Zászlónk, 1923. szeptember - 1924. június (22. évfolyam, 1-10. szám)

1923-09-15 / 1. szám

1923. szeptember II, ZÁSZLÓNK A TITOKZATOS JAPÁN. Ma Japán belemered minden kérdésbe, melyet az európai hatalmak ázsiai törekvései vetnek felszínre. Japán a jövő nagy titka, Európa és Ázsia elé meredő Sphinx s visszafojtott lélekzettel lessük, mit fog mondani. A csendes apró ferdeszemű emberek hazája nem volt mindig ilyen félelmetes hatalom. Hetven esztendővel ezelőtt négy amerikai hajó futott be Perry parancsnoksága alatt az uragai japán kikötőbe. Követelték a teljes elzár­­kózottságban élő Japántól, hogy nyisson kikötőt az amerikai hajóknak. Ezt a példát követte több európai állam s s Japán fogcsikorgatva adott helyt a kérelemnek s megkötötte a kereskedelmi szerződéseket. Az idegenek elleni gyűlölet végre 1862-ben véres zavargásokra vezetett. Ennek meg az lett a következménye, hogy a meg­sértett hatalmak flottái összelőttek egy japán kikötőt. A japán kormány pedig rémülten kért békét. Ez a könyörgő Japán 1904-ben úgy keresztülment az orosz óriáson és a hazaszeretet­t önfeláldozás oly cso­dáit adta a japán hadvezetés bravúrjai mellett, hogy Európa szinte kétkedve fogadta az első híreket. A lebecsült Japán félelmesen nagy erőt dobott a mérlegbe, mely azonnal javára billent és Japán a világ első nemzetei sorába emelkedett. A japán nép lelkét most kezdjük ismerni. Idegennek nehéz bepillantani szentélyébe, pedig sok érdekes és értékes adat lappang­ott azok számára, akik a nemzetek jövőjét nagy összefüggésben vizsgálják. Baiz tanár, aki huszonhat évig működött a tokiói klinikákon, azt mondja, hogy Japán két egymással teljesen ellentétes művelődés és világnézet átmeneti teremtménye. Az ellentétes hatások, a hindu-kínai és a nyugati be­folyások még nem egyenlítődtek ki. A japán nép vallása, világnézete legszebben legendáiban nyer kifejezést. Az életről és a halálról való fölfogá­suk merőben ellenkezik a mi fölfogásunkkal. Hisznek a lélekvándorlásban. A boldogtalanság szerintük bűnhődés az előző életben elkövetett hibákért. Az anya azzal fenyegeti rosszalkodó gyermekét, hogy a következő életében más szülők keze alatt kemény sorsa lesz. A koldus így köszöni meg az alamizsnát: Kívánom legközelebbi bol­dog születésedet ! Az aggastyán, akinek a hallása és a látása gyengül, azzal vigasztalja magát, hogy jövő életé­ben ismét fiatal és egészséges lesz. A japánok nagyon szeretik az életet, de nem félnek a haláltól. Kedves tartózkodási helyük a temető, ahol vak zenészeik a zatók­óto­a-kíséret mellett énekelik az ősök dicsőségét. A japán őstörténelemből, a legendák világá­ból kibontakozik előttünk a japán lélek. A Zászlónk alább egy japán legendát mutat be, amely egy vak zenész­ről, a fülnélküli Hoichiról szól. A FÜLNÉLKÜLI HOICHI. (Japán legenda.) A Heiko és a Genji törzsek több mint hétszáz esztendő­vel ezelőtt a Simonosiki tengerszorosban, Dan-no-ura-nál megvívták a hosszú gyűlölségben megfogant, utolsó csa­tájukat. A Heikék teljesen el­pusztul­tak gyermekeikkel és asszonyaikkal együtt. Megöl­ték csecsemő-császárjukat is, a még ma is emlegetett An­toku Tennot. Azon a parton és tengeren hétszáz évig kísértetek jár­tak. És furcsa rákokat talál­tak ott, melyeket Heiké-rákok­­nak neveztek el, mert hátu­kon emberi arcokat viselnek. Azt mondják, hogy ezek a Heiké harcosok lelkei. Azokon a partokon igen különös dolgokat hallottak és láttak. Sötét éjszakákon lidérc­­tüzek lebegnek a parti homokon vagy szállonganak a hullámok felett; sápadt lángok, melyeket a halászok kisértetlángocskáknak hívnak. És mikor nagy szelek zúgnak, távoli csatazaj zeng ki a viharból s a harcok démonai üvöltenek az égen. A régebbi években a Heikék még nyugtalanabbak voltak, mint most. Az éjszakában haladó hajók körül felemelkedtek, hogy elsüllyesszék, fürdőzőkre lestek, hogy aláhúzzák őket a mélységbe. A holtak kiengeszteléséül Akamagasékinál egy Buddha­­templomot emeltek. A parthoz közel pedig egy teme­tőt rendeztek be, síremlékeket állítottak fel, melyekre felírták a vízbe pusztult császár és nagy hűbéreseinek neveit és állandóan buddhista szertartásokat tartottak lelkeikért. Mihelyt a templomot felépítették és a síremlékeket felállították, a Heikék megnyugodtak, azonban néha­­néha, időnként redkívüli dolgokat csináltak, sejtetvén, hogy nem találták meg teljes nyugalmukat. * * * Néhány évszázaddal később élt Akamagasekiben egy Hoichi nevű vak ember, aki híres volt szavalótehetségé­ről és pompás biwajátékáról.­ A szavalást és a biwa­­játékot gyermekkora óta gyakorolta és mint fiatal gye­rek túlszárnyalta tanítómestereit. Különösen nevezetessé tette a Heikék és Genjik tör­ténetének csillogó elbeszélése. Azt mondják, hogy mikor a Dan-no-urai csatát énekelte, még a manók is könnyekre fakadtak. Pályafutása kezdetén Ho­ichi nagyon szegény volt. Később azonban egy jó barát­ra talált, aki megsegítette. Az Amidaji papja nagyon sze­rette a költészetet és a mu­zsikát s gyakran meghívta Ho­­ichit szavalni és kíván játszani a templomba. Az ifjú csodálatos ügyessége annyira megnyerte a papot, hogy felajánlotta Hoichinak a templomot otthonul. Hoichi egy szobácskát kapott a templomépületben és cserébe csupán azt kérték a lakásért és ellátásért, hogy szabad estéin nagyszerű zenéjével gyönyörködtesse a templom személyzetét. Egy nyári estén a papot elhívták egy meghalt hívének a házába, hogy Buddha-áldozatot tartson. A pap elment segédjével és Hoichit egyedül hagyták a templomban. Forró éjszaka volt. A vak ember kiült hűsülni a veranda elé. A veranda a Buddha templom mögötti kis kertre nézett. Hoichi ott akarta bevárni a pap visz­­szatértét és bikáján játszadozott, hogy elűzze a magányt. Éjfél elmúlt és a pap még nem jött vissza. A szobá­ban sokkal melegebb volt, semhogy pihenni lehetett volna s Hoichi kinn maradt. Végre közeledő lépéseket hallott a hátsó kapu felől. Valaki keresztül jött a kerten, a verandához közeledett és megállt előtte. Nem a pap volt. A vakot egy mély hang a nevén szólította és pedig keményen, mint egy szamuráj, aki alantasához szól: — Hoichi ! A harcok démonai üvöltenek az égen. 1 A biwa japán hangszer, hasonló a lanthoz. (A ford.) 3

Next