Zalai Hírlap, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-01 / 205. szám

2 Kínai—magyar tárgyalások Pekingben Peking, (MTI): Jegyző­könyv aláírásával befejeződ­tek a kínai és a magyar ter­vező szervek vezetői közötti tárgyalások. A jegyzőkönyvet Faluvégi Lajos, a Miniszter­­tanács elnökhelyettese, az Or­szágos Tervhivatal elnöke és Szung Ping, a kínai államta­nács tagja, az Állami Tervbi­zottság elnöke írta alá. Az aláírók egyetértettek abban, hogy jó lehetőségek vannak a gazdasági kapcsola­tok további bővítésére, s mindkét ország vállalatai ér­deklődnek az együttműködés fejlesztése iránt. Ösztönözni fogják a termelővállalatok közötti közvetlen együttmű­ködés kiépítését, hogy ily módon bővüljenek a hosszú távú termelési kooperációk is. A Minisztertanács elnökhe­lyettese a kínai kormány több tagjával és gazdaság­vezetőkkel tárgyalt Peking­ben. Ezt követően Kuangtung tartomány és a tartományhoz tartozó Sencseni különleges gazdasági övezet vezetőivel folytatott megbeszéléseket. Fogadta őt Csao Ce-jang mi­niszterelnök és Hu Csi-li, a Politikai Bizottság tagja, a KB titkára. Faluvégi Lajos és munkatársai elutaztak Pe­­kingből. Országos tanévnyitó Lentiben (Folytatás az 1. oldalról.) előtt — a Magyar Televízió egyenes adásban közvetítette a rendezvényt — a Himnusz­­szal kezdődött az ünnepség. Alkalomhoz illő, Szeptemberi reggel című szavalat hangzott el, majd oboa-zongora hang­szerkettős következett. Ezután dr. Szalay Dénes, a megyei tanács elnökhelyettese nyitot­ta meg az ünnepséget, amely­nek elnökségében foglalt he­lyet Varga László, az MSZMP KB tagja, a Magyar Úttörők Szövetsége főtitkára, dr. Kar­­valits Ferenc, a megyei párt­­bizottság első titkára, Újvári Sándor, a megyei tanács el­nöke és Fritz László, a lenti városi pártbizottság első tit­kára. — Az 1986/87-es tanév meg­nyitása alkalmából fiatal vá­rosunk, Lenti új iskolájából köszöntöm hazánk valameny­­nyi pedagógusát, oktatóját, tanulóját; köszöntöm a szülő­ket és köszöntöm mindazokat, akik szívükön viselik a ma­gyar nevelés és oktatás ügyét — kezdte beszédét. Köpeczi Béla, majd így folytatta: — A most felavatott iskola a társadalmunkra egyre jellem­zőbb összefogás egyik jeles példája, hiszen a város üze­mei és intézményei, az itt élő emberek anyagi áldozat­­vállalása és társadalmi mun­kája nyomán jött létre. Illes­se őket köszönet ezért a mun­káért. A szónok kitért az új okta­tási törvény jelentőségére, kérte a családokat, szülőket az iskolával való együttmű­ködésre, beszélt a VII. ötéves terv tanteremfejlesztési prog­ramjáról, a megvalósításra váró sokirányú, sokoldalú pe­dagógiai programokról, majd e szavakkal zárta beszédét: — Hassa át egész nevelé­sünket és oktatásunkat a munka megbecsülése, a haza és a nép szeretete, a béke megőrzésének vágya, amely olyan méltóan jut kifejezésre a nemrég megindult és egyre terebélyesedő „Pedagógusok a békéért” mozgalomban is. Újító szellemű, eredményes, örömet hozó tanulást és taní­tást kívánva nyitom meg az 1986/87-es tanévet. Jelképes kulcsátadással fel­avatták az iskolát. Az iskola­közösség nevében Cserti Gyu­la igazgató tett ígéretet arra, hogy a nevelők a munkájuk­kal igyekeznek majd kiérde­melni a szülők és a társada­lom elismerését. Az ünnepségen tüntették ki azokat, akik a legtöbbet tet­ték az iskola megvalósítá­sáért. Kiváló Munkáért mi­niszteri kitüntetést kapott Bocskai János tervező és Né­meth József művezető. Mi­niszteri dicséretben részesült Magyar Oszkár kőműves és id. Vadasfalvi Lajos festő. Köpeczi Béla a Művelődési Minisztérium ajándékát, Brá­­da Tibor képzőművész Arany János műveire épülő pannon­ját is átadta az iskolának. Horváth József, a lenti vá­rosi tanács elnöke Lenti Vá­rosért kitüntetésben részesí­tette a Zala Megyei Tanácsi Építőipari Vállalatot a szín­vonalas kivitelezésért és az 1-es számú iskola szülői mun­kaközösségét a kimagasló tár­sadalmi munkáért. A HNF Országos Titkársága által ado­mányozott Kiváló Társadalmi Munkás plakettet a lenti ru­haüzem Angela Davis szocia­lista brigádja vette át. A HNF városi bizottsága Kiváló Társadalmi Munkás kitünte­tését Zsohár Gyula, az Érde­mes Társadalmi Munkás el­ismerést pedig Majer Vince vette át. Az ünnepség a város isko­lásainak műsorával és a Szó­zat eléneklésével ért véget. Ezt követően a vendégek megtekintették az új iskolát. A művelődési miniszter rö­vid városnéző sétát tett Len­tiben, majd az esti órákban visszautazott a fővárosba. Marokkó felmondta a Líbiával kötött egyesítési szerződést Rabat (AP, Reuter) UPI- ben tartotta mindkét ország AFP). II. Hasszán marokkói sajátosságait és szuverenita­­király felmondta a Líbiával fát, ezért a két rendszer kö­­kötött egyesítési szerződést, zötti különbségek nem akadá- Az uralkodó péntek eszi pá­­lyozták volna megvalósítását, dió- és televízió beszédében ami példát szolgáltatott volna közölte, hogy döntéséről csak az arab világnak,­törtökön levélben értesítette Líbia „árulásnak” és az Moamer el-Kadhafit, a líbiai arab egység megsértésének forradalom vezetőjét, minősítette II. Hasszán júliusi II. Hasszán azzal indokolta iszfaháni tárgyalásait Simon a két éve kötött egyezmény Peresz izraeli kormányfővel, felmondását, hogy a marok- A marokkói—izraeli kapcso­kéi—izraeli megbeszélések lí­ latfelvételt Líbia abban a kí­­biai bírálatának hangvételé ,ős közleményben ítélte el, sértette Marokkó „becsületét amelyet szerdán hoztak nyil- és méltóságát” és már „tur­­vánosságra Tripoliban Asszad­hetetlen” volt. Hozzátette, szíriai elnök és Kadhafi líbiai hogy Marokkó a maga részé­ vezető tárgyalásairól, tőt mindig hű volt az egyesi­ Líbia és Marokkó vezetői tési szerződés szelleméhez és 1984. augusztus 13-án írták „keserűségének” adott hangot, alá a két állam egyesítéséről amiért „elkerülhetetlenné szóló szerződést, amelyet kö­vett” annak felbontása. Mint tőbb mindkét országban nép­­mondta, a szerződés tisztelet- szavazáson hagytak jóvá. TELEX TELEX TELEX Magyar delegáció utazott Líbiába Czinege Lajos miniszterel­nök-helyettes vezetésével va­sárnap állami küldöttség uta­zott Tripoliba, a líbiai forra­dalom 17. évfordulója alkal­mából rendezendő ünnepsé­gekre. Csehák Judit Bécsben Szeptember 1-5. között Bécsben kerül sor a II. hun­garológiai világkongresszusra, amelynek védnökei között van Lázár György miniszter­­elnök és dr. Franz Vranitzky osztrák kancellár. Csehák Ju­dit, a Minisztertanács elnök­helyettese vasárnap Bécsbe utazott, ahol a magyar kor­mány képviseletében részt vesz a világkongresszus meg­nyitóján. Amerikai újságíró letartóztatása A Szovjetunió Állambizton­sági Bizottságának közlése szerint augusztus 30-án Moszkvában kémakció végre­hajtása közben őrizetbe vet­ték Nicholas Daniloffot, az U. S. News and World Re­port című amerikai folyóirat tudósítóját. Megnyílt a lipcsei vásár Vasárnap megnyitotta ka­puit a kelet-nyugati keres­kedelem egyik fontos színhe­lye, a lipcsei vásár. Az idei őszi vásáron a világ minden részéből érkezett több mint hatezer kiállító mutatja be termékeit. A magyar árukat 39 külkereskedelmi vállalat, az eddiginél nagyobb terüle­ten, több mint háromezer négyzetméteren mutatja be. Gazdag program a békehét végén (Folytatás az 1. oldalról.) Nomezer békére vágyó ember — köztük tudós, egyházi sze­mélyiség, művész, külföldi bé­kedelegáció képviselője, szo­­cialistabrigád-tag, GYES-en levő kismama, munkás, ta­nuló — írta alá a békeplaká­tokat, Reich Károly Kossuth­­díjas, kétszeres Munkácsy-dí­­jas, kiváló művész grafikus, szakmai kézjegyével, egy bé­kegalambbal is ékesítette az aláírások gyűjteményét. A békehét végére hazánkba érkezett görög, francia, japán, szovjet, NDK-beli, holland, osztrák, lengyel és csehszlo­vákiai békemozgalmi képvi­selők mindkét napon részt vettek a békehétvége esemé­nyein : magyar békemozgalmi aktivistákkal, a békerendez­vények iránt érdeklődőkkel ta­lálkozva véleményt cseréltek a béke megőrzésének lehető­ségeiről , egyúttal tárgyaláso­kat folytattak az OBT veze­tőivel a koppenhágai béke­világkongresszus előkészítésé­ről, s ennek egyik fontos mo­mentumáról, a fegyverkezési verseny megállítását célzó ja­vaslatokról. Megismerkedtek a városok és települések neveze­tességeivel is, a japán béke­küldöttség tagja pedig béke­oszlopot állított fel Budapes­ten, Sopronban. A Hétvégén a békéért el­nevezésű, az egész országra kiterjedő, nagyszabású ren­dezvénysorozat lezárultával Barabás Miklós, az Országos Béketanács főtitkára — össze­foglalva a két nap tapasztala­tait — az MTI munkatársá­nak elmondta: — Az volt a célunk, hogy minél több emberrel ismer­tessük meg a magyar béke­mozgalom törekvéseit, tevé­kenységi formáit. Igyekeztünk elkerülni a túlszervezettséget, s mindinkább teret adni a spontaneitásnak, az egyéni gondolatoknak, kezdeménye­zéseknek. Ez sikerült is; a maga természetes mivoltában, sokszínűségében, változatos­ságában jelent meg a mozga­lom a magyar hétköznapok legforgalmasabb színterein. A békehétvége eseményso­rozatát a nemzetközi békeév felén túl, egyfajta megméret­tetésnek, s egyben az őszre tervezett békeakciók, s a jö­vő évben megtartandó béke­­konferencia kiinduló pontjá­nak tekintjük. Ezzel a ren­dezvénysorozattal tőkét ková­csoltunk, amellyel jól kell sáfárkodnunk a következő, fontos politikai eseményekben gazdag időszakban is — mon­dotta végezetül Barabás Mik­lós. (MTI) Új párt Pakisztánban Új-Delhi, (MTI): Szakadás politikusok — volt főminisz­­következett be a pakisztáni terek és kormányzók — köz­­ellenzéki mozgalom fő erejét deményezésére. A párt elnö­­képező Pakisztáni Néppárt- ke Gulám Musztafa Dzsatoi hala­ A­hlétvégén, Lahorban aki néhai kormányfő, tartott kétnapos konvención , új szervezet alakult Nemzeti Zulfikar Ah Bhutto egyik Néppárt néven, befolyásos legközelebbi munkatársa volt. ­ [laimi hamlap] Az amerikaiak nem vállalják a nyilvános tévé-vitát Washington, Moszkva (TASZSZ). Az Egyesült Álla­mok elutasította azt a szov­jet javaslatot, hogy a két or­szág magas rangú tisztségvi­selőinek részvételével folytas­sanak nyilvános tévé-vitaso­­rozatot. A lemondást pénte­ken jelentette be Washing­tonban Charles Redman, a külügyminisztérium szóvivője. Az amerikai kormány „időzí­tési” problémákkal indokolta a döntést. A szovjet központi televízió korábban azt javasolta az amerikai NBC tévétársaság­nak, hogy olyan fontos té­mákról, mint a szovjet—ame­rikai viszony, leszerelési kér­dések, illetve a kölcsönös megértés és együttműködés problémái, folytassanak vitát a két ország vezető tisztség­­viselői. Az amerikai fél képvisele­tében George Schultz külügy­miniszter, William Crowe ál­lamtitkár, Max Kampelman, az Egyesült Államoknak a genfi leszerelési tárgyalásokon részt vevő küldöttsége veze­tője, valamint Edward Teller fizikus vett volna részt. A szovjet felet Eduad Se­vardnadze külügyminiszter, Szergej Abromejev marsall, a fegyveres erők vezérkari fő­nöke, Viktor Karpov, a fegy­verzetellenőrzési tárgyalásokat folytató szovjet delegáció ve­zetője, továbbá Jevgenyij Ve­­lihov akadémikus képviselte volna. A hivatalos amerikai le­mondás kapcsán az Izvesz­tyija pénteki száma interjút közölt a szovjet televízió egyik kommentátorával. Vla­gyimir Pozner szerint az Egyesült Államok nem volt hajlandó nyílt és közvetlen vitában kifejteni a szovjet emberek előtt az amerikai külpolitikát. Pozner rámutatott: ameri­kai politikusok és államfér­fiak rendre arra panaszkod­nak, hogy a szovjet népet csak „szegényesen” tájékoz­tatják az Egyesült Államok külpolitikájáról. Most, amikor lehetőség nyílt volna arra, hogy maguk az amerikaiak fejtsék ki külpolitikai néze­teiket a tévé nyilvánossága előtt, lemondták a vitát — fűzte hozzá Pozner, jelezve, hogy ez egyértelmű meghát­rálás. 1986. szeptember 1., hétfő Urho Kekkonen meghalt Helsinki (DPA). Vasárnap virradóra életének 86. évében elhunyt Urho Kekkonen, egy­kori finn államfő. Közép­európai idő szerint nulla óra­kor, otthonában érte a halál. A finn hírügynökség rövid jelentése szerint a halál köz­vetlen oka agyi vérkeringési zavar volt. Finnországban nemzeti gyászt rendeltek el. Kekkonen 1900. szeptember 3-án született. Huszonöt éven át, 1956 és 1981 között volt Finnország köztársasági elnö­ke. Nyolvanegy éves korában, 1981 októberében egészségügyi okokból lemondott tisztségé­ről. Azóta visszavonultan élt otthonában. Urho Kekkonen sokat tett azért, hogy Észak-Európa atomfegyvermentes övezet le­gyen. Ő volt az 1975. évi hel­sinki Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet házigazdája. Tevékenyen ki­vette részét a finn semleges­ség­­politika megteremtésében és abban, hogy jószomszédi viszony jöjjön létre hazája és a Szovjetunió között. Háborús emlékek — békeévben Időnként eltűnődöm raj­­­­ta, vajon van-e jogom a háborús n­emzedékhez tarto­zónak számítani magamat? A két—három évvel idősebb fiú­kat már rendszeresen beci­­bálták „leventére”, a hat—hét évvel öregebbek közül pedig nem egyet elragadott az utol­só háborús hónapok esztelen mozgósításának örvénye. En­gem az a pár év különbség és jószerencsém voltaképp meg­óvott attól, hogy közvetlen szenvedője, vagy akárcsak szemtanúja legyek a harci cselekményeknek, a bombázá­soknak, a civil lakosság esz­telen öldöklésének, és mind­annak, amivel összekapcsoló­dik bennünk a háború fogal­ma. Mégis megannyi örökre be­­lém ivódott képet őrzök ma­gamban a második világhá­borúról. És nem csupán olyan gyermekkori emlékek formá­jában, mint a házunk közelé­ben 1939 őszén táborozó len­gyel katona-menekültek. 1941 nyarának keletre induló kato­navonatai ; három—négy év­vel később pedig a messze­­hordó ágyúk „szerenádja”; a vízbelógó hídroncsok; a de­portálásból hazatérő csontváz emberek; a Budapesttől Bara­nyáig öt napon át tartó vasúti odüsszea. Ifjú és felnőttkorom meg­annyi utazása tovább szapo­rította emlékeimet iszonyú háborús mementókkal, s ha valamennyit lajstromozni pró­bálnám, idő és hely kevés lenne hozzá. De elég a háborús emlé­kekből. Ki-ki a maga módján folytathatná közvetlen vagy közvetett élmények szellem­idézésével a sort, de a múlt — a költő szavaival élve — „csak példa legyen most”. A­ második világ­háború nem minden országban járt egyforma pusztításokkal, s abban is nagy különbség volt, mely nép mekkora részt kényszerült vállalni a hitler­­ellenes koalíció terheiből. A megpróbáltatások és erőfeszí­tések oroszlánrésze kétségte­lenül a Szovjetunióra esett. Egy újabb világháború azon­ban nem egy bizonyos ország, egy adott térség biztonságát fenyegetné, hanem az egész emberi civilizáció létét. „Nem lehet szó valódi biztonságról, amennyiben az nem minden­kinek egyenlő és mindenre kiterjedő biztonság. Ha vala­ki másként gondolkodik, az illúziók világában, az önálta­tás világában él” — mondot­ta erről az egyetemes, globá­lis felelősségről augusztus 18-i emlékezetes tévébeszédében Mihail Gorbacsov. Az SZKP KB főtitkára ezt a gondolatot később az úgynevezett új­delhi Hatok (Argentína, Gö­rögország, India, Mexikó, Svédország és Tanzánia) ve­zetőihez intézett válaszlevelé­ben továbbfejlesztve hangsú­lyozta: ma nincs fontosabb feladat, mint a nukleáris fegyverkísérletek beszünteté­se. Aki ismeri a fegyverkezés, az arzenálok megújításának logikáját, annak kézenfekvő, miért éppen a nukleáris rob­bantások beszüntetését nevez­te a legsürgetőbb feladatnak a szovjet vezető. Ilyen rob­bantások nélkül elképzelhe­tetlen a fegyverek új nemze­déke, nincs igazi előrelépés sem a támadó fegyverzet, sem a hírhedt „csillagháborús” fegyverzet terén. Másfelől vi­szont az atomfegyver-kísérle­tek beszüntetésére vonatkozó szovjet—amerikai megállapo­dás kidolgozásának konkrét programja megteremthetné a kellő bizalmat a két vezető hatalom közötti kapcsolatok­ban. Egy ilyen jelentős fegy­verzetkorlátozási lépés értel­met adhatna egy idei szov­jet—amerikai csúcstalálkozó­nak is, átfogó pozitív hatás­sal lehetne a nemzetközi kap­csolatok egészére. Ezekben a napokban tör­ténelme eddigi legtra­gikusabb fejezetének kezdeté­re, a második világháború kitörésére emlékezik az em­beriség. Az idei esztendőt az ENSZ nemzetközi békeévnek nyilvánította, szeptember el­sejéről, a második világhábo­rú kitörésének napjáról pedig békenapként emlékezünk meg. A békéért aggódó közéleti személyiségek kezdeményezé­sére ez év október 15—18. kö­zött Koppenhágában tanács­kozásra ül össze a Béke-Vi­lágkongresszus. Mindezeknek az akcióknak az a céljuk, hogy a különböző országok és népek — társadalmi és poli­tikai berendezkedésüktől füg­getlenül — konkrét lépéseket tegyenek és sürgessenek a há­borús veszély elhárítása, az országok közötti bizalom és együttműködés erősítése érde­kében. A tömegmegmozdulások ter­mészetesen önmagukban nem tudják megfékezni a fegyver­kezést, megakadályozni a há­ború felé sodródást. De figyel­meztetnek mindenkit arra, hogy korunk parancsa, az emberi élet megóvása, Föl­dünk védelme. Ez pedig nem­zetközi összefogást sürget. Egyszerű emberektől és poli­tikusoktól egyaránt korábban soha nem tapasztalt felelős­ségérzetet és önmérsékletet követel. Szászi József Gépeltérítési kísérlet Lengyelországban Varsó (MTI): Sikertelen­kodó biztonsági erők az uta­gépeltérítési kísérletet hajtott sok biztonságának veszélyez­­végre egy lengyel fiatalember tetése nélkül hiúsították meg csütörtökön a LOT lengyel a gépeltérítési kísérletet. A légitársaság menetrend­sze- repülőgép zavartalanul foly­­h­at Wroclaw és Varsó között járhatta útját. Az előzetes közlekedő járatán a jelen­ vizsgálatok szerint a fiatal­tette szombaton a PAP­len- ember egy elmegyógyászati gyer hírügynökség, klinika ápoltja volt. Az ügy teljes felderítésén a lengyel A hír szerint a TU-134-es belügyminisztérium varsói típusú gép fedélzetén tartóz­ szervei dolgoznak.

Next