Zalai Hírlap, 1989. május (45. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-02 / 101. szám

----------------------------------------------------------------------------/ ~«25§6& 1------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------1 Máj­us 1-jén: nagygyűlés Budapesten — ünnepségek a megyében! Világ proletárjai, egyesüljetek! ZALAI HÍRLAP _____________________ ________­­A XLV. évfolyam, 101. szám Ára: 4,30 forint 1989­ május 2., kedd Ünnepi nagygyűlést rendeztek a fővárosban a Dózsa György úton, a korábbi felvonulások hagyományos helyszínén május 1-jén, itt megjelent képünkön (balról—jobbra) Németh Mik­lós miniszterelnök, Bielek József, a fővárosi tanács elnöke, Jassó Mihály, a budapesti PB első titkára és Grósz Károly, az MSZMP főtitkára. Salamon Béla, az SZMP vezető titkára a szakszervezet ne­vében köszönti a hallgatóságot. Mögötte balról jobbra: dr. Szűcs Vince, az MSZDP, Balogh József, az MDF és dr. Lendvai Miklós, az MSZMP képviseletében, akik szintén szóltak a résztvevőkhöz. A Letenyei Fáklya Művelődési Házban jól sikerült koncertet adott a helyi tűzoltó zenekar Zsovár György vezényletével A mintegy húszperces műsor keretében polkákat, induló­kat, s '48-as dalokat hallhatott a közönség. Nagy Sándor és Gróss Károly mondott beszédet Budapesten a felvonulási téren Az MSZMP szocializmust, demokráciát, fellendülést akar Az alternatív szervezetek a Népligetben ünnepeltek A munkásszolidaritás, az összefogás jegyb­­en, a korábbi külsőségekkel szakítva, min­­enfajta hivalkodást mellőzve rendezték meg az idei május 1-jei felvonulást Buda­pesten. A szervezők pártállástól függetlenül mindenkit vártak, aki dolgozótársaival együtt kívánt ünnepelni, részeseként a bal­oldali haladó törekvéseket összefogó és ki­fejező eseménynek. A formaságokkal való szakítás egyik jele­ként a társadalmi, a politikai és az állami élet vezető személyiségei nem a dísztribünön fogadták a több tízezernyi felvonulót, az ün­neplőkkel együtt haladva érkeztek a felvo­nulási térre. A nemzeti színű zászlókkal és a munkás­­mozgalom vörös zászlajával fellobogózott té­ren — a korábban dísztribünként szolgáló mellvéd alatti emelvényről — a Himnusz hangjait követően Gál János, a Szakszerve­zetek Budapesti Tanácsának vezető titkára köszöntötte a nagygyűlés résztvevőit. Az emelvényen ott volt Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke és Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke, a főváros vezetését Jassó Mihály, a Budapesti Pártbizottság el­ső titkára és Bielek József, a Fővárosi Ta­nács elnöke képviselte. A nagygyűlésen el­sőként Nagy Sándor, a SZOT főtitkára szólt a demonstráció résztvevőihez. Nagy Sándor: Megállapodásainknak kemény kézzel is érvényt kívánunk szerezni Nagy Sándor elöljáróban utalt arra, hogy a Föld szá­mos pontján más a mostani május elseje, mint korábban volt. Magyarország sem ha­sonlít tegnapi önmagára, s holnapi arca, valója bizonyá­ra méginkább más lesz. En­nek az országnak sokat pró­bált­ lakói, dolgozói olyan vál­tozásokban, olyan végered­ményben érdekeltek, amelyek az élet új minőségét hozzák létre — mondotta, majd így folytatta: — Érdekeltek vagyunk ab­ban, hogy jogállamban él­jünk, hogy munkánk alapján boldoguljunk, hogy tisztább emberi viszonyokat teremt­sünk, hogy ismét legyen tar­tásunk, egészséges nemzeti önbecsülésünk, hogy életünk­ből száműzzük a hazugságo­kat, így gyermekeinkre, uno­káinkra elvállalható öröksé­get hagyhassunk, hogy mind­ez ne egyszerűen csak a dol­gozó emberek, a családok millióinak érdekében, még ke­­vésbé csupán rájuk hivatkoz­va történjék, hanem részvé­telükkel, általuk Ez az egyet­len garanciája a változások valódiságának — szögezte le a SZOT főtitkára, megerősít­ve, hogy a dolgozók ma már nem fogadják el, hogy helyet­tük és nevükben kevesek gondolkodjanak, kevesek döntsenek és azt sem, hogy kevesek ki­váltsága legyen az igazságot kimondani, a jövőért felelős­séget vállalni. A továbbiakban emlékezte­tett arra, hogy száz év óta, május elsején, a munkások, a dolgozó emberek tömegsztráj­kok, tüntetések, demonstrá­ciók, felvonulások, gyűlések szervezésével, az azokon való (Folytatás a 2. oldalon.) Ünnepségek a Szovjetunióban Moszkva, (MTI): A Szov­jetunióban hétfőn délelőtt or­szágszerte ünnepi felvonulá­sokon, nagygyűléseken emlé­keztek meg a munkásosztály nemzetközi ünnepéről, május 1-jéről. Moszkvában és a szö­vetséges köztársaságok fővá­rosaiban (Tbiliszi kivételével), valamint a nagyobb városok­ban milliók vettek részt a fel­vonulásokon és a majáliso­kon. A központi ünnepség moszk­vai idő szerint pontosan dél­előtt 10­ órakor kezdődött: ek­kor foglalt helyet a Mauzóle­um mellvédjén Mihail Gorba­csov, Nyikolaj Rizskov, vala­mint a szovjet párt­ és állam más vezetői. A dísztribünö­kön ott voltak a diplomáciai képviseletek vezetői, a több mint száz országból érkezett szakszervezeti és munkáskül­döttségek képviselői. Köztük a kínai küldöttség tagjai is, akiknek — Mihail Gorbacsov közelgő pekingi látogatására tekintve — különösen nagy figyelmet szentelt a szovjet televízió. A napsütéses délelőttön két óra alatt több mint százezer moszkvai vonult végig a Vö­rös téren. Május 1-jét ünne­pelve. A Szovjetunióban hétfő és kedd is munkaszüneti nap az ünnepre való tekintettel. A harcos május elsejék hangulatát idéző szónoklatok Zalaegerszegen A mostoha időjárás szülte kényszerből a megyeszékhelyi ünnepi programok­ javarészét a Városi Sportcsarnokban tar­tották meg­. A Zalaegerszegi Fúvószenekar és a Kiszöv Táncegyüttes rövid műsora után a politikai, társadalmi szervezetek, mozgalmak képvi­selői köszöntötték a lelátókon helyet foglaló mintegy három­száz résztvevőt. Dísztribün he­­helyett az ünneplők között hallgatták végig a kortes-be­szédnek is beillő köszöntőket a megye és a város állami és társadalmi vezetői. Ami már­cius 15-én nem sikerült, má­­jus elsején igen: a mozgalmak vezetői, képviselői egymás mel­lett állva — szónoki emelvény sem készült — mondták el gondolataikat. Elsőként Salamon Béla, az SZMT vezető titkára köszön­tötte a város lakóit, majd szólt a szakszervezetek álláspontjá­ról. Elmondta, hogy a szak­­szervezet vállalja a konfliktu­sokat, annak érdekében, hogy az ország elkerülje a gazdasá­gi katasztrófát. Külön foglal­­kozott az ifjúság és a nyugdí­jasok helyzetével. „Egyetlen állam sem mondhatja magát demokratikusnak, ha nem biz­tosítja e két réteg megfelelő életkörülményeit, szociális biz­tonságát” — hangsúlyozta. El­engedhetetlen, a jövő nemze­dékének sorsát korszerű, de­­mokr­atkus törvényekkel bizto­sítani. A Szociáldemokrata Párt képviseletében dr. Szűcs Vince szólt. Többek között elmond­ta: pártja elutasítja azt a szo­cializmust, amely pangó gaz­daságot, csökkenő életszínvo­nalat, korrupciót, növekvő bű­nözést jelent, támogatja vi­szont ha a többpártrendszerre épülő parlamenti demokráciát, jogállamiságot, állami szuvere­nitást és a nemzeti békét tűzi ki célul. Együtt kívánnak dol­gozni minden jobbító szándé­kú mozgalommal, mert a vál­ságból csak összehangolt, ér­telmes munkával lehet kisegí­teni az országot. A Magyar Demokrata Fó­­rum zalaegerszegi szervezeté­nek ünnepi beszédét dr. Vár­szegi József, az elnökség tagja fogalmazta meg, de — mert ügyeletes orvosként dolgoznia kellett — gondolatait Balogh József, a szervezet tagja tol­mácsolta. Mondandóját a fel­­emelkedésért harcolni készek­kel való együttműködés hang­­súlyozásával kezdte. Szenve­délytől fűtötten fogalmazta meg mozgalmuk célját: ki­emelni az országot „az erköl­csi és gazdasági fertőből”. Nem sok dicsérni valót találtak a demokrata fórum tagjai abban, amit eddig elértünk: az eladó­sodás, az infláció, az elöregedő­ és néptelenedő falvak, a gaz­daságtalanul termelő vállala­tok, a munkanélküliség, a pá­lyakezdők és a nagycsaládo­sok kilátástalan helyzete — az eddigi politika eredménye, amin azonban csak a mozgal­mak összefogva tudnak változ­tatni. Dr. Lendvai Miklós, a városi pártbizottság első titkára be­szédében mindenekelőtt a kö­zös jelenlétet, a közös tenni­­akarást üdvözölte. Az indula­tos megnyilatkozásokra vála­szul elmondta, a párt nem hi­szi magáról, hogy a nemzet egyedüli képviselője, de a há­romnegyed milliós párttagság véleménye nem hagyható fi­gyelmen kívül. A párt fel akar­ja tárni, hogy miként jutott az ország a mai nehéz helyzet­be, s a hibákból le akarja von­ni a tanulságot­ Az első titkár kijelentette: az MSZMP-nek eltökélt szán­déka együttműködni minden, szervvel, hogy közös erővel megtalálják a haladáshoz ve­zető utat. A párt vallja: válta­ni, változtatni kell, ám más kívánni, ígérni és más komo­lyan akarni és tenni érte. Az MSZMP ez utóbbiakat vállal­ja. A cél, hogy az átalakulás békés legyen, az átmeneti sza­kasz ne váljon ellenőrizhetet­lenné, anarchiává. A párt de­mokráciát, szocializmust és fellendülést akar és ennek ér­dekében dolgozza ki reform­stratégiáját. Az ünnepség résztvevői örömmel üdvözölték a régi, harcos május elsejék hangula­tát idéző politikai szónoklato­kat, különösen azt, hogy a mozgalmak a versengés mel­lett a mindannyiunk érdekét szolgáló együttműködésre töre­kednek. Az ünnepi program a Ki­szöv Táncegyüttes, a Kiskon­­dás gyermek táncegyüttes és a botfai citerazenekar műsorával folytatódott. A közönség a szónoklatokat hallgatja Zalaegerszegen, a Vá­rosi Sportcsarnokban. Érdektelenség miatt elmaradt a műsor a HSMK-ban Hiába volt a gondos előké­szület, a pontos szervezés, a szakszervezetek, a tanács és az MHSZ által összeállított, a Csónakázó-tó partjára terve­zett gazdag program, az időjá­rás miatt mindezek helyett az „esős-napi” variáció lépett életbe, miszerint 10.30-tól a HSMK-ban kulturális program várta az érdeklődőket. Teljes díszben állt a műsor első szereplője, a Kanizsa Táncegyüttes , csak éppen ér­deklődők nem érkeztek, így hát elmaradt az egész műsor. Otthon maradtak az emberek, vagy mégis kimentek Volna a Csónakázó-tóhoz? vetődött fel bennünk a kérdés, s indultunk körülnézni. Nos, a Csónakázó-tó környé­kén jónéhány bóklászó autóval találkoztunk, utasaik ki sem szálltak,­­látván a csuromvíz-környéket, sorra indultak visz­­sza. Ringlis egyébként volt kettő is, csak éppen megköze­líteni nem lehetett a bokáig érő sár miatt. —■ Szombaton pakoltunk le, akkor még nem gondoltuk, hogy mára ilyen pocsék idő lesz — mondja rosszkedvűen a tulaj felesége. Délutánra az eső elállt, s bár a szél továbbra is viharos erő­vel fújt, végül is több százan látogattak ki a majális immár hagyományos színhelyére. Jól tették a körhintások, hogy meggondolták magukat, s mégis maradtak, kinyitott egy újabb büfé is, s megjelentek a portékáikat kínálgató vásáro­sok. Időnként — igény szerint — különjáratú autóbuszokat is beállított a Volán a majáliso­­zók szállítására. Zsúfolásig megtelt a zalaszentgróti művelődési központ A Hamburger Jenő Városi Művelődési Központ színház­­termében gyűltek össze az ün­nepség résztvevői. A rossz idő ellenére sokan eljöttek, a he­lyiségben egy tűt sem lehetett volna leejteni. A város veze­tése nevében Csikós Márton, az MSZMP Városi Bizottságá­nak titkára köszöntötte az egybegyűlteket. Ezt követően Radics László, a Szakszerve­zetek Megyei Tanácsának tit­kára mondott ünnepi beszé­det. Megemlékezett az elmúlt évtizedek — köztük a felsza­badulás előtti — május else­jékről, a munkásosztály nem­zetközi ünnepéről. Beszéde második felében korunk sú­lyos gondokkal terhelt min­­(Folytatás a 4. oldalon.)

Next