Zalai Hírlap, 1993. június (49. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-01 / 125. szám

Zalai Hírlap XLIX. évfolyam, 125. szám Kiadja a Journalt Kft. Ára: 13,80 forint Rendkívüli és zárt Az MDF Országos Elnöksége hétfő délután 3 órára rendkívüli ülést hívott össze. Az összejöve­tel célja az, hogy a múlt héten lemondott ügyvezető elnök, Für Lajos helyére új személyt válasz­­szanak, másrészt a testület tisztázni kívánja a Csurka István és követőinek a pártból történő esetleges kiválása kapcsán felvetődő kérdéseket. Ez utóbbi témával kapcsolat­ban a tanácskozásra érkező Sza­bó Iván elnökségi tag az újság­íróknak úgy nyilatkozott: reális esélye a szétválásnak van és tiszta vizet kell már önteni a po­hárba. Kérdésre válaszolva pe­dig közölte: nem hiszi, hogy Le­­zsák Sándort választanák meg ügyvezető elnöknek, és azt sem gondolja, hogy Lezsák távozna az elnökségből. Kulin Ferenc elmondta, hogy a Csurkáék kizárásáról szóló döntés nem az elnökség hatás­köre, ugyanakkor sejtetni en­gedte, hogy a­ testület egymással szembenálló erői legutóbb elv­ben egyetértettek abban, hogy nem tudnak tovább együtt dol­gozni. A mostani ülésen kell el­dönteni, hogy június 4-én — mint azt Csurka István levélben kérte — legyen-e egyáltalán újabb egyeztető megbeszélés — tette hozzá a politikus. Lezsák Sándor újságírói kér­désre válaszolva kijelentette: nem vállalná el az ügyvezető el­nöki pozíciót, ha erre esetleg Antall József pártelnök őt kérné fel. Az ülésre délután negyed négykor érkezett meg Antall Jó­zsef, az MDF elnöke, nem jelent viszont meg Csurka István és az elnökségben hívének számító Balás István, Zétényi Zsolt és Zacsek Gyula. A tanácskozásra (Folytatás a 2. oldalon.) Lentiben a Pro Arte Kulturá­lis Egyesület ismét hallatott ma­gáról: szombat délután ötletes rendezvényekkel kapcsolta ösz­­sze a gyermeknapot a pünkösdi népszokások felelevenítésével. Az alkotóházban a lenti gyerme­kek előtt debütált a kulturális egyesület bábcsoportja az Egy­szer egy királyfival és pünkösdi versikékkel. Az udvaron, ahol az idén nyáron is szobrászművé­szek vésőjétől lesz hangos a kör­nyék, a gyerekek hagyományőr­ző tevékenységekkel ismerked­hettek, a kemencében pedig a kormozott kerámiákat égették a kis fazekasok. A játékos ügyes­ségi feladatok során a fiatalok kártyákat gyűjtöttek és aki a leg­többet szerezte, esélye volt arra, hogy legügyesebb legényként egy napra övé legyen a pünkösdi királyság. Délután öt órakor az „udvar­nép” a hetedik osztályos, rédicsi Kulcsár Józsefet köszönthette, aki elfoglalta helyét a trónuson, majd a körtáncot járó lánykák közül párt választott magának. A korona a hétéves lenti kislány, Farsang Kitti fejére került. Pünkösdi 1 • ✓­­ / királyság A királyi a pár Veni sancte Spiritus! Hosszú évtizedeken át a pünkösd a mostoha gyerekek sorsára jutott, nem ünnepelhettük rangjához méltóan. Még a vallásos emberek körében is halványodott egy kissé a fénye. Talán a nagymamák szívében élt igazán, akik — miként dr. Bolberitz Pál Kolping országos prézense alsópáhoki prédiká­ciójában hangsúlyozta — a nehéz időszakban is megőrizték hitüket, megmentve ezzel országunkban a vallást. Az ünneplőbe öltözött templomokban újból tömegek ének­lik a Veni sancte Spiritus-t, a Jöjj el Szentlélek kezdetű him­nuszt, s pünkösd újból azt jelenti, amit évszázadokon át: a ka­rácsonnyal és a húsvéttal egy sorban az egyik legszebb keresz­tény ünnepet. (Az ünnepi eseményekről a 2. oldalon tudósítunk.) Hivatalosan is nyár Júliusinak is beillett volna az idő, pedig csak május utolsó hét­végéje volt. A strandokon, fo­lyó- és tópartokon, a Balaton mellett hivatalosan is megkez­dődött a nyári szezon. Kicsit még odébb az iskola vége, de a gyerekek már igazi vakációzó hangulatban lubickoltak az egy­re melegedő vízben. A legmagasabb nappali hő­mérséklet megközelítette a 30 Celsius-fokot. Pénteken este és tegnap részesültünk egy kis „májusi arany”-ban is, bár a me­teorológusok meglehetősen kis számokat mondanak a csapadék mennyiségét illetően. Nagyka­nizsán pénteken 4, tegnap 1,3 milliméter eső esett. Keszthe­lyen éppen csak elverte a port. A megyeszékhelyen viszont kia­dós nyári zápor söpört végig tegnap délután három óra táj­ban, s pénteken is volt kevéske eső. A Gébárti tó partján. (Pezzetta Umberto felvétele) Pápai bulla János Pál pápa pünkösd ünnepén kelt bullájával a Ma­gyar Katolikus Egyház szervezeti felépítésének megvál­toztatásáról döntött. A szentszéki rendelkezést egyidőben — május 31-én délben — hozták nyilvánosságra Vati­­kánvárosban és Budapesten. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkársága által ki­adott közlemény szerint a pápa a hazánkban eddig meglévő há­rom érsekség számát (Eszter­gom, Kalocsa, Eger) növelve, új érsekséggé, valamint metropo­­litai székhellyé emelte az eddigi Veszprémi Püspökséget. Az új érsekség első érsekévé dr. Szén­ás József ve­szprémi megyéspüs­pököt nevezte ki. fr A pápai döntés nyomán a Du­nántúlon a Veszprémi Egyház­megyéből létrejön a Kaposvári Egyházmegye, a Tiszántúlon pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyéket ma­gában foglalva megalakul a Debrecen—Nyíregyházi Egy­házmegye. A szentatya kapos­vári megyéspüspökké Balás Bé­la eddigi veszprémi segédpüs­­(Foly­tatás a 2. oldalon.) Az ő napjuk... (Gyermeknapi összeállításunk a 3. oldalon.)­ ­............ -J Búcsú Válicka-pusztán Enyhe túlzással azt is mondhatnánk, hogy va­sárnap délután már a Söjtör felőli faluvégen sza­got fogtunk: Pusztaszentlászlón valamit sütnek. Aztán a kiskastélynál rábukkantunk az illatfor­rásra: egy növendék ökör sült a nyárson. Fősza­kácsok: Kovács József és Gergály Gyula, asz­­szisztencia: a fél falu. — Nem is gondoltam, hogy olyan nagy fel­adat ökörsütő nyársat szerezni. Végül az eger­­szegi Tókától kaptunk felszerelést, no meg jó ta­nácsokat — meséli Pomucz Emilné, a kastély „úrnője”. — Falunappá akarjuk alakítani a pünkösdi búcsút. Ezért aztán divatbemutatót, s az iskolások segítségével műsort is szerveztünk. S természetesen csapunk egy bált. Szeretnénk a pünkösdi hagyományokat is feleleveníteni. — Az bizony ráfér a falura — közli Jandó László polgármester hűs sörét kortyolva. — A válicka-pusztai—tudniillik így hívják ezt a falu­részt—pünkösdi búcsú mindig híres volt. Tud­ják miről nevezetes e puszta? A temetőjében fekszik Püspöki Grácián, aki Buda visszafogla­lásakor kitűzte a magyar zászlót. 1930-ban itt, Pörneczy István birtoka volt a magyar mezőgaz­daság bemutató gazdasága. Megérdemelné, hogy visszaszerezzük régi szép hírét. Füstfelhőben az ökör. (Pezzetta Umberto felvétele)

Next