Zalai Hírlap, 2002. május (58. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-02 / 101. szám

­ Johanna éppen az el­lenséges angol csapat pa­rancsnokába lesz szerel­mes, és ezzel megszegi a fogadalmát is, tehát bű­nössé lesz - mondja Pap Lujza színésznő, a Heve­si-színház bemutatója kapcsán, Írásunk a 4. ol­dalon. Tálcán kínált lehetőség A Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársa úgy mondta, szíve-szóra azért csak nem kellene víz­tározókat építeni. (4. oldal) Zrínyisek jubileuma Nagy taps kísérte a köz­gyűlés döntését tolmácso­ló polgármester bejelenté­sét. (5. oldal) Észak-Zala Német barátaikat látták vendégül a vonyarciak. (6. oldal) Határ menti ipartelepítők Nem csak Letenyére gondoltunk, amikor az ipa­ri park kialakítása mellett döntött az önkormányzat. (7. oldal) LVIII. évfolyam 101. szám KÖZÉLETI NAPILAP Nem egy szép lány kedvéért Ezúttal is felállították a májusfát a Csónakázó-tónál rendezett majálison Nagykanizsa (k. v.)­­ Igazán nem panaszkodhattak az időjárásra tegnap a kanizsai­ak: annyi esős május elseje után végre napsütés fogadta a majálisra látogatókat. A Csónakázó-tó megszépült környezetében már a délelőtti órákban több korosztály képvi­selői élvezték a majálist. A ring­­lispílnél, a dodzsemnél és a lég­várnál elsősorban kisgyermekes családokkal, a drogellenes sá­tornál és a sörsátraknál pedig középkorúakkal és jókedvű idő­sebbekkel lehetett találkozni. A központi színpadon a Mura Menti Fúvószenekar kezdte meg a szórakoztató műsorok so­rát, majd pontban 11 órakor, Szakony Szilárd főszervező hí­vó szavára felsorakoztak a pár­tok, szakszervezetek és civil szervezetek képviselői a hagyo­mányos májusfaállításhoz. A Zalaerdő által felajánlott 15 mé­teres fenyőt - ami egy nappal korábban még a közeli erdőben pompázott - erős karok ragad­ták meg, állították bele a kiásott gödörbe. A májusfához - mint Tüttő István polgármester fogal­mazott - különböző szokások fűződnek, ám itt nem egy szép lány, hanem a kellemes ese­mény kedvéért állították a kani­zsaiak. (Folytatás a 3. oldalon.) A kanizsai májusfaállítás most sem maradhatott el Fotó: Szakony Attila Fegyelmi üggyé vált Bizottság vizsgálja az igazgató felelősségét Nagykanizsa (sz. a.) - Ki­sebb ünnepséggel kezdődött meg a dél-zalai város keddi közgyűlése. Fábián Márta, kovásznai közéleti személyiség ekkor ve­hette át Nagykanizsa Megyei Jogú Város Emlékplakettjét, melyet a két település kapcsola­tainak ápolásáért kapott. A ki­tüntetést Tüttő István polgár­mester és Tarnóczky Attila al­polgármester adta át, egyben megköszönve Fábián Mártának a városok és a különböző szer­vezetek együttműködéséért, a polgárok közötti barátság kiala­kításáért végzett munkáját. Ezt követően kevésbé ünne­pélyes témáról tárgyalt a nagy­­kanizsai közgyűlés. (A folyta­tás, azonos címmel, az 5. olda­lon olvasható.) Per a „zsebszerződés” ellen Zalaegerszeg (a. g.)­­ Több vevő - ebben az el­járásban alperesek - nem jelent meg kedden az első, úgynevezett zsebszerező­dés miatt indított perben. Az elhíresült kálócfai kor­mányülést követően a hivata­los várakozásoktól eltérően nem indult meg a külföldiek földvásárlását „leplező”, zsebszerződésnek nevezett megállapodások tömeges fe­lülvizsgálata. Zalában és or­szágosan is az első ilyen pert Vörös Károly indította, aki hat évvel ezelőtt magyar ál­lampolgárnak adott el földet. (Egyebek a 4. oldalon.) Értékesítik az állami földeket Budapest (mti)­­ Az állami tulajdonban lévő földeket versenytárgyalás formájá­ban azonnali értékesítésre tűzik ki - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a kabi­net keddi ülését követően. A kormányfő szerint enyhíte­ni kell az országosan észlelhető földéhséget, mert a családi gaz­daságok és az egyéni gazdák előtt a fejlődés lehetőségének legkomolyabb korlátja a föld­hiány. Orbán Viktor kitért arra, hogy ezek a földterületek koráb­ban megkötött haszonbérleti szerződésekkel terheltek, de en­nek ellenére is versenytárgyalás­ra bocsátják őket. A több száz ezer hektárnyi földterület értéke­sítését lehetővé tevő döntéssel a helyben lakó gazdákat szeretnék földhöz juttatni. (Folytatás a 2. oldalon, Megvennék a Mal gáz­üzletágát címmel.) Ára: 46 Ft Megérkezett a Mercedes Benz VANEO 1 30001 rakodótér, 5 + 2 ülőhellyel S MÁR: 5.435.000 Ft-tól AUTÓ-PÉTER KFT. , ZALAEGERSZEG, Balatoni út 3/A. Mercedes-Benz Tel.: 92/325-099 Fax: 92/325-339 Az autógyártás jövője Európai útra voksoltak Budapest (mti)­­ Valódi, le­hetséges európai útra voksoltak azok a választók, akik a kormányváltásra adták le szavazatukat. Ezt Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök-jelöltje a budapesti május 1-jei ünnepsé­gen mondta, az öt szakszerveze­ti szövetség elnökeivel és ágaza­ti szakszervezetek vezetőivel ta­lálkozva. Mint vázolta, szerinte a szociáldemokrata utat járja egy sor európai uniós ország, amelynek lényege, hogy igye­keznek összeegyeztetni a telje­sítményt az igazságos elosztás­sal. (A továbbiak a 2. oldalon, Fontos a szociális... címmel.) A nemzet könyvtárából Budapest (mti)­­ Kincsek a nemzet könyvtárából címmel dí­szes albumot jelentet meg alapí­tásának bicentenáriuma alkal­mából az Országos Széchényi Könyvtár; a nemzeti bibliotéka legszebb kéziratos és nyomtatott emlékeit áttekintő kötet bemuta­tóját kedden tartották Budapes­ten. A Magyar Könyvklubbal közösen gondozott kötet ötszáz színes fotót tartalmaz. Bajnokok köszöntése Zalaegerszeg (k. a.) - Ünnepélyes keretek között köszöntötték és adták át az aranyérmeket a Z. Csuti- Hydrocomp magyar bajnoki címet szerzett sakkcsapatá­nak. A Megyeházán megtartott összejövetelen Varga László, a megyegyűlés elnöke és dr. Gyimesi Endre, Zalaegerszeg polgármestere is köszöntötte és méltatta a harmincéves múltra visszatekintő klub eredményeit. Az aranyérmeket Ambrus Zoltán, a magyar szövetség elnöke akasztotta a csapat tagjai nyakába. (Tudósítá­sunk a 15. oldalon.) Ambrus Zoltán nyújtja át az aranyérmet Portisch Lajosnak Az idei nyár igazi szenzációja a Peugeot 307 SUN. A limitált darabszámú modellt (50 db!) a rendkívül 1 .4 3.200*000 Ft gazdag alapfelszereltség és fantasztikusan ala­ j ^ j p |®|Qj csony ár jellemzi. 'iJPr*' * _ ’ j 9­­ 2 Klímaberendezés, ABS, sebességfüggő szer- ' 1.6 0 a°°* vokormány, vészfékrásegítés, elektronikus 'ifi' ' Peugeot 307 fékerőelosztó, elektromos ablakemelő, . . Az év autója 2002 dupla légzsák, Peugeot rádiós magnó ... Szabó és Fia Kft. __ PEUGEOT MÁRKAKERESKEDÉS P 1 Hihetetlen ajánlatunkat testreszabott fi­­annn , _ . . —Wark'­' 8900 Zalaegerszeg, Balatoni út 75. fcJFi­nanszírozási lehetőségek teszik teljessé. Tel: 92/ 330_082. Fax: 549-162___________________PEUGEOT

Next