Zászlónk, 1920. szeptember - 1921. június (19. évfolyam, 1-10. szám)
1920-09-15 / 1. szám
! A lenge fuvallat suhogva, szökellve Köszönd a hajnalt az ég peremén, ezer magyar utas áll készen az útra, csibongva kavarg a hajó fedelén. ének sora, búja, fájdalma, keserve Nem tudta legyúrni a szín panaszát. Oh, mennyi virággal, dallal csalogatta, Hogy lássa viszont a régi hazát. Bőg zúgva a gőzös, megharsan a banda, Idegrezzen a szív és a könny megered, Kendők, lobogók mind búcsúra lebegnek S csókol integetésben száll száz üzenet. Recsegve,ropogva indul ki a bárka, Szállitva bonába a sok idegent. Szer magyar ember hívó dala rendül, Az a régi dal az: Kossuth mit üzent , én elhagyatottan, búsongva a parton, A tünedező nagy bárkát figyelem, Kendőmet a szélnek magasra kitartom, Míg visszhangzik a dal és zúg a szigeten, Berforr ereimben a szittya magyar vér és hősi csatákra száll gondolatom, Hogy’ támad a holt csont, Árpád ivadéki. Dérmost a pokolból mint éled a bon! Oh, szép haza földje, szivem nagy imája, Csak ott van az élet, hol szent a göröngy. Hol csillog a harmat remegne a füvön S nem buli szemeimből fájón sóba könny. Ha olykor az álom elringaz ölében : vonz, éget a vágy s a bús feljedezés, Két életet élek: léleknek, a testnek: Az fát haza folyton, ez itten enyész. Oh, ott halok én meg, bár bujdosom itten, Hol pázsitos a rét és édes a víz, vigyétek a lelkem az édes anyához, Csak érte dobog és sóvárog e szív. Netbyork, 1920. (uL 10. 1920. szeptember 15. ZÁSZLÓNK LENGYEL, MAGYAR: KÉT JÓ BARÁT.“ A történelem néha sajátságos módon megismétli önmagát. Magyarország emberfeletti erőfeszítéseiben és Lengyelország hősies harcában a mindent elnyeléssel fenyegető vörös rém ellen Középeurópa történetének legfényesebb lapjai elevenednek at meg. A nyugati kultúrát s a századok harcaiban kiforrott európai állami és társadalmi rendet veszélyeztető újabb keleti árral, mint a múltban már annyiszor, megint csak a régi hűséges őrök, a magyar és a lengyel fordultak szembe, hogy izmuk erejével, idegeik végső megfeszítésével, vérük hullásával s ha másként nem megy, tulajdon testük odavetésével védjék, erősítsék és áttörhetetlenül magasra emeljék a keletet és nyugatot elválasztó gátat. És hogy még nagyobb legyen a hasonlóság, a közvetlenül érdekelt hatalmak legtöbbje, miként a múltban, most is közömbösen, megértés nélkül szemléli a hősi harcot. , A történelem e különös körfutása, mely kegyetlen pontossággal korszakról korszakra meghozza a maga élet-halálharcát, ismét hatalmas lángra lobbantotta a magyar és lengyel barátságot, Középeurópa kialakulásénak és történeti fejlődésének eme legállandóbb és nem egyszer döntő tényezőjét. A népek életében alig találjuk mását ennek a barátságnak. Pedig számos körülmény , az eredet és nyelv különbsége s az érdekek nem ritka ütközése inkább ellene, mint mellette szólottak. Ám a temperamentum rokonsága, a földrajzi és történelmi elhelyezkedés hasonlósága s a közös védekezés szükségességének korán megnyilvánuló érzése a közös veszedelmekkel szemben, mindig erősebbeknek bizonyultak az ideig-óráig elválasztó ellentéteknél. Az összeköttetés együtt indult a két nép egyidejű megkeresztelkedésével s végigkísérte egész történetüket. Az Árpádok és Piastok sok ágú,hogy rokonsága már a kereszténység első századában alattvalóik benső és őszinte barátságává bővült, mely a századok folyásában mindig mélyebbé és közvetlenebbé vált. Nem csoda. Hiszen közös harcok, közös győzelmek és kudarcok emléke élesztette, közösen ontott vér táplálta. Mert Európa történetében nekik kettőjüknek jutott az a vértanú-hivatás, hogy pihenés, megállás nélkül küzdjenek, vérezzenek csak azért, hogy a mögöttük lakó boldog