Beregi Hírlap, 2000. január-június (56. évfolyam, 1-53. szám)

2000-01-06 / 1-2. szám

Az újság 1912. december 9-től jelenik meg­­.-2. szám 2000. január 6., csütörtök Ára: 25 kép. Köszönet a BEREGI HÍRLAP előfizetőinek! Kedves olvasóink! A 2000. év első számában Önökhöz, hűséges táborunkhoz fordul a Beregi Hírlap szerkesztőségének kollektívája, hogy megköszönje kitartásukat, ragaszkodásukat a járás immár 55. évfolya­mába lépő sajtótermékéhez. Köszönjük, hálásak vagyunk ezért a ragaszkodásért, s mondjuk ki: szeretetért, amit lapunk iránt tanúsítanak. Mi mással magyarázható az a tény, hogy­ idén januárban 6200 családba jut el a Beregi Hírlap, s 564 előfizetőnk szavazott az ukrán nyelvű lap, a Visznyik Berelovscsini mellett? Azaz: összpéldányszámunk a 2000. esztendőben 6764. Köszönjük, de ugyanakkor elnézést is kell kérnünk Önöktől, ugyanis a megnövekedett példányszám dacára, az any­agi szorítások miatt kénytelenek vagyunk ideiglenes jelleggel változtatni a járási lap terjedelmén: ezentúl hetente egyszer, szombatonként jelenünk meg dupla lapszámban, s lapunk mellékletét, a műsoros újságot is betétként kapják ekkor kézhez. Kihangsúlyozzuk: ideiglenes jelleggel, amíg anyagi nehézségeinken túl nem jutunk. A heti tv-műsoros mellékletet 1998 májusától t­ehették kézbe előfizetőink. Akkor ígéretet kaptunk arra, hogy ezt a mellékletet, legalábbis az anyagi ráfordítást (papír-, ny­omdaköltségek stb.) teljes egészében megfinan­szírozza — nem nekünk, hanem a járás olvasóinak — a két lapgazda, a szerkesztőség csupán a munkát, szellemi tőkéjét fekteti be. Sajnos, nem így történt. Csupán a melléklet 1999. évi nyomdai és anyagköltsége 30 ezer hrivnyát vitt el a szerkesztőség számlájáról, ami azt jelenti, hogy nem jutott a kollektívának sem fizetéskiegészítésre, se semmilyen műszaki fejlesztésre, sőt, adóssággal zártuk a tavalyi évet. Ez kényszerített bennünket a változtatásra. Ugyanakkor szeretnénk a már megszokott formátumban eljuttatni Önökhöz a műsoros újságot. Csupán annyi lesz a különbség, hogy Önökre vár a feladat összehajtogatni és papírkéssel felvágni a műsoros mellékletet. Ha humorizálni akarnánk, azt is mondhatnánk: e pár perces tevékenység közepette érezzék magukat a múlt ezredévben, annak is az 1800-as éveiben, amikor minden ny­omdai tennék (könyvek is!) kizárólag így került eladásra. (Egyébként az Urjadovij Kurjev, a Kormányközlöny heti betétje napjainkig is így jut el az előfizetőkhöz). Merjük remélni, hogy ezt a kis kényelmetlenséget örö­mmel v­állalják lapunk, a magy­ar szó megmaradásáért. Köszönjük a lapterjesztőknek, a járási postahivatal dolgozóinak azt a nagy munkát, amit a Beregi Hírlap előfizetésének megszervezése érdekében tettek eddig és tesznek a jövőben is. A szerkesztőségi gárda pedig a továbbiakban is igyekszik megfelelni az előfizetők elvárásainak: olyan újságot produkálni, amely Önökkel, örömeikkel, gond­jaikkal (bár az utóbbiból lenne mindig kevesebb!) együtt él, lélegzik. A BEREGI HÍRLAP szerkesztőségének kollektívája Az érdekeltek figyelmébe! A járási állami közigazgatási hivatal tájékoztatja az érdekelteket, hogy Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa a közel­múltban törvényt fogadott el, amely alapján kiegészítéseket eszközöltek a vállalkozásokról szóló törvényben. Ennek alapján felújították azt az előírást, amely értelmében csak licenc alapján lehet olyan tevékenységet folytatni, amely a turizmussal kapcsolatos szolgáltatásokat érinti, úgy, ahogy azt a turizmusról szóló törvény előírja. A törvény 1999. november 27-én lépett hatályba. Előírásai kiterjednek minden oly­an intézmény­re, amelyek turisztikai tevékenységgel kapcsolatos szolgáltatásokat nyújtanak (beleérne a hoteleket, az üdülőbázisokat, a szanatóriumokat, stb.) a tulajdonformától és a hivatali alárendeltségtől függetlenül, Így tehát a külföldi, a belföldi, az egészségjavító- és sportturizmus, a tömeges turizmus, a városnézések szervezésével kapcsolatos tevékeny­séget csak azon licenzek birtokában szabad folytatni, amelyek kiadásával a megyei állami közigazgatási hivatalok turizmussal és üdülőkkel foglalkozó főosztályait bízta meg a turisztikai állami bizottság. Azon turizmussal foglalkozó vállalatoknak, amely­ek csak külföldi vagy belföldi turizmus szervezésére kaptak licenzet, de más turizmussal kapcsolatos szolgáltatásokat is szeretnének nyújtani, a hatályos törvényeknek megfelelően be kell szerezniük a szükséges licenzeket. A járási állami közigazgatási hivatal titkársága Szeretettel köszöntjük mindazon kedves olvasóinkat, akik most méltatják a szeretet ünnepét! Mindannyiunk életében fontos szerepet tölt be a Karácsony, a család, a szeretet és a béke ünnepe. Ezen a napon történt meg két évezrede a csoda, amely napjainkig meghatározta az emberiség sorsát. Manapság senkinek sem könnyű az élete, ám Pál apostol szavaival szólva, a szeretet soha el nem fogy. Karácsony küszöbén azt kívánjuk a Beregszászi járás minden lakójának, hogy az ünnep hozzon békességet, szeretetet. GAJDOS ISTVÁN, a Beregszászi Járási Tanács elnöke BIHARI ANDRÁS, a Járási Közigazgatási Hivatal elnöke A megyei tanács ülésszakán December 28-án megtartotta soros, kilencedik ülésszakát a III. (XXIII.) összehívású Kárpátaljai Megyei Tanács. Az ülésszak elsőként a lakosság foglalkoztatása és szociális védelme kérdéseivel foglalkozott. A kérdésről és a probléma megoldására kidolgozott 1999—2000. évekre irányuló célprogram teljesítéséről Prihogyko Volodimir, a megyei állami közigazgatási hivatal elnökhely­ettese tartott tájékoztatót. Az 1999. évi költségvetés, illetv­e a 2000. évi költség­­vetési politika irány­ainak módosításáról Szavcsák Irina, a megy­ei pénzügyi főosztály megbízott v­ezetője tájékoztatta a képviselőket. Az 1999. év­i költségv­etés módosítása során döntés született arról, hogy átcsoportosítják a költségv­etési tételeket, így több járás költségv­etése az év végéig el tudott számolni az energiahordozókért. A 2000. évi költségvetési politika fő irány­elvei megv­itatása során élénk vitát váltott ki az a javaslat, hogy az országos és megyei költségvetési intézmények jövedelemadóját a megyei költségvetésbe irány­ítsák át. Ezek a pénzek eddig Ungvár megyei jogú város költségvetését gyarapították. A vita során Baloga Viktor, a megyei állami közigazgatási hivatal elnöke kifejtette, hogy a város vezetése az állandó jövedelmek mellett igencsak elkényelmesedett, s az utóbbi években alig foglalkoztak új vállalkozások beindításával. A fogyasztási szövetkezetek rendszerében folyó kereskedelmi kiszolgálással kapcsolatban Cap Vaszil, a megyei fogyasztási szövetkezet elnöke és Géczy János, a megyei állami közigazgatási hivatal külkereskedelmi, kereskedelmi és közszolgálati főosztály­ának vezetője tartott beszámolót. Az ágazat katasztrofális állapotban van, a képviselők v­élemény­e szerint ennek egyik oka a fogyasztási szövetkezetek vezetőinek hozzá nem értése és felelőtlen hozzáállása. A Beregszászi járásban beszüntette tevékenységét a járási fogyasztási szövetkezet ipari kombinátja, 91 %-kal csökkent a tej és tejtermékek felvásárlása. Igen jelentős a fogy­asztási szövetkezetek tartozása a költségvetéssel, a nyugdíjalappal és saját dolgozóikkal szemben. Csak járásunkban a költségv­etési és más alapokba 79,3 ezer hrivnyával tartoznak a szövetkezetek. 3 vállalat esetében elindult a csődeljárás, 1 vállalat csődöt jelentett. Teljesen szünetel a nagykereskedelmi és kiskereskedelmi hálózat működése is. Számos intézmény nem felel meg a közegészségügyi szabály­oknak sem. A Beregszászi járásban 100 kiskereskedelmi üzlet és 2 kioszk működik 7442 négy­zetméter területen. A vendéglátóipari egységek száma 49, ahol 1918 vendéget képesek egyidejűleg ellátni. Ugy­anakkor folyik a fogyasztási szövetkezetek vagyonának elherdálása. A képviselők döntöttek az ásványi kincsek kiak­názásáról, adminisztratív-territoriális változásokról, föld­kérdésekről, vagy­onkérdésekről, a folyók és patakok mentén létesítendő partvédő sávokról. Az ülésszak után a tanács kistermében Ivancsó Iván, a megy­ei tanács elnöke és Baloga Viktor, a megyei állami közigazgatási hiv­atal elnöke köszöntötte a képviselőket az Újév alkalmával. Tudósítónk Az agrárszektor reformja December 28-án a járási állami közigazgatási hivatal tanácstermében együttes értekezletet tartottak a járási szolgálatok, a kollektív mezőgazdasági gazdaságok vezetőinek, a községi és nagyközségi tanácsok elnökeinek és titkárainak részvételével. Az értekezleten megvitatták, miként kell megszervezni Ukrajna elnöke azon rendeletének teljesítését, amelyet a gazdaság agráripari szektora megreformálásának felgyorsítását célzó intézkedésekről adott ki. Az értekezletet Román László, a járási mező­­gazdasági főosztály vezetője nyitotta meg, aki többek között kihangsúlyozta, hogy a járás gazdasági fejlődése során mindig is bonyolultak voltak az agrárkérdések. Ukrajna függetlenné válása óta a szántóföldek 30 százalékát adták át magántulajdonba, 50 árra egészítették ki a háztáji földterületek nagyságát, 290 farmergazdaságot hoztak létre. Ám az utóbbi években szinte teljesen leállt a föld vagyon­­jegyesítésének, a kollektív mezőgazdasági vállalatok reformjának folyamata. Az elfogadott rendelet azt célozza, hogy e folyamat elmozduljon a holtpontról és sikeresen befejeződjön az elkezdett ügy. Volosin Volodimir, az agráripari komplexum kérdéseivel foglalkozó megyei főosztály képviselője, Hecko Iván, a földtartalékok járási osztályának veze­tője, Szpaszkij Havrilo, a nagybaktai tudományos kutatóintézet munkatársa, Kincs Gábor, a Négyhatár Vállalkozók Szövetségének elnöke ugyancsak az agrárszektor reformjának témáját érintette felszó­lalásában. Bihari András, a járási állami közigazgatási hivatal elnöke az Ukrajna elnöke által kiadott rendelet valóra váltásának mechanizmusairól szólt részletesen felszólalásában. Kihangsúlyozta, hogy széles körű felvilágosító munkát kell folytatni a lakosság körében a kollektív mezőgazdasági vállalatok reformjával kapcsolatban. Az állampolgároknak joguk van arra, hogy szabadon alakítsanak különböző gazdálkodási és tulajdonformájú társaságokat. Ezek lehetnek farmergazdaságok, korlátolt felelősségű társaságok, részvénytársaságok, termelési-szolgáltató szövetke­zetek, stb. A kollektív mezőgazdasági vállalatok reformjához a következő munkákat kell elvégezni: elsősorban a közgyűléseken jóvá kell hagyni azon személyek névsorát, akik az újonnan megalakítandó társaságokban szeretnének dolgozni, el kell végezni a gazdaságok termelőeszközeinek teljes leltárba vételét, meg kell határozni ezek tényleges értékét. Az új gazdálkodási forma választása esetén minden dolgozóval bérleti szerződést kötnek. A járási állami közigazgatási hivatal titkársága A JÁRÁS HADKIEGÉSZÍTŐ PARANCSNOKÁNAK PARANCSA Az állampolgároknak a behívórészlegekhez való besorolásáról Az általános hadkötelezettségről és a katonai szolgálatról szóló törvénynek, a járási állami közigazgatási hivatal elnökének 734. sz., 1999. december 16-án kelt rendelkezésének megfelelően 2000. január 1. és március 30. között bonyolítják le a Beregszászi járásban az 1983-as születésű állampolgároknak a behívórészlegekhez való besorolását. A besoroláson azon ifjaknak kell megjelenniük, akik 1983. január 1. és december 31. (bezárólag) között születtek, s akik állandóan vagy ideiglenesen járásunk területén élnek. Meg kell jelenniük azon idősebb ifjaknak is, akiket korábban nem soroltak be. Mindazok, akiket be kell sorolni, kötelesek a számukra megállapított időben, a számukra kézbesített behívókon feltüntetett személyi okmányokkal együtt megjelenni a járási hadkiegészítő parancsnokságon, amelynek címe: Beregszász. Hősök tere 8. sz. Azok, akik nem kapták meg a behívókat, személyi okmányaikkal kötelesek 2000. január 20-án megjelenni az említett címen. A vállalatok, szervezetek, intézmények, valamint a tanintézetek vezetőinek (a tulajdontom­ától függetlenül) el kell engedniük az érintett polgárokat a besoroláshoz szükséges időre, biztosítaniuk kell, hogy időben jelenjenek meg a járási hadkiegészítő parancsnokságon. SZEMENENKO SZERHÍJ, a járás hadkiegészítő parancsnoka

Next