Világosság, 1971. július-december (12. évfolyam, 7-12. szám)

1971 / 7. szám - Lukács György halálára

25 1971. JÚLIUS • XII. ÉVFOLYAM 7. SZÁM ÚJ Lukács György halálára A gyászbeszédek elhangzottak, a nekrológok megjelentek. Az ország tudományos élete, a hazai és a nemzetközi munkásmozgalom, amelynek munkássága fél évszázadát áldozta, tisztelegtek emléke előtt, s úgy búcsúztatták, mint e Lenin nevével fémjelzett század egyik legjelentősebb marxista gondolkodóját. A gyászünnepségek múltán most már a tudományos kutatásé a feladat, feltárni Lukács György életművének történelmi helyét és tudományos jelentőségét, kiemelve e sokoldalú, gazdag pálya termékeiből a maradandót és folytatandót. Ez a feladat monográfiák­ban objektiválódhat majd — megalkotásukhoz idő kell és történelmi távlat. A személyes megemlékezések és a tudományos méltatás között félúton sok minden bénítja a tollat: elfogódottság, amelyet amiatt érzünk, hogy ez a csaknem kilenc évtizedet élt és mégis oly fiatal, friss és fogékony elme nem gondolkodik többé; a ritka szellemi pálya látványa, amely összekötötte 1919-et 1945-tel és 1945-öt a hatvanas évekkel, amely képes volt megtartani ön­magát — s önmagában a marxizmus—leninizmus értékeit — s képes volt ifjabb éveiben csakúgy, mint élete végén önmagát korrigálni is; tegnapelőtti, tegnapi viták emléke — és még annyi más. Sokan próbálták s próbálják is majd még Lukács Györgyöt interpretálni, esetleg kisajátítani s ezzel félre is magyarázni. Ha Lukácsnak, a filozófusnak és esztétának csupán életútja egyik vagy másik állomását tekintjük, talán mód is nyílik ilyen értelmezésekre. A polgári kritika hol romantikus radikálisnak minősíti, figyelmen kívül hagyva, hogy saját marxizmusának gyermek­­betegségeit ő maga bírálta meg a legkeményebben, hol valamiféle konzervatív klasszicizmus orthodox képviselőjének, nem véve tekintetbe, hogy ez a „klasszicista” 1918 óta olyan marxista forradalmárnak tekintette magát, aki a leninizmust — legutóbbi tanulmányai tanúsága szerint is — mindvégig a proletárforradalmak korának marxizmusával azonosította. Ha a szellemi habitusát meghatározó gondolkodókat számba kell venni, természetesen nem Rousseau, de nem is Hegel tűnik szembe, hanem maga Marx, akihez az élet változó kérdésfel­tevései közepette újra meg újra visszatért, akinek kritikai szűrőjén át kora jelenségeit megvilá­gította, akinek elmélete és módszere számára mindvégig megtermékenyítő forrás, alap és modell maradt. Ez az életmű a forradalmi munkásmozgalomé, amelyből kinőtt és amelyet szolgálni akart. Értékei — partikuláris érdekeken és napi küzdelmeken túl világítanak, a huszadik századi marxista kultúra elidegeníthetetlen elemeiként. Az emlékező ennek az impozáns oeuvre-nek ezúttal egyetlen vonatkozására utalhat csupán: a vallás és az irracionalizmus elleni harc jelentőségére Lukács életművében. Ez azonban koránt­sem csak e folyóirat vállalt feladatából következően látszik fontosnak: objektíve is Lukács pá­lyájának egyik legfontosabb tengelyéről van szó. Némelyek ebben a tényben holmi „aufklarista” hatást hajlamosak látni: a valóságban Lukács Marx útmutatását követte, aki szerint a vallás bírálata minden társadalomkritika előfeltétele, mert csak e bírálat révén lehet kiemelkedni azok­ból a gondolati struktúrákból, amelyek az emberiség előtörténetének jellemzői, az ember kis­korúságának, viszonyai és gondolkodása korlátozottságának jellemzői, csak így juthat el az ember a teljes társadalmi tudatosság színvonalára. Híve volt a marxisták és a hívők gyakorlati együtt­működésének, de kérlelhetetlen ellenzője annak, hogy a párbeszédet valamilyen világnézeti kompromisszum aranyhídjává változtassák, írt erről a Világosságban közzétett levelében, ebben a szellemben nyilatkozott a Vigíliának is, de tanúskodik erről szinte egész alkotó élete. A „Geschichte und Klassenbewusstsein” az Októberi Forradalom utáni években jelentős kísérlet volt a marxizmus filozófiai pozíciójának meghatározására, a szubjektum és objektum társadalmi viszonyának kimunkálására. De senki nem látta meg nála világosabban e mű egyoldalúságát, amely — nolens-volens — érintkezési pontot hozott létre kiindulópontja és a vallás között, azt, hogy — mint 1967-ben írta — „a forradalmi gyakorlat koncepciója ebben a könyvben valami 385

Next