Zalai Hírlap, 1994. szeptember (50. évfolyam, 203-228. szám)

1994-09-01 / 203. szám

Eddig kevés köszönetet kaptak a pedagógusok... Becsöngettek! A kormány arra törekszik, hogy valóban elinduljon az oktatásnak az a tartalmi modernizációja, amelyre oly régen vár a magyar társadalom — jelentette ki Fodor Gábor kultuszminiszter szerdán Gyöngyö­sön, egykori iskolája, a Berze Nagy János Gimná­zium tanévnyitó ünnepségén. Az oktatásügy legfőbb gond­jairól elmondta: a tankönyvek színvonala alacsony, ugyanak­kor áruk egyre növekszik, ami már-már elérhetetlenné teszi azokat a szociálisan hátrányo­sabb helyzetű családok számá­ra. A hazai iskolaszerkezet máig tisztázatlan és a nemzeti alap­tanterv körül sem tudnak nyug­vópontra jutni a viták. A művelődési miniszter egyik legsúlyosabb probléma­ként említette a pedagógusbérek kérdését. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: azt az áldozatos munkát, amelyet ebben az or­szágban a pedagógusok végez­nek, és amelyért eddig kevés kö­szönetet kaptak, illik végre meghálálni. A kormány nevében annyit tud ígérni — mondta —, hogy igyekeznek gyorsan orvosolni a felgyülemlett gondokat. Hiszen az, hogy milyen lesz az ezred­forduló Magyarországa, java­részt a mostani kormányzaton és természetesen a ma középisko­lásain fog múlni. (MTI) Kész, vége... Szeptember van, s a tegnap tartott tanévnyitókon ezt a csengőszó is jelezte a gyere­kek számára (képünk Andráshidán készült). Megint beköszöntött az ősz és vele a koránkelés, a fegyelmezettebb viselkedés, a leckeírás, na és persze a tanulás időszaka. Három hónap vakáció, a nyári aranyélet után újra változtak a dolgok, s méghozzá azért, mert ma megkezdődik a tanítás. (Az esemény kapcsán néhány ismert zalai személyiséget arról kérdeztük, miként is emlékeznek az iskolára. Összeállításunk az 5. oldalon olvasható.) Barátsággal távoztak Borisz Jelcin orosz elnök és Helmut Kohl német kancellár szerdán Berlinben együtt bú­csúztatta a Németországból távozó orosz csapatok utolsó egységét. A majdnem ötven évig tartó korszakot lezáró történelmi nap eseményei Európa egyik leg­szebb terén, a Gendarmenmark­­­ton kezdődtek. A számos talál­kozó révén egymást jól ismerő és keresztnevén szólító orosz el­nök és a német kancellár baráti öleléssel köszöntötte egymást. Kohl ezt követően katonai tiszteletadással üdvözölte az orosz államfőt, aki kedden este érkezett a német fővárosba. A két nemzeti himnusz elhangzása és a Bundeswehr díszegységé­nek tisztelgése után Matvej Bur­lakov vezérezredes, az egykori NDK területén állomásozott szovjet nyugati hadseregcsoport utolsó főparancsnoka tett jelen­tést Jelcin elnöknek és Kohl kancellárnak arról, hogy az ál­lamközi szerződésnek megfe­lelően augusztus 31 -ére befejez­ték az orosz csapatok kivonását Németországból. • Három év és nyolc hónap alatt 550 ezer embert, valamint haditechnikát irányítottak visz­­sza Oroszországba, illetve a FÁK tagállamaiba — közölte Burlakov és köszönetet mondott tisztjeinek, katonáinak a felada­tok pontos és fegyelmezett vég­rehajtásáért, az orosz és a német kormány támogatásáért, vala­mint a német hadsereg által nyújtott segítségért. Jelcin elnök, mint az orosz fegyveres erők főparancsnoka nyugtázta a jelentést és az előze­tes programtól eltérve rövid be­szédet rögtönzött. Ebben még egyszer hangsúlyozta, hogy a (Folytatás a 2. oldalon.) Egy új Európát is köszönthetett Berlinben Jelcin és Kohl. (MTI Külföldi Képszolgálat) Kinevezések A Magyar Köztársaság elnö­ke — a miniszterelnök előter­jesztésére — Honti Máriát a Művelődési és Közoktatási Mi­nisztérium közigazgatási állam­titkárává, dr. Zsuffa Istvánt a Belügyminisztérium közigaz­gatási államtitkárává nevezte ki. A kinevezési okmányokat Göncz Árpád szerdán délután a Parlament Nándorfehérvári ter­mében nyújtotta át, egyúttal az újonnan kinevezettek letették a hivatali esküt. (MTI) Vásármegnyitó Kaposváron Nem csak a jelentősége, ha­nem szemmel láthatólag a terü­lete is évről évre nagyobb az Al­poktól az Adriáig elnevezésű kaposvári nemzetközi kiállítás- és vásárnak, melyet az idén harmadik alkalommal rendez­tek meg a somogyi megyeszék­helyen. A tegnap délelőtt ünnepélyes keretek közt megnyitott vásáron Kelemen László vásárigazgató, majd Gyenesei István, a somo­gyi közgyűlés, illetve az Al­pok—Adria Munkaközösség el­nöke mondott köszöntőt, üdvö­zölve a vendégeket. Ott volt szá­mos nagy- és kisvállalkozás képviselője, de többek között a Srí­ Lanka-i nagykövet, sőt jó páran ismerősként üdvözölték Mezei András költőt is. Ugyan­csak vendégként köszöntötték Pál László ipari és kereskedelmi minisztert, aki a vásár növekvő jelentőségét hangsúlyozta meg­nyitójában. Az eseményhez kapcsolódó­an nem maradhatott el a vásárdí­jak kiosztása sem, melyet a Ba­laton Füszért vezérigazgatója, Dévényi Zoltán elnökletével fémjelzett zsűri ítélt oda. Ti­zenöt kiállító részesült a díjban, köztük több somogyi, illetőleg baranyai és veszprémi cég is, míg Zalából a rendezvényszer­vező Anonymus Kft. kapott vá­sárdíjat. A csaknem 300 kiállító kö­zött—­igaz, az elmúlt évinél ta­lán kevesebben — voltak zalai­ak is. A forgatagban találhat­tunk megyeszékhelyi, több ka­nizsai, sőt keszthelyi és zalaszentgróti vállalkozást. Nemzetközi vásár lévén, nem (Folytatás a 2. oldalon.) Volt piac! Lesz piac? A kérdés Letenyére vonatkozik, ahol ezen a nyáron messze környéken híres — még a határon túl, a szom­szédos Horvátországban is számon tartott — piacot tartottak szerdánként. Azért a múlt idő, mert az ön­­kormányzat betiltotta a vásárokat, tekintettel arra, hogy a környéken lakók elviselhetetlen zajra, zsúfolt­ságra s a lehetetlen közlekedésre panaszkodtak. Csak­hogy a kereskedők és az olcsón vásárolni szándékozók nem hagyják annyiban. Petíciókkal bombázzák a kis­város polgármesterét, aki hajlik arra, hogy felülvizs­gálja korábbi elhatározását. Kérdés azonban, mennyi­ben talál partnerre az önkormányzati képviselőkben? (Riportunk a 7. oldalon.) Drogmegelőzés — iskolai tantárgyként Az új tanévre való felkészü­lés jegyében tegnap Zalaeger­szegen, az SZMK-ban drog­prevenciós módszertani napot rendeztek pedagógusoknak. Az egész napos rendezvényen az előadók megismertették a résztvevőket a hazánkban már létező és működő megelőzési programokkal. A szakemberek hangsúlyozták: a gyermekeknek olyan képzésben kell részesülni­ük, melynek hatására ellent tud­nak állni az egészségre káros él­vezeti szereknek, többek között az alkoholnak és a drogoknak. A pedagógusoknak pedig meg kell ismerkedniük a megelőzési módszerekkel, hiszen ők azok, akik ki tudják alakítani azokat a készségeket, amelyekkel helyes úton tarthatók a tanulók. A nap során az egyes oktatási anyagok vezetői, képviselői szemináriumi jelleggel további tájékoztatást adtak a programok eddigi eredményeiről, haté­konyságáról és bevezetésük le­hetőségeiről. Az előadások közti szünet­ben kértük rövid beszélgetésre Csendes Éva tanárnőt, aki a „Po­zitív életvezetési készségek fej­lesztése, kialakítása” elnevezé­sű programjához tanmenetet és tanári kézikönyvet is készített.­­ A Kábítószerügyi Tárca­közi Bizottság és az Országos Közoktatási Intézet értékelési csoportjának felügyeletével ké­szült egy négy évre szóló tanme­net az általános iskolák felső ta­­(Folytatás a 2. oldalon.) Három arany Lacikának Az elmúlt héten meg­rendezett súlyemelő ser­dülő Európa-bajnoksá­­gon nagyszerű magyar, s ami méginkább öröm­teli, egyben zalai siker született. A ZTE tehet­séges versenyzője, ifj. Táncsics László három aranyérmet szerzett , három serdülő Európa­­rekordot is felállítva. A Táncsics név amúgy nem ismeretlen a zalai sportberkekben, hisz a most 16 éves versenyző edző-édesapja hasonló­an a súlyzótárcsák vi­lágában szerzett testkö­zeli tapasztalatokat er­ről a nehéz sportágról. Kettejükkel beszélget­tünk az „aranyos” Eb­ről való hazatérés után, terveik felől is érdeklőd­ve. (Képes riportunk a 14. oldalon.)

Next