Zászlónk, 1931. szeptember - 1932. június (30. évfolyam, 1-10. szám)

1931-09-15 / 1. szám

Regnum. Templom mögött nagy, széles udvar, Az udvaron kacagó gyerekek, A gyerekek közt labdázó atyák, És hátul, az udvar sarkában: bújó, Földszintes,­­apró épület. Innen szalad szét húszezer felé Az országba a Zászlónk, itt ülünk, Heten vagy nyolcan, húszéves fiúk,, És úgy érezzük, hogy a Jövendöség, A nemzet Lelke itt virraszt velünk. Az asztal mellett ül a Kiadó. Nagy gyerekarca mindig mosolyog. Szent komolysággal, ihlet-sebesen (Akárha Cézár parancsait írná) Kelnek ujjain a címsza­lagok. Mellette a sápadt Historikus. Egyik nagyapja (tán a hatodik) Tábornok volt még Rákóczi alatt, És ő, mécs-szemmel, sípoló tüdővel, Magyar múltról s jövőről álmodik. A Literátor beszédes, szelíd, Szemüveges szemével ránk ragyog, Goethét, Ibsent és filozófiát Hajít közénk, és forró vita pezsdül: Magyarok vagyunk és fiatalok. Nyugtalan ujja levegőbe rajzol, Haja, szakálla bozontos vihar: így simul át a Piktor a vitán, S a Munkástitkár belecsattan olykor Kurta és józan mondataival. S közéjük lép a Költő-filozóf, Kinyújtja hosszú, ceruzás kezét, S míg válláról a köpeny földre csússzon, Omló képekben, tarka döccenőkkel Megered ajkán a meleg beszéd. És mind a hat egyszerre magyaráz. Mind egyet gondol és mind mást beszél. De ajtó nyílik s betoppan közénk, Nevetve, frissen és fiatalon A Szerkesztő, a lobogó vezér. Játék tüzel még kopasz homlokán És szikrás, apró kék szeme alatt, De njakáról robban már közénk A csíra­rázó léleknyugtalanság, A forradalmas Krisztus-gondolat. Beszél, és minket meglegyint a Lélek, És szava, mint a bíbor hajnal-ég. Hurrá! pusztában kiáltó csapat: Mibennünk forr a Krisztus-öntudat, S megmozdítjuk a magyar földtekét! Ez a vers azt a kis baráti kört — és annak telkü­letét - próbálja visszaidézni, amelyből a Zászlónk életének első évtize­dében táplálkozott. A mai szerkesztőség — amelynek néhány tagja mint egészen fiatal ember volt ebben a kis társaságban — meghatott kegyelettel emlékszik arra a háromra, akiket azóta elragadott a halál. Irta: Sík Sándor. HARMINC ÉVES A ZÁSZLÓNK. Harminc esztendővel ezelőtt született meg a Zász­lónk: testet öltött benne a magyar ifjúság szebb, gaz­dagabb, vidámabb, boldogabb életre való vágya. A Zászlónk valóban született: a nehéz évek vajú­dása hozta létre, nem mint olvasmányt, nem mint is­meretek tárházát, — hanem, mint az új magyar fiú­típus elképzelt s megvalósítandó ideálját. Megszületett a Zászlónk, — megszületett az új, krisztusi magyar ifjú. Az önmagára eszmélés szent pillanatában ott állt mellette a modern Magyarország nagy prófétája, Prohászka Ottokár, —­ s ezt írta hom­lokára, ezt égette szívébe: „Neked élned, virágoznod, boldogulnod kell! Elher­vadnod, elpusztulnod nem szabad!“ A prófétai szózat parancs: — törvénye lett a Zász­lónk köré tömörülő liliomos ifjak seregének. Az első esztendő munkájának a gyümölcse a magyar oltár, amelyről Szent Imre hirdeti a nemzetek boldog­ságának a titkát. Csak az a nemzet lehet nagy és erős, amelynek tiszta ifjúsága van!

Next