Vörös Zászló, 1965. január-június (21. évfolyam, 1-77. szám)

1965-01-01 / 1. szám

BOLDOG ÚJÉVET, BARÁTAIM! Matuszevics R. rajza VILÁG PROLETÁRJÁT, EGYESÜLJETEK! VÖRÖS Z­ÁSZ­LÓ Ara 2 képek. A Kárpátontúli területi Berehovói Termelési Kolhozi- Szovházi Igazgatóság pártbizottságának és a dolgozók képviselői kerületi tanácsának lapja. újság ukrán és magyar nyelven jelenik meg 21. évfolyamá­ral . BALOGH MIKLÓS:Zárszámadás—költségvetés Délben didergő agg az óév, szánkóra ül és röpül a szán, — kilép a naptárból, hogy feljegyezzék a történelemkönyv oldalán... Amint szokás, így újév táján nem túl magas, szolid nívón zárszámadást eszközlök én is életemben — kis háztájimon. Következzék az első tétel, vagyis a KÖVETEL rovat, — lüktető szívvel, kissé szorongva böngészem át a sorokat, küzdelmes évet, munkával teltet zárok s ez egybe olvadott minden percével azzal az évvel, amelyen népem dolgozott; amit csak tudtam, amit csak tettem egy cél ügyében követtem el, annak a célnak igaz ügyében, melyet az élet KÖVETEL. A másik oldal?., példás sorokban mindaz mit vagyok, álmodok s mert sorsa — sorsom, vágya — maga a nép ad rá jogot magamról szólva, érte beszélni jogosan követelve itt közös vágyaink valóra váltát, mellyel az élet TARTOZIK. S hogy adjon —, nem részt, nem félkézzel, fukarul, sután, hanem EGÉSZET, emberhez méltót, egyedül tőlünk függ csupán, — így az újévi költségvetésben precízen úgy tervezzük el, hogy rendre kiegyenlítődjék a TARTOZIK és a KÖVETEL! enyém is, töredéket ­ HADD LEGYEN NAPFÉNYES AZ ÚJ ÉV Boldog újévet, drága dolgo­zók! Először is azt kívánjuk, hogy valósuljon meg mindaz a jó, amit az újévi felköszön­téskor kívánnak egymásnak a jó emberek: hadd legyen nap­fényesebb élete, éljen egész­ségben egész családja! Legyen minél több lakásavatás, hadd ragyogjon felettünk fényeseb­ben az új szárnyaló győzelmek napsugara, hadd dolgozzék minden ember teljes erejéből és énekeljen mindenki tele tü­dőből! Teljes szívünkből azt kivánjuk, hogy az új évben le­gyen az élet bőséggel telve, hogy valamennyi szovjet em­bernek valósuljon meg min­den kívánsága! Valamikor dolgos nagyapá­ink és dédapáink, akiket olyan kevés boldogság ért életükben, újév éjjelén azon gondolkoz­tak: vajon mit hoz rájuk az új esztendő nem lesz-e mostoha? Annak idején az emberek a sorsban hittek, azt hitték, hogy az mindenkinek kiméri ajándé­kát, kinek virágot, kinek tö­viset osztogat. Nekünk nincs okunk félni a holnapi naptól! ф A Nagy Október saját ke­zünkbe tette le sorsunk intézé­sét. Az most összes ajándékai­val együtt teljesen tőlünk, ön­feláldozó munkánktól, attól függ, mennyire gondoskodunk társadalmi javaink gyarapítá­sáról. De hogy az jó lesz, azt bebizonyította az SZSZKSZ Legfelsőbb Tanácsa ötödik ülésszaka, amely megvitatta és jóváhagyta a népgazdaság fej­lesztésének 1965. évi tervét, előirányozta a termelés és a nép életszínvonalának növeke­dését. A terv adatai úgy hangza­nak, mint a szovjet állam ha­talmának és gazdagságának szimfóniája, mintegy bizonyít­vány arról, hogy előretörünk a nép gazdagodása és jobb el­látásának útján. Az azt jelen­ti, hogy az ország energiafo­lyamába 510 milliárd kilowatt­óra villanyenergia ömlik, hogy a nehézipar több millió tonna acélt ad, hogy az ipar és ve­gyészet új óriásai születnek meg, új üzemek és építkezé­sek, új üzletek és éttermek, kultúrfelvilágosító intézmé­nyek létesülnek... Kellemeseb­ben és jobb körülmények kö­zött fognak élni, szebben fog­nak öltözködni a szovjet em­berek, mivel az 1965. évi terv előirányozza a beruházások növelését az építkezésre, a kel­mék, kötöttáruk, lábbelik gyár­tására. Javul a közellátás, nö­vekszik a növényi zsiradék, a cukor és más élelmiszercikkek gyártása. Ne gondoljuk, hogy ezek csak egyszerű adatok. Mindegyikben ott buzog né­pünk alkotó munkája. A hagyományos újévi «bort­­barát» köszöntéstől visszhang­zanak a kolhozfalvak és a falu­si házak... örömmel és napfénnyel tel­jes újév mosolyog a baráti szá­lakkal összefont soknemzetisé­gű népünkre. A Kommunista Párt, a Szovjet Kormány min­den tőle telhetőt elkövet, hogy mi békében és nyugalomban dolgozhassunk, hogy népünket semmi se fenyegesse a világ leggyönyörűbb épülete — a kommunizmus felépítésében. A holnapba vetett ragyogó hittel lépik át az új év küszö­bét országunk fiai és leányai. Ez egy újabb határkő azon az úton, melyet pártunk hatalmas programja jelölt ki számunkra. Hadd szárnyaljon és gyü­mölcsözzön hát munkánk! Hadd töltse hát be életünket és munkánkat még több öröm, le­gyen felhőtlen az egünk! Boldog Újévet! Sok sikert! A ZAPOROZSJEI VASOLVASZTAROK REKORDJA Világrekordot állítottak fel a Zaporozssztály Üzem 220 tonnás teljesítményű típuskohóján Kinebász Mi­­hajló, Loboda Alekszander és Nevzsinszkij Oleg, az ötös Martin-kemence kohá­szai. Az év elejétől kezdve csaknem 322 ezer tonna acélt olvasztottak. AZ 1300-AS BLOKKSOR ÜZEMBE LÉPETT A Cseljabinszki Fémko­hászati Gyárban befejező­dött az új 1300-as automa­tizált blokksor kipróbálá­sa. A hatalmas gépegység a néhány napos termelési megterhelés alatt megmutat­ta, hogy minden berendezés zavartalanul működik. A blokksoron nyert első ter­méket a gyár lemezhenger- 16 munkapadjaira továbbí­tották, vegyészek több tucat szerel­vény műtrágyát adtak, ter­ven felül. Csak december­ben több ezer tonna műtrá­gyát gyártottak pótlólago­san. HATALMAS ÁRAMFEJLESZTŐ Kétszázezer kilowatt a teljesítménye a világ legna­gyobb áramfejlesztő beren­dezésének. Tervét határidő előtt készítette el a Kirov nevét viselő Harkovi Turbi­nagyár kollektívája. Az egyedülálló berendezést a Nyevin Omiszkoji körzeti erőműrendszer számára ké­szítették. Az új gép legfőbb különlegessége, hogy anyag­­megtakarítás terén felül­múlja a korszerű gőzturbi­nákat. (RATAU) A VEGYÉSZEK MEGELŐZIK A GRAFIKONT Az Ivano-Frankovi terü­let Kálium Kombinát kol­lektívája egy egész hónap­pal megelőzte termelési grafikonját. Az idén a AZ UKRÁN SZSZK IPARA HATÁRIDŐ ELŐTT TELJESÍTETTE 1964. ÉVI TERVÉT Az Ukrán SZSZK műanyagot, szintet í­­tőanyagot és sokféle ipari dolgozói de­­kus aminiákot, szó- közfogyasztási cikket cember 25-re teljesi­­dát, kénsavat, szinte­ gyártottak, tették az összterme­­tikus és műszálat. A köztársaság ipa­ros és a legfőbb tér- öntöttvasat és acéltá­ra teljesítette felada­­tpékek termelésének hengereltvasat, kő­­tát a munkatermelés 1964. évi tervét, szenet, kőolajat, gázt , .. ,, Az évi terven felül termeltek, vas és keny­ég "velte 63 nagy mennyiségű mű- mangánérc bányákat az önköltség csökken­­tvágyát, növényvédő- nyitottak, gépeket, tése terén is. szereket, műgyantát, berendezéseket, épi­ (RATAU) HATÁRIDŐ előtt Amint az SZSZKSZ KSH- ja közölte, a vegyipar ha­táridő előtt teljesítette a nö­vényvédő vegyszerek, a szintetikus és műgyanta, a műszál, a kalcinált szóda és gépkocsiabroncsok termelé­si tervét. Határidő előtt teljesítet­ték évi tervüket a cement­gyárak. A faipari dolgozók határidő előtt tettek eleget a haszonfa kitermelési ter­vének. (TASZSZ) ■4 'ТТТТТТТЧТУТТТТТТТТТТТТТТТТТТТТТТТТТТТТТТТТТТТТТТТТТТТТТТТТТТТТГТ-' Sok újévi küldemény érkezett Berehovóra az ország külön­böző részeiből: üdvözletek, táviratok stb. Megérkeztek a friss újságok és folyóiratok is. Az osztályozó brigád tagjai, akik a kommunista címet viselik, igyekeznek mielőbb kikézbesíttetni a küldeményeket a címzetteknek. A felvételen: (balról jobbra) POGÁNY G. KÖDÖBÖCZ J. és VAJDA E. a küldemények osztályozásánál. Iberál E. felvételen

Next