Zalai Hírlap, 2015. február (71. évfolyam, 27-50. szám)

2015-02-02 / 27. szám

ÉLETMÓDI A lábunkat talp­betéttel védhetjük, mondja Köszörűsödön 12. OLDAL Ma KAROLINA nevű olvasóinkat köszöntjük! Jó reggelt, Zala megye! A disznóvágással kap­csolatos érzelmek fe­lemásak. Míg sokan őriznék a „szép" hagyo­mányt, másokban hi­deglelést kelt már az említése is. Falusi gye­rek lévén, magam is át­éltem párszor az ese­ményt, mit mondjak, nincsenek kellemes emlékeim. A sürgés­forgás már hajnalban, aztán a velőtrázó visí­tás, amit a valóban fi­nom hurka sem volt ké­pes feledtetni, majd a böllér alkoholos befo­lyásoltságával egyenes arányban otrombásodó tréfák, heccelődések, ez maradt meg. Meg az a lucskosság, ami mindent, de mindent jellemzett aznap. Úgy emlékszem, az áldozat már vacsorát sem ka­pott előző este. Nem disznóság? Szente Ottó szente.otto@zalaihirlap.hu MÚZEUM A házelnök jutalmat adott át a megtalálóknak Kiállították a kincset Zalaegerszeg (mh) - Az ember múlandó, de az emberi becsület örök... - mondta Kövér László ház­elnök szombaton a Gö­cseji Múzeumban. Az Országgyűlés elnöke is jelen volt ugyanis az ünnep­ségen, ahol bemutatták a ta­valy ősszel előkerült 3000 éves bronzkincs leletet, amit a becsületes megtalálók átadtak a múzeumnak. A programon országgyűlési képviselők, kormányhivatali vezetők, díszpolgárok, valamint a szakma és a közélet egyéb je­lesei is részt vettek. Elsőként Kaján Imre, a Göcseji Múze-I SMS-számunk: ZV 06-91-33-10-331 Üzenetét ZV (szóköz) jellel kezdte! J­um igazgatója idézte fel a pil­lanatot, amikor a megtalálók bevitték a 73 darabos, fegyve­reket, sarlókat, ékszereket tar­talmazó becses bronzleletet a múzeumba. Mint elmondta, e kivételes szakmai „ajándék” az egész múzeumot felvilla­nyozta, s ösztönzést ad továb­bi munkájukhoz. Hiszen min­den szakember egy ilyen pil­lanatra vár, s nekik ez meg­adatott. (Folytatás Jutalom a... címmel a 3. oldalon.) Kövér László (középen) és Rigó Csaba (jobbról) adta át a jutalmat a megtalálóknak. Képünkön Virág István veszi át az elismerést Kapcsolataink titkai Hévíz (ká)~ A társas kapcsola­tokban élők több mint a fele magányos - kezdte e gondo­latébresztő kijelentéssel héví­zi előadását a római katolikus pap, mentálhigiénés szakem­ber, Pál Feri Igen, Pál Feri, így ismeri, hívja őt mindenki - és a név tükrözi a szemléletét, az em­berekkel való kapcsolatát, és az előadás kötetlen, sokszor humoros hangvételét is. - A család egy bonyolult kapcsolatrendszer, amely csak akkor működik, ha energiát fektetnek bele. Ha nem tudja felvenni az energiát, vagy nem eleget, akkor szétesik - fogal­mazott a szakember, akihez na­gyon sok pár jár családterápiá­ra és akinek tapasztalatai sze­rint ezek után mindig javul a helyzet, de vannak párok, akik­nél csak időlegesen.­­ A titok egy szám: a hat. Ez heti hat órát jelent, ha a je­lenleginél ennyivel többet foglalkozik egymással, a kap­csolatukkal a két fél, akkor az jobban működik - mondta egyebek között. (A részletek az 5. oldalon olvashatók.) • Disznótor a nyugdíjasklubban Összeállítás (hba, hp) - Ja­nuár a disznóölések idő­szaka, amikor nemcsak otthon a család, hanem a baráti közösségek, klu­bok is vágnak. Zalaegerszeg csácsi város­részében szombaton reggel a helyi nyugdíjasklub kezdemé­nyezésére szenderült jobblét­re a megtermett sertés. Egy közeli gazdánál szúrták le, s mi már az Izsák-iskola bejá­rata előtt találkoztunk vele és a nyugdíjasklub több férfi tagjával. Utánfutón hozták a sertést, mellette lekerült a pla­tóról a perzseléshez szüksé­ges gázpalack is. A feldolgo­zást ugyanis már látványos­ságnak szánták. (Folytatása a 2. oldalon.) A csacsi klub férfi tagjai megkezdték a perzselést, képünkön Mészáros István, Horváth Jenő, Borosán Gyula és Király Imre Nagyszerű siker Győrben Zalaegerszeg (va)­­ Re­mek estét zárt szombaton Győrben a ZTE NKK NB I A-csoportos női kosár­labdacsapata. Gáli Tamás edző együttese a hazai győzelem után most ide­genben is két vállra fek­tette a bajnokságban má­sodik helyezett kisalföl­dieket. A 91-86-os győ­zelmet a mérkőzés leg­nagyobb részében vezet­ve, és csapatként kiváló­an működve érte el a za­lai együttes, mely ezzel megerősítette 6. helyét a tabellán. (Beszámolónk Ismét... címmel a 9. ol­dalon.) A kormány ellen tüntettek Budapest(Hírösszefoglaló) - Ta­vasz jön - Orbán megy! - Tüntetés az európai Magyar­­országért címmel tüntettek vasárnap Budapesten, a Kos­suth téren, a Százezren az Internetadó ellen, valamint a 60 ezren a Magánnyugdí­jukért elnevezésű Facebook­­csoport és néhány más civil szervezet szervezésében. Gulyás Balázs, a Százez­ren az Internetadó ellen Face­­book-csoport aktivistája, nyi­totta meg a rendezvényt, s fel­szólalt Kész Zoltán is, aki füg­getlen jelöltként, de több el­lenzéki párt és civil szervezet támogatottjaként indul a feb­ruár 22-én Veszprémben sorra kerülő időközi országgyűlési­­képviselő-választáson, felszó­lította a hallgatóságot: ne hagyják, hogy szüleik és nagyszüleik álma Magyaror­szág szabadságáról semmibe vesszen. A Fidesz retteg a kétharmados hatalma elvesz­tésétől - hangoztatta. Beszédet mondott Székely Sándor, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke, Heller Ág­nes filozófus, Hammer Ferenc médiakutató, Vajda Zoltán, a 60 ezren a magánnyugdíju­kért elnevezésű Facebook­­csoport aktivistája. Több vidéki és néhány kül­földi városban is csatlakoztak a demonstrációhoz. Ötödik a Deák SZKI FUTSAL Diákolimpia országos döntő zajlott Zalaegerszeg (va)­­ Jászbe­rényi sikerrel ért véget az V-VI. korcsoportos (1995- 99-es születésűek) orszá­gos futsal diákolimpiai döntő a megyeszékhelyen. Húsz csapat, a főváros baj­noka, illetve a megyék leg­jobbjai vettek részt a férfi­as küzdelmeket hozó erő­próbán, amit a Zalát képvi­selő zalaegerszegi Deák- Széchenyi szakközépiskola az ötödik helyen zárt. (A tudósítás azonos cím alatt a 10. oldalon folytatódik.) A Pécs elleni negyeddöntőn kékben az egerszegi Czibor Zoltán (balról), illetve Szi-Péter Zsolt igyekszik

Next