Világosság, 1971. július-december (12. évfolyam, 7-12. szám)
1971 / 7. szám - Lukács György halálára
25 1971. JÚLIUS • XII. ÉVFOLYAM 7. SZÁM ÚJ Lukács György halálára A gyászbeszédek elhangzottak, a nekrológok megjelentek. Az ország tudományos élete, a hazai és a nemzetközi munkásmozgalom, amelynek munkássága fél évszázadát áldozta, tisztelegtek emléke előtt, s úgy búcsúztatták, mint e Lenin nevével fémjelzett század egyik legjelentősebb marxista gondolkodóját. A gyászünnepségek múltán most már a tudományos kutatásé a feladat, feltárni Lukács György életművének történelmi helyét és tudományos jelentőségét, kiemelve e sokoldalú, gazdag pálya termékeiből a maradandót és folytatandót. Ez a feladat monográfiákban objektiválódhat majd — megalkotásukhoz idő kell és történelmi távlat. A személyes megemlékezések és a tudományos méltatás között félúton sok minden bénítja a tollat: elfogódottság, amelyet amiatt érzünk, hogy ez a csaknem kilenc évtizedet élt és mégis oly fiatal, friss és fogékony elme nem gondolkodik többé; a ritka szellemi pálya látványa, amely összekötötte 1919-et 1945-tel és 1945-öt a hatvanas évekkel, amely képes volt megtartani önmagát — s önmagában a marxizmus—leninizmus értékeit — s képes volt ifjabb éveiben csakúgy, mint élete végén önmagát korrigálni is; tegnapelőtti, tegnapi viták emléke — és még annyi más. Sokan próbálták s próbálják is majd még Lukács Györgyöt interpretálni, esetleg kisajátítani s ezzel félre is magyarázni. Ha Lukácsnak, a filozófusnak és esztétának csupán életútja egyik vagy másik állomását tekintjük, talán mód is nyílik ilyen értelmezésekre. A polgári kritika hol romantikus radikálisnak minősíti, figyelmen kívül hagyva, hogy saját marxizmusának gyermekbetegségeit ő maga bírálta meg a legkeményebben, hol valamiféle konzervatív klasszicizmus orthodox képviselőjének, nem véve tekintetbe, hogy ez a „klasszicista” 1918 óta olyan marxista forradalmárnak tekintette magát, aki a leninizmust — legutóbbi tanulmányai tanúsága szerint is — mindvégig a proletárforradalmak korának marxizmusával azonosította. Ha a szellemi habitusát meghatározó gondolkodókat számba kell venni, természetesen nem Rousseau, de nem is Hegel tűnik szembe, hanem maga Marx, akihez az élet változó kérdésfeltevései közepette újra meg újra visszatért, akinek kritikai szűrőjén át kora jelenségeit megvilágította, akinek elmélete és módszere számára mindvégig megtermékenyítő forrás, alap és modell maradt. Ez az életmű a forradalmi munkásmozgalomé, amelyből kinőtt és amelyet szolgálni akart. Értékei — partikuláris érdekeken és napi küzdelmeken túl világítanak, a huszadik századi marxista kultúra elidegeníthetetlen elemeiként. Az emlékező ennek az impozáns oeuvre-nek ezúttal egyetlen vonatkozására utalhat csupán: a vallás és az irracionalizmus elleni harc jelentőségére Lukács életművében. Ez azonban korántsem csak e folyóirat vállalt feladatából következően látszik fontosnak: objektíve is Lukács pályájának egyik legfontosabb tengelyéről van szó. Némelyek ebben a tényben holmi „aufklarista” hatást hajlamosak látni: a valóságban Lukács Marx útmutatását követte, aki szerint a vallás bírálata minden társadalomkritika előfeltétele, mert csak e bírálat révén lehet kiemelkedni azokból a gondolati struktúrákból, amelyek az emberiség előtörténetének jellemzői, az ember kiskorúságának, viszonyai és gondolkodása korlátozottságának jellemzői, csak így juthat el az ember a teljes társadalmi tudatosság színvonalára. Híve volt a marxisták és a hívők gyakorlati együttműködésének, de kérlelhetetlen ellenzője annak, hogy a párbeszédet valamilyen világnézeti kompromisszum aranyhídjává változtassák, írt erről a Világosságban közzétett levelében, ebben a szellemben nyilatkozott a Vigíliának is, de tanúskodik erről szinte egész alkotó élete. A „Geschichte und Klassenbewusstsein” az Októberi Forradalom utáni években jelentős kísérlet volt a marxizmus filozófiai pozíciójának meghatározására, a szubjektum és objektum társadalmi viszonyának kimunkálására. De senki nem látta meg nála világosabban e mű egyoldalúságát, amely — nolens-volens — érintkezési pontot hozott létre kiindulópontja és a vallás között, azt, hogy — mint 1967-ben írta — „a forradalmi gyakorlat koncepciója ebben a könyvben valami 385