Szórakoztató Zenészek, 1985 (26. évfolyam, 1-6. szám)

1985 / 1. szám

xL» «1» .Oj, jk 'i' jk Mi Mi M» Mi M« M» Mi Mi jk Mi Mi ik Mi Mi Mi »J» »k M» «T» TJC M' mV mv mV mV M\ 7fr Vf» Vf» Vf» Vf» Vf? Vf» Vf? Vfv Vfv /fv Vf? Vf? Vf» Vfv Vfv Vf? Vf» * * * * * * * * * * * * * * Köszöntjük a Magyar Szocialista Munkáspárt XIII. kongresszusát! * * * * * * * * * * * * * * ♦ Mi Mi Mi vli. Mi. Mi Mi Mi ^i Mi Mi ^i Mi Mi Ml Mi Mi Mi Mi Mi Mi Mi Mi Mi Mi Mi Mi Mi Mi Vff V^» Vfv Vf» Vfv Vf» Vfv vfv Vfv Vfv Vfv Vfv 4? Vfv Vfv Vfv Vfv Vfv Vfv Vf» Vfv Vf» Vf» Vfv Vf» ^v Vfv Vfv VJ» Vfv Egy nagy jelentőségű dokumentum margójára Szórakoztatás a humánum szolgálatában S­okak számára talán közhely az a megállapítás, de nem szükségtelen újra és újra hangsú­lyozni, hogy „a szórakozás és ki­­kapcsolódás utáni vágy természetes emberi igény, amelynek kulturált kielégítésére a jövőben nagyobb gondot kell fordítani. A szocializ­mus eszményeinek ellentmond a „tömegkultúra" és a „magas" mű­vészet szembeállítása. Fel kell lépni a szórakozással kapcsolatos közön­ségigények arisztokratikus lebecsü­lése ellen, de a rájuk hivatkozó szín­­vonaltalansággal szemben is” — állapította meg az MSZMP Köz­ponti Bizottsága mellett működő Művelődéspolitikai Munkaközös­ség nemrég nyilvánosságra hozott állásfoglalása. A szórakoztató műfajok műve­lőinek egyetértésével találkozott e nagy fontosságú dokumentum to­vábbi megállapítása is: „A valóban színvonalas szórakoztatás, az e műfajokban jelentkező művészi teljesítmények kapják meg az őket megillető támogatást és elismerést! Vissza kell szorítani azonban a ke­reskedelmi-üzleti szempontok el­uralkodását, a művészileg silány, ízlésrontó divatokat!” A szabadidő szokások megvál­tozásával egyidejűleg az úgynevezett rekreatív funkciót, a felüdülést, a frissítő pihenést szol­gáló időtöltések fontossága is nyil­vánvalóvá vált. A szórakozás alapvetően ilyen szerepet tölt be az emberek életé­ben. Változatos formái között két­ségtelenül számolhatunk a művé­szeti alkotások és produkciók élve­zetével, ám nem lehet figyelmen kí­vül hagyni azokat a szórakozási formákat sem, amelyek magáért a szórakoztatásért születnek. A ve­gyes esztrádműsorok, a divatbemu­tatóval egybekötött reklámműso­rok, a bár- és éttermi műsorok, a népdalestek, a nóta­műsorok, a könnyűzenei koncertek, a kabarék, a diszkós műsoros esték kimon­dott vagy kimondatlan célja nem több és nem kevesebb, mint kelle­mes, gondtalan, jókedvű órákat nyújtani — az egyébként kifejezet­ten ezt is igénylő közönségnek. A szórakoztató műfajok mű­velőinek tudatosan vállalt szándéka az, hogy elősegítsék a mindennapok során megfáradt em­berek regenerálódását. Az igényes szórakoztatás tehát nem más, mint a humánum szolgálata. Olyan tár­sadalmi igény kielégítése, amelyet közszükségletnek kell tekinteni! Az idézett pártdokumentum ezért hangsúlyozta, hogy „művészetpoli­tikai feladataink sorában minden korábbinál nagyobb hangsúlyt kö­vetel a szórakozás és a szórakozta­tás." Erre a figyelemre felhívásra talán azért is szükség volt, mert a művészek és a közönség is hajla­mos a „könnyű­ műfajokat” arisz­tokratikus lebecsüléssel kezelni. A szórakoztatás intézmény- és közvetítőrendszerében az arisztok­ratizmus mellett tapasztalható a legalacsonyabb színvonalhoz, az állítólagos tömegigényhez való al­kalmazkodás is. Számos kulturális intézmény, műhely, szerző és elő­adó a tömegigényre és a gazdasági kényszerűségre hivatkozva eleve az alacsony ízlésszinthez igazodik produkcióival, sőt olykor a kön­­nyű üzleti sikerek reményében ma­ga segít fenntartani azokat az igé­nyeket, amelyekre hivatkozik. K­övetkezetlenség, koordiná­latlanság mutatkozik a szó­rakoztatás elvi-politikai és gyakor­lati irányításában, befolyásolásá­ban. A kereskedelmi, üzleti szem­pontok szinte kizárólagos érvénye­sítése súlyos eszmei, ízlésbeli zava­rokat, értékengedményeket okoz, ugyanakkor a szórakoztató műfa­jok kiemelkedő értékei, az igényes teljesítmények nem kapják meg a szükséges indokolt támogatást. Hosszú távon nem lehet és nem szabad becsapni a nézőket. Nincs általában közönség, nincs általá­nos igényszint, csak konkrét hely­zetek, amelyekre föl kell készülni. A szórakoztatóiparban kialakult egyfajta kép a nézőről, magáról a szórakoztató műről, és gyakorta úgy tűnik, mintha megállt volna az idő e szakmában: nem engedhetők meg az unalmas viccek a kabaré­ban, nem lehet színpadra, pódiumra engedni a képzetlen énekeseket, és hiányos tudású zenészeket, a sza­kadt necc­harisnyában rosszul tán­coló lányokat. A szórakozás iránti igények magas színvonalú kielégí­tése azért sem könnyű feladat, mert állandóan újratermelődik az ala­csony ízlésszint. A Művelődéspolitikai Mun­kaközösség hitet tett és ál­lást foglalt amellett, hogy a „szóra­kozás és a művészi érték nem állít­ható szembe egymással." A közön­ség előtt legtöbbször el is mosód­nak a közöttük levő sajátos kü­lönbségek. A dokumentum össze­állítói igazolják ezt egyfelől azzal, hogy a legrangosabb művészi alko­tások nagy része egyben kikapcso­lódást is eredményez, másrészt a szórakoztató műfajokban is szület­nek színvonalas, értékes produk­ciók. A párt művészetpolitikájának időszerű feladatairól szóló doku­mentumban nyomatékosan felhív­ta a figyelmet, hogy a szórakozta­tás különböző műfajaiban jelent­kező értékes törekvések támogatá­sa, az orientálás, a szórakozási di­vatok kezelése „hatékonyabb és összehangolt művelődéspolitikai te­vékenységet igényel!" Felszólította az illetékeseket ez az állásfoglalás arra, hogy meg kell teremteni a szó­rakoztatás művészeti és közművelő­dési és kereskedelmi szempontokat egyaránt figyelembe vevő, egységes állami irányítását. Ezen belül kü­lön figyelmet érdemel az ifjúság szórakozási igényeinek kulturális kielégítése, az ebben résztvevő álla­mi és társadalmi szervek tevékeny­ségének összehangolása. A Művelődéspolitikai Mun­kaközösség idézett állás­­foglalása teljes terjedelmében meg­jelent a Társadalmi Szemle és a Kritika című folyóiratok 1984. ok­tóberi számaiban. Bőségesen idéz­ték ezt a dokumentumot a napi- és hetilapok is. E nagy fontosságú állásfoglalásnak esetleg sokféle „ol­vasata” vagy értelmezése lehetsé­ges, ahhoz azonban semmi kétség nem férhet, hogy társadalmunk joggal várja el a szórakoztató mű­fajok művelőitől az embert szolgáló humánus szórakoztatás alkotó inter­pretálását. (Duna) Ára: 5 Forint XXVI. évfolyam. 198S. I. szám AZ ORSZÁGOS SZÓRAKOZTATÓZENEI KÖZPONT IDŐSZAKI LAPJA ... A Duna innen nézve egész sö­tét, majdnem fekete. Hajótörött gő­zösként úszik fölfelé a Rudas-fürdő. Balra csupa véres emlék a folyó: a budai pillérével is vízbe dőlt Er­zsébet-híd, törött karjaival. Lecsün­gő, béna idegeivel a Lánchíd, a két­szer is elpusztított, minden ívőben leszaggatott Margit-híd. De jobb­kézre már saját roncsaira támasz­kodva emelkedik fel a Szabadság­od, a Boráros téri, a vasúti híd. A nap a citadella mögött járt az égen, melege édes egységbe bűvölte ezt a romos, változatos látképet. A szemközti házsor, a híres Duna­­part, várfal, várostrom után. A lyu­kakon kocsik, emberek bújnak ki­be, a magasból olyan aprók, mint dolgukért sürgő-forgó hangyák. Új nemzedékek jönnek, az élet órájuk bízza, hogy a szobáikkal, házaikkal­­ Budapestet is fölépít­sék. Aztán megint újak, új gondok­kal, új reményekkel. De az övék az első nemzedék, most kezdi el az éle­tet, az első, amely elindul ezen az úton. Mi lesz a sorsa? Köszönt-e jobb idő erre a sokat szenvedett vá­rosra? A végtelen házrengeteg nem ad választ, csak a levegő zúg. Szeles, fényes délelőtt volt, április negye­dike. Ezen a napon verték ki a né­met hódítókat utolsó magyarországi állásaikból, két kis határmenti köz­ségből, ezen a napon szabadult fel Rédics és Nemesmedves. Részlet Karinthy Ferenc: „Budapesti tavasz” című regényéből Zuhogjon hát lángolva, égve sugárzó négy betűdnek fénye: BÉKE! (Zelk Zoltán: Kiáltás) Felszabadultan Elsőként és utolsónak 1944- ben Battonya volt az első felszabadult magyar helység. Úgy hírlik, hogy e nagyközség néhány év múlva a városi rangra pályázik. A nagyközség hangulata egy kissé már ma is városias. Ehhez hozzájárul a Nemzeti Étterem ze­nekara. Sául István itt a zenekar prímása, de nem csupán az. Szak­­szervezeti bizalmi, tehát „közéleti zenész” is. Korán megismerkedett hangszerével, de az­ akkori körül­mények nem tették lehetővé a sok­­gyermekes családban a következe­tes, céltudatos zenetanulást. 1945- ben Saul István mégis meg­alakította első zenekarát. Igaz, az ötvenes évek elején, néhány eszten­deig hűtlen lett a „lavottához” és állami tűzoltóként tevékenykedett, de azóta, 28 éve ismét csak a zené­ért és a zenéből él. Egy rövid időre „távolabbi” vi­déken is megpróbálkozott (Szege­den zenélt), de szíve visszahúzta Battonyára. Évek óta dolgozik ze­nekarával a Nemzeti­ben, a helyi ÁFÉSZ kedélyes üzletében. Össze­szokott, zeneileg-emberileg össze­érlelődött négy muzsikus szórakoz­tatja a fehér asztaloknál üldögélő battonyaiakat, akiknek pátriája el­sőként élte át a felszabadulás semmi máshoz nem hasonlítható érzését. Képünkön Idul István zenekar­­vezető, Idus János bőgős, Kóródi József brácsás és Sztavics Ödön másodhegedűs. * Indokolt lenne most néhány szót ejteni arról is, hogy utolsóként felszabadult helységünkben, Ne­­mesmedvesen, vajon milyen ven­déglátóipari szórakoztatózenét ta­lálhatunk. Ebben a kis vasi faluban azonban „mindennapos zenés üz­let” nincsen. Azonban, mint ahogy az egy ilyen „végvárhoz” illik, az alkalmi rendezvényeken az ottani határőrök lelkes zenekara szolgál­tatja a talpalávalót. Április 4-én is egy ilyen együttes zenéje mellett ünnepelhetnek a helybeliek, hazánk legnagyobb nemzeti ünnepén. Csaták szabadságunkért A szovjet hadsereg 1944. szep­tember 23. és 1945. április 4-e kö­zött súlyos véráldozatokat köve­telő harcokban szabadította fel ha­zánkat. Az 1945. esztendő — mint ismeretes — sorsforduló a magyar történelemben. A Népszava Lap- és Könyvki­adó a Magyar Távirati Iroda segít­ségével a közelmúltban közreadta a felszabadító harcok térképét, szemléletesen bemutatva a nagy küzdelem egyes állomásait. A har­cok illusztrálására a szerkesztők 12 db 30X24 cm nagyságú korabeli fotót is mellékeltek. A nyitókép egy tüzérségi előkészítésnek állít emléket. A 2. Ukrán front csapatai 1944. szept. 23-án elérték hazánk területét Battonyánál, majd októ­ber 5-én tüzérségi tüzet zúdítottak a német „Dél” hadseregcsoport ál­lásaira. A képsorozat záró kockája 1945. április 4-nek olyként állít emléket, hogy a Nemesmedves köz­ségben levő szovjet emlékművet mutatja be. Korabeli kép tanúskodik a Kecskeméten, Egerben és a fővá­rosban harcoló szovjet katonák ön­­feláldozásáról. Kucsmásan, a ha­vas utcán látjuk R. J. Malinovszkij marsallt, a 2. Ukrán front parancs­nokát, amint a 18. lövészhadtest parancsnokának harcálláspontján tartózkodik. Tanúi lehetünk a fel­szabadítók és a felszabadítottak örömteli találkozásának is. 1985-ös kiadványok A Népszava kiadványtervének összeállításakor meghatározó szempont volt, hogy 1985-ben több jelentős társadalmi és politikai ese­mény lesz. Ez évben lesznek a ta­nácstagi, az országgyűlési és a szak­­szervezeti választások; hazánk fel­­szabadulásának 40. évfordulóját ünnepeljük, és ekkor zajlanak a szakszervezetek kongresszusai. A tervek szerint a kiadó közre­adja: A szaktanácstól a SZOT-ig. A magyar szakszervezeti moz­galom története 1945—48. Felszabadulásunk 40. évforduló­jának méltó emléket állít Fodor László, a Népszava főszerkesztője Sorsfordítás című kötete. A kiad­ványt eredeti fotók és dokumentu­mok teszik teljessé. ÉLJEN HAZÁNK FELSZABADULÁSÁNAK 40. ÉVFORDULÓJA!

Next