Zalai Hírlap, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-01 / 180. szám

Lázár György fogadta Wolfgang Rauchfusst Lázár György, a Miniszter­­tanács elnöke csütörtökön a Parlamentben fogadta Wolf­gang Rauchfusst, a Német Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsának elnökhe­­helyettesét, a Magyar—NDK Gazdasági és Műszaki-Tudo­mányos Együttműködési Bi­zottság társelnökét, aki ha­zánkban töltötte szabadságát. A szívélyes légkörű, baráti eszmecserén részt vett Marjai József miniszterelnök-helyet­tes, a bizottság magyar társ­elnöke. Marjai József és Wolfgang Rauchfuss találkozójukon át­tekintették a kétoldalú gazda­sági és műszaki-tudományos együttműködés időszerű kér­déseit, az 1986. évi külkeres­kedelmi forgalom alakulását, a soronlevő teendőket. (MTI) Lázár György és Wladislaw Gwiazda Gorbacsov befejezte szovjet távol-keleti látogatását Moszkva, (MTI)­ Mihail Gorbacsov, az SZKP KB fő­titkára csütörtökön befejezte a szovjet Távol-Keleten tett látogatását és elindult vissza Moszkvába. Ezt megelőzően a habarovszki határterület párt­­szervezetének vezetői előtt nagyobb beszédet mondott. Kijelentette, hogy távol-ke­leti körútjának fő politikai következtetése a következő­ben szűrhető le: az elmúlt napokban láthattuk, hallhat­tuk, hogy a szovjet emberek aktívan támogatják az SZKP KB 1985-ös áprilisi ülése és az SZKP XXVII. kongresszu­sa után hozott intézkedése­ket. Olyan politikát tudtunk javasolni, amelyet a nép sa­játjának tekint — mondotta Mihail Gorbacsov. A szovjet vezető kijelentet­te, hogy a párt a fő figyel­met a gazdasági és társadal­mi problémák újszerű megol­dásának szenteli. Csak az el­ső lépéseket tettük meg, a java hátra van — jegyezte meg. Az SZKP KB főtitkára részletekbe menően foglalko­zott a szovjet társadalomban végbemenő átalakulás problé­máival. Rámutatott, hogy az átalakítás nem korlátozódik a gazdaságra, felöleli a politi­kai, szociális területet és egyéb szférákat is. Az átala­kítást nagy jelentőségűnek mondotta, kijelentve, hogy akár egyenlőségjelet is lehet tenni az átalakítás és a for­radalom szó közé. A Szovjetunióban végbeme­nő változásokkal kapcsolatos nyugati reagálásokat érintve Mihail Gorbacsov megjegyez­te, hogy a tőkés világban egyesek a Szovjetuniónak a szocializmustól való eltávolo­dását várják. Ezek hiú remé­nyek — szögezte le. Az SZKP-ban, az egész ország­ban szilárdan megértették, hogy az élet által feltett ké­résekre nem a szocializmus világának határain túl, ha­nem rendszerünk keretein be­lül kell keresni a választ. A szovjet hírügynökség pénteken ismerteti részletesen Mihail Gorbacsov habarovsz­ki beszédét. A főtitkár múlt pénteken indult útnak, s egyhetes kör­útján megfordult Vlagyivosz­tokban, Nahodkában, az Amúr menti Komszomolszk­­ban, s végül Habarovszkban. Vlagyivosztokban részt vett a szovjet hadiflotta napja al­kalmából rendezett ünnepsé­geken, majd amikor átadta a városnak a második Lenin­­rendet, igen fontos bel- és külpolitikai mondandókban bővelkedő beszédet mondott. Látogatása folytatása volt azoknak a belföldi lá­togatásoknak, amelyeket ta­valy március, főtitkárrá vá­lasztása óta folytat. A meglá­togatott körzetek lakosaival folytatott kötetlen beszélgeté­sei egyikén elmondta, hogy legközelebb majd Jakutföld­re, Magadánba és Csukcs­­földre is ellátogat. Liszt emlékünnepség Bayreuthban Csehák Judit és Hans-Dietrich Genscher mondott beszédet Bayreuth. (MTI): Csütörtök délelőtt Bayreuth város teme­tőjében Liszt Ferenc halálának 100. évfordulója alkalmából három nemzet képviselői meg­koszorúzták a nagy magyar zeneköltő sírját. Az Erlanger Strasse-i temetőben, a Liszt Ferenc nyugvóhelye fölé emelt sírkápolnában a Magyar Népköztársaság képviseleté­ben Csehák Judit, a Miniszter­­tanács elnökhelyettese helye­zett el koszorút, Horváth Ist­ván magyar nagykövet kísére­tében. Ugyancsak megkoszo­rúzta a sírt Hans-Dietrich Genscher, az NSZK alkancel­­lárja és külügyminisztere, va­lamint Theodor Kerg, Ausztria burgenlandi tartományfőnöke. E tartományben van az egy­kori Doborján, a mai Raiding, ahol Liszt Ferenc 1811. október 22-én született. Koszorúzott még Hans Maier bajor oktatási és kulturális miniszter és Hans Walter Wild, bayreuthi főpolgármester. A csütörtöki koszorúzáson részt vett Kiss Kálmán, a Liszt Ferenc Társaság elnöke, Forrai Miklós professzor, a társaság főtitkára és Ujfalussy József, a Magyar Tudományos Akadé­mia alelnöke, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főisko­la rektora is. Küldöttségük előtte szintén koszorút helyezett el a győri születésű Richter János kar­mesternek, Liszt Ferenc és Ri­chard Wagner közeli barátjá­nak ugyanebben a temetőben levő sírján. Richter János ve­zényelte a többi között a Bay­­reuthi Ünnepi Játékok 1876-os megnyitásán Nibelung gyűrűje előadásait, s később Bartók Béla Kossuth-szimfóniájának angliai előadását is. A bayreuthi Stadthalle nagy színháztermében délelőtt em­lékünnepséget tartottak Liszt Ferenc halálának 100. évfor­dulója alkalmából. Ezen Hans Walter Wild főpolgármester köszöntötte az egybegyűlteket, m­ajd Csehák Judit mondott beszédet. (Folytatás a 2. oldalon.) A szocialista országok konzultációja az ENSZ-közgyűlés előtt A szocialista országok kül­ügyminisztériumainak vezető képviselői az ENSZ-közgyűlés 41. ülésszakára való felkészü­lés jegyében július 29—31 között konzultációt tartottak Budapesten. A konstruktív légkörű meg­beszélésen részt vett a Belo­­russz Szovjet Szocialista Köz­társaság, a Bolgár Népköztár­saság, a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság, a Kuba Köztársaság, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság, a Lengyel Nép­­köztársaság, a Magyar Nép­­köztársaság, a Mongol Nép­­köztársaság, a Német Demok­ratikus Köztársaság, a Román Szocialista Köztársaság, a Szovjet Szocialista Köztársa­­ságok Szövetsége, az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársa­ság, a Vietnami Szocialista Köztársaság, valamint a Köl­csönös Gazdasági Segítség Ta­nácsának küldöttsége. A ma­gyar delegációt Horn Gyula külügyminisztériumi államtit­kár vezette. A konzultáció résztvevői ki­fejezték reményüket, hogy az ENSZ-közgyűlés 41. ülésszaka hozzájárul a világszervezet korunk fő problémái megol­dásában betöltött szerepének és tekintélyének növeléséhez — ezzel is előmozdítva a bé­ke és a nemzetközi biztonság ügyét. A küldöttségek vezetőit fo­gadta Várkonyi Péter külügy­miniszter. (MTI) 1/M.ai HIBUP XLII. évfolyam, 180. szám Ara: 1,80 forint 1986. augusztus 1., péntek •• Illést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtö­ki ülésén — figyelemmel az Országgyűlés ügyrendjére — határozatot hozott arról, hogy az államigazgatási szervek­nek milyen módon kell segít­séget nyújtaniuk a képviselői feladatok ellátásához. Ennek keretében részletesen szabá­lyozta az államigazgatási szervek tájékoztatási, adat­szolgáltatási kötelezettségét, a képviselők által tett javasla­tok­, .bejelentések elintézései­nek rendjét. A Minisztertanács jelentést hallgatott meg a munkaidő­­alap védelmére és a munka­­fegyelem javítására az utóbbi években tett intézkedések végrehajtásáról. Megállapítot­ta, hogy a helyzet valame­lyest javult, de az előrehala­dás nem kielégítő. Ezért to­vábbi, a munkaidőlap védel­mét szolgáló központi és he­lyi intézkedések kidolgozásá­ra és életbe léptetésére adott utasítást. A kormány megerősítette az Állami Tervbizottságnak az építőipar eredményesebb működése érdekében teendő intézkedésekre vonatkozó ha­tározatát. Ennek értelmében rendezni kell a veszteséges és alaphiányos vállalatok helyzetét, az alacsony haté­konysággal működő vállala­toknak pedig programot kell kidolgozniuk gazdálkodásuk megjavítására. (MTI) Magyarok szerepe a világ természettudományos és műszaki haladásában Tudományos konferencia Budapesten Csütörtökön, a Magyar Saj­tó Házában sajtótájékoztatón ismertették az augusztus 4. és 9. között, a Budapesti Mű­szaki Egyetemen megrende­zendő „Magyarok szerepe a világ természettudományos és műszaki haladásában” című rendezvény programját. A hatnapos tudományos konfe­renciát a Magyar Tudomá­nyos Akadémia, a Magyarok Világszövetsége, a Műszaki és Természettudományi Egyesü­letek Szövetsége, valamint a Budapesti Műszaki Egyetem rendezi. Pungor Ernő akadémikus és Konkoly Tibor, a BME egyetemi tanára a sajtótájé­koztatón elmondta: az első alkalommal megszervezett ta­nácskozás célja az, hogy szo­rosabbra fűzzék a hazai és a külföldön élő magyar szár­mazású tudományos és mű­szaki szakemberek kapcsola­tát. A találkozóra mintegy 600 magyar, illetve magyar szár­mazású tudós és mérnök je­lentette be részvételét. A húsz országból érkező 250 külföldi szakember többsége a műegyetem hallgatója volt. Legtöbben az Egyesült Álla­mok egyetemeiről és kutató­­intézeteiből jönnek, de jelen lesznek európai országokban tevékenykedő magyar szár­mazású, neves műszakiak is. Csaknem 200 előadás hang­zik el a fizika, a kémia, a biokémia, az elektronika, az építészet, a gépészet és ko­hászat, a bányászat és ener­giaipar, valamint más termé­szettudományos és műszaki témakörökben. (MTI) A Biztonsági Tanács folytatja a nicaraguai panasz vitáját Jót­emel abban az esetben, ha a tanács többsége egyetért Ni­caragua kérésével. Szerdán a vitában felszólalt Vitalij Szafronov, a Szovjet­unió állandó ENSZ képviselő­jének helyettese is. Rámuta­tott: Washington minden esz­közt felhasznál annak érde­kében, hogy Nicaraguában megdöntse a sandinista rend­szert. Ennek indoklására akar­ja elhitetni, hogy az ország „szovjet támaszponttá” válik, s területét a Szovjetunió az Egyesült Államok elleni kato­nai akcióhoz akarja felhasz­nálni. Szafronov a leghatáro­zottabban leszögezte: a Szov­jetuniónak nincsenek ilyen szándékai, nem kíván semmi­féle „nyomást” kifejteni az Egyesült Államokra, vagy a közép-amerikai országokra, ál­talában sem, és különösen nem Nicaragua területét felhasznál­va. A szovjet küldött ugyan­akkor rámutatott, hogy az Egyesült Államok által irányí­tott ellenforradalmi zsoldosok a Nicaraguával szomszédos or­szágok területét használják fel, az amerikai kormányzat támaszpontokat hozott létre Közép-Amerikában. Kuba képviselője határozot­tan visszautasította az ország ellen Vernon Walters amerikai ENSZ-képviselő által felho­zott vádakat. Rámutatott: Ku­ba segítséget nyújt a sandinis­ta kormánynak önvédelmi har­cához, de — ahogy erre már példát is mutatott — kész megfelelő rendezés esetén ki­vonni katonai tanácsadóit az országból. Az Egyesült Államokban nagy visszhangot keltett egy Vietnamot megjárt egykori tá­bori lelkész akciója. Charles Liteky, aki annak idején ka­tolikus tábori lelkészként húsz sebesült amerikai katona éle­tének megmentéséért részesült a legmagasabb katonai kitün­tetésben, a nicaraguai inter­venció elleni tiltakozásként Reagan elnöknek címzett le­vélben helyezte el érmét ,a vietnami háború amerikai ha­lottainak washingtoni emlék­művénél. Washington, (MTI): csütör­tökön is folytatta a vitát a Ni­caragua által felvetett kérdés­ben a Biztonsági Tanács. A kedden kezdődött vitában Dá­niel Ortega nicaraguai elnök javasolta: a tanács szólítsa fel az Egyesült Államokat, hogy tartsa tiszteletben a hágai nemzetközi bíróság határoza­tát és szüntesse meg az ország elleni intervencióját. Az ame­rikai küldöttség várhatóan vé­ Paradicsomszüret Zalaváron A sármelléki termelőszövet­kezet zalavári kertészetében éppen áruszállítás van. A fér­fiak áttetsző necc­zsákokba csomagolt káposztát pakolnak fel a teherautóra, az asszo­nyok pedig a piros paradicso­mot válogatják, osztályozzák szalagszerű rendszerben. Gyor­sak a mozdulatok, úgy tet­szik, mindenkinek sietős. — Sok a munka — mondja Tislér László, a kertészet ve­zetője. — Igyekszünk minél előbb kiüríteni a tárolót, mert kell a hely az újabb árunak. Ennek a káposztának is el kellett volna már mennie, teg­nap vártuk a Zöldért kocsiját, de nem jött. Nincs bosszan­tóbb, mint amikor itt marad a leszedett termés. Nem tud­juk hosszabb ideig megfelelő­en tárolni. Egy-egy káposztafej másfél - két kiló, szép az áru. A paradicsomra, a paprikára ugyancsak ez jellemző. A dol­gozók örülnek a munkájuk eredményének, de ha kicsit hosszabban tart a beszélgetés, előkerül a nagy bánat, mégis veszteséges a termelés. Az üvegház olajfűtése túl drága és valahogy az értékesítés sem úgy sikerül, ahogyan szeret­nék. Még nincs meg a teljes elszámolás, hozzávetőlegesen a hajtatott növényekből 1 millió forint értékűt adtak el, s az üveg alól egészen eszik, to­vábbra is szedik az árut. A szabadföldi nagyszezon most kezdődött, s az igazi csúcs a konzervgyári áru szedésével a következő hetekben jelentke­zik. A napokban már szed­nek a Nagyatádi Konzerv­gyárnak, s emellett a lakossá­gi ellátásra is válogatnak. Megcsördülnek a vödrök, az asszonyok szedelőzködnek. Az osztályozás befejeződött, in­dulnak a paradicsomtáblára. Három hektáron termelték ezt a zöldségfélét. A fő árucikk azonban a káposzta, amiből négy fajtát termelnek és no­vember közepéig tart a sze­zonja. Abból naponta 2,5 ton­nát készítenek elő szállításra az asszonyok. Szép a szántóföldi kertészet. Sárgul a sok paprika, a na­pokban kezdik a szedését, pi­­roslik a paradicsom a termés­sel dúsan megrakott bokro­kon. „Csatasorban” szedik az asszonyok. A sárgák is vö­dörbe kerülnek, így tarka az edények tartalma. — Mi lenne, ha teljesen éretten szednénk? — mond­ja Csorna Sándorné, az egyik szaporán dolgozó asszony és elmagyarázza, hogy hamar beérik a rekeszekben. Tizenhatan szüretelnek és rendkívül gyorsan telnek a vödrök, a rekeszek. A kiszol­gáló férfiak, Kovács Lajos. (Folytatás a 2. oldalon.) Szüretelik a paradicsomot az asszonyok

Next