Szórakoztató Zenészek, 1988 (29. évfolyam, 1-6. szám)

1988 / 1. szám

Történelmünk fordulópontja A nemzetközi sajtó a világ- nak adott karácsonyi és új­évi ajándékként aposztrofálta a szovjet—amerikai kettős raké­taegyezmény aláírását. Amikor a két nagyhatalom első embere kézjegyével lát­ta el az emberiség történelmé­nek első nagyszabású leszerelési megállapodását, Földünk négy és félmilliárd emberében erősö­dött meg újból a remény. Eddig is érthetetlen, értel­metlen és végzetesen kockáza­tos volt a két legerősebb hata­lom szinte mérhetetlen anyagi bázisait — az emberi ésszel szinte követhetetlen módon — nukleáris fegyverkezésre fordí­tani. Tudtuk ezt mindannyian, és mégis milyen hosszú utat kel­lett megtenni ahhoz, hogy a racionalitás természetesebb, magától értetődőbb legyen. Nem érdemes és nem is kell patikamérlegre tenni, hogy me­lyik nagyhatalomnak volt na­gyobb szerepe abban, hogy vé­gül is megtörtént a nagy meg­állapodás. Az biztos, hogy a már több mint 70 esztendeje kö­vetkezetesen a békére törekvő Szovjetunió élén néhány éve olyan vezető áll, aki nagyvona­lú, nyitott, rugalmas személyi­ség, és szakítani tudott a kissé megmerevedett kül- (és bel-) politikai sablonokkal. Ez fel­tétlenül hozzájárult ahhoz, hogy az eredetileg „nullamegoldás”- nak nevezett tervből történelmi megegyezés lett. M ostantól kissé biztonságo­sabb világban élünk. De további esélyek, lehetőségek vannak a még biztonságosabb világ megteremtéséhez vezető úton. A szuperhatalmak felelőssége ieírhatatlanul nagy, de a kisebb nemzetek szerepe sem mellékes. A néhány évtizeddel ezelőtt „békeharc”-nak nevezett folya­mat ma is tart. Minden nép minden rétegénél, osztályánál és a felelős kormányok döntései­nél természetessé kell válnia an­nak, hogy a már sci-fibe illő fegyverekkel, fegyverrendsze­rekkel semmiféle vitás kérdést nem lehet eldönteni a nemzet­közi politikában. A tömegpusztító fegyverek­étől teljesen mentes világig még sok lépést kell megtennie Földünk valamennyi mai és holnapi politikusának. De a szovjet—amerikai leszerelési megállapodás egyértelműen mu­tatja: nincs és nem lehet más út, más megoldás! K-i. AZ ORSZÁGOS SZÓRAKOZTATÓZENEI KÖZPONT IDŐSZAKI LAPJA — 'A Fővárosi prolongáció ’87 XXIX. évfolyam 1988. I. I Ára: 5 forint A meghatározott időre szóló szerződésben dolgozó szórakoztatózenész szá­mára hosszú évek óta ez a szó, hogy prolongáció, a családja és önmaga számára következő évi kalácsát, kenyerét jelentette. Ennek az évnek utolsó két hónap­jában — ilyenkor tornyosulnak az események — zenészkollégáink többségének valamivel több gond­terheltség van a tekintetében, mint mondjuk a nyári hónapokban. Érthető., Egyáltalán nem mindegy, hogy az OSZK irodahelyiségeiben rqilyen megálla­podásokra kerül a szentesítő pecsét. Tudom, senkit sem vigasztal —- hiszen érthető módon mindenki ön­magáért aggódik —•, hogy az OSZK munkatársai számára sem „babazsúr" egy-egy ilyen, több órát is igénylő tárgyalás. Ha mindez igaz volt több éven ke­resztül, akkor elmondhatjuk, hogy fokozott aggoda­lommal ültünk asztalhoz 1987 decemberében. Hogy miért, ezt senkinek sem kell külön ecsetelni. Min­denki olvas újságot, hallgatja a rádiót, nézi a televí­ziót. Próbáltunk eligazodni az új adózási törvény pa­ragrafusain, s megpróbáltuk elképzelni, hogy a ven­déglátó vállalatok hogyan reagálnak majd az új sza­bályozókra prolongációs tárgyalásainkon. Voltak olyan borúlátók, akik úgy vélték, hogy a szigorúbb feltételek mellett a szórakozás és ezzel együtt a szó­rakoztató zene megsemmisítő veresége elkerülhetet­len. Nos —- szerencsére — az említett borúlátóknak nem lett igazuk. Végső mérleget most még — 1988 ja­nuár első napjaiban — nem lehet készíteni. Még forrásban van az egész te: ület Azt azonban már most el lehet mondani, hogy a le­építés nem érte el azt a mértéket, ami' . v évvel ez­előtt. Sőt, talán nem tartalmaz mértéktelen optimiz­must, ha azt mondom, hogy nagyjából megállt ez a folyamat. Az állandó fiuktuálás miatt — mely a mi szakmánk természetes velejárója —nagyon óvatosan kell a számszerűséget kezelni. Mai —- de csakis mai — kimutatásunk szerint Budapest területén a prolongá- ciók után kilenc zenés üzlettel van kevesebb, mint 1987 decemberében, s ez húsz zenészstátusz elveszté­sét jelenti. Hogy ez sok, vagy kevés, az mindig attól függ, hogy mihez viszonyítjuk. Ha a korábbi évek­hez, akkor meg lehetünk elégedve. Ha a kiesett húsz kolléga szemszögéből, akkor a legtöbb, amit csak el lehet képzelni. Óvatos optimizmusra ad okot az a tény, hogy a kiesett üzletek jelentős hányada nem szűnt meg a vendéglátás számára, csak gazdát cse­rélt, s az új vezető talán ismét „bezenésít” — bár lehet, hogy stílusváltással. Még egyszer leszögezem, hogy mire ezek a sorok nyomtatásban megjelennek, a fenti adatok már a múltat jelentik. Arra azonban jók, hogy szemléltessék : esetében — az indokolatlanul sűrű helyváltoztatást. Igazuk van! Összeszokottság nélkül nem alakulhat ki igazán jó zenekar. A másik tény, mellyel zenészeink nem akarnak kibékülni, a szerződéskötés előtti meg­hallgatást sértőnek érzik többen, pedig nincs igazuk. A vevőnek joga van látni-hallani, hogy mit vesz. Ma már egy vendéglátóegység ve­zetőjének annyi felelősség van a vállán, hogy joga van dönteni, kikkel vállalja a feladatot. Érdekes volt a Pannónia Szálloda és Vendéglátó Vállalat prolongációja. Igazgatóságuk annyira komolyan gondolta a fent említetteket, hogy a budapesti pro- longációk történetében először — bár a vállalat igazgatósága is képviseltette magát — az egység­igazgatók, éttermi és bárvezetők személyesen jöttek el, s írták alá az egyeztetett kondíciókat. Éppen a jelentkező versenyszellem, az önállósodás, az ön­állósodással együtt jelentkező nagyobb felelősség diktálja, hogy a vállalatok egymástól eltérő módsze­rekkel akarnak jobb eredményt elérni. Mindehhez nekünk is igazodni kell, ha be akarjuk tölteni érde­kes, szép, de egyben nehezebb szolgáltató jellegű fel­adatunkat. Mert eldöntött tény, hogy a vendéglátó­vállalatot tekintve szolgáltatóként kell viselkednie az OSZK-nak. A zenészek oldaláról nézve viszont me­nedzselni kell. És itt elérkeztünk egy fontos ponthoz. Segíteni, menedzselni csak azt lehet, aki beáll a sorba, aki megérti az idők szavát, aki korrekt módon eleget tesz a szerződés diktálta kötelezettségeinek. Aki kü­lön utakon jár, s hiányos szabályismereteivel kiszol­gáltatja magát, azon nem tudunk segíteni. Ide kívánkozik viszont az a megállapítás, miszerint a tánczenés üzle­tek döntő többségében most is egy ember jelenti a zeneszolgáltatást. Ez lehetőséget biztosít a billentyű­söknek a válogatásra, a szükségesnél több helyvál­toztatásra. Sajnos sokan vannak, akik ezzel az élet­adta privilégiummal nem csak élnek, hanem vissza­élnek. Igaz ugyan, hogy szólóban dolgozni többnyire visszaesést jelent szakmailag — már azok számára, akik egyáltalán megpróbáltak már zenekarban ját­szani —, de kézzelfoghatóan jövedelmezőbb. A népi­zene területén a cimbalmosok jelentik ezt a kiemelt kasztot. Ez a tendencia korlátok közé szorítja a többi hangszeres lehetőségeit, mert ma még elképzelhetet­len egy cigányzenekar cimbalom vagy egy tánczene­kar billentyűs nélkül. Mindezek mellett billentyűsök között is van, aki hely nélkül maradt, mert nem éne­kel, nincs saját hangszere stb. Az élőzene valóban él és nem söpörte el sem a gépzene, sem a változó gaz­dasági élet. Nagyon fontos tényező természetesen az, hogy a vendéglátó vállalatok vezetői nem a zene leépítését, megszüntetését látják az egyetlen üdvözítő megoldás­nak. Hamar felismerték, hogy minden korábbinál keményebb harc kezdődik a fizetőképes vendégért, s a már megszerzett vendég megtartásáért. Ehhez vi­szont elengedhetetlenül szükséges a konkurenciánál tapasztalható szolgáltatást felülmúlni. Lehetőleg mi­nél több pluszt adni. Zenét is. Mindez — ebből a szempontból —jól jön a mi szakmánknak. Csakhogy a fent említettekből adódnak alapvető problémáink is. Versenyezni, fent maradni csak minőséggel lehet. De mit is jelent a minőségi zenész, zenekar? Nekünk szakmailag felkészült, kielégítő hangszerparkkal rendelkező zenészt, zenekart. És a vendéglátónak? Ugyanezt, de a pódiumon kívül is fe­gyelmezett, az üzlet vendégeihez, személyzetéhez, lég­köréhez alkalmazkodni tudó embereket is. Ez a közel­jövő mércéje, s ilyen alapon nincsenek éppen kime­ríthetetlen tartalékaink. Sokszor elhangzott a tárgya­lásokon, hogy szórakoztatózenészeink szakmai szint­je általában megfelel még a magasabbra emelt szint elvárásainak is, de a hozzáállás, a gondolkodásmód sokszor a minimális szint alatt marad. Joggal kifogá­solják a munkáltatók — különösen a népizenészek Visszatérve a prolongációra Mindenkit legjobban érdeklő és érintő pontjához, beszélnünk kell még a napibérekről. Mindenki előtt ismeretes —- remélem — a bruttósítás fogalma. Ezt a vállalatoknak támogatás nélkül önerőből kel­lett megoldania. Ez felemésztette az anyagi kereteket, így általában nem emeltek béreket, bár ez alól is volt kivétel. Volt olyan vállalat — nem is egy —•, amelyik még emelt is néhány zenész gázsiján. Különösen ki­emelt üzletek esetében. Az útkeresésre, a képlékeny helyzetre utal, hogy a szerződések időtartama — a szállodaipart leszámítva — továbbra is viszony­lag rövid. Ez viszont azt jelenti, hogy a prolongációs időszak most nem korlátozódik az év végére, hanem élénk mozgás várható, szinte az egész év folyamán. Az élénk mozgást még egy tényező biztosítja. Nevezete­sen a fellendült érdeklődés a külföldi impresszáriók részéről. Más volt tehát az I987-es prolongáció, mint a korábbiak. Helyenként ellentmondásoktól sem mentes, vagyis pontosan olyan, mint életünk bár­mely más területe. Az eredményt a gyakorlatban né­hány hónapon belül már észlelni fogjuk, s remélem, hogy a prolongáció fogalma továbbra is minden, ze­nészkolléga számára a biztos kenyeret, a megélhetést jelenti. Huszár József Helyzetkép az Országos Cigányzenekari Fesztivál előkészületeiről Mint arról már hírt adtunk, Szolnok Város Tanácsa az Orszá­gos Szórakoztatózenei Központ­tal, a Magyar Televízióval, a Ma­gyar Rádióval és a Szolnok Me­gyei Művelődési Központtal kö­zösen a vidéki cigányzenekarok ré­szére Országos Cigányzenekari Fesztiválra szóló relhívást tett közzé 1987-ben. A. elmúlt idő­szakban a felhívásban foglaltaknak megfelelően lebonyolódott a Fesz­tiválra jelentkezett zenekarok elő­zetes szakmai meghallgatása. En­nek célja kizárólag annak megálla­pítása volt: elérheti-e a jelentkező zenekar a rádió- és televízióköwe- títéshez szükséges szakmai színvo­nalat. Örömmel számolhatunk be ar­ról, hogy a meghallgatott zeneka­rok túlnyomó többsége megfelelt a követelményeknek. Az a néhány zenekar, amely nem nyújtott meg­felelő teljesítményt, szinte kivétel nélkül valamilyen objektív ok miatt nem tudott felkészülni (betegség, rövid idő óta való együttmuzsiká- lás, tagcserék, létszámhiány stb.). Más kérdés, hogy sajnálatos módon jó néhány megyéből egyál­talán mem érkezett jelentkezés. így a rendezők eredeti elképzelése, mely szerint minden megyéből, vagy majd minden megyéből lett volna egy-egy résztvevő zenekar, értelemszerűen módosult és több megyéből is két-két zenekar került a Fesztivál mezőnyébe. Hangsúlyozni szeretnénk, hogy a Fesztivál nem verseny, hanem se­regszemle, annak érdekében, hogy bizonyítsa: a műfajnak igenis van­nak a kisebb-nagyobb városokban is színvonalas képviselői. A rende­zők csak annyi kiemelést és elisme­rést kívánnak a legjobb zenekarok­nak biztosítani, hogy azok a három bemutató. hari’yer-jnvt 1 ötetQgp melyeken minden zenekar reszt vesz és bemutatja műsorát, az adott pillanatban, az adott teljesítmény alapján legjobbnak ítélt 5-6 zene­kar még egy gálaesten is fellép. Az alábbiakban tájékoztatást adunk a május 21—22-én Szolno­kon sorra kerülő Országos Cigány- zenekari Fesztiválon részt vevő zenekarokról. Reméljük, hogy mind a helyszínen, mind a rádió- és televízióközvetítés révén széles kö­rű érdeklődés fogja kísérni fellépé­süket. A Fesztiválon részt vevő zeneka­rok (a megyék sorrendjében): Bács-Kiskun megyéből ifj. Farkas Béta zenekara a kecskeméti Aranyhomokból és Jóni György zenekara a lajosmizsei Tanya Csárdából; Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből Horváth Béla zenekara Miskolc­ról és ifj. Bordás Zoltán zene­kara a mezőkövesdi Halászcsár­dából; Csongrád megyéből Káté Kálmán zenekara a szegedi Hungária Szállóból és Rácz László zene­kara a Hági étteremből; Fejér megyéből Ráduly Attila zene­kara a dunaújvárosi Pentele bisztróból; Hajdú megyéből Janny Tibor zene­kara a debreceni Hungária étte­remből; Heves megyéből Váradi Lajos zene­kara az egri Park Szállóból; Nógrád megyéből Gabor a Károly zenekara a salgótarjáni Karancs Szállóból; Szolnok megyéből Rácz Lehel if nekara a jászladányí VadáC csárdából és Zsákai Ferenc ze'p" kara a szolnoki Pelikán Szili0' ból; Vas megyéből Darvas Vilmos zene­kara a szombathelyi Halászcsár­dából. SZÓRAKOZTATÓZENÉSZEK

Next

/
Thumbnails
Contents