Zalai Hírlap, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-02 / 1. szám

Képben, nemzetben gondolkodva ------------Fram hír up XLV. évfolyam, 309. szám Ára: 4,30 forint 1990. január 2., kedd C? rr •• MMJ. r r • r •• a rr • Szűrös Hatvas ürégi köszöntője Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök az új év alkalmából köszöntőt mondott, amely a Kossuth rádióban 12.15 órakor hangzott el, a Televízióban pedig 19.15 órakor sugározták. Tisztelt Honfitársaim! Köszöntöm Önöket az 1990-es esztendő első napján. Boldog új évetkívánok a Magyar Köztársaság valamennyi állampolgárának, a határainkon túl élő magyaroknak, minden becsületes jó szándékú embernek szerte a világon. Reménységgel és bizakodással, ha nem is minden aggodalomtól mentesen köszöntöm Önöket a XX. század utolsó évtizedének küszöbén, egy eseményekben, rég várt fordulatokban gazdag esztendő után. 1989 kiemelkedő év volt hazánk életében. Nagy és ígéretes történelmi átalakulást, mindenre kiterjedő, radikális reformfolyamatot bontott ki a társadalmi és az állampolgári akarat. Ezt azonban szinte a huszonnegyedik órában, az általános összeomlás közvetlen veszélyével szembesülve sikerült megtenni, s az új esztendőben gazdasági talpon maradásunkért és nemzeti méltóságunkért — a történelemben nem először — újra aggasztó körülmények közöttkell megküzdenünk. A nagy átalakulásban súlyos teherként nehezednek ránk négy évtized következményei. Kudarcot vallott a szocializmusnak kikiáltott gazdasági és politikai gyakorlat, mert szembefordult a valóság törvényeivel, a szabadság és az igazság általánoskövetelményeivel, mert magával az emberrelkerült összeütközésbe. Kitartásra, megsokszorozott energiára van most szüksége a nemzetnek a politikai, az anyagi és erkölcsi romok eltakarításához, a demokrácia és a jólét megalapozásához. Kedvező körülmény, hogy Közép-Kelet-Európában sorra leomlottak a diktatúrák. Szakadatlanul kérdezzük, hogyan és miért jutottunk idáig. Hiába rázzuk azonban indulattal az öklünket, és annak sincs értelme,hogy nap mint nap elpanaszoljuk balsorsunkat, sérelmeinket, a ránk telepedett idegen akaratot magunk és a világ előtt. A bölcs és haragmentes szembenézésnek, a józan számvetésnek lehet csak helye és haszna. Úgy tűnhet néha, hogy történelmünk nem egyéb, mint örökös nekifeszülések és kudarcok sorozata. De hogyan maradhattunk meg akkor mégis annyi balszerencse, oly sok viszály után magyarnak, Magyarországnak? Hamis és indokolatlan, sőt félrevezető a teljes reménytelenség keserű, önfeladó érzete. Történelmünk nem a szakadatlan szerencsétlenségek halmazata, hanem a törhetetlen újrakezdések megtestesítője és kifejezője. Ez a tanulság tölthet el bennünket reménységgel a mai időkben is, amikor ígéretes segítőkészséget tapasztalunk ugyan világszerte, de a magyar társadalom és gazdaság átalakítását mégis magunknak kell önmagunkért véghezvinnünk, akár emberfeletti erőfeszítések árán is. Tudjuk és érezzük: minden a mi munkánkon múlik. Sok szó esik gazdasági segélyekről, de támogatni csak azt lehet és érdemes, aki erre (Folytatás a 2. oldalon.) Munkatársaink riportja Erdélyből Zalai segélyszállítmánnyal Kolozsvárott A Vöröskereszt Zala Megyei Szervezeteinek segélyszállítmánya — élelmiszer, gyümölcs, ruha és gyógyszer — az óesztendő utolsó napjaiban biztonságosan megérkezett Kolozsvárra. Az ártándi határátkelőtől Nagyváradon keresztül Kolozsvárig szinte élő falat alkottak a gyerekek az úton, s integettek. Kéregettek is, de hát az útkezdetén gondolni kellett azokra a székelyföldiekre, akik még sanyarúbb körülmények között, kevesebb túlélési lehetőséget kaptak a sorstól. Megbizonyosodhattunk minderről, amikor a nagyváros Béke-terére érkezve körülfogtak bennünket az emberek. Ömlött a szó mindenkiből. — Vadállatok voltak a szekusok,nem törődtek ők semmivel, lőtték a tömeget. A huszonnégy halott közül hat volt a magyar, de mindanynyiukat sírva temettük. A katonákat is, hiszen ők is a forradalom mellé álltak — mondta Majer János nyugdíjas vasöntő. Aztán arról beszélt, hogy reméli, hamarosan megszűnik a jegyrendszer, mert napi 30 deka kenyérből, s havi ötven deka húsból a munkásemberek nem sok erőt gyűjthetnek. Közben kiderült, hogy az ifjúsági palotába már több holmit nem lehet raktározni, ezért átirányítottak bennünket a katonákkal körülvett, s kivilágított sportcsarnokba. Rövid egyeztetés után megkezdődött a kirakodás. Az egyetemisták és katonák élő lánca adta kézről kézre a kocsik rakományát. — Könyvet hoztak? — kérdezte Kelemen Ildikó líceumi tanuló. S mikor megtudta, hogy ez most kimaradt az első körből — csalódottan ugyan — arról beszélt, hogy nagyon kellene az írott magyar szó az ittenieknek, hogy milyen jó lenne a gyerekeknek magyar mesét hallgatni, olvasni! De hát írni sem tudnak, mert nincs toll, ceruza, füzet. Később ugyanezt megerősítették a tanárok is. Kérték, a legközelebbi szállítmánynál ezekről se feledkezzünk el. A rendkívüli helyzetre való tekintettel az iskolai szünetet meghosszabbították, az egyetemisták január 14-én, a kisiskolások pedig 18-án ülnek ismét a padokba. A sportcsarnok küzdőterén halomban állt már a ruha, a liszt, odébb a konzerv, másutt a cukor. A kenyérlánc egyik csinos hölgytagja megjegyezte: — Ezt a kenyeret a magyarok már nem ennék meg, mert nem friss. — Nyugodj meg, ha itt marad még két napig, akkor mi sem ehetjük meg — hagyta helyben partnere. S lám, a televízióban azt láttuk, hogy a magyar segélyküldeményként kapott élelmet pénzért árulták. .. — Igyekszünk gyorsan különválasztani a dobozokban levő áruféleségeket, megmenteni a romlandó élelmiszert — mondta Reizinger László vegyészmérnök, közgazdász, a helyi élelmiszerkereskedelmi vállalat szakembere. — Mi nem értünk a politikacsináláshoz, mi kereskedők vagyunk. Azt szeretnénk, ha az ajándék eljutna oda, ahová szánták. Becsülni kell a nehéz helyzetben levő magyarok segítségét. — Köszönjük, amit csinálnak értünk. Amit itt látnak káoszt, az a kezdeti nehézség, mert olyan sok helyről jön szállítmány, hogy nem tudunk hirtelen mit kezdeni a bőséggel. Higgye el, az a célunk, hogy mindenki sorsa jobbra forduljon. Miért (Folytatás a 3. oldalon.) Hát ezt is megértük: a vidámabb jövő képe villant fel előttünk vasárnap éjszaka. Az egerszegi posta 1967 óta működő telefonközpontjának kézi kapcsolású pultja előtt az utolsó szilvesztert tölti két ügyeletes „telefonoskisaszszony”. Nemsokára ugyanis a sokak által sokat szidott régi berendezések végleg átadják helyüket modernebb társaiknak. — Én bizony nem röstellem bevallani, hogy jól éreztem magam itt, szerettem ezt csinálni, szerettem ezekkel a berendezésekkel dolgozni — mondja Prok Lajosné. — Mert hát mi tagadás, az elmúlt 22 évben jól összebarátkoztam velük. Jóval fiatalabb társnője Páll Erika viszont más véleményen van, tagadólag int fejével egy kapcsolás közben. — Sokan telefonálnak szilveszter éjszakáján? — kérdezzük. — Elég nagy a forgalom — válaszol Prok Lajosné. — Főleg Romániába akarnak sokan telefonálni. Szinte valamennyi nagyobb magyarlakta várost kértek már, így Marosvásárhelyet, Sepsiszentgyörgyöt, Nagyváradot, Aradot. De sajnos elég nehéz kapcsolatot te(Folytatás a 4. oldalon.) Az utolsó szilveszter a régi telefonközpontban Szilveszter az egerszegi postán. Konvojunk a Király-hágónál. A felejthetetlen első találkozás a kolozsvári Béke téren. Egy különleges év jókedvű búcsúztatója... Táncolok a Napfényben. Nyugodtan kijelenthetjük, sokáig emlékezetes marad számunkra az 1989-es év. Annyi minden történt az elmúlt tizenkét hónap alatt, amennyire egyébként néhány évtized sem elég. Hogy kinek-kinek mennyi bánatot, vagy örömet hozott, azt döntse el mindenki saját maga. Az azonban biztos, hogy a közép-európai népek számára ez az év felcsillantott valamit. Egy szebb, eredményesebb jövő képét. S egy ilyen évet csak jókedvűen lehet búcsúztatni. . ..Zalaegerszegen Az egerszegi Napfény étteremben vasárnap éjszaka egy gombostűt is alig lehetett volna leejteni a táncosok forgatagában. — Hat éve szilvesztereznek itt, de soha ilyen fiatal társaság még nem jött össze — mondja Molnár István járműlakatos — nem véletlen, hogy szinte remeg az épület. Bolla Gyula főpincér is elégedett. — Több mint kétszáz vendégünk van, s láthatóan jó a hangulat. Hatan vagyunk pincérek, öten dolgoznak a konyhán, biztosan senki nem fog közülünk sem unatkozni. Egyébként háromszázötven forintért adtuk a menüt, érzésem szerint meg voltak elégedve vele a vendégek. Tehát a menü: előételként sonkaroló aszpikkalt, utána ropogós malacsült, majd óvári sertésborda. Aztán gödöllői töltött csirkecomb, s végül somlói galuska. Éjfélkor pedig csemege debreceni mustárral. A főpincér szavait egy vidám asztaltársaság tagjai is megerősítették. — Úgy érzem, hogy a Zala Volán futballcsapatának itt levő játékosai jó alapot kaptak erőnlétük fejlesztéséhez a vacsora elfogyasztásával — mondja Józsi György edző. — Egyébként kilenc csapattag van itt,, természetesen feleségestül, menyasszonyostól, vagy barátnőjével. Első alkalommal jöttünk így össze, de szeretnénk hagyományt teremteni. A fő cél: erősíteni a csapatszellemet. Egyébként a táncalapozásnak sem rossz. Különösen a középpályásaink mozognak bizalomkeltően a táncparketten.