Zalai Hírlap, 1970. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-16 / 217. szám

1­ 8 r H­Í­R­E­K ill Párbeszéd — Mondd, nem tudnál ne­kem kölcsön adni négy­ezer­­kilencszáznyolcvanöt forintot? — Tudok, de miért nem nem kérsz kerek ötezret? — Azért, mert tizenöt forin­tom nekem is van. NAPTÁR 1970. szeptember 16. Szerda: ETOT napja. A Nap kél 5 óra 22 perc­kor, nyugszik 17 óra 55 perckor. A Hold kél 18 óra 07 perckor, nyugszik 6 óra 31 perckor. — Nyilvános folyóiratolvasó nyílott Zalaegerszegen, a Me­gyei Művelődési Központban. A központ ezzel is bővíteni kí­vánja szolgáltatásait vendégei számára. Az olvasót a nap bár­mely szakában igénybe vehetik az érdeklődők. — KISZ-es kezdeményezés­re — kísérletképpen — öttagú egyetemista csoport látogatott el tegnap a megyeszékhely kö­zépokú tanintézeteibe, hogy a harmadikosokkal és negyedi­kesekkel elbeszélgessenek az egyetemi felvételekről, a fel­vételi előkészületekről. A cso­portban a Budapesti Műszaki Egyetem, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem, a Budapesti Orvostudományi Egyetem és a Marx Károly Közgazdaságtu­dományi Egyetem delegált egy­­egy fiatalt. — a Dunai Vasműben 1,1 milliárd forintos költséggel épül az ország első folyamatos acélöntőműve, amelynek be­rendezéseit a szovjet ipar gyártja és szállítja. A 43,4 mé­ter magas öntőcsarnok lesz az ország legmagasabb üzemi csarnoka. — Műszaki rajztanfolyamot indít novembertől a TIT nagy­­kanizsai városi szervezete. A tanfolyam iránt — amelyből jelenleg építőipari tagozatot szerveztek — máris nagy az érdeklődés. — Megkezdte a szőlő expor­tálását a Szövetkezetek Zala megyei Értékesítő Központja. Naponta 200—300 mázsa saszka szőlőt küldenek a nyugati or­szágokba. — Jól fizetett a kísérletkép­pen termelt patiszon­tök a le­­tenyei termelőszövetkezet ker­tészetében. A Szovjetunióban kedvelt csemegét a nagyatádi konzervgyárnak adta át a szö­vetkezet tartósításra, amit a gyár feldolgozás után exportra szállít.­­ Befejezte az őszi takar­mánykeverék vetését a hottai termelőszövetkezet. E munkát követően megkezdték az őszi árpa vetését a közös gazdaság­ban. ZALAI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Zala megyei Bizottsága és a Zala megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: dr. Kerkay László. Kiadja a Zala megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Nagy Ferenc. Szerkesztőség: Zalaegerszeg, Ady Endre u. 62. Telefon: 12 575 12 576, 12 577, 12.578. Fiókszerkesztőség Nagykanizsa, Ady Endre út 29. 1. em. 112. (Telefon: 11 150.) Kiadó: Zalaegerszeg, Ady Endre u. 62. Telefon: 12 580. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivatalokná és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: 20 forint. Zala megyei Nyomda Vállalat, Zalaegerszeg, Gorkij utca­­. Tele­fon: 13 550. Nyomdai ügyelet: 13 53. Felelős vezető: Szendrői Ervin.­­ Index: 25 071.­ — Kiadós esőzések vetettek véget az Ausztráliát sújtó hu­zamos szárazságnak. A víz­hiány miatt kiszikkadt legelő­kön többmillió birka pusztult éhen. — Új belvízrendezési tervet készítettek Nagykanizsán 206 ezer forintos költséggel. A terv figyelembe veszi a városi csa­tornahálózat idén kezdődő re­konstrukciójának feladatait is . Kukorica betakarításra alakítják át a kombájnokat a pókaszepetki termelőszövetke­zetben. Az eddigi terméskilá­tások szerint a gazdaság előre­láthatóan megismétli, de in­kább túlszárnyalja a tavalyi 31,5 mázsás eredményt, ami akkor a legjobb volt a megyé­ben. — Megkezdődött a tűzoltó testületek összevonása a me­gyében. Ez a változás követi a községi közös tanácsba szerve­ződést. Az átszervezést decem­­ber végéig kell befejezni — Bomba robbant keddre virradóra Londonderry egyik transzformátorállomásán Sú­lyos anyagi károk keletkeztek, de sebesülés vagy haláleset nem történt Észak-Írország­­ban idén ez már a 102. bomba­robbanás.­­ ötvenévi börtönbüntetés­re ítélték hétfőn a texasi Pe­­cosban a 29 éves Joseph Craw­­fordot, aki tavaly Kubába té­rített egy amerikai utasszállító repülőgépet — Kedves ünnepség színhe­lye volt tegnap délután a nagy­­kanizsai VI. számú bölcsőde. Harminckét „kiöregedett" böl­­csődés adott ez alkalommal búcsúműsort a szép számmal megjelent szülőknek, vendé­geknek. — Új képzőművészeti kiál­lítást készít elő — az eddigi jeles kezdeményezés folytatá­saként — a Képcsarnok Válla­lat kanizsai bemutatóterme. A közeljövőben Korga György festőművész kamarakiállítását rendezik meg. időjárás Várható időjárás ma estig: Vál­tozóan felhős, idő, a reggeli órák­ban párásodás, egy-két helyen köd képződés, valószínűleg eső nélkül. Mérsékelt, változó irányú, napközben kissé megélénkülő déli, délnyugati szél. Várható legala­csonyabb éjszakai hőmérséklet 10 —15, legmagasabb nappali hőmér­séklet 21—25 fok között. (MTI) SALAI HÍRLAP Gázkitörést fojtottak el Hajdúszoboszlón Szerencsés kimenetelű gáz­kitörést sikerült minden külö­nösebb baj nélkül elfojtani Hajdúszoboszló határában. Az emlékezetes nagylegyesi gáz­kitörés színhelyétől alig 500 méterre keletkezett az újabb kitörés, amikor egy gázkatona Dunántúli Kőolaj-és Földgáz­­termelő Vállalat dolgozói a be­rendezést javították. Az iszap­pal feltöltött kút eddig ismer­t retlen okból beindult és a cső­elzáró szerelvény a kiépítés alatt álló termelőcsőről lesza­kadt A kitörés elfojtását nyomban megkezdték, s az si­került is. A műszaki balaeset körülményeinek kivizsgálását a Szolnoki Kerületi Bányamű­szaki Felügyelőség megkezdte. Veszélyes járda A járdát abból a célból építik, hogy a járókelők jó úton és biztonságosan köz­lekedhessenek. Zalaegersze­gen a Göcseji utcában az Éva cukrászda előtti járda­­szakaszon ez a funkció nem érvényesül. Az arrajárók éppenhogy veszélyesnek tartják. És nem ok nélkül. Sokan megbotlottak már rajta, s akadt aki elesett, le­horzsolta kezét, lábát. Ezen a járdaszakaszon ugyanis közlekedési akadály van. Éppen a kellős köze­pén kiáll egy vascső. Laikus lévén arra következtetek, hogy a csatorna, a víz- eset­­leg a gázvezeték tartozéka. De nem is ez a lényeg, ha­nem az, hogy kiállnia a jár­dából semmiképpen sem szabadna. Vajon miért hagy­ták így és kik? Szemmel látható, hogy megpróbálták kalapálással elhajlítani, ám ez nem sikerült tökéletesen. Így a további balesetek és bosszúságok elkerülése miatt ajánlatos lenne az ar­ra illetékeseknek mielőbb eltüntetni a járdából kiálló csodarabot Zalai gazdasági delegáció utazik Szlovéniába A Zalai Helyiipari Kiállítás és Vásáron a Szlovén Köztár­saság Gazdasági Kamarájának elnöke javaslatot tett arra, hogy jó volna ha zalai, gazda­sági kérdésekkel foglalkozó szakemberekből álló delegáció látogatna el Jugoszláviába. Ez a javaslat realizálódott a na­pokban, megérkezett a meg­hívás. Szeptember 21 -én és 22-én öttagú zalai delegációt látnak vendégül Szlovéniában. A delegációt dr. Lakos Imre, a megye tanács vb elnökhe­lyettese vezeti, tagjai: Felföldi Tibor, a KISZÖV megyei tit­kára, Jordán József, a ME­SZÖV elnökhelyettese, a me­gyei tanács vb. tagjai, vala­mint Gelencsér László, a me­­gyei tanács kereskedelmi osz­tályának vezetője, és Luter Já­nos főmérnök, a megyei tanács ipari osztályának helyettes vezetője. A zalai delegáció a két te­rület közötti gazdasági tárgya­lásokon túl üzemlátogatáson is részt vesz. Olcsóbb lett a szőlő A MÉK által kialakított és tegnap óta érvényben levő piaci árak mindenek előtt a szőlő fogyasztói árában hoztak kedvező változást. Amíg az el­múlt héten a jobb minőségű szőlőt 7,40 és 8,80 forintért hozta forgalomba az értékesítő központ, most az export minő­ségű is lényegesen olcsóbban, 6,80 forintos áron kerül az üz­letekbe. A belföldi minőségű csemege szőlő ára 6 forint lett Az I. osztályú töltenivaló és paradicsomalakú sárgahúsú zöldpaprika ára 5 forint, a II osztályú pedig 3,50 forintért kapható a MÉK boltjaiban. Új utca Szepetneken Szepetneken, a községi ta­nácshoz beérkezett építési en­gedélyre vonatkozó kérelmek tanúsága szerint nagy az épít­kezési kedv. Jelenleg húsz csa­lád építési engedély kérelmét tartják nyilván a tanácson. A nagyszámú igénylőre való tekintettel a tanácson úgy dön­töttek, hogy a Kossuth Lajos utca folytatásaként új utcát nyitnak a községben. Ez lesz Szepetnek tizenötödik utcája ahol mintegy negyven-negy­venöt családi ház építésére nyílik lehetőség. Az új utcával kapcsolatos ki­sajátítás már megtörtént és rö­­­videsen megkezdődik az épí­tési engedélyek kiadása is. Eltérítették útvonaláról Bukarest Budapest—­Prága között közlekedő repülőjáratot Szeptember 14-én Bíró Mik­lós, Mariusits János és Kará­csony Géza magyar állampol­gárok a Bukarest—Budapest- Prága között közlekedő román utasszállító repülőgép személy­zetét fegyveresen arra kény­szerítették, hogy az NSZK te­rületén Münchenben száll­jon le. A fenti személyek — akik közül kettő korábban köztör­vényi bűncselekményt követett el — valamint egyikük fele­sége és két kiskorú gyermeke Münchenben menedékjogot kért A repülőgép többi utasá­val megérkezett Prágába A közforgalmi repülés biz­tonságát súlyosan veszélyezte­tő közönséges bűnözők kiada­tásáért a Magyar Népköztár­saság Külügyminisztériuma az NSZK kormányánál a szüksé­ges lépéseket megtette. Szomorú rekord Kilenc közlekedési baleset egyetlen napon Valószínűleg hétfő tartja a re­kordot a megye közlekedési bal­eseti statisztikájában. E napon ugyanis kilenc baleset történt a megye közútjain. Kettőről — a Batykon történt súlyos és a Zala­egerszegen történt halálos baleset­ről már lapunk tegnapi számában hírt adtunk. Ezúttal a további hét balesetről adunk tájékoztatást. * Belezna és Surd között szabá­lyosan az úttest baloldalán gyalo­­golt Kun Tibor surdi lakos. Utá­na­ motorkerékpározott Ittas álla­potban Tivolt Lajos porrogi ipari tanuló. A motoros — aki utast is szállított — az ital hatása alatt át­tért az út bal oldalára, és elütötte a gyalogost. A motor vezetője és a gyalogos súlyos, nem életveszé­lyes, a motor utasa könnyű sérü­lést szenvedett.• Zalaegerszegen, az I-es téglagyár előtt az úttest jobboldalán javítot­ta motorkerékpárját Molnár Dezső nagykutasi lakos. Időközben oda­érkezett motorkerékpárral Soós Kálmán nemesnépi lakos, aki utasként Kósa Zoltán szentgyörgy­­völgyi lakost szállította. A mo­torkerékpár vezetője, miután vá­rosi világítás mellett vezetett, csak késve látta meg az álló motort és nekihajtott. A baleset során a mo­torvezető 8 napon belül gyógyuló, utasa pedig horzsolásos sérülése­ket szenvedett.• Nagykapornakon egy lejtőn ke­rékpározott lefelé a 13 éves Vass Katalin. A kislány elveszítette uralmát a kerékpár felett és a posta előtti kerítésnek esett. Nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.• Egy szénával megrakott szekér mögül kanyarodott ki kerékpárra. Zalaszentjakabon Póka Ernő, za­laszentjakabi lakos. Ebben a pi­lanatban érkezett oda m­otorke­rékpárral Duics Imre miháldi la­kos, akinek utasa Jakabfi Zsuzsa volt. A motoros bár fékezett, a balesetet már nem tudta elkerül­ni, elütötte a szabálytalanul ka­nyarodó kerékpárost. A két jármű­vezető 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. . Hasonló baleset történt Gyüle­­vészen is. Varga Lajos, Zalaszent­­grót, Aranyod­ út 34. szám alatti lakos egy vontatóval szemben ve­zette motorkerékpárját. A vontató mögül körültekintés nélkül az út­testre lépett Felföldi Géza, gyüle­­vészi lakos. Hiába fékezett a mo­­toros , elütötte a gyalogost. Mindketten könnyebben megsérül­tek.• Zalaegerszeg csácsi városrészén osztálytársát szállította kerékpárja csomagtartóján Bek József 11 éves iskolai tanuló. A kerékpározó gyerekeket személygépkocsival előzni igyekezett Bolla Jenő, za­laegerszegi lakos, miközben a ke­­rékpárolt kisfiú irányjelzés és kö­rültekintés nélkül az autó elé ka­nyarodott. Hiába volt a gépko­csivezető igyekezete, a balesetet már nem tudta elkerülni A ke­rékpár utasaival együtt feldőlt. Bek József súlyos, nem életveszé­lyes sérüléseket szenvedett. * Zalaegerszegen a Lenin út és a Göcseji út torkolatánál a Lenin útról személygépkocsival érkező Gróf Sándor zalaegerszegi lakos nem adott elsőbbséget a Göcseji úton motorkerékpárral közrekett­ Hompó József orosztonyi lakos­nak. Összeütköztek, a motorot könnyű sérüléseket szenvedett. 1 * ■" 1 ■■ ■■■!■" ............................... g A Zalai Kőolajipan Vállala* A Dunántúli Kőolajipari Gépgyár (Nagykanizsa, Vár u. 9.) _ • _ A *1. sz. AKOVI n esztergályos, Halimbá« A [j ~WT O TW W M I- „ ^ „ 197°- október 15-től nehézgép-kezelői (S-100 Doser, D-1« V I f t SlJ IfMKfMiOS * UB. típusú kotrógépekre) szakmunkásokat és betanított munkásokat feltesz. tanfolyamot indít ;ép. munkára segédmunkásokat daruskocsi kezelőt és "He« 44. illetve 42 órás munka- Jelentkezni lehet: a 81. sz. AKÖV Siófoki Üzemegységén, »de! Vállalati étkezdénkben napi egyszeri, kiváló levélben vagy személyesen. Az érdeklődőknek a helyszín vizsgázott kazánkezelőt. Jelentkezés: Zalai Kőolajipari Vál minőségű, választékos étkezést bizosítunk 4,60 ft-es­ben vagy a vállalat központjában-Budapest V ker.. Ha­ls­alat Munkaügyi Osztályán, Zalaegerszeg, téríts eltirt!sten! Vidéki dolgozóink részére bejárás köz 4—6. sz. alatt a forgalmi főosztályon bővebb felvila­eseten útiköltség térítést fizetünk.­­ 35 gositást adunk. 1970. szeptember 16. Riportfilm Zalaegerszegről A napokban riportfilmet for­gatott Zalaegerszegen és kör­nyékén a Magyar Televízió Felvételeket készítettek a vá­ros különböző részeiből, leg­szebb és legújabb létesítmé­nyeiről. Kustos Lajos, a városi tanács vb. elnöke nyilatkozott a megyeszékhely fejlődéséről és az ezzel járó gondokról. A riportkészítők megkeresték a várost ellátó mezőgazdasági üzemeket, s azok létesítmé­nyeit is, így a zalalövői tsz húsfeldolgozóját, a Zalaeger­szegi Állami Gazdaság hűtő­házát, halastavát, a zalaeger­szegi tejüzemet, a Baki Álla­mi Gazdaság húsüzemét. A húszperces filmet a televízió október 8-án mutatja be. Zene és élettan címmel a Delta Magazin részlete­­sen beszámol azokról az érdekes kutatásokról, amelyeket Karajan, a világhírű karmester kezdemé­nyezett; kutatóintézetet alapított, ahol korszerű élettani vizsgáló módszerekkel kívánják tisztázni a zene és az ember kapcsolatának törvényszerűségeit. A magyar „alapbútor” megszületésével a „Gyári bútor — lakásméretre” című cikk foglalkozik, egy másik tudósítás pedig ismerteti az élet­­mentés — újraélesztés — megtaní­tására alkalmas életnagyságú­ bá­bukat, az „elektronikus manöke­­nek**-et. A kontinensek vándor­lásának sokat vitatott elméletéhez új adatokat szolgáltató kutatások, a vulkáni tevékenység új értelme­zése, a komputerek új, színekben fénylő számjegyes kijelzői, az „eszményi fém” (acélnál kemé­nyebb és víznél könnyebb fém­hidrogén) előállítására folyó ku­tatások, a Naprendszerben terve­zett utazás lehetősége, a képeket raktározó emlékezet működése, ezek az új Delta-szán­ főbb témái, és ezenkívül a tudományos Infor­mációk, hírek serege, száznál több — jelentős részében színes —, fotó, humor, érdekesség gazdagítja a népszerű lapot. M 4... A Rádió Kossuth-adóján: 7,46: Orvosok a mikrofon előtt. — 3,20: Népi zene. — 9,00: Erő és nyugta­lanság. — 9,15: Zenekari muzsika. — 10,06: Iskolarádió. — 10,40: A végzet hatalma. Operarészletek. — 11.30: A Szabó-család. — 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. — 12.30: Tánczenei kok­tél. — 13.15: Népi zene. — 13.40: Vita a korszerű mezőgazdaságról. — 14.00: Zenekari muzsika. — 14.44 Válaszolunk hallgatóinknak. — 15.10: Kóruspódium. — 15.20: Isko­larádió. — 16.00: A világgazdaság híred. — 16.05: Muzsikáról halálok­nak. — 16.38: Láncába, önéletrajzi regény. V. — 17,05: Külpolitikai fi­gyelő. — 17,20: Op­ere­trészletek. — 17,45: A műhelyben beszélik... — 18,0:­ Beethoven: V. szimfónia. — 18,31: Vörös Sári és Radnai György nótákat énekel. — 19,25: Töltsön egy órát kedvenceivel. — 20,25: Közvetítés az FC Aberdeen—Bp. Honvéd KEK labdarúgó-mérkőzés IL félidejéről. — 2­­,18: Gondolat. A Rádió Irodalmi lapja. — 22,15: Közvetítés a vívó-világbajnokság­­ról. Ankarából. — 22,25: Régi ma­gyar dalok és táncok. — 22,45: A moszkvai nemzetközi tör­énész­­kongresszusról. .. — 23,05: Szá­zadunk kamarazenéjéből. — 0,10: Tamás bátya kunyhója. Filmzene A Petőfin: 8,05: Schubert-mű­­vek. — 8,45: Ázsia munkásmozgal­ma. — 9,00: A mosoly országa. Opere­trészletek. — 9,40: A mikro­fon előtt. — 10,00: A zene hullám­hosszán. — 11,55: Néhány perc tu­domány. — 12,00: Zenekari muzsi­ka. — 12,45: Turis­ák, figyelem ! — 13.03: Smetana operáiból. — 14 00: Ke­tőtől hatig — az aktualitások jegyében... — 15.33: Hangverseny a stúdióban. — 16.00: Közvetítés a Craiova—Pécsi Dózsa labdarúgó­mérkőzés H. félidejéről — 18.10: Kis magyar néprajz. — 18.15: Sonny Bono és együttese játszik. — 18.25: Kor­ársaink. Nemes Nagy Ágnes. — 18.56: Közvetítés az V. Dózsa—Crvena Zvezda BEK labda­rúgó-mérkőzés II. félidejéről. — 19.50: Új könyvek. — 20.25: Rossi­ni: A tolvaj szarka. Nyitány. — 20.35: Több nemzeti jövedelmet. — 20.50: Mire jó a zongoris­a? Elő­adás. — 21.02: Népi zene. — 21.30: Régi magyar mulatságok. — 21.50: A Liszt Ferenc kamarazenekar hangversenye. — 23.16: Színes népi muzsika.• A TV műsora: Iskola tévé. 8,06: Élővilág, ált. isk. 8. oszt. — 9.00: Műsorismertetés. — 9.01: Magya­rázom a jövőnket... Magyar rajz­filmsorozat. — 9.10: Jeanne, a pa­csirta. — 11,20: Del­ta. Tudományos híradó. — 13,10: Iskolatévé. Élővi­lág (ism.) — 17,43: Műsorismerte­tés. — 17,45: Híreik. — 17,50: Rek­lámműsor. — 17,55: O. Dózsa— Crvena Zvezda BEK labdarúgó­­mérkőzés közvetítése. — 11,50: Esti mese. — 20,00: TV-Hirado. — 20,20: Csortos Gyula (1783—1845). Emlékműsor. — 21,05: Nők fóru­ma. — 22,06: TV-Hiradó — 2. ki­adás.• A Jugoszláv TV műsorából: 16,40: Magyar nyelvű tv-krónik­a. — 17,15: Gyere, nőjünk. — 17,55: Újpesti Dózsa—Crvena Zvezda lab­darúgó-mérkőzés. — 20,35: Nyári játékok. Szlovák tv-dráma. — 21,35 TV-etüdök. — Don Juan. * Az Osztrák TV műsorából: 11,00: Négy asszony és egy gyilkosság (ism.) — 12,25: Telesport — 16,30: A nagy nap. Bábjáték. — 17,10: Kis rajziskola. — 17,35: Jobban lakni öreg házakban. — 18,25: Osztrák képek. — 19,30: TV-Hir­adó. — 20,06: Sport. — 20­15: Hori­zontok. — 21,15: A lovasok. Szín­házi közvetítés. — 22,55: TV-Hír­adó. n. program: 19,00: Forradalom a számtankönyvben. — 19,30: TV­Híradó. — 20,06: Sport. — 20,15: Maverick. — 21,15: Csajkovszkij: B-moll zongoraverseny. — 21,55: Telerepriz.# Zalaegerszeg, Ady; 16, is: Mo­desty Blaise (angol) 14 éven felü­lieknek, Kertmozi, 19: Szegény gazdagok (magyar), Nagykanizsa, Béke, 16. 18, 20: Csak egy telefon (magyar), Kertmozi, 19: A csendőr nősül (francia—olasz). # Az Állami Déryné Színház elő­adása Pórszombaton, 20: Szaka­dék

Next