Zalai Hírlap, 1997. január (53. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-02 / 1. szám

— Nem minden ország adta önmagát, próbálták szépíteni a valós helyzetet. Többen kiemelték, hogy náluk minden szép és jó, adókat alig szednek, s bő­ségesen jut mindenre pénz- Közbe mindenki tudta, hogy az adott or­szág szekere kátyúban van... — mondja többek között Császár József, Zalaszentgrót polgár­­mestere az 5. oldalon ol­vasható interjúnkban. Gagyizás, markecolás Fejére csuklyát húztak, majd autóval egy ismeret­len helyre vitték. Közöl­ték: vagy fizet 500 ezer dollárt, vagy vége a világ­nak. Meg is kínozták. Ho­telkártyáját megszerezve szobájából 5 millió forint értéket vittek el. Amikor a csuklya egy pillanatra fél­recsúszott, az üzletember döbbenten fedezte föl tár­saságukban a szállóban megismert szép Xéniát. (5. oldal) Kötelező a növekedés minap egy, a gazdas ö­­sszefüggéseit e v­­onatkozásban é s­­zakember úgy nyi­­tta, hogy gyötrelmes ,t az, amit mögöttünk tunk, és ennél csak­­ jöhet. A mindennapp rezdüléseit érzékelő­zereplők ugyanezt fejez­ték ki, amikor várakozá­­­­saikról érdeklődtünk. (6. oldal) Lagzi Lajcsi Az embereknek néhány éve nem jelentett gondot megvenni egy-egy kazet­tát, mára azonban már lu­xuscikké vált. Pedig nem mi emeltünk árat, hanem a kereskedők. Nekik na­gyobb a rezsiköltségük, nőtt az adójuk és kevesebb lett a forgalmuk, így keve­sebb terméken próbálják megkeresni ugyanazt a pénzt. (7. oldal) _______ , 2005. Mai számunkban: PARTNEREINK KÖSZÖNTÉSE / ----------IV január 2., CSÜTÖRTÖK Zalai Hírlap Lili, évfolyam, 1. szám KÖZÉLETI NAPILAP Ára: 24 Ft Számonkérhetőbb lesz A funkciók szétválasztásának, az államadósság átváltásának hatása a költségvetésre A monetáris és fiskális funk­ciók szétválasztását, ezek jobb számonkérhetőségét, és így a hatékonyabb működés feltéte­leit szolgálja a Magyar Nemzeti Bank és a kormány közötti kap­csolatok módosulása, az állam­­adósság egy részének átalakítá­sa január 1-jétől. A változásról, annak hatásáról a jegybank tájé­koztatta az MTI-t. A költségvetés MNB-nél le­vő tartozásainak deviza alapú hitelekké való átalakításával megszűnik a nullás állomány in­tézménye, az államadósság és annak költségei az államadós­ság-nyilvántartásban és a költ­ségvetésben jelennek meg. Az átváltás a nullás állomány egé­szére, valamint a korábban a nullás állomány átalakításaként az MNB számára kibocsátott ál­lamkötvények egy részére ter­jed ki. Ez nem növeli az állam adósságát, csak belső szerkeze­tét változtatja meg oly módon, hogy az MNB nettó devizatarto­zása megközelítően nulla lesz. (Folytatás a 2. oldalon.) Merénylet Hét palesztin megsebesült, amikor újév napján a ciszjordániai Hebronban egy izraeli katona automata fegyverből tüzet nyitott a város köz­ponti piacának bejáratánál. Ezt jelentette az AFP és a Reuter szemtanúkra hivatkozva. A fiatal izraeli férfi, aki katonai egyenruhát és a vallásos zsidók kis kerek sapkáját, a kippát visel­te, vagy húsz lövedéket lőtt ki, mielőtt az izraeli rendőrség őrizetbe vette volna. A sebesülteket a hebroni Ahli kórházba szállították A katonaság lezárta és katonai övezetnek nyil­vánította a városrészt, megtiltva a belépést oda. (Folytatás a 2. oldalon.) Enyhülés Túszokat engedtek el Limában Újabb két túszt engedtek el kedden este a limai japán nagykövetséget megszállva tartó perui ge­rillák. Egyikük José Martel, Honduras limai nagykövete, másikuk pedig Juan Ibanez Argentí­na főkonzulja, közép-európai idő szerint röviddel éjfél előtt nyerte vissza szabadságát. A Tupac Amaru gerillái még mindig 81 túszt tartanak fog­va az épületben —jelentette az AP és az AFP. Bocsánat! Zselju Zselev bolgár államfő a televízióban éj­félkor sugárzott rendkívül borúlátó újévi kö­szöntőjében bocsánatot kért honfitársaitól az ország „nyomorúságos állapotáért” — jelen­­ tette az AFP.­ „Bulgária állampolgárai, bocsánatot kérek Önöktől... szégyenlem magam a politikai elit mi­att... Szégyenlem magam a bolgár állam miatt, amely ilyen nyomorúságos létbe süllyedt” — je­lentette ki az elnök. ,A piacgazdaságba való bol­gár átmenet megbukott, miközben a többi népnek sikerült ” —jelentette ki Zselev, a kommunistael­lenes mozgalom megalapítója. Nem alkusznak A szerb ellenzékiek az utcákon ünnepeltek Az Együtt szerbiai ellenzéki pártkoalíció felhívására Szerbia nagyvárosaiban több száz­ezer ember köszöntötte az utcákon az új esztendő eljövetelét. Az ün­­neplés mellett az volt az ellenzé­kiek mondanivalója, hogy foly­atják küzdelmüket a novemberi helyhatósági választások erede­ti eredményeinek elismertetésé­­■rt, valamint Szerbia demokrati­zálásáért. A fő ünnepségre a belgrádi Köztársaság téren és a belvárosi teákon került sor, s mintegy 100 ezren hallgatták a neves ■elgrádi színészek és zenészek műsorát, nézték az éjféli tűzijá­tékot. A diákok és az Együtt hívei­nek közös ünneplésén nagy si­kert aratott az egyik neves belgrádi bűvész, aki a közönség előtt „lopta ki” észrevétlenül a szavazatokat az átlátszó mű­anyag dobozból, majd közölte: a szavazók csak akkor kaphatják vissza voksaikat, ha Szerbiában már diadalmaskodott a demok­rácia. Az újévi találkozón részt vevőket köszöntötték a diáktün­tetések szervezői, illetve az Együttben részt vevő pártok el­nökei is. Francia földgáz Január 1-jén reggel 8 órától francia forrásból érkezik földgáz a Győrt Baumgartennel összekötő Magyarországi Ausztria (HAG) vezetéken — tájékoztatta a Magyar Távirati Irodát szerdán Szító János, a MOL Részvénytársaság Földgáz és Kő­olajkereskedelmi üzletágának igazgatója. A GAZ de France Társaság a nyersanyagot, napi 1,1 millió köbméter földgázt a baumgarte­­ni csomópontig küldi, ahonnan azt a hazai távvezetékrendszer­be a MOL a HAG-vezetéken szállítja tovább. A magyaror­szági gázértékesítésről a MOL és a francia cég tavaly december 16-án írt alá hosszú távú szerző­dést. Ez a megállapodás, vala­mint az elmúlt év júliusában a német Ruhrgas-zal való import­szerződés az ország gázellátásá­nak diverzifikálásában, vagyis a több­oldalú beszerzésben fontos lépés, hiszen csökken a korábbi egyoldalú importfüggőség. Gazdasági és földrajzi megfon­tolásból Magyarország elsődle­ges földgázszállítója továbbra is Oroszország marad, ám az új szállítási útvonal révén nem­csak az ország növekvő földgáz­­igénye elégíthető ki, hanem ja­vul az ellátás biztonsága is. A Pénzügyi és Számviteli Főiskola Zalaegerszegen előkészítő tanfolyamot szervez a május-júniusi felvételi vizsgákra. A tanfolyam hétvégeken lesz: matematikából vasárnap délelőtt, történelemből és közgazdaságtanból szombaton délelőtt, 1997. január 25-étől 1997 május végéig. Érdeklődni levélben: PSZF Továbbképzés, Zalaegerszeg, Pf.: 67. vagy telefon: 92/315-995 (353648/10) Ugyő 1996! Helló 1997! Megint öregedtünk egy évet. Az em­ber, így szilveszter táján hajlamos mér­leget húzni, nagy terveket szövögetni a következő esztendőre és fogadalmakat tenni, jövőre másképpen lesz. Leszo­kunk, lefogyunk, elkezdjük, abbahagy­juk. Az év utolsó napján tett eskünket aztán vagy megtartjuk, vagy sem. Egy dolog azonban biztos. Pezsgő, virsli, ko­csonya, mulatság és malac(ság) jövő szil­veszterkor is lesz... Lapunk óévbúcsúztató beszámolóját a 4. oldalon olvashatják. Ízelítőül szolgá­ló felső képünk Zalalövőn, a művelődési házban, az alsó pedig Lentiben, a Termi­nál diszkóban készült. Teljes tárházzal Munkában Budapest rendőrfőkapitánya Hivatalba lépett Budapest új rendőrfőkapitánya. Berta Attila dandártábornok korábban Tolna és Fejér megye rendőrfőkapitá­nya volt. A budapesti rendőrség új ve­zetője eddigi nyilatkozataiban több rendőrt ígért a főváros köz­területein. Véleménye szerint ugyanis az utcákon és tereken dől el a lakosság szubjektív biz­tonságérzete. Ennek érdekében az eddiginél hatékonyabb együttműködést kíván kialakí­tani a Készenléti Rendőrséggel. Továbbá karcsúsítani kívánja a Budapesti Rendőr-főkapitány­ságot, hogy ily módon erősödje­nek a kerületi kapitányságok. Berta Attila — egyéb módsze­rek mellett — titkosszolgálati eszközök teljes tárházát kívánja bevetni a szervezett bűnözés fel­derítése érdekében. Ugyancsak gyors intézkedést tervez az új főkapitány a BRFK 900 millió forintos adósságának felszámo­lására, de ehhez központi segít­séget is vár. Mint rámutatott: a biztonság egyúttal „termék” is, amelynek ára van, ami azonban visszatérülhet, mert a megfelelő közbiztonság vonzza a tőkét, a külföldi befektetőket is. (MTI)

Next