Magyar Muzsikaszó, 1934 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1934-01-01 / 1. szám

2 Magyar Pantheon Írta: Nádor József. Mikor írom e sorokat, künn fütyül a téli szél és hűll a hó. Lassan-lassan fe­hér hólepel takar be mindent. Fehérek lesznek a háztetők, a fák, rétek, mezők. Hó borítja be a régi sírhalmokat, mint ahogy a sírok mélyén pihenők emléke­zetét beborítja a feledés hóleple. De jó az új tavasz, a régi sírokról a nap melege leolvasztja a hótakarót. Újra zöld levél, friss virág fakad a temetőben is. Az emlékezés tavasza és a szeretet meleg napsugara is olvasztgatja a régi sírokat, bevilágít azok mélyébe és új­ból felragyog az, ami az emberben ér­ték volt, a lélek lerázza porhüvelyét és minden földi salaktól megtisztultan va­kító túlvilági fénnyel világít. Lassan-lassan megidézem elhunyt nó­taköltőink lelkét és hívogatom őket a „Magyar Pantheon“-ba. Most is egy tüneményes tehetséget szólítok. Neve: Egressi (Galambos) Béni, Egressi Gábor színész­tesse. Kazincon (Borsod vm.) született 1813. évben és meghalt 1851. július 15-én Pesten. Atyja,­­Pál, kiváló szónoki kész­séggel és zenei tehetséggel megáldott ref. lelkész volt, kinek korai elhalálozása ki­ragadta az iskola padjaiból (otthon, Mis­kolcon és Sárospatakon diákoskodott) s Mezőcsáton, majd Szepsiben vállalt se­gédtanítói állást. Közben meglátogatta Kassán működő bátyját. Az ünnepelt színész sikereit eltérítették a katedrától és a színpad felé vitték. Kardalosnak szegődött és így bekóborolta az egész országot. Minden vágya az volt, hogy nagy színésszé, híres tenoristává váljon, de érezte a kellő képzettség hiányát. Foly­ton tanult. Elsajátította magánszorga­lomból a német, francia és olasz nyel­veket; a zene elemeit is megtanulta. 1838-ban egy barátjával (Havi Mihály) Milanóba gyalogolt és ott folytatta a legnagyobb nélkülözések közepette ének­es zenetanulmányait. Hazatérve 1843-ban a Nemzeti Szín­házhoz szerződött kardalosnak, de zene­szerzéssel is foglalkozott. 47 zeneművet alkotott, ezek közül 35 mű nyomtatásban megjelent. Híresebb szerzeményei: ,,Szózat­“; „Ez a világ amilyen nagy“; „Oh, ne mondj engem rózsádnak“; „Klapka induló“; (Járjatok be minden földet.) „Télen nyáron pusztán az én lakásom“ „Elmennék én katonának“; „Ne menj rózsám a tarlóra“; „Te vagy, te vagy barna kislány“; „Mi füstölög ott a síkon“, „A beteg leány.“ 1848-ban honvédnak állt be és mint főhadnagy kapitulált Klapka seregével s a Nemzeti Színházhoz szerződött kar­igazgatónak. Irodalmi működése: „Két Sobri“ népszínmű. (A zene is az ő műve.) Erkel Ferenc három operájá­nak librettója és pedig „Báthory Mária“, (1840. augusztus 8.) „Hunyady László“ (1844. január 27.) „Bánk bán" (1861. március 9.) Magyarra fordított 19 ope­rát és 60 népszínművet, melyek a Nem­zeti Színházban kerültek színre. Ezek a száraz lexikális adatok, melyek mögött egy nyugtalan lélek vergődése és nagyotakarása lobog égretörő lánggal. Élt 38 évet, de ez a rövid élet oly gazdag alkotásokban, hogy mások egy hosszú élet alatt se gyűjtöttek ennyit az örökkévalóság számára. Ez a lázas művészi tevékenység egy mindig villamos feszültséggel telített agy tevékenységéről beszél, titáni küzdelme­ket árul el a szemlélődő előtt. Látom Egressi Bénit egy vándortársu­lattal bandukolni faluról-falura. Olyan mindenes­féle lehetett. A falusi segéd­tanító, kit művész lelke ellenállhatatlanul ragad a színpad felé. Nem törődik a nélkülözésekkel, hanem bizonyára sok­szor korgó gyomorral ragasztja a plaká­tokat, szerepeket másol és, ha kell, darabokat ír, kulisszákat tologat, közön­séget verbuvál és boldog, mikor este holtfáradtan dalolhat a karban, vagy statisztálhat. Milyen kitüntetésnek érez­hette, ha esetleg néhány szavas szerepet rábíztak. De nem csügged. Lankadatlan kitar­tással megy előre a magasabb hatalmak által számára kijelölt úton, megállás nélkül. 25 esztendős korában a vándorló ipa­­roslegények módján gyalogszerrel neki­vág az országútnak. Milanóba viszi az útja. Tenorista akar lenni. Lelki szemei előtt magas tenorista gázsik és a dicső­ség lebeghettek. És ment-ment előre az országúton. A mai kor gyermekei nehezen tudják elképzelni a száz év előtti országútat. Nem volt ám az olyan gondosan köve­zett és néhol aszfaltos út, mint a mos­tani, hanem hepe-hupás, hol térdig sá­ros, hol bokáig poros, veszélyekkel teli, ázsiai állapotú valami, ami ugyancsak próbára tette a szegény vándorszínész testi és lelki mivoltát. Micsoda vasakarat kellett hozzá, hogy Egressi semmit se vett észre­ mindezek­ből. Az ég felé emelt fővel tört előre, dalolva és nem látott mást, csak Milano ezer tornyú városát a lelki szemei előtt. De hát micsoda baj is érhette? A ku­tyák megugatták. Rá sem hederített. Azért kutya, hogy ugasson. Szél szaggatta, eső verte, tüske megtépte, az út köve meg­sebezte. — Ő csak a messzi célt látta. Rablótámadástól még nem kellett tar­tani egy koldusszegény kóristának, aki az apostolok lován utazik. Mikor aztán végre megérkezett Mila­nóba, csak akkor kezdődtek meg részére igazán a nélkülözések napjai, hetekig tartó fáradságos vándorlás után. Tiszteletnél is több illeti meg: bámu­lattal kell megállanunk megszentelt em­léke előtt és követelni a „Szózat“ láng­­lelkű megalkotójának kijáró utólagos el­ismerést a nemzet minden polgárától. Sok remek alkotása közül kiemelek egy dalt a feledés homályából. Egy dalt, melyet ma már kevesen ismernek, de melynek őszintén átérzett verse még 100 év távlatából is megrezegteti lelkünk húrjait és kedves muzsikája ma is jól hangzik. Ez a dal a: Beteg leány. Mi ver fel édes álmomból oh édes, jó anyám? Mi zeng oly édes hangokat ily késő éjszakán? Minek semmi nesz, nincs semmi zaj, nyugodt az éjmagány, Ki zengne édes dalt neked, szegény beteg leány, Oh ez nem földi zengemény, mi nékem élvet ád, Egekbe hívnak angyalok! Anyám, jó éjszakát! Jó éjszakát Egressi Béni neked is. Álmodj a dicsőségről szép, csöndes ál­mokat! (Folytatjuk.) Út „ MAGYAR MUZSIKASZÓ­­ karácsony/ ének... Irta: Jávor László. Békesség minden magyarnak. És akik e földön vannak, Legyen szőlő, lágy kenyér, Méz folyjon és ne a vér Mindörökké. Amen. Amen. Gránátalma és ne gránát Díszítse a béke fáját, Ragyogja be éjszakáját, Minden ember éjszakáját, Csillagfény és ne lángszóró! Legyen omlós, friss kalács ma, Munkás kéznek kalapácsa, Kisgyermeknek hintalova, De vállunkon puska soha Jó Uram! Jaj sose legyen! Karácsonyfa békés zöldje Hintsen áldást le a földre, Énekelje minden lélek, Szép az élet, szép az élet... Ez az Isten ajándéka! Bodó kávéház Budapest, VIII., József körút 56 Bachmann Jázz, Aradi Farkas fipán­ypnokara.

Next