Zalai Hírlap, 2000. július (56. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-01 / 152. szám

— Szeretettel gondolok vissza a ciszter atyákra. A hittanóráikra, közös ping­pong meccseinkre, zirci nyaralásaimra, ahol teo­lógusokkal találkozhat­tunk. Ezek vezettek a hi­vatás felé — vall a kezde­tekről Sömenek István érseki tanácsos, a Min­denki Kertjében. Beszél­getésünk a 8. oldalon. Mégsem épül meg Végérvényesen lekerült a zalaszentgróti önkor­mányzat napirendjéről a regionális hulladéklerakó és -feldolgozó ügye. (3. oldal) István, a király Szer­dahelyről A szociális otthon 85 ér­telmi fogyatékos lakója közül 30 vesz részt rend­szeresen az intézmény művészeti csoportjainak munkájában. (5. oldal) Az első harangszó A feltárás azt is tisztáz­ta, zarándoktemplomra leltek a régészek, egy Had­rianus nevű szent vértanú mumifikált teste volt itt el­temetve. (6. oldal) Díjak és demonstráció Nem csupán ünnepelt tegnap az egészségügyi ágazat Június 30-a minden évben különleges dátum az egészség­­ügyi dolgozók számára, hiszen Semmelweis Ignác születésé­nek napja ez, a szakma ünnepe. Nevezetes lett volna tehát a teg­napi péntek orvosoknak és ápo­lóknak akkor is, ha az ágazatban minden a legnagyobb rendben megy , s pláne az lett, a terüle­ten elhatalmasodó súlyos gon­dok, beváltatlan ígéretek miatt. Az Egészségügyben Dolgo­zók Szabad Szakszervezete által meghirdetett országos figyel­meztető demonstrációhoz me­gyénkből Zalaegerszeg, Nagy­kanizsa és Keszthely is csatla­kozott egy-egy megmozdulás­sal, s a helyszíneken este hatkor mintegy ezren mozdultak meg. (A történtekről részletesebben —hasonló cím alatt—a 4. olda­lon számolunk be.) A megyeszékhelyen jelképes koporsó vezette fel a menetet (Pezzetta Umberto felvétele) Az írók felelőssége Folytatódott az Identitás-szabadegyetem A csütörtöki őrségi kirándu­lást követően tegnap folytatta munkáját Kanizsán az Identitás­szabadegyetem. Márkus Ferenc nyugalmazott középiskolai ta­nár vezette be Smidéliusz Zoltán evangélikus esperes Vallás és megmaradás című előadását, majd írói felelősség a Kárpát­medencében címmel kerekasz­­tal-beszélgetésre került sor. A témavezető, dr. Bálint Jánosné középiskolai tanár kitért arra, hogy évek óta szerepel ez a gon­dolatkör a programban, de úgy tapasztalja, hogy jelentős mér­tékben szűkült a beszélgetésben részt vevők köre. Amíg koráb­ban Kárpátaljáról, Erdélyből és a Felvidékről is érkeztek írók, most csak a Vajdaság, Tari Ist­ván személyében, és a szlové­niai magyarság, Bencze Lajos és dr. Varga József révén, képvi­selteti magát. Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke szerint veszélybe került Európa legnagyobb értéke, a személyi­ségelvű kultúra. (Továbbiak, hasonló címmel, a 3. oldalon.) Szenterzsébethegy lakóinak fülébe jutott: a felszámolandó bot­fai fiúnevelő intézet néhány lakóját falujukba akarják telepíte­ni. (Tiltakozó akciójukról bővebben a 4. oldalon olvashatnak.) Új mentő Lentiben Mától Mercedes esetko­csival bővül a lenti men­­tőállomás járműparkja. A köznyelv által roham­mentőnek titulált, 25 mil­lió forintot érő masina napi 12 órás szolgálatot teljesít, hogy a városban és 25 kilométeres körze­tében gyors segítséget vi­gyen. Az esetkocsin or­vos, illetve mentőtiszt szolgál, az állomás létszá­mát pedig négy sofőrrel és ápolóval bővítették. Életpálya legyen köztisztviselők napja Zalaegerszegen Köztisztviselőnek lenni le­gyen olyan életpálya, melyet nem szabdalnak szét ciklusok, legyen kiszámítható karrier, melynek vonzónak kell marad­ni olyan csábítások közepette is, mint amilyennel a verseny­­szféra kecsegteti a szakembe­reket, fogalmazott tegnap me­gyeházi köszöntőjében Varga László. A Zala Megyei Önkor­mányzati Közgyűlés elnöke azon az ünnepségen beszélt, melyet a köztisztviselők tiszte­letére rendeztek, immár ne­gyedszer. Az elnök pár mon­datban felidézte az elmúlt évek „hányattatásait”, amikor is a politika kétségbe vonta a köz­igazgatás megyei szintjének jogosultságát, mígnem az élet szinte rácáfolva erre a véleke­désre, kikényszerítette e kö­zépszint újbóli megerősítését. Szavait követően dr. Hazafi Zoltán főosztályvezető-helyet­tes szólt a köztisztviselői élet­pályáról. A törvényalkotók el­képzelése szerint a közszolgá­latba kerüléstől nyugdíjig ível az a rendszer, mely végigkíséri az itt dolgozók életét. Ennek fontosabb elemei: az előmene­teli rendszer, mely utat a to­vábbképzések, a felmutatott teljesítmény kövezne ki. (Az ünnepséget felidéző tudósítá­sunk a 4. oldalon folytatódik.) Molnár Tibornénak, a vonyarcvashegyi önkormányzat fő­előadójának dr. Szabados Gyula nyújtotta át az elismerést Lakástámogatás: rugalmas feltételek A lakás célú támogatásokról szóló új kormányrendelet szerint rugalmasabbá válnak a hitelfeltételek, az árvízkárosultak is igénybe vehetik a támogatást, és bevezetik az állami támogatá­sú bérlakásprogramot - mondta Hegedűs Éva, a Gazdasági Mi­nisztérium helyettes államtitkára pénteken Budapesten. A július 1-jétől hatályba lépő módosított jogszabály újdonsá­gait ismertetve kijelentette, hogy a változtatásokkal elsősor­ban új lakások építésére szeret­nék ösztönözni a magánszemé­lyeket és a vállalkozókat. A kor­mány kiterjesztette a kiegészítő kamattámogatás igénybevételi lehetőségét.­­ Minden házaspár vagy gyermekét nevelő személy egy alkalommal jogosult a leg­feljebb 8 százalékos kamatozá­sú hitel felvételére. Ennek felső határa a hitelképességtől függő­en 10 millió forint. (Folytatás a 2. oldalon, Ösztönzik a bérla­kásépítést is címmel.) Szlovák merénylők A Budapesti Rendőr-főkapitányság a szlovák állampolgárságú Jozef Rohácot és bandájának tagjait gyanúsítja több, 1998-ban elkövetett fővárosi robbantás végrehajtásával, köztük a négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai merénylettel - hang­zott el a BRFK pénteki sajtótájékoztatóján. Balla Béla ezredes, a BRFK megbízott bűnügyi igazgatója elmondta, hogy Rohácot az az­óta meggyilkolt Seres Zoltán el­len 1998-ban elkövetett sikerte­len merénylettel is gyanúsítják. Ekkor a vállalkozó autójának al­jára robbanóanyagot helyeztek, de a szerkezet útközben leesett. A két évvel ezelőtt történt Aranykéz utcai robbantás után végzett rendőrségi nyomozás kiderítette, hogy az ott felrob­bant Polski Fiat 126-os autót a szlovák Jozef Hamala vette meg hamis papírokkal. A férfiról ki­derült: a Rohác-féle banda tagja. Hamala többször járt lakóhe­lyén a „kispolskival”, sőt az ah­hoz közeli erdőben próbarob­bantást végzett - ismertették. A BRFK szerint a bűnözői csoport számlájára legalább tíz, 1998 tavaszán és nyarán Bu­dapesten elkövetett robbantás írható. (Egyebek a 2. oldalon, Videóra vették a tetteseket? címmel.) Gógl alkalmatlan? MSZP: a propaganda visszalőtt a miniszterre Ha a kormányzatnak nincs koncepciója az egészségügy helyzetének javítására, megkér­dőjelezhető Gógl Árpád alkal­massága miniszteri feladatai el­látására - jelentette ki Vojnik Mária szocialista országgyűlési frakcióvezető-helyettes képvi­selőcsoportja pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Vojnik sze­rint „a propaganda visszalőtt a miniszterre”, és - bár hosszú ideig élt az illúzió, hogy a tárca­vezető megoldja az egészség­ügy gondjait - nem lehet csodál­kozni, hogy az egészségügyi dolgozók türelme elfogyott és demonstrálnak. Hozzátette, az egészségügyi dolgozók nem­csak saját bérhelyzetük miatt mennek az utcára, hanem a bete­gek gyógyításának veszélyezte­tése és a működési feltételek el­lehetetlenülése miatt is. (mti)

Next