Vörös Zászló, 1955. október (4. évfolyam, 231-256. szám)

1955-10-01 / 231. szám

Köszöntjük­ a hatéves Kíai Népköztársaságot A nagy kínai nép — az egész vi­lág békeszerető embereivel együtt —, ma, október 1-én ünnepli a Kí­nai Népköztársaság kikiáltásának hatodik évfordulóját. 1949 október 1-én új szakasz kez­dődött a­­600 milliós kínai nép éle­tében. Hosszú és hősies forradalmi harc után — azon kedvező körül­mények között, melyeket a szovjet seregeknek a hitleri fasizmus és a japán militarizmus felett aratott tör­ténelmi győzelme teremtett — Kína népe, dicsőséges kommunista pártja vezetésével, örökre véget vetett az évszázados imperialista rabságnak. A kínai nép saját kezébe vette sorsa intézését, megkezdte új, ragyogó jö­vőjének építését. 1949 október 1-én a világtörténelem porondján új nagy­hatalom jelent meg, mely 600 millió lakosával a föld egész népességének egynegyedét alkotja, s amely a Szovjetunió mellett a világ többi bé­keszerető erőivel a béke megszilár­dításának és a nemzetközi biztonság­nak az ügyét szolgálja. A Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom és a Szovjet Hadseregnek a második vi­lágháborúban aratott történelmi győ­zelme mellett a kínai nép győzelme képezi az utóbbi évtizedek történel­mi fejlődésének legnagyobb esemé­nyét. Az elmúlt hat év alatt a hős kínai nép hatalmas hazáját Ázsia és az egész világ békéjének szilárd bástyájává tette. Azok a nagyszerű eredmények, melyeket a felszabadult kínai nép 3—4 év alatt népgazdasága helyre­állításában elért, lehetővé tették, hogy­ 1953-ban hozzákezdjen első ötéves terve megvalósításához. Az ötéves terv számadatai jellemzően tükrözik a Kínai Népköztársaság iparosításá­nak hatalmas méreteit. Az összipari termelés 1957-ig értékben kifejezve 98,3 százalékkal, a nagyipari terme­lés pedig 104,1 százalékkal növek­szik. A nehézipar elsődleges fejlődé­séről szóló lenini tanítás alapján a kínai nép gyors ütemben valósítja meg nehézipara fejlesztését. A ter­melési eszközök előállításának része­sedése az egész ipari termelésben az 1952. évi 39,7 százalékról 1957-ben 45,4 százalékra emelkedik. Az első ötéves terv nyomán ipartelepek so­kasága hálózza be egész Kína terü­letét. A szocialista ipar fejlődésével pár­huzamosan átalakul a kínai mező­­gazdaság képe is. 1957-ig Kína ösz­­szes parasztgazdaságainak egyhar­­mada tömörül mezőgazdasági szö­vetkezetekbe. Kína népgazdaságának a szocialista iparosítás útján való fejlődése lehetővé teszi a kínai nép anyagi és kulturális életszínvonalá­nak gyors emelkedését. Az ötéves terv éveiben a munkások fizetése 33 százalékkal emelkedik, a lakosság vásárlóképessége pedig megkétsze­reződik. Hatalmas arányokban bon­takozik ki a kínai nép kultúrforradal­­ma. Az imperialista iga sötét évei­ben a kínai nép 90 százaléka volt írástudatlan. A népi hatalom éveiben felszámolják az írástudatlanságot. A kínai nép hősi harcát népgaz­dasága felvirágoztatásáért nagy mér­tékben megkönnyíti az a testvéri se­gítség, amelyet a népi Kína nagy barátja és szövetségese, a Szovjet­unió nyújt az első ötéves terv meg­valósításához. A Szovjetunió vállalta annak a 156 legfontosabb ipari ob­jektumnak a tervezését, amelyek a szocialista iparosítás alapját vetik meg Kínában. A Szovjetunió a kínai nép rendelkezésére bocsátja fel­becsülhetetlen értékű műszaki ta­pasztalatait, segít a szakemberek ez­reinek kiképzésében. Az ötéves terv folyamán szovjet segítséggel kezdő­dik meg az atomenergia békés célok­ra történő felhasználása Kínában. Kína belső erősödésével együtt nőtt és ma is állandóan nő nemzetközi te­kintélye és nagyhatalmi súlya. A Kí­nai Kommunista Párt vezetése alatt folyó gigászi építőmunka hatalmas mértékben növeli Kína példájának vonzóerejét az ázsiai népek előtt, amelyek láthatják, mire képes az a nép, amely felszabadította magát a gyarmati uralom alól, s a szocializ­mus útjára lépett. A tények világosan mutatják min­den józanul gondolkodó ember szá­mára, hogy a Kínai Népköztársaság nagyhatalom, amelynek állásfoglalása döntően esik latba a nemzetközi poli­tikáiban. Hatalmas jelentőségű az, hogy ez a nagyhatalom a Szovjetunió oldalán, a világ többi békeszerető erőivel együtt, teljes erejével küzd Ázsia és a világ békéjének megszilár­dításáért. Mindenki előtt ismeretes az a pozi­tív szerep, melyet a Kínai Népköz­­társaság küldöttsége a múlt évi genfi értekezleten betöltött. Az ázsiai és afrikai országok bandungi érte­kezletén pedig — még a nyugati bur­­zsoá sajtó beismerése szerint is — a Kínai­ Népköztársaság játszotta a ve­zető szerepet. A világon vannak azonban még olyan erők, amelyek sehogy sem akarnak számot vetni a történelmi valósággal. Ezek a körök görcsösen ragaszkodnak a levitézlett Csang Kaj-sek klikk támogatásához, min­den erejükkel meg akarják akadá­lyozni Tajvannak — ennek az ősré­gi kínai földnek — a Kínai Népköz­­társasággal való újraegyesítését, és mindeddig megakadályozták azt, hogy a 600 milliós kínai nép jogos képvise­lői elfoglalhassák az őket megillető helyet az ENSZ-ben. A népi Kína kormánya higgadt éberséggel figyeli a hidegháború meg­szállottjainak aljas mesterkedéseit. A kínai nép szilárd elhatározása­­fáj­van szigetének a felszabadítása és — amint arra Csu En-laj elvtárs, a Kínai Országos Népképviseleti Gyű­lés legutóbbi ülésszakán rámutatott — ennek meg is van a békés lehető­sége, amennyiben az Amerikai Egye­sült Államok nem avatkozik be Kína belügyeibe. A világ békeszerető emberei egy­öntetűen támogatják Kína jogos har­cét Tajvan felszabadításáért, és ugyanakkor erőteljesen követelik, hogy a kínai nép jogos képviselői elfoglal­ják az őket megillető helyet az ENSZ- ben. Mint ahogy arra Molotov elv­társ az ENSZ 10. ülésszakán legutóbb tartott beszédében rámutatott, ha egyes körök „a jövőben is akadályt fognak gördíteni az elé, hogy a Kínai Népköztársaság elnyerje az ENSZ-ben az őt megillető jogokat, ez alá fog­ja aknázni az ENSZ szervezetének annyira szükséges tekintélyét és munkáját.“ Hazánk dolgozó népét örömmel töl­tik el a kínai nép hatalmas sikerei a szocializmus építésének útján és Kína nemzetközi tekintélyének állandó nö­vekedése. Hazánk népe büszke arra, hogy a szocializmus nagy táborában együtthalad a nagy szovjet és kínai néppel, s a Kínai Népköztársaság ki­kiáltásának 6. évfordulója alkalmá­val további sikereket kíván a testvéri ,kínai népnek. A Román Népköztársaság Nagy­ócem­zetgyűlése Elnökségének TÖRVÉNYEREJŰ RENDEZETE a Román Népköztársaság Nagy Nemzetgyűlésének összehívásáról A Román Népköztársaság alkotmánya 37. cikkelyének a­ szakasza alapján a Román Népköztársaság Nagy Nemzetgyűlésének Elnöksége a következő törvényerejű rendeletet hozza: 1­ —1955 október 3-án, hétfőn délelőtt tíz órára a Nagy Nemzetgyű­lés székházába ülésszakra hívja össze a Román Népköztársaság Nagy Nemzetgyűlését. PETRU GROZA a Nagy Nemzetgyűlés Elnökségének AVRAM BUNACIU elnöke a Nagy Nemzetgyűlés Elnökségének Bukarest, 1955. szeptember 29. titkára Világ proletárjai egyesüljetek ! A MA­­SZAMBAN. — PÁLL ERZSÉBET: Pánit község az új élet útján (2. oldal) — I. CIMPIAN: A mezőgazdasági irányító körzetek tevékenységé­­nek megjavításáért (3. oldal) — PÁRTÉLET. VARGA IMRE: A munkavédelem — a pártalapszer­­vezet figyelmének központjá­ban. (3. oldal ) — A Szovjetunió Legfelső Szovjetje Elnökségének határozata (4. oldal) — Az ENSZ közgyűlésének munkálatai (4. oldal) TARTOMÁNYUNK MINDEN RÉSZÉBŐL Példát mutatnak az állami gazdaságok Tartományunk állami gazdaságaiban jelenleg két nagy munkával foglalkoz­nak: az egyik a vetés, a másik a silózás. Eddig már több mint 300 hektá­ron végezték el az őszi vetést. A silózással is gyors ütemben haladnak Eddig összesen 368 vagon takarmányt silóztak be. Az állami gazdaságok példáját, mind az őszi ve­tés, mind a silózás tekinte­tében, követhetik az egyé­nileg gazdálkodó, a társult dolgozó parasztok és a kollektivisták is. A mesterek is tanulnak A sepsiszentgyörgyi Dózsa György textilgyár­ban jól működik a technikai továbbképző tanfo­lyam, melyen az idősebb munkások is résztvesz­­nek. Képünkön Székely László, műszaki rajzoló lát­ható, amint ellenőrzi Mihály Ferenc mester tech­nikai Line retéit. Ünnepi műszak a szovátai IFET-nél Közeledik a famunkások szakszervezetének országos kongresszusa. Ez a nagy esemény arra készteti a faipari dolgozókat, hogy új munkasikerekkel, a ter­melésben elért további ered­ményekkel köszöntsék a kongresszust. A szovátai IFET dolgo­zóit is ez vezérelte, ami­kor elhatározták, hogy szeptember 16—17-én ün­nepi műszakban dolgoznak s a lehető legmagasabb eredmények elérésére töre­kednek. Az ünnepi mű­szak két napján a tűzifa­termelés 106, a keskeny talpfa gyártása 104, a fe­­nyőrönk-szállítás 132, kes­keny talpfa-szállítás 345, s a tűzifa-szállítás tervelő­irányzata 136 százalékban teljesült. Ezenkívül a tervben nem szereplő, 23 tonna faszenet készítettek, s az iparvasút 109 száza­lékban teljesítette a tonna­­kilométer-előirányzatot. Az ünnepi műszakban számos dolgozó tűnt ki. Bartis Bálint rakodó 142, Salat Sándor mozdonyve­zető 146, Szekeres Mihály tűzifa-úsztató 141 százalék­ra teljesítette normáját. Ki­tűnt Cicu Petru tűzifa­­eregető brigádja, amely 145 és Molnár Árpád brigádja, amely 142 százalékra tel­jesítette feladatát. Kelemen Menyhárt komp­lex­ brigádja a Szováta völ­gyében " dolgozott, s a szovjet Kiris-módszer al­kalmazásával beváltotta ígéretét, amely szerint a brigád minden egyes tag­ja naponta egy köbméter fát juttat el a kitermelő­helytől a raktárig. A szovátai IFET dolgo­zói így köszöntik a köze­ledő kongresszust. Átadták a szerző­déses alapon ter­melt cukorrépát Az ország minden táján megkezdődött a szerződé­ses alapon termelt cukor­répa átvétele. Marosvásár­­hely-rajon állomásain is hatalmas cukorrépa-hegyek nőnek. Vannak olyan ter­melők, akik átadták a ter­melt cukorrépát és már meg is kapták járandósá­gukat. Így például Szató B. Ferenc feándi dolgozó paraszt egy hektáron ter­melt cukorrépát. A cukor­répa átadása után nyom­ban megkapta az ellenér­tékét, a 7.690 lejt és 128 kg cukrot. Horeai Joán és Adorjáni István is átadták már a termelt cukorrépát. Nemcsak a fentebb emlí­tett dolgozó parasztok, hanem a többiek is meg­elégedettek. Helyesen szervezték meg a betakarítási munkák­at A fiátfalvi kollektív gaz­daságban is folyamatosan végzik a betakarítási mun­kálatokat. Befejezték a cukorrépamag cséplését is, két hektár területről 4.000 kilogramm magot takarí­tottak be. A betaka­rítási munkálatokkal egyidőben végzik az őszi vető­szántást és mélyszán­tást. A munkálatok elvég­zésében kitűnt Györfi Do­mokos, Máthé Gergely, Pe­ti János, Czire János és számos más kollektivista. — írja Tánczos János le­velező. Kínai vendég Marosvásárhelyen Október 1-én, a Kínai Népköztár­saság kikiáltásának 6. évfordulóján büszkén és szeretettel tekintünk a hatalmas Kínára, a 600 millió em­ber szabad és boldog hazájára, mely népünkhöz hasonlóan örökre lerázta mind kül-, mind belföldi el­nyomóinak jármát. Könyvek és folyóiratok, filmek és dokumentumok adnak hírt az új Kína építéséről, a hatalmas ország­ban megindult gigászi munkáról. Közvetlen híradás is érkezett: az utóbbi időben több ízben is elláto­gattak hozzánk a népi Kína kül­döttei, s tolmácsolták honfitársaik meleg üdvözletét, s azt hogy mily meleg szeretettel és érdeklődéssel figyelik szocializmust építő munkán­kat. A Magyar Autonóm Tartományt is tö­bb kínai vendég kereste fel. Itt üdvözölhettük Pen Kon-t, Sza­­m­dum tartomány népi kormányának tagját, a tartományi művelődési- és közoktatásügyi bizottság igazgató­ját, Ha Fun-ai-t, Belsőmongólia au­tonóm rajonja népi kormányának alelnökét, művelődési és közoktatás­­ügyi minisztert, Tin­ Cen-t, a jani­­csioni egyetem rektorát, Csiao-Szi­­ni-t, a d­arbini idegennyelvű inté­zet rektorát, Li Szani-csiji-t, az Új Kína sajtóügynökség nemzetkö­zi osztályának helyettes igazgató­ját, Vej-Cso-t, a Kínai Népköztár­saság központi népi kormánya mel­lett működő művelődési és közok­tatásügyi bizottság tagját, Szun- Ven-su-t, az összkínai Nőszövetség végrehajtó bizottságának tagját, Csen-Li-an újságírót és másokat. Marosvásárhely dolgozóinak ezen kívül alkalmuk volt gyönyörködni a a kínai népi felszabadító hadsereg ének- és táncegyüttesének páratlan művészetében. Képzőművészeinket nemrég Csan- Jan-si, a Han-cu­i Művészeti Aka­démia tanára látogatta meg. Alább közöljük Csan-Jan-si fes­tőművész üdvözletét a Magyar Au­tonóm Tartomány dolgozóihoz. A „Vörös Zászló“ és „Steaua Rosie“ olvasó fitos kötelességemnek érzem köszönetet mondani azért a szívélyességért és testvéri szeretesért, amellyel a tarto­mányban fogadtak. Több művészeti és művelődési in­tézményt és létesítményt látogattam meg, s csodálatra késztettek mind a klasszikus, mind az élő művészek al­kotásai, valamint a népművészet mesterművei. Nagy hatással volt rám a népi hagyományokhoz kapcsolódó művészetnek az utóbbi években tapasztalt rohamos fej­lődése. Nagy örömmel töltöttek el az ipar és mezőgazdaság terén a népi demokrácia éveiben elért eredményein, s a lelkesedés, amellyel a román nép a nemzeti kisebbsé­gekkel együtt az új élet építésének útján halad. Mindazt, amit láttam, tolmácsolom majd a kínai népnek, hogy közelebbről megismerve a román nép éle­tét, még jobban megszilárduljon a népeinket összefűző barátság és szolidaritás. Fogadják forró, szeretetteljes üdvözletemet. CSAN-JAN-SZ. festőművész Marosvásárhely, 1956. szeptember 29.

Next