Zalai Hírlap, 2017. július (73. évfolyam, 151-176. szám)

2017-07-01 / 151. szám

Ma TIHAMÉR nevű olvasóinkat köszöntjük! Jó reggelt, Zala megye! Ha egy nő szülését valami­lyen trauma kíséri, meges­het, hogy csak pszichológus segítségével állhat helyre a lelki békéje. Egy e témával is foglalkozó zalaegerszegi fó­rumon egy nagy tapasztalat­tal bíró szakember elmond­ta, hogy nála a babák is mindig jelen vannak a terá­piás találkozásokon. A rossz emlékek feldolgozásának fo­lyamata egyben azt is ta­­pinthatóvá teszi, milyen kö­zel vannak egymáshoz a tes­ti és lelki folyamatok, s mi­lyen hihetetlen szimbiózis, egymásra hangoltság hatja át az anya és gyermeke kap­csolatát. Kiderül ez abból, hogy amikor az édesanya végre szavakba önti nehéz történetét, s ennek nyomán végre oldódik benne a fel­gyülemlett feszültség, a megnyugvás azonnal átsu­­gárzik a karjai közt tartott kisdedre is. Hogy ez vajon miből derül ki? Hát abból, hogy azon nyomban teli lesz a pólus... MAGYAR HAJNALKA magyar.hajnalka@zalaihirlap.hu Ha túl gyors a szülés, a lélek lemarad... ZALAEGERSZEG A héten pe­­rinatális szakemberekből álló csoport túrázta végig Zala megyét, hogy sétájával felhív­ja a közvélemény és a szakma figyelmét a szülés/szü­letés méltó körülményeinek fon­tosságára. Programjuk része­ként Zalaegerszegen szerdán este fórumot is tartottak, amelynek keretében átadták a frissen alapított „Kapcsolat” vándordíjukat egy olyan vé­dőnőnek, aki kiemelkedő tel­jesítményt nyújt a szoptatás­támogatás és várandósgondo­zás terén. Az elismerést első­ként Szekérné Büki Erzsébet vehette át, írásunk azonos címmel a 9. oldalon. ZALAI HÍRLAP A MEGYE NAPILAPJA ­2017. JÚLIUS 1., SZOMBAT-73. ÉVF. 151. SZ. -165 B-WWW.ZAOL.HU Mentős modernizáció A két megyei jogú városunkban esetkocsiként állnak szolgálatba ZALAEGERSZEG Két új, Mer­cedes gyártmányú mentőgép­kocsit adtak át pénteken a me­gyeszékhelyi mentőállomáson. Ez alkalomból Vigh László or­szággyűlési képviselő elmond­ta, hogy a Zala megyében mű­ködő tíz mentőállomásnak kö­szönhetően nincs fehér folt, azaz mind a 258 településre negyedórán belül kijuthat a se­gítség. Emlékeztetett rá, hogy e cél érdekében adtak át nem oly rég Zalalövőn és a Söjtö­­rön mentőállomást. A közeljö­vő megoldandó feladataként említette a megyeszékhelyi, 1958-ban átadott mentőállo­más korszerűsítését, vagy he­lyette új építését. Megkezdő­dött a járműpark modernizáci­ója is, kivonnak a szolgálatból minden 13 évnél idősebb jár­művet, ennek érdekében kor­mányhatározat alapján 193 mentőgépkocsit helyeznek üzembe. Ebből kettő került most Zala megyébe. A teljes felszereltséggel együtt egyen­ként 25 millió forintot érő jár­művek esetkocsiként állnak szolgálatba. Folytatás: 3. oldal Dr. Lórántfy Mária és Tolvaj Márta (a kép bal szélén), Vincze Luca (elöl), valamint dr. Pál Attila, Vigh László, Balaicz Zoltán és dr. Sifter Ró­zsa a két új Mercedes mentőgépkocsi pénteki bemutatásán az egerszegi állomáson Fotó: Pezzetta Umberto Védeni a városképet ZALAEGERSZEG Az eddigi gyakorlatuknak megfelelő­en továbbra is aktívan akar­ják kivenni a részüket a he­lyi építészeti, természeti ér­tékek védelméből a civilek. Erről is szó esett a Zala­egerszegi Városvédő Egye­sület legutóbbi ülésén. A szervezet elnöke, Czeglédy András érdeklődésünkre el­mondta, hogy az összejövete­len megismerkedhettek a vá­ros új főépítészével, Bálizs Andrejjel is. Az egyesület tagjait a főépítész tájékoztatta az aktuális fejlesztésekről. Most még ront a városképen az egykori Zóna étterem, de fel fogják újítani Fotó: Katona Ezt követően a városvédők számoltak be a városépíté­szet, a városkép és a közterü­letek állapotáról, értékeinek védelméről készített felméré­seik eredményeiről.­­ Ezt a munkát négy évvel ezelőtt kezdtük el azért, hogy felhívjuk a figyelmet az erő­sen pusztuló védett értékeink­re, mert ezen épületek állapo­ta nagymértékben romlott, félő volt, meg kell szüntetni a védettségüket. Kiemelten fog­lalkoztunk a belvárosi, lerom­lott homlokzatú épületekkel - magyarázta Czeglédy András. Folytatás: 3. oldal Z­ALAEGERSZEGTlyKrBIW­PHnTnmi A ZTE SK a tavalyi sikeres pre­mier után idén újra rendezett súlyemelő nyári tábort gyere­keknek. A 18 résztvevő a Dunán­túl több településéről sereglett össze. A Sport 21 program kere­tében, az országos szövetség tá­mogatásával lezajlott rendez­vény célja a sportágban tartani a fiatalokat még jobban megsze­rettetni velük a súlyemelést. A képen Udvardy Márk emel a tegnapi, táborzáró versenyen. Tudósításunk A TV-torony fog­lyai... címmel a 15. oldalon, zh Fotó: Pezzetta Umberto KRÓNIKA Meleg ételt osztanak a rászorulóknak a mobil népkonyhán, Nagykanizsán. 2. SPORT A Dobos Sán­dor vezette Tarr Andráshi­­da a 10. helyen zárta a labdarú­gó NB III leg­utóbbi sze­zonját. MAGAZIN Zalaegerszegen meg­kezdődött a Petőfi utcai óvoda és bölcsőde fel­újítása. 6. Fergeteges fesztivál SOPRON Hétfőn este kez­dődött, s vasárnap hajnal­ban ér véget a jubileumi, 25. Volt fesztivál. Hat nap alatt mintegy kétszáz fel­lépő érkezett a nyugat-ma­gyarországi városba, s előzetesen 150 ezer láto­­­gatót vártak a szervezők. Azt, hogy az eddigi nézőcsú­csot sikerült-e a jubileumi év­ben megdönteni, jelenleg még nem tudni, mindenesetre ren­getegen szórakoztak a Lővér kempingben kialakított feszti­válterületen. A legtöbb érdek­lődőt a Linkin Park koncertje vonzotta, arra a napra minden belépő elfogyott, de általáno­san elmondható, hogy óriási embertömeg hömpölygött az egyes színpadok és program­helyszínek között. Lapunk a korábbi évekhez hasonlóan idén is részletesen beszámol a fesztiválról, a hét során többször jelentkeztünk­­ már Sopronból, all. oldalon olvasható bővebb összeállítá­sunkban pedig több zalai láto­gató is megszólal. Semmelweis-napi ünnepségek Zalában KÓRKÉP A Semmelweis­­nap a honi egészségügy legnagyobb ünnepe, ez al­kalomból tegnap három kórház is megemlékezett az anyák megmentőjéről. Zalaegerszegen a Télikertben zajlott a Zala Megyei Szent Rafael Kórház ünnepsége. El­sőként dr. Nagypál Tamás szakorvosjelölt mondott be­szédet, méltatva Semmelweis Ignác életművét, amit 2013- ban a Világemlékezet részévé fogadott az UNESCO. Kie­melte, Semmelweis avval vál­totta ki kollégái indulatait, hogy túl egyszerű megoldást kínált egy súlyos problémára. Mossunk kezet, fertőtlenít­sünk... A történelem őt iga­zolta. Sorsa ma is tanulsággal szolgál, amely arra int ben­nünket, őrizzük meg a nyitott­ságot az új, a bevett gyakor­lattól eltérő, innovatív eljárá­sok iránt. Szavait követően Vigh László országgyűlési képviselő lépett a mikrofon­hoz, s köszöntötte a „világ legszebb foglalkozását” űző egészségügyieket. Az ágazat támogatásáról szólva elmond­ta, az elmúlt 6,5 évben 500 milliárd forinttal gyarapodott a honi egészségügy. Folytatás: 4. oldal A Zala Megyei Szent Rafael Kórházért Emlékplakettet dr. Kádasi Já­nos, a traumatológia nyugdíjba vonuló osztályvezető főorvosa ve­hette át dr. Halász Gabriella főigazgatótól Fotó: Pezzetta Umberto

Next