Zalai Hírlap, 1958. december (3. évfolyam, 284-307. szám)
1958-12-02 / 284. szám
2. Vasárnap kísírták utolsó útjára Georgi Damjano Szefla (MTI) Vasárnap délelőtt százezer ember kísérte utolsó útjára Georgi Damjanovot, a Bolgár Kommunista Párt Politikai Bizottságának váratlanul elhunyt tagját, a Bolgár Nemzetgyűlés Elnökségének elnökét. A koporsó után a hozzátartozók, a Bolgár Kommunista Párt és a kormány vezetői, valamint a temetésre érkezett párt- és kormányküldöttségek tagjai, köztük Kiss Károlynak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának vezetésével a magyar párt- és kormányküldöttség tagjai vonultak. A gyászmenet a Szeptember 9-e térre vonult, a Georgi Dimitrov mauzóleum elé, ahol gyásznagygyűlést tartottak. A Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsa és a Bolgár Nemzetgyűlés Elnöksége nevében Boján Balgaranov, a Bolgár Kommunista Párt Politikai Bizottságának titkára búcsúztatta a halottat. A kambodzsai kormány iyitailerata Pnom Penh. (TASZSZ) A kambodzsai külügyminisztérium kormánynyilatkozatot tett közzé a kambodzsai thaiföldi viszonyról. A nyilatkozat szerint a thaiföldi kormány meg akarta félemlíteni Kam-bodzsát, többek között „a kommunista behatolás veszélyének” elhárítása ürügyével, a] thaiföldi fegyveres erők megszállták a kambodzsai határt.] Ilyen helyzetben — hangzik a nyilatkozat — a királyi kor]mány nem látja értelmét, hogy továbbra is diplomáciai képviseletet tartson Thaiföldön és ideiglenesen visszahívta a követség vezetőit és munkatársait. A nyilatkozat befejezésül hangsúlyozza, hogy a kambodzsai kormány jószomszédi kapcsolatokat szeretne Thaifölddel és nem zárkózik el az elől, hogy megfelelő időpontban helyreállítsa a két ország normális kapcsolatait. A szudáni külügyminiszter nyilatkozata Kairó (TASZSZ) A Men hír-x ügynökség khartumi tudósíójá- nak jelentése szerint Heir szu-x dáni külügyminiszter Khar-D tumban adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy az új szuddáni kormány külpolitikája a tömbökről vagy egyezmények- ről való tartózkodáson alapdozik. A szudáni kormányfő hangsúlyozta a külügyminisz-ter „alkalmazkodik a bandungi és az akkrai értekezleten hozott határozatokhoz”. Várható időjárás kedd estig: sok helyen záporeső, havaseső, hózáporok., Élénk, helyenként erős északi, észak- keletire forduló szél. Hideg idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0—mínusz 3, legmagasabb nappali hőmérséklet kedden mínusz 1— plusz 2 között. Távolabbi kilátások, hideg idő, újabb havazások. (8) Mihail valamikor régen, az általános iskolában tanult egy keveset angolul, bár az angolórát a diákok legnagyobb büntetésének tartotta. Később már nem ért rá a rendszeres tanulásra, de kapcsolatot tartott fenn a külföldi rövidhullámú adókkal, s így mégis értett valamicskét angolul. Figyelmesen áttanulmányozta hát a géppel írt szöveget. „Én ... állampolgár ... volt .. . Szovjetunió .. . menekült... menedékjogot kérek ...” A szöveget nem sikerült szó szerint lefordítania, de ez a néhány szó is elég volt ahhoz, hogy megértse a jelentés lényegét. — Oldozzanak fel! — mondta fenyegetően. — Ó, hogyne, hogyne! — kapkodott a civilruhás. — Talán enni akar? Mindjárt hoznak ... Vagy vizet parancsol? ... Charlie, vizet! — Elég a komédiából! Én nem vagyok menekült és semmilyen papírt nem írok alá! Azonnal engedjenek szabadon! — Szabadon? — A civilruhás felállt az asztaltól és megveregette Limar vállát. — Most már igazán elég a tréfából! — recsegett a hangja —. Ha nem tudná, hadihajón vagyunk, és mint külföldi kémet agyon is lőhetjük. Innen csak két kiútja lehet: vagy a cápák reggelije lesz, vagy ... vagy az áttelepített idegenek táborába vetik! Mihail Limar különben sem tűnt ki önuralmával, de ezek a szavak mintha arculcsapták volna. Váratlanul és villámgyorsan meg is adta a választ: lesúnyta fejét és úgy hasbalökte a civilruhást, hogy az a csillagokat látta. A kiáltásra összefutottak a tengerészek és vad verekedés kerekedett a kajütben. De egy megkötözött rab hogyan is szállhatott volna szembe anynyi támadóval? Limart még jobban összekötözték, újabb hurkokkal tehetetlenné tették és a padlóra dobták. — Jól van, jól. . — ismételte baljósan a civilruhás emberke, egy kendővel törölgetve vérző orrát. — Tizenöt perc gondolkodási időt adok. Ha akkor is megtagadja a választ, főbelőlük! És dühösen becsapva az ajtót, kiment a kajütből. Limar egyedül maradt. Tizenöt perc!... Ez már nem tréfa! Itt életről vagy halálról van szó. Meghalni pedig, s méghozzá ilyen ostoba körülmények között, igazán nem akart. A második világháború rég befejeződött, s Mihail Limar kezdte elfelejteni, hogyan is süvített és zúgott el felette a halál. Most élni, élni szeretett volna. „Mi történne, ha cselhez folyamodnék? Ha aláírnám a nyilatkozatot, és amint csak lehet, meglógnék?" De tüstént elhárította ezt a kishitű gondolatot. Ha csak egyszer is meginog, olyan csapdába került, amelyből aligha lehet kiszabadulni. „Áttelepített idegenek!” Őket aztán alaposan kézben tartják és megfélemlítéssel, agitációval a legsilányabb emberi, vagy inkább állati tulajdonságokat oltják beléjük. Ennél még a halál is jobb! Tizenöt perc ... Mit is lehet tenni olyan rövid idő alatt? ... El lehet szívni két cigarettát. Meginni egy korsó sort a büfében. Vagy elbeszélgetni egy szép fiatal lánnyal... Ez minden. És nem is kár ezekért a percekért, ha utána órák, napok, hetek, hónapok jönnek ... De az élet utolsó tizenöt perce egészen más értelmet kap. Mihail Limar harmincegy évet élt. Harcolt. Dolgozott. De nem alkotott semmi rendkívülit, kiemelkedőt. Most mégis el kell tűnnie az életből, olyan nyomtalanul, ahogy a hajó vízfodra tűnik el a tenger színéről. Ez a gondolat mindennél jobban lesújtotta Mihailt. Ó, mennyi időt fecsérelt el biliárdozásra! Milyen gyakran megesett, hogy tanulás helyett barátaival „kirúgott a hámból”, a dominó lapocskái csak úgy csattogtak a kezük alatti... Még a szerelemre se jutott ideje, mindig különbet keresett... s közben egészen megfeledkezett Ifjonti álmairól... Régen, még a technikumban megmagyarázták neki: az emberi agy a rádióállomáshoz hasonlít, rádióhullámokat sugároz. Akkor támadt az az ötlete, hogy olyan rádiókészüléket szerkeszt, amelynek segítségé- vel olvasni lehet az emberi gondolatokban. A fizika tanár csak derült rajta, ám egyszer azt indítvá nyozta tudásra szomjas tanítványának, hogy menjen el a ki-sérleti fizikai intézetbe. S a tizenhatéves Misa Limar ott megismerte az agykutató gépet, amely feljegyzi az agyvelő rezgéseit. Egy fiatalember lépett be a nem éppen nagy, vastag ólom- , lapokkal fedett kamrába. Fejére grafitrudakkal felszerelt rujdalmas abroncsot tettek. A ru- idákról a kamra falain át pik- jkelyes fémvezeték húzódott az agykutató gépig. A kamra ajtaja becsukódott. Csak néhány perc telt el, és a j készülék ernyőjén, akár a te-levízó négyszögében, világos- zöld, mozgó vonal jelent meg. Először minden kis szöge szét- futott, apróbb és vékonyabb vonalakra szakadt, majd a mozgás egyre lassult, a hajtá- j sok lépcsőzetes, határozott formában rendeződtek. — Ez az úgynevezett „alfa ritmus” — magyarázta a pro- fesszor —. A fiatalember agyá- ■ nak elektromágneses kisugár- zása, nyugodt állapotban. Bajrátunk új ismereteket szerezhet, megváltoztathatja foglalkozását, megörgedhet, külsőleg egészen megváltozhat, de az ,alfa ritmusok” élete végéig válotozatlanok maradnak. Ez, ha úgy tetszik, az agy személyazonossági igazolványa. A személyazonossági igazolványt pedig nem lehet meghamisítani. Mihail annyira meglepődött, hogy egy szót sem tudott szól- ni. A professzor ezalatt film- felvevő gépet kapcsolt a készül lékhez, és tovább magyarázott: — Most azokat a változékony folyamatokat fényképezzük le, amelyek különböző körülmé- ■ nyek között zajlanak le az agy-' ban. A filmszalagon az úgyne-, vezett „encefalgramm” jelenik meg .. . Figyeljen csak: most' leckét adunk a fiatalembernek. A professzor levette a távbe- szélő cső tetejét és érthetően, tagoltan mondta: — Szorozzon meg tizenkettőt) nyolccal! S mintha csoda történt vol- I na’ A készülék ernyőjén villámgyorsan megbomlott az „al- I fa ritmusok” sora. Éles nyúl-1 várnyok szökkentek fel, megremegtek, szétosztódtak, előre-1 szaladtak, majd egyre szeszé- lyesebb és nyugtalanbb görbék váltották fel őket. — Kilencvenhat! — Hallat-szott a távbeszélő csőből a fiattalember tompa hangja. Erre ritkulni kezdtek a vonal kiszögellései, s a mozgás is lassúbb lett. — Hány éves? — Húsz! Az ernyőn új hullám futott át, de más formájú, más lengőmozgású hullám. A professzor tovább kérdezett, fényeket, majd különböző hangú csengőket kapcsolt kibe, énekeltetett, olvastatott, feladatok megoldását kérte ... És az ernyőn mindezt a zöld vonal sajátos, különleges és megmagyarázhatatlan mozgása jelezte. (Folytatjuk.) ZALAI HÍRLAP Új afrikai államszövetség keletkezett Afrika két legfiatalabb önálló néger állama, Ghana (237 870 négyzetkilométer, 4 850 000 lakos) és Guinea (245 80d négyzetkilométer, 2 507 000 lakos). 1958 november 23-án Nyu-gat-Afrikai Unió néven államszövetséget alkottak. Ghana 1957 március óta a Brit Nemzetközösség tagja, a Guineai Köztársaság az 1958 szeptember 28-án tartott nép szavazás eredményeképpen vált ki a Francia Unióból és lett a független állam. Az új afrikai államszövetség területe tehát közel félmillió négyzetkilométer, lakosainak száma 7,5 millió fő. Jelmagyarázat: 1. Ghana és Guinea államszövetsége. 2. Nigéria, Sierra Leone és Gambia brit gyarmatok, ame- lyeket egyes tervek az új államszövetség legközelebbi tagjai- ként emlegetnek. 3. Egyéb négerlakta nyugat-afrikai országok. (Tarral ? 1958 decembere A „frontváros”” és a, német kérdés A november hónapról a diplomáciai évkönyvek feljegyzik vmajd, hogy a nemzetközi erőkmérkőzésének súlypontja hoszszabb szünet után ismét átterődött Európába. A szocialista,illetve az imperialista világ erőátcsoportosításának és újabbfelsorakozásának ezt a folyammasét N. Sz. Hruscsovnak, aSzovjetunió miniszterelnökének a november 10-i beszéde vezette é be. Vitássá téve a potsdami szerződés berlini négyhatalmistátusára vonatkozó pontját, a Xszovjet miniszterelnök voltaképpen az egyre égetőbbé váló német kérdés egészét vetette fel. Amikor Hruscsov Berlinre etette ujját, a gyakorlott orvosi biztonságával tapintott rá Európa legérzékenyebb pontjára. XA „frontváros” elnevezés, ahol ugyan a nyugati szóhasználatbanemlegetik a német fővárost, aberlini-kérdés lényegére utal.A szocialista világ testébe méllyen beékelődő Nyugat-Berlin X ugyanis a szó szoros értelmében frontváros szerepét tölti Ybe a nyugati tábornokok és politikusok stratégiai számításaidban.› Ameddig a NATO vezérkar delőretolt hadállásnak tekintheti Y Nyugat-Berlint, addig Európának ezen a legérzékenyebb dpontján szüntelenül jelenvalóa konfliktus veszélye. Meggyőzően tanúskodott erről az 1953- bas berlini provokáció is. Nemnehéz elképzelni, hogy valamiehhez hasonló újabb, nyugati Y kísérlet eina sokkal i súlyosabb veszélyeketidézne fel, mint öt esztendővel ezelőtt. Azzután, hogy Nyugat-Németországot bekapcsolták a NATO katonai rendszerébe, s hogy erre a feleletként megkötötték a varsói védelmi szövetséget — ma hasonlíthatatlanul nehezebb lenne egy esetleges konfliktust lokalizálni, mindenképpen indokalt tehát a csütörtökön közzétett szovjet jegyzéknek az a megállapítása, hogy véget kell vetnie a rendellenes és veszé- lyes berlini helyzetnek, amely város nyugati övezeteit még mindig megszállva tartja az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország. Úgy kell eljárni, hogy Nyugat-Berlin ne lehessen többé ugródeszka a szocialista országok, a Német Demokratikus Köztársaság és a Szovjetunió elleni kémtevékenységhez, kártevéshez és egyéb aknamunkához.” Elegendő érv szól tehát amellett, hogy a megosztott Berlin nyugtalanító problémáját elmozdítsák végre a holtpontról. De miért éppen most tűzte napirendre a szovjet diplomácia a berlini kérdést? Miért nem tette ezt korábban, vagy talán lehetett volna későbbre is halasztani? Nos, minden bizonynyal lehetett volna — szűk határok között előbb — vagy kicsit később szóvátenni a berlini helyzetet. Ámde bizonyos, hogy napjainkban már rendkívül sürgetővé vált megragadni azt a láncszemet, amely jószerivel maga után vonhatja a német kérdés egészének felgöngyölítését. Ami a probléma magvát illeti, azt Európa népei túlságosan is jól ismerik. Immár fél évszázada, hogy a német finánctőke, s első szülötte, a német militarizmus kontinensünk legveszedelmesebb kórokozója. Ez a fertőzés különösen virulenssé vált a legutóbbi félévben. Közismert, hogy az Elbától nyugatra amerikai segédlettel megkezdték a Bundeswehr atomfegyver-kiképzését. Szervezik már a rakétafegyver zászlóaljakat, s atomháborúra készítik fel a nyugat-német légierőt is. Európa uralkodó kérdése ma ez: Sikerül-e a 12. órában megállítani azt a végzetes folyamatot. Sikerül-e megakadályozni, hogy a poraiból feltámadt militarista nyugat-német állam atomhatalommá váljék? Ez az igazi tétje annak a diplomáciai offenzívának, amelynek, a jelek szerint, csupán nyitánya az a követelés, hogy mindenekelőtt normalizálják a berlini helyzetet. Feltehető a kérdés, miképpen egyengetheti a német probléma megoldását Berlin státusának napirendre tűzése? Nos, közeljárhat az igazsághoz a tekintélyes londoni Times, amikor rámutat: „A Szovjetunió egyik célja valószínűleg az, hogy a nyugati hatalmakat hozzászoktassa a kelet-német hatóságokkal való tárgyalásokhoz.” Egyes megnyilatkozásokból ítélve, a szovjet diplomáciai kezdeményezésnek máris megvan az a jótékony hatása, hogy a nyugati politikai gondolkodást kezdi „hozzászoktatni” a Német Demokratikus Köztársaság létezésének reális tényéhez. „El kell ismerni — állapítja meg az Economist című befolyásos angol hetilap —, hogy a nyugati hatalmak és a nyugat-németek a potsdami egyezmény évek óta tartó gyakorlati lebecsülése folytán lehetővé tették a Kreml politikusainak, hogy úgy lépjenek fel a színtéren, mint ahogyan most Hruscsov teszi. Most aztán a Nyugat azzal a kellemetlen feladattal áll szemben, hogy le kell vonnia a végkövetkeztetéseket a két német állam létezéséből. Jó lenne, ha ezeket a következtetéseket önként vonná le, nehogy olyan kényszerhelyzetbe kerüljön, amelyben a Szovjetunió fogja erre rábírni!” Talán éppen e következtetések levonásának első jele, hogy Dulles amerikai külügyminiszter — Bonn legnagyobb megrökönyödésére — szerdán kijelentette: a nyugati hatalmak szükség esetén „esetleg érintkezésbe lépnek a keletnémet hatóságokkal”. A szovjet jegyzék első nyugati visszhangjai arra vallanak, hogy a szovjet diplomácia a legalkalmasabb ponton ragadta meg a német kérdés láncolatát. Igaz ugyan, hogy a nyugati fővárosokban „elfogadhatatlannak” minősítik a szovjet álláspontot — de hírügynökségi jelentések szerint — „megkönynyebbüléssel” fogadták a féléves határidőt. A nyugat-német kormánykörökben mindinkább felülkerekedik az a nézet, hogy ezt a fél évet komoly tárgyalásokra kell kihasználni. Miután a legutóbbi években annyiszor elutasították a Szovjetunió és a Német Demokratikus Köztársaság ilyen irányú kezdeményezéseit, most az angol kormány , az AFP londoni jelentése szerint „hajlandó kihasználni a Szovjetunió általfelajánlott hathónapi időt, talán oly módon, hogy elősegítenék egy négyhatalmi értekezlet megvalósulását. Ezen a német kérdés átfogóbb keretei közöttfontolóra vehetnék Berlin jövőjének problémáját is.” Az AFP washingtoni jelentése szerint „az amerikai főváros tájékozott köreiben nem tévesszük szem elől, hogy a szovjet javaslat [nyilvánvalóan f békülékeny hangja ]okvetlenül hatással lesz bizonyos országok közvéleményére. ) Feltehető tehát, hogy a nyug igati hatalmak olyan formulátkeresnek, amely nem vágja beaz ajtót a tárgyalások előtt. Azelkövetkezendő hetekben, sőt a hónapokban, számítani lehetarra, hogy újból megindulnak , a tárgyalások nemcsak Berlin, hanem egész Németország jövőjéről is.” Az első visszhangok tehát arról tanúskodnak, hogy a szovjet kezdeményezés máris elértte első célját: kimozdította anémet kérdést a reménytelenség állapotából. Az érdekeltnyugati hatalmak most mégegyszer számot vethetnek amai világ reális erőviszonyaival, s 12 óra előtt 5 perccel megfontolhatják, érdemes-e megkockáztatni, hogy két élőatomfegyvert adjanak Speidelés társai kezébe?