Vörös Zászló, 1977. július-december (33. évfolyam, 78-155. szám)

1977-07-02 / 78. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! VÖRÖS ZÁSZLÓ AZ UKRAJNAI KP BEREHOVOI KERÜLETI BIZOTTSÁGÁNAK ES A DOLGOZOK KÉPVISELŐI KARPATONTÚLI TERÜLETI BEREHOVOI KERÜLETI TANÁCSÁNAK LAPJA Аг újság 1945. december 1 78. 1977. JÚLIUS 2., Ara 2­tól jelenik meg (4495). sz. SZOMBAT 2 képek Záros határidőben és veszteség nélkül arassunk Kerületünkben befejeződött az árpa aratása. Jól vizsgáztak a kombájn­osok, szinte minden gazdaságban jelentősen túlteljesítették feladataikat. Különösen ki­tűntek Nánási Béla az Út a Kommunizmushoz, Kópia Mihály, Kiss Péter, Katona Elek a Csapajev Kolhoz kombájnosai és mások. Hamarosan megkezdődik a búza aratása. Az UKP fi KB határozatot fogadott el «Az élenjáró gépkezelők-­­ nek a köztársaságbeli kombájnosokhoz, gépkocsiveze-­­­tőkhöz, a Mezőgép és a gabonaátvevő üzemek dolgo­zóihoz intézett leveléről­. A határozat rámutat: az élenjáró gépkezelők, arra törekedve, hogy munkasi­­kereikkel tegyék nevezetessé a Szovjetunió új alkot­mánytervezetének országos megvitatását és a Nagy Október 60. évfordulóját, fokozott szocialista vállalá­sokat tettek arra vonatkozóan, hogy a jubileumi évi aratáson termelékenyen használják ki a gépeket, s felhívással fordultak minden kombájnoshoz, gépkocsi­­vezetőhöz, a Mezőgép és a gabonaátvevő üzemek dol­gozóihoz, hogy mintaszerűen készüljenek fel az ara­tásra és rövid időn belül, veszteség nélkül végezzék el a gabona és más földművelési termékek betakarítá­sát és készletezését. Kerületünk élenjáró kombájnosai, gépkocsivezetői felkarolták ezt az értékes kezdemé­nyezést és a lapunk múlt számában közölt felhívásuk­ban felszólították mindazokat, akik részt vesznek­ az­­ aratásban, hogy 10-12 nap alatt arassák le a búzát. Kerületünk kombájnosainak, a terményt szállító gépkocsivezetőknek, a gazdaságok vezetőinek és szak­embereinek most elsőrendű feladata, hogy megfelelően reagáljanak az élenjáró gépkezelők felhívására. A búza aratása előtt még egyszer meg kell vizsgálni a kombájnokat, a legnagyobb gondossággal kell elvé­gezni a beszabályozást, fel kell rá szerelni a mag ki і szóródását megakadályozó és a ledőlt búzát felemelő­­ készüléket. Minden kombájnosnak és gépkocsivezető-­­ nek az a feladata, hogy a sok fáradozással, megter­mesztett kalászosokból egyetlen szem se vesszen kár­ba. Egyetlen kalász sem maradhat h­aratatlanul, ki csépeletlenül a tar­ón. A veszteségek megelőzésének egyik különösen fontos alapfeltétele, hogy aratás előtt állandóan ellenőrizzük a kalászosokat, ne enged­jük meg a túlélést. Sajnos, ezen a téren az árpa ara­tásakor lényeges fogyatékosságok fordultak elő. Kés­lekedtek megkezdésével a XXI. Pártkongresszus és a Kommunizmus Hajnala Kolhozban. Az aratásnál nagy jelentősége van a gépek minél jobb kihasználásának. Kerületünkben lehetőség van rá, hogy a búza aratását záros határidőben, 10 — 12 nap alatt elvégezzük. Az élenjáró gépkezelők levelük­ben rámutatnak arra, hogy gépeik az aratáson lega­lább 16-18 órán át fognak dolgozni naponta, a kom­bájnok tartályaiból menet közben ürítik ki a gabonát, ami lehetővé teszi, hogy sok időt takarítsanak meg. A gyors és veszteség nélküli aratás egyik fontos feltétele, hogy jól szervezzük meg és állandóan irá­nyítsuk a kombájnosok, e terményszállító gépkocsi­­vezetők szocialista versenyét, tegyük őket mind erköl­csileg, mind anyagilag érdekeltekké ebben. Munká­jukhoz, valamint a váltások közötti pihenésükhöz megfelelő feltételeket kell biztosítani. Az elmúlt év­ben helyesen jártak el a Lenin és a Lenin Útja Kol­hozban, az Engels Szovhozban, amikor fedett mozgó vörös sarkot, pihenőhelyet biztosítottak az aratóknak. Az Engels Szovhozban csaknem mindennap harci la­pot bocsátottak ki. Az említett gazdaságokban ellátták az aratókat friss ivóvízzel, gondoskodtak élelmezésük­ről. Ezt minden gazdaságban megtehetik. A gazdaságok vezetőinek, szakembereinek meg kell szervezniük az aratás idejére az állandó ellenőrzést. A népi ellenőröknek figyelemmel kell kísérniük a ter­mény szállítását, meg kell akadályozni a mag leszóró­­dását a járművekről. ­ A tudomány a tizedik ötéves tervnek Produktív hússertés Magas produktívitású hússertést nemesítettek ki az USZSZK erdőssztyeppi és erdővidéki állattenyész­tése tudományos kutatóin­tézetének munkatársai. — Ezt az új ágat — mondja Eiszner F., az in­tézet tudományos munká­val foglalkozó igazgatóhe­lyettese, a Lenin nevét vi­selő Országos Agrártudo­mányi Akadémia levelező tagja — a köztársaságban legelterjedtebb nagy fehér fajta irányított feljavítá­sával értük el. Mint isme­retes, jellemző rá az igénytelenség és a kiváló hizlalhatóság. Fajtanemesí­­tőinknek sikerült a termé­szetes gyarapodási folya­mat meggyorsításával ba­contípusú sertések tulaj­donságait kifejleszteni bennük. Az új sertésállo­mány már majdnem két­ezer állatot számlál, s azt eredményesen használják fel a tenyészmunka felja­vítására sok kolhozban és szovhozban... A harkovi területen az új fajtájú sertéseket a Krasznopavlovszkij, a Vö­rös és a Párizsi Kommün Kolhozban kezdték te­nyészteni. Itt a fiatal álla­tok napi súlygyarapodása eléri a 800 grammot, ami lényegesen magasabb az átlagnál. A Haláskor min­den kocától rendszeresen legalább 12 malacot kap­nak. Érdekes, hogy az ilyen sertések bőr alatti szalonna­rétege nagyon vékony.­ Ezért minden állatból át­lag egy paddal több so­vány húst kapnak. Az ál­latok jól hasznosítják a takarmányt, a szokásosnál két hónappal hamarabb érik el a szükséges súlyt. Más szóval, ugyanolyan ta­karmánymennyiséggel nem három, hanem négy ser­tést lehet felhizlalni. Az utóbbi években az intézet tudományos mun­katársai a magas termelé­kenységű sertések hat új ágát nemesítették ki. Ál­landóan fokozva és állan­dósítva az utódoknál a legértékesebb tulajdonsá­gokat, a munka során a tudósok igyekeznek újabb típusú hússertéseket kite­nyészteni. Fomenko V., a RATAU tudósítója Harkov Köztársaságunk hírei ÉRTÉKES GYŰJTEMÉNY Kijev: Vörös és kék, fekete és fehér achátok tündökölnek az USZSZK­­Z Központi Természetraj­zi Múzeumának kiállítóter­mében. Itt nyílt meg «A Szovjetunió achátjai» elne­vezésű kiállítás, melynek tárgyait Sneiderman G. A , az USZSZK­­a Geológiai Tudományok Intézetének munkatársa gyűjtötte ösz­­sze. A mintegy 200 drágakő­höz számos legenda fűző­dik. A Krímről, Kaukázus­ról, Csukotkáról és az Urálból hozott drágakövek országunk legnag­y­o­b­b ilyen gyűjteményét alkot­ják. A kiállításon ezeket a féldrágaköveket kidolgo­zott állapotban­ láthatjuk, ami lehetővé teszi, hogy nemcsak­ szépségükről győ­ződjünk meg, hanem a tu­dományban és a techniká­ban való felhasználásának széles körű lehetőségeiről is. KINCSÜNK AZ ERDŐ Harkov. Az idén tízezer hektárral növekedtek az erdős területek. A fiatal ültetvényeken befejezték a növényvédelmi munkákat, kétszer porhányították a sorközöket. A talajba mű­trágyát juttattak. A kup­­janszki, a krasznográdi, a borovajai és más kerüle­tekben az ültetvények gon­dozását szakosított gépke­zelő csoportok végzik. A Harkov területen je­lenleg csaknem háromne­gyed millió hektárt foglal­nak el az erdők. MELITOPOLI CSERESZNYE Zaporozsje. A terület melitopoli, akimovkai és más déli kerületeinek gyü­mölcsöseiben szedik a cse­resznyét. A fogy­asztási szövetke­zet dolgozói a terület, va­lamint Kijev, Harkov, Do­­nyeck üzleteibe szállítják a gyümölcsöt. A cseresznyé­vel megrakott első két vas­úti hűtőkocsit Moszkvába küldték. Júniusban a moszkvaiak 200 tonna cse­resznyét kaptak, ugyaneny­­nyi érkezett Leningrád­ba is. A jubileumi évben a Zaporozsje területi fo­gyasztási szövetkezeti dol­gozók a nagyvárosokba és az ország ipari központjai­ba több mint 25 ezer ton­na különféle gyümölcsöt szállítanak. (RATAU) Egyöntetű helyeslés A kerületben nyílt pártgyűléseket tartanak, amelyeken megvitatják a Szovjetunió új Alkot­mányának tervezetét. A dolgozók egyöntetűen helyeslik a pártokmány hatalmas jelentőségét, fokozott szocialista vállalásokat tesznek a tizedik ötéves terv feladatainak határidő előtti teljesíté­sére. A muzsalyi kultúrházban összegyűltek a gazdaság kommunistái, komszomol­­jai, szakemberei és mun­kásai.­­A Szovjetunió al­kotmánytervezetéről és a szovhozüzemnek Brezs­­nyev L. I. elvtárs, az SZKP KB főtitkára be­számolójából és az SZKP KB 1977 májusi plénuma határozataiból adódó fela­datairól» címmel Csapód Dániel, a szovhozüzem pártbizottságának titkára tartott beszámolót. Annak megvitatásában részt vet­tek­ Fábián János, a dobro­­szíljai pártszervezet titká­ra, Farkas Sándor, a gép­­kocsipark lakatosa, a párt­­bizottság tagja, Darcsi Zsuzsanna, a komszomolbi­­zottság titkára, Vorobjov Anatolij traktoros, párt­­csoport-szervező, Kravec Emma szőlőfeldolgozási fő­­technológus, Kopasz Ilona fejőnő és mákok. A gyűlés munkájában részt vett és felszólalt Ve­ress Gábor, az Ukrajnai Kommunista Párt kerületi bizottságának első titkára. Magasfokú aktivitás je­gyében folyt a gyűlés a kerületi mezőgazdasági fő­osztály pártszervezetében. Rogyin Mihajlo párttitkár beszámolójának megvitatá­sában részt vettek Gorszkij Grigorij, a főosztály beru­­házásos építkezési osztályá­nak vezetője, Szimkonics Anna főagronómus, Lit­vin Ivan, a mezőgazdasági dolgozók kerületi szakszer­vezeti bizottságának elnö­ke, Nyári Iván, a főosztály fezootechnikusa és mások. A gyűlésen felszólalt Babenko Vitalij, az Ukraj­nai Kommunista Párt kerü­leti bizottságának másodtit­kára. Egyöntetű helyeslésre és támogatásra talált a Szov­jetunió új alkotmányának tervezete a közszolgáltatá­si kombinát kollektívájá­ban is. Nagy József párt­titkár beszámolójában és a felszólalók hangsúlyozták azokat a nagy feladatokat, amelyek a közszolgáltatási dolgozók előtt állanak a dolgozók ellátásának továb­bi megjavítása terén. A gyűlésen felszólalt Terpai Mikola, az OKP ke­rületi bizottságának titká­ra. REPÜL A «METEOR» A TASZSZ közleménye 1977. június 29-én Föld körüli pályára juttatták a Meteor műholdat. A műhold alapvető feladata adatok gyűjtése a Föld természeti kincseinek feltárásával kapcsolatos munkák folytatásához, valamint az operatív időjárási előrejel­zésekhez szükséges meteorológiai adatok gyűjtése. A műhold fedélzetén a meteorológiai berendezések­kel együtt kísérleti tudományos berendezéseket he­lyeztek el. A berendezések kifogástalanul működnek. ______ HOLNAP LESZ A TENGERI ÉS FOLYAMI HAJÓZÁS DOLGOZÓINAK NAPJA Október jubileuma tisztele­tére ünnepi munkaőrségbe álltak. Vállalták, hogy az éli terven felül 250 ezer utast és 700 ezer tonna let­ket szállítanak. A Fekete-tengeri Lenin­­rendjeles hajózási társaság harmincnyolc hajójának le­génysége elhatározta, hogy az évi tervet a Nagy Októ­ber 60. évfordulójáig telje­síti. Köztük van a «Mo­­deszt Ivanov kapitány» mo­toroshajó kollektívája is. A fenti képen: a­ kommu­nista BELOV P., a «Mo­­deszt Ivanov kapitány» mo­toroshajó kapitányának első helyettese (balról) és a komszomol KUVSINOV M., a kapitány negyedik helyet­tese. .4 lenti felvételen, az odesszai tengeri kikötőben. Az idén a Fekete-tengeri Lenin-rendjeles hajózási társaság hajói több mint 25 millió utast szállítanak a tengereken és óceánokon. PA­VLENKO 1. felvétele ( RA­K- V-kép szol­gálat)

Next