiség és társadalom e megbomlott kapcsolatának helyreállítására, az elidegenedés megszüntetésére. Az egyik ilyen kétségkívül nagy hatású, de illuzórikus kísérlet a keresztény vallásé, melyről találóan állapította meg Gajdenko, hogy „ . . . a személyiség és a társadalom többé már nem létező belső kapcsolatát a személyiség és isten illuzórikus kapcsolatává próbálja helyettesíteni ... Az általánost, amely a görög számára valóságos általánosként jelent meg a közösség képében, most felváltja az istenben testet öltő szellemi általános. A földi közös ] IX. ÉVFOLYAM 1. SZÁM • 1968 JANUÁR