Zalai Hírlap, 1984. április (40. évfolyam, 100-101. szám)

1984-04-29 / 100. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT ZALA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XL. évfolyam, 100. szám Ara: 1,40 forint 1984. április 39., vasárnap Május 1. előkészületei a Szovjetunióban Moszkva, (MTI): Május 1. méltó megünneplésére készü­lődnek Szovjetunió-szerte. Moszkvában és a szövetségi köztársaságok fővárosaiban be­fejezéséhez közeledik a főbb útvonalak, terek díszítése. Az ország valamennyi nagyobb te­lepülésén ünnepi felvonulást rendeznek május 1. tiszteleté­re. Moszkvában a főbb középü­letekre felkerültek már a vö­rös zászlódíszek, lámpafüzé­­rek, ünnepi transzparensek. A városszerte kifüggesztett jel­szavak az SZKP és a szovjet állam békés külpolitikájának céljait hirdetik, beszámolnak a népgazdasági építés sikereiről, újabb eredmények elérésére szólítják fel a dolgozókat. A hagyományokhoz híven a má­­jus 1-i felvonulást követően megnyitják kapuikat a főváros kultúrparkjai, művelődési há­zai, hogy az első igazi tavaszi ünnepen külön erre az alka­lomra összeállított műsorral szórakoztassák a pihenni vá­gyókat. Május 1. a Szovjet­unióban kétnapos ünnep, és az idén a vasárnap áthelyezésével három szabadnapjuk lesz a szovjet embereknek. Hagyományosan a Szovjet­unióban is munkasikerekkel, új létesítmények átadásával köszöntik május elsejét. Az ünnep előtt a BAM építői el­végezték a vasútvonal teljes hosszában a sínpárok összekö­tését. Gorkij nagy múltú teher­autógyárában elkészült az el­ső, diesel-meghajtású, elsősor­ban a mezőgazdasági üzemek­nek szánt tehergépkocsi. A szovjet főváros egyik új met­róvonalán, a déli lakónegye­deket a városközponttal össze­kötő útvonalon újabb szaka­szon készítették el az alagutat az építők. Jelentőségének és az adottságoknak megfelelően (3­0.1 owmimit! Többszakmások mum Postánkból (4. o.) Mi lesz veled, kislány? (5. o.) Bútorvásár — hajón 14. o.­ (3. o.) Megkezdődtek a Helikoni ünnepségek Tegnap délelőtt 11 órakor ünnepélyes keretek között nyi­tották meg a város szabadtéri színpadán az 1984. évi Egyete­mi és Főiskolai Kulturális Na­pok keszthelyi fesztiváljának eseményeit. Az idei Helikon Ünnepségekre 27 dunántúli és fővárosi felsőoktatási intéz­mény küldte el több mint két­ezer képviselőjét A Himnusz elhangzása után a megjelenteket — köztük Var­ga Gyulát, az MSZMP KB tag­ját, a megyei pártbizottság el­ső titkárát, a Helikoni Ünnep­ségek fővédnökét, s a megye, valamint Keszthely város párt, állami, ifjúsági szerveinek képviselőit — dr. Búzás Gyula egyetemi tanár , a keszthelyi Agrártudományi Egyetem rek­torhelyettese köszöntötte. Ezt követően a város lakos­sága, s a párt, állami és tö­megszervezetek nevében dr. Fedor József, a keszthelyi vá­rosi tanács vb titkára üdvözöl­te a fiatalokat. — Keszthely büszke arra, hogy történelmi múltunkban gyökerező kulturális hagyomá­nyokkal rendelkezik, amelyek egyike a Helikoni Ünnepség. Ezér is örülünk, hogy újra fel­lobbant a helikoni láng, s en­nek fényénél adnak számot fiataljaink kulturális művé­szeti eredményeiről — mon­dotta többek között. Ezután Szórádi Sándor, a KISZ Központi Bizottságának titkára lépett a mikrofonhoz és arról a felelősségteljes mun­káról szólt, amelyet a Keszt­helyre érkezett fiatalok vé­geznek nemzeti kultúránk ápolása, gyarapítása, tovább­fejlesztése érdekében, majd megnyitottn­ak nyilvánította az ünnepséget. Fellobbant a Helikoni-láng, s ezzel hivatalosan is kezdetü­ket vették az ünnepség esemé­nyei, melyek három napon át zajlanak különböző helyszíne­ken Keszthelyen. Szórádi Sándor, a KISZ KB titkára megnyitja az Egyetemi keszthelyi eseményeit. és Főiskolai Kulturális Napok (ZH-fotó — Polgár Tamás felvétele) Vetik a kukoricát és a napraforgót IBPM—lllvMHI'HI»/' Ifi11 If il' 1 illi 'i| \ fi i­lé i i H n~ MM ' »if lifcKnilWMHiH Esőt és meleget vár a mezőgazdaság közel az év első harmadá­nak a végéhez, az elmúlt hó­napokban 170 milliméter csa­padékot mértek Zalaegerszeg térségében — persze nagy el­térések is vannak a megyében —, s ez azt jelenti, hogy a múlt nyár óta semmit sem enyhült a csapadékhiány. A harmincéves átlaghoz képest mintegy 150 milliméterrel ke­vesebb a földek vízkészlete. Annyi eső azért volt az el­múlt időszakban, hogy a kora tavasszal vetett kalászosok ki­keltek és fejlődésnek indultak. Jobban is gyarapodnának, ha végre igazán tavaszias lenne az időjárás. Befejeződött a cukorrépa vetése, azonban Galambokon, Zalakomárban és Sármelléken minden valószínűség szerint újra kell vetni a növény mag­ját. Az elmunkált területekre rövid idő alatt annyi eső zú­dult, hogy az cserepessé tette a földet, s bár azóta gépekkel feltörték a talaj felszínét, mégis kevés a remény, hogy ilyen hosszú idő után jó le­gyen a kelés. Ugyancsak végé­hez közelednek az ültetéssel a burgonyát termelő mezőgazda­­sági üzemekben. Nincs már sok munkájuk az őszi kalá­szosok gyomosodását meggátló vegyszerezőknek sem. Az elmúlt napokban meg­­kezték és azóta a 3400 hektár tervezett termőterületnek fe­lén már el is vetették a nap­raforgó magját. A melegebb homokos talajokon a héten hozzáláttak a silónak való és a szemeskukorica vetéséhez, a kettőt 38 ezer hektáron terme­lik az idén a megye gazdasá­gai. A napokban több mezőgaz­dasági üzemben megkezdődött a tehenek és a növendékek le­geltetése és hozzáláttak az őszi takarmánykeverék kaszálásá­hoz. Mind a fű, mind a szán­tón termelt zöldtakarmány tö­mege meglehetősen kevés, ami szintén a csapadék és a meleg hiányának következménye. Vetik a napraforgót a­ zalakomári Petőfi termelőszövetke­zetben. Az olajos magvú növényt a galamboki tsz nagy tel­jesítményű Cyclo-vetőgépével ágyazza a földbe Mohosi László, a szomszédos gazdaság traktorosa. Május elseje alk­almából ifjabb zalai kollektívák elismerése Kiváló a Zala Bútorgyár Dr. J­uhász Ádám ipari ál­lamtitkár adta át a Kiváló Vállalat címet tanúsító okle­velet a Zala Bútorgyár dol­gozóinak. A magyar bútor­iparban egye­dül a zalaeger­szegi vállalat érdemelte ki ezt a kitünte­tő elismerést, amelyet tegnap délután a gyár szerelő üzemé­ben megtar­­ tott munkás­gyűlés kereté­ben vett át a dolgozók nevé­ben Tihovszky Ernő, a gyár igazgatója. Az impozáns munkás­gyűlé­sen, amelyen megjelent dr. Csokona Sán­dor, a megyei pártbizottság titkára, Király Ferenc, az SZMT vezető titkára, Szabó Károly, a megyei tanára el­nökhelyettese, Kénávai Miklós, a zalaegerszegi városi pártbi­zottság első titkára is, a gyár patronáltja, a Killián György Általános Iskola zenetagozatos kisdobosai és úttörői adtak kedves műsort. Ezután a gyár igazgatója is­mertette azokat az eredmé­nyeket, amelyek alapján a Za­la Bútorgyár kiérdemelte a Kiváló Vállalat elismerést. Ki­emelte, hogy a Zala Bútorgyár tavaly 45 millió forinttal, 5,5 százalékkal növelte termelését az előző évhez képest, és 123 millió forint nyereséget ért el. A gyárban előállított bútorok, különösen a koloniál-típusok az országban közkedveltek, a gyár nem is tudja teljesen ki­elégíteni az igényeket. Jelentő­sen növekedett az export is. A fejlett nyugati országokba szállított bútorok értéke meg­haladta az 59 millió forintot. A gazdaságos termelés növe­kedésével a dolgozók jövedel­me is emelkedett. Erre mutat a fizikai dolgozók keresetének 108,6 százalékos, a vállalati bérszínvonal 106,8 százalékos növekedése. A Kiváló Vállalat cím elnyerésében meghatáro­zó szerepet játszik, hogy a gyárban állandó gyártmány­­fejlesztés folyik és alapvető reformokat hajtottak végre a szállításban és értékesítésben, amely a minőségi hibákat és a garanciális javítás kötelezett­ségeit csökkentette. Dr. Juhász Ádám államfü­­gyelmet, amelyek a gyárra és az egész bútoriparra hárulnak a népgazdasági egyensúly helyzetének javításában, az export fokozásában.­­ Az export fokozása nem mond ellent annak, hogy a vállalat alapvető feladata a belső igények kielégítése. Mert nyilvánvaló, hogy a belső el­látás színvonala éppen azáltal javul, ha a gyár termékei megállják helyüket a kapita­lista piacon is — mondotta többek között. Üdvözölte a Kiváló Vállalat dolgozóit Haring Károly, az ÉFEDOSZ központi vezetősé­gének osztályvezetője, és dr. Csokona Sándor, a megyei pártbizottság titkára is. Az utóbbi rámutatott annak je­lentőségére is, hogy az 1983. évi gazdálkodásuk alapján Za­lában 12 vállalat és szövetke­zet és két intézmény érdemel­te ki a Kiváló címet, négy vál­lalat részesült minisztériumi dicsérő elismerésben, 12 gyár és üzem érte el az élüzem cí­met, hat vállalatot tüntettek ki megyei zászlóval és okle­véllel, s két brigád érdemelt ki minisztériumi elismerést. Az ünnepségen öt dolgozó kapott minisztériumi, 40-en kaptak vállalati Kiváló Dolgo­zó kitüntetést, 60 dolgozónak 30,25 és 20 évi törzsgárda munka után törzsgárda jutal­mat adtak. 23 szocialista bri­gádot tüntettek ki arany, ezüst és bronz oklevéllel. A kiosztott jutalmak értéke 2,3 millió fo­rint volt. Dr. Juhász Ádám ipari államtitkár átadja a Kiváló Vállalat oklevelet Ti­hovszky Ernőnek, a Zala Bútorgyár igazgatójának, mellette Haring Ká­roly az ÉFEDOSZ osztályveze­tője. Az ünnepi munkásgyűlés résztvevői a Zala Bútorgyárban, bár köszöntötte ezután a Zala Bútorgyár dolgozóit és azokra a feladatokra hívta fel a fia Éljen a marxizmus—leninizmus! A Kerámia- és Cserépkályhagyár A­ zalaegerszegi Kerámia- és Cserépkályhagyár dolgozóit az építésügyi és városfejlesztési miniszter és a HVDSZ Elnök­sége az elmúlt évben végzett eredményes és példamutató munkájukért elismerésben ré­szesítette. A kitüntetést tanúsí­tó oklevelet tegnap délután a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban megrendezett munkásgyűlésen dr. lepsényi Tamás, az ÉVM osztályvezető­je nyújtotta át Katona György igazgatónak.­­ Az elmúlt év legfontosabb teendője a kályhagyári beru­házás megvalósítása és a tőkés export-árualap növelése volt — mondotta ünnepi beszédé­ben Katona György. Szólt ar­ról, hogy a termékszerkezet piaci követelményekhez való alakítása érdekében kezdődött meg az étkező készletek soro­zatgyártása. Budapesten min­tabolt nyílt, s a sümegi bánya­üzem korszerűsítésével a nehéz fizikai munkát megszüntették. Újítás­ révén a perlites mázak­kal 3,1 millió forint tőkés im­port anyagot takarítottak meg. Az energiamegtakarítás is ma­­(Folytatás a 2. oldalon.)

Next