Magyar Muzsikaszó, 1933 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1933-01-01 / 1. szám

2. Nem vagyok túlságosan járatos az idegen nemzetek házatáján. Nem tu­dom, hogy a protekció ott szintén dívik-e, de azt látom, hogy nálunk, Magyarországon, nagyobb divat, mint a yo-yó. Hogy hozzászólhassunk valamihez, előbb annak fogalmával kell tisztába jönnünk. Hát lássuk csak, hogy mi­féle szerzet ez a protekció! Milyen a kü­llege és belseje? Belső tartalmát tekintve ősréginek látszik. A Paradicsomba kell vissza­mennünk, ha keletkezésének forrását kutatjuk és meg kell állapítanunk, hogy az emberiség létezésének szinte alapföltétele volt a protekció: már az Éden kertjében megtaláljuk a nyomát. Köztudomású tény ugyanis, hogy a tudós fáját az Úr az ördög protek­ciója alá helyezte. Igaz, hogy a tudás fája gyümölcsének élvezése nélkül az emberiség nem keletkezhetett volna, de ismerve a világtörténetet, elmond­hatjuk, hogy semmi jó nem szárma­zott belőle. Körülbelül így állunk ma is a protekcióval: rendesen semmi jó se szokott származni belőle. Hogy mit jelent p. o. az, ha egy műveletlenebb népfajt valamelyik mű­veltebb nagyhatalom protektorátusa alá helyeznek, azt a világtörténelem legvéresebb lapjai szemléltető módon jelzik. Ami a szó küllegét illeti, úgy látom, — bár nem jártam latin iskolába — hogy latin eredetű. Nem lévén latin szótáram kéznél, hát a rómaiak egye­nes leszármazottjaihoz folyamodom. Jel megváltó tudomány! Előveszem az olasz—magyar szótárt és annak a 313-ik oldalán a következőket találom: protezione­s.­­ védelem, oltalom, pártfogás! Szóval: védelem — oltalom — párt­fogás! Ez a fogalom küllege, mely átvitt értelem szerint azt jelentené, hogy az, aki protekcióra szorul, az a gyöngébb, tehetetlenebb, pedig a valóság mást mutat. A valóság azt mutatja, hogy a protekciót élvező nem gyöngébb, nem tehetelenebb — sőt — csak tehetségte­lenebb és mivelhogy az életben a te­hetségtelenebb szokott az erősebb len­ni, csodálatos véletlenek szerint csak­nem mindig a protekciós tehetségtele­nek győznek a közélet porondján. Hol kezdődik a protekció? A protekció a családnál kezdődik. Tudott tény, hogy mindig a legkisebb gyerek a protekciós. Étkezésnél is neki jutnak a legízesebb falatok. Hogy ez nem igazságos, az nyilvánvaló, de elő­fordul a legjobb családoknál is, ki­véve az egyke és egybe eseteket, mely esetekben a protekció más módon nyil­vánul meg — de megnyilvánul. Ám előfordulhat gyakran az is, hogy a kedvenc nem jár jól a protekcióval. Valószínűleg mindenki tud számos olyan esetet, mely elrettentő például szolgálhatna. Nekem a feleségem me­sélte el ezzel kapcsolatban múltjának legnagyobb tragédiáját. Ő volt a leg­kisebb gyermek és, mint ilyennek, édesapja neki osztotta a legízesebbnek vélt falatot, a liba zúzáját, viszont a családfő által kisebb értékűnek ítélt libalábat az idősebb nővér kapta. Sze­gény feleségem befelé a legkeserve­ A protekció Nádor József íráso­ sobb könnyeket ontotta, mert ő a liba­­lábat szerette, de nem mert szólni és a vélt pártfogás miatt csak nővére férjhezmenetele után juthatott végre az annyira áhított libalábakhoz. Lám, mire vezethetnek a protekció tévesz­méi már a családnál is. Megfigyelhetjük aztán a protekció garázdálkodásait az iskolában. Az éles gyermekszem hamarosan észreveszi, hogy az apró ajándékok egyengetik az érvényesülés útját és teszik a ba­rátságot kellemessé és naponta tapasz­talhatják, hogy nagyobbára a szülő fajsúlya szerint különböztetik meg a gyerekeket. Sőt igen gyakran a vallás és a vagyoni viszonyok is döntő súly­­lyal esnek latba. Az első elemi osztály életéből merítettük az alábbi jellemző adomát. A tanító bácsi meg akarja verni a rossiszul viselkedő nebulót. — Ne bántson engem a tanító úr! — szól a nebuló. — Hát ki vagy te? — kérdi a tanító. — Én a Kohn vagyok — mondja a tanuló. — A gazdag Kohntól a gyerek? — kérdi a tanító — akkor tisztelem a kedves papát! — mondja a tanító úr. Ez k­b. így megy tovább a felső isko­lákban is. Hát nem természetes dolog, hogy amit a gyermek otthon és az iskolában lát és tapasztal azt és úgy akarja folytatni az életben is? Valóban a mi „kérlekalássan“, „bátyámuram“ és ,,uramöcsém“-ező, bratyizó világunk­ban a protekció elsőrendű társadalmi tényezővé vált és ha valaki a protek­ciós rendszer kiirtását tűzné ki élete feladatául, hamarosan észrevenné, hogy az se menne protekció nélkül. De nem is akarunk mi ilyen lehe­tetlen munkához hozzáfogni, csak a rendszer korrupt kinövéseinek lenye­­segetését szeretnénk elősegíteni, illet­ve annak a hozzánk legközelebb eső csökevényeire óhajtunk rámutatni. Hogy miért éppen a protekciót vá­lasztottam ma vezércikkem alapesz­méjéül, annak oka az, hogy újabban néhány nagyon kirívó példával talál­koztam, melyeket nem volna helyes említés nélkül hagyni. Olvasom p. o. „Az Est“ keddi, decem­ber 13-iki számában, hogy a „Hősi Emlékmű“ zsűrije az első díjat és a kiviteli megbízást egy festőművésznek ítélte oda. Laikus vagyok ugyan épí­tészeti ügyekben, de a józan ész sze­rint úgy vélem, hogy egy emlékmű ki­vitele, sőt tervezése és költségvetése építészi feladat és hogy azt egy festő­művész csak akkor végezheti el, ha egyben építőművész is. Mindenesetre megvizsgálandó lenne, hogy az illető festőművész szerzett-e építőművészeti oklevelet, mert ha nem, akkor felme­rülhet a gyanú, hogy építészi kérdé­sekben csak kontár lehet. A protekció kirívó példáival talál­koztam legutóbb a „Rádió Újság" nó­tapályázata alkalmával, elég köny­­nyelmű lévén a zsűriben tagságot vál­lalni. De mentségemül felhozom, hogy még sohase voltam ilyen zsűritag. A pályázat titkosnak volt hirdetve és feltétel volt, hogy csak nyomtatás­ban még meg nem jelent művek ve­hetnek benne részt Erre aztán akad­tak olyanok, akik egész nyíltan meg­nevezték úgy a maguk, mint a szöveg­írók nevét, vagy csak a szövegírókét, T­ermészetesen ezeket azonnal kizártuk a pályázatból, tekintet nélkül a mű értékére, hiszen meg se vizsgáltuk azokat. Akadtak diszkrétebbek is. Ezek ugyan névtelenül, jeligés levelekkel adták be pályázatukat, de gondoskod­tak arról, hogy ismerőseik, barátaik révén kilétük előzetesen a zsűri tudo­mására jusson. A tisztességesen pá­lyázók megnyugtatására közlöm, hogy ezen művek se kaptak helyet a pá­lyázatban. Több olyan is akadt, aki tudván, hogy jómagam is zsűritag vagyok (te­hát saját művemmel részt venni a pályázatban erkölcsi összeférhetetlen­ség), nem átallották megkérdezésem nélkül megzenésített verseimmel részt­­venni a pályázaton. Ezek a esetek vagy csekély észbeli képességről tesznek tanúbizonyságot, mikor feltételezik egy zsűritagról, hogy nem fogja megismerni a saját alkotásait, vagy szomorú erkölcsi el­tévelyedést jeleznek, mikor feltétele­zik a zsűri tagjairól, hogy észleleteik­ről hallgatni fognak. Az ilyen pályá­zók megérdemelnék, hogy nevüket a zsűri pellengérre állítsa. „A Reggel“ december 12-iki száma a „Reggeli Levél“ keretében a magyar hangosfilm berkeiben uralkodó lehe­tetlen állapotokról ad számot. Lapunk más helyén már foglalkoztunk ezzel a témával és foglalkozni is fogunk a jö­vőben is mindaddig, míg az „illetékes körök“ észre nem veszik a dolgot. Ha csak néhány szóval is, de ezen helyen is foglalkoznom kell ezen bántó ügy­­gyel, mert a kísérő zene révén magyar zeneszerzői gárdánkat érinti károsan a szakértelem nélküli protekció. Tehát, ha már egyáltalán kikerülhe­te­tlen a protekció, legalább százszáza­lékos szakértők kell, hogy gyakorol­ják. A protekciós vircsaft a művészetben csaknem kivétel nélkül megboszulja magát, mert rendesen silány alkotá­soknak szerez meg nem érdemelt ju­talmat. Az igazi tehetség protekció nélkül is érvényesül, sőt a legnagyobb nehézsé­geket, akadályokat is legyőzi áttörő ereje. Ez azonban nem azt akarja je­lenteni, hogy a tehetségek útjába ok­vetlenül akadályokat kell gördíteni. Ám, jaj, egy kissé — látszólag — el­tértem azon óhajtól, hogy a „Magyar Muzsikaszó“ karácsonyi számába a szeretésről írjak. Csak látszólag. Hi­szen egész cikkem valójában a szere­tésről beszélt, de azt kívánta, hogy ne csak a tehetségtelen protekciósakat szeressük, hanem ■ — sőt főleg — a te­hetségeseket is. Hát: „Szeressük egymást gyerekek!“ BOON a cacao­­r és cső keiddé világmárka MAGYAR MUZSIKASZÓ

Next