Zalai Hírlap, 1985. április (41. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-01 / 76. szám

Új helyzetben a Zalahús (3. 0.) Ezúttal is igazolták a jó véleményt (3. o.) A gépek egy része már a helyén van (3. o.)­­♦♦♦A Zalai katonákkal Budapesten (4. o.) ♦ Mi Egészségügyi furcsaságok Keszthelyen (4. o.) zalai hírlap XLI. évfolyam, 76. szám Ára: 1,80 forint 1985. április 1., hétfő Magyar párt- és kormányküldöttség érkezett Moszkvába Moszkva, (MTI): Lázár György, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizott­ságának tagja, a Miniszterta­nács elnöke, a hazánk felsza­badulásának 40. évfordulójára rendezett moszkvai jubileu­mi kiállítás megnyitására párt- és kormányküldöttség élén vasárnap Moszkvába ér­kezett. A delegáció tagjai: Havasi Ferenc,­, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Faluvégi Lajos és Marjai Jó­zsef, a Minisztertanács elnök­­helyettesei, Veress Péter kül­kereskedelmi miniszter, Ros­ka István külügyminiszter-he­lyettes és Rajnai Sándor ha­zánk moszkvai nagykövete. Veress Péter és Rajnai Sán­dor a szovjet fővárosban csat­lakozott a küldöttséghez. A Lázár György vezette kül­döttséget a repülőtéren Gej­­dar Aliev, az SZKP KB Poli­tikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének első helyettese, Nyikolaj Rizskov, az SZKP Központi Bizottságának titká­ra, Ivan Arhipov első minisz­terelnök-helyettes és Nyikolaj Talszin miniszterelnök-he­lyettes fogadta. Becsülettel élned és halnod... Katonai eskü Zalaegerszegen, Nagykanizsán és Körmenden Már kora reggel százával vonultak a messze távolból érkezett rokonok, ismerősök a zalaegerszegi Petőfi laktanyá­ba, ahol délelőtt 11 órakor ünnepélyes külsőségek között tettek esküt a nemrégiben katonai szolgálatra bevonult fiatalok. Bánfai Sándor, az egység pártvezetőségének tit­kára köszöntötte a megjelen­teket — köztük volt Vincze József, a zalaegerszegi városi pártbizottság titkára, dr. Tóth László, a városi tanács vb­­titkára és Spilák László, a za­laegerszegi városi KISZ-bi­­zottság titkára is —, majd a magasabb egység képviseleté­ben Keczer Imre alezredes szólt a katonai szolgálat fon­tosságáról, az eskü jelentősé­géről. Berki József honvéd után tettek fogadalmat katonatár­sai a haza védelmére, a ka­tonai ismeretek maximális el­sajátítására. Felemelő érzés volt látni a tegnap még civil fiatalemberek fegyelmezett sorait, érezni lehetett az el­szántságot, amit a fegyveres szolgálat feltételez, s a bátor­ságot, amikor érces hangon, egyszerre mondták az eskü sorait: „Becsülettel élned és halnod...” Karman Ferenc őrnagy és Macskás József honvéd szólt a családtagokhoz, a megjelen­tekhez, katonatársaihoz, majd Csányi Imre, a Hazafias Nép­front zalaegerszegi városi bi­zottságának titkára köszön­tötte a párt, állami és társa­dalmi szervek, a város lakos­sága nevében az esküt tévő katonákat: — Férfit, egész embert, el­vet, hitet, becsületet feltéte­lez a katonai esküben megfo­gadtak teljesítése. A katonai eskü annak az elszántságnak tartalmi és formai megnyil­vánulása, hogy testvéreink gyermekeink arcáról soha ne törölje le a mosolyt a háború borzalma! Érezzenek felelősséget a ki­képzési feladatok teljesíté­séért, a rendért, a fegyele­mért, hiszen családjukat, hoz­zátartozóikat, saját életüket is védik. Az eskütétel díszmenettel zárult. Szombaton délelőtt került sor az újonc katonák ünne­pélyes eskütételére a nagyka­nizsai Dózsa György lakta­nyában is. Tíz órakor felso­rakoztak az alegységek a DKG által nemrég adomá­nyozott új csapatzászló foga­dására. A Himnusz hangjai, majd Szendrei József: Kato­nai eskü című versének el­hangzása után Molnár Tibor őrnagy üdvözölte a megjelen­teket. A megnyitót követően a Szózat hangjai mellett az ifjú katonák letették az esküt, majd az eskü szövegét mon­dó Miklós Gyula honvéd megcsókolta a csapatzászlót. Ezután Kucsera László ez­redes köszöntötte az egység immár teljes jogú katonáit, s hozzátartozóikat. Beszédében visszatekintett az elmúlt 40 év eredményeire. A város állami, párt és tö­megszervezetei nevében Te­mesvári Andor, a HNF váro­si bizottságának titkára üd­vözölte a megjelenteket, s mondott köszönetet a katona­fiúkat adó szülőknek, ezután a Hevesi úti általános iskola úttörői világgal köszöntötték a katonákat. Az ünnepség díszmenettel ért véget. A zalaegerszegi határőr ke­rület ifjú katonái szombaton tettek katonai esküt Körmen­den, a Fő téren. A városban rendezett, nagy érdeklődéssel kísért ünnepségen hozzátarto­zóik, szeretteik, a város la­kossága előtt tettek fogadal­mat a haza szolgálatának ma­radéktalan teljesítésére az új határőrök. Esküt tesznek az ifjú katonák Zalaegerszegen Kommunista műszak a Tungsram zalaegerszegi alkatrészgyárában — Egymillió feletti lesz a teljesítmény —, ez már most látszik, olyan jó ütemben dol­goznak azok, akik reggel be­jöttek — mondta szombaton, a Tungsram zalaegerszegi alkat­részgyárában Farkas József, a kommunista műszak egyik fe­lelős irányítója. A délelőtti műszakra 287- en vállalkoztak. Nem is hívtak több dolgozót, csak annyit, amennyinek munkát tudtak biztosítani. Délután aztán újabb százak folytatták a munkát. A gépeket a hozzáértők ke­zelték, az irodisták viszont a válogatásnál segédkeztek. — Két betegünk kivételével itt az egész brigád,­Ta számvi­­telisek, meg a titkárság dol­gozói. Későbbre maradt a szo­kásos hétvégi házimunka, de legalább mi is hozzájárulha­tunk a VIT és a jóléti alap növeléséhez, valamint nyug­díjasaink támogatásához — mondta egy kis szünetet tart­va Kovács Edit, a Váci Mi­hály szocialista brigád vezető­je. A zalaegerszegiek 60—70 ezer forint „bevételre” számí­tottak, s ez teljesült. Szombaton irodisták válogatták a lámpafejeket Ünnepségek, avatások a felszabadulás 40. évfordulója alkalmából Felszabadulásunk 40. évfor­dulójának megünneplésére ké­szül az ország. Budapesten április 3-án ünnepi külsőségek között ka­tonai­­tiszteletadá­ss­al felvon­ják az Állami Zászlót az Or­szágház előtt a Kossuth Lajos téren, a Magyar Népköztársa­ság nemzeti lobogóját és a munkásmozgalom vörös zász­laját pedig a Gellérthegyen. Az Állami Zászlónál 4-én dél­ben zenés őrségváltás lesz. Április 2-án Állami- és Kossuth-díjakat nyújtanak át a Parlamentben. Ezen a na­pon adják át a Kiváló és Ér­demes Művész címeket is. Másnap az Országházba­n az Elnöki Tanács kitüntetéseit adják át. Az ünnep előestéjén az MSZMP Központi Bizottsá­ga, a Minisztertanács, a Haza­fias Népfront Országos Taná­csa és az MSZBT Országos el­nöksége díszünnepséget rendez a Magyar Állami Operaház­ban. Az ünnep napján este az Elnöki Tanács fogadást ad a Parlamentben. Április 3-án a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a Miniszterta­nács, a fegyveres erők, vala­mint a tömegszervezetek és -mozgalmak képviselői megko­szorúzzák a Szabadság téri Szovjet Hősi Emlékművet és a Magyar Hősök Emlékművét a Hősök terén. Hétfőn, április elsején a har­kányi bolgár hősi emlékmű­nél, Beremenden, a jugoszláv katonai temetőben tartanak koszorúzási ünnepséget. Népköztársaságunk fegyve­res erői: a Magyar Néphadse­reg, a Határőrség és a Mun­kásőrség egységei — április 4-én katonai díszszemlével köszöntik hazánk felszabadu­lásának 40. évfordulóját. Ünnepi ülés Keszthelyen a város felszabadulásának évfordulóján Együttes ünnepi ülést tar­tott szombaton az MSZMP keszthelyi városi bizottsága, a városi tanács és a Hazafias Népfront városi bizottsága, a Balatoni Múzeum dísztermé­ben. Az együttes ülés vendége volt Ilja Illarinovics Sevcsen­­ko, a Szovjet Hadsereg nyu­galmazott őrnagya, a Keszt­helyt felszabadító alakulatok parancsnoka és Horváth Gyu­la, a megyei pártbizottság tit­kára is. Ünnepi beszédet Tóth István tanácselnök mondott. — Ma a kedveset, a szépet idézzük, a felejthetetlen na­pot. 1945. március 30-án, ami­kor a koratavaszi nap első su­garai a felszabadult Keszt­helyre estek. Kegyelettel és hálával emlékezünk a szovjet 316. számú lövészhadosztály zászlóaljára és a 108. számú gárdalövész hadosztályra, ame­lyek visszavonulásra­ kénysze­rítették a megszálló német lo­vashadtestét — mondta töb­bek között. Az ünnepi köszöntőt köve­tően díszpolgári címeket és Pro Urbe kitüntetéseket nyúj­tott át a tanácselnök. A városi tanács által 1974- ben alapított elismerést, a Díszpolgár címet tanúsító dí­szes oklevelet Ilja Illariono­­vics Sevcsenko, a város érté­keinek megőrzéséért és a köz­­igazgatás, a közélet megszer­vezéséért, Hoch Sirsom Péter egykori vöröskatona pedig a város újjáépítésében, s az azt követő évek közéletében vál­lalt aktív tevékenységéért kapta. Fejes Lajosné, a Pápai Húskombinát keszthelyi üze­mének szociális előadója, alapszervi párttitkár és Kos­kán László nyugdíjas, a HNF városi bizottságának alelnöke kapta meg a Pro Urbe kitün­tetést. A népfront városi tit­kára, Tóth Zoltán öt aktívá­nak nyújtotta át a kiváló tár­sadalmi munkás kitüntetést. Ezt követően Ilja Sevcsenko emelkedett szólásra, s megkö­szönte a megtisztelő címet, majd egy Lenin-mellszobrot adott át a városnak. Az ünnepi ülés a Szózat hangjaival ért véget. Az ünnepi ülés elnöksége ★ Zalaegerszegen délelőtt 11 órakor a megyei tanácson a településfejlesztést segítő társadalmi munkaverseny eredményhirdetésére, a ju­talmak átadására kerül sor, délután 14 órakor a Kiváló Társadalmi Munkáért, a Ki­váló Munkáért kitüntető jel­vényeket, Tanácsosi címeket adják át. Este fél hatkor a hangver­seny és kiállító teremben a zalai képző- és iparművészek kiállítása nyílik meg, 18.40 órakor pedig a Landorhegyen megkezdi első adását a vá­rosi televízió. Nagykanizsán 16 órakor lesz a városi vívócsarnok (Folytatás a 4. oldalon.) Csúcsokkal zárult a Pannónia Kupa A hétvége leg­rangosabb zalai sporteseménye kétségtelenül a Vi­lág Kupába is be­számító XII. Pan­nónia Kupa nem­zetközi súlyemelő verseny volt, ame­lyen több országos és Pannónia csú­csot állítottak fel a versenyzők. (A képen Szanyi An­dor, a négyszáza­sok klubjának újabb tagja átve­szi a díjat.) Ugyan­csak tegnap zárul­tak a III. Nem­zetközi KÖGÁZ Hőlégballon Kupa eseményei. (Részletes beszá­molónk a lap 5—6. oldalán.)

Next