Szórakoztató Zenészek, 1988 (29. évfolyam, 1-6. szám)
1988 / 1. szám
Történelmünk fordulópontja A nemzetközi sajtó a világnak adott karácsonyi és újévi ajándékként aposztrofálta a szovjet—amerikai kettős rakétaegyezmény aláírását. Amikor a két nagyhatalom első embere kézjegyével látta el az emberiség történelmének első nagyszabású leszerelési megállapodását, Földünk négy és félmilliárd emberében erősödött meg újból a remény. Eddig is érthetetlen, értelmetlen és végzetesen kockázatos volt a két legerősebb hatalom szinte mérhetetlen anyagi bázisait — az emberi ésszel szinte követhetetlen módon — nukleáris fegyverkezésre fordítani. Tudtuk ezt mindannyian, és mégis milyen hosszú utat kellett megtenni ahhoz, hogy a racionalitás természetesebb, magától értetődőbb legyen. Nem érdemes és nem is kell patikamérlegre tenni, hogy melyik nagyhatalomnak volt nagyobb szerepe abban, hogy végül is megtörtént a nagy megállapodás. Az biztos, hogy a már több mint 70 esztendeje következetesen a békére törekvő Szovjetunió élén néhány éve olyan vezető áll, aki nagyvonalú, nyitott, rugalmas személyiség, és szakítani tudott a kissé megmerevedett kül- (és bel-) politikai sablonokkal. Ez feltétlenül hozzájárult ahhoz, hogy az eredetileg „nullamegoldás”nak nevezett tervből történelmi megegyezés lett. Mostantól kissé biztonságosabb világban élünk. De további esélyek, lehetőségek vannak a még biztonságosabb világ megteremtéséhez vezető úton. A szuperhatalmak felelőssége leírhatatlanul nagy, de a kisebb nemzetek szerepe sem mellékes. A néhány évtizeddel ezelőtt „békeharc”-nak nevezett folyamat ma is tart. Minden nép minden rétegénél, osztályánál és a felelős kormányok döntéseinél természetessé kell válnia annak, hogy a már sci-fibe illő fegyverekkel, fegyverrendszerekkel semmiféle vitás kérdést nem lehet eldönteni a nemzetközi politikában. A tömegpusztító fegyverekzitől teljesen mentes világig még sok lépést kell megtennie Földünk valamennyi mai és holnapi politikusának. De a szovjet—amerikai leszerelési megállapodás egyértelműen mutatja: nincs és nem lehet más út, más megoldás! Ki. SZÓRAKOZTATÓZENÉSZEK Ára: 5 forint XXIX. évfolyam 1988. I. AZ ORSZÁGOS SZÓRAKOZTATÓZENEI KÖZPONT IDŐSZAKI LAPJA Fővárosi prolongáció ’87 A meghatározott időre szóló szerződésben dolgozó szórakoztatózenész számára hosszú évek óta ez a szó, hogy prolongáció, a családja és önmaga számára következő évi kalácsát, kenyerét jelentette. Ennek az évnek utolsó két hónapjában — ilyenkor tornyosulnak az események — zenészkollégáink többségének valamivel több gondterheltség van a tekintetében, mint mondjuk a nyári hónapokban. Érthető. Egyáltalán nem mindegy, hogy az OSZK irodahelyiségeiben milyen megállapodásokra kerül a szentesítő pecsét. Tudom, senkit sem vigasztal — hiszen érthető módon mindenki önmagáért aggódik —, hogy az OSZK munkatársai számára sem „babazsúr” egy-egy ilyen, több órát is igénylő tárgyalás. Ha mindez igaz volt több éven keresztül, akkor elmondhatjuk, hogy fokozott aggodalommal ültünk asztalhoz 1987 decemberében. Hogy miért, ezt senkinek sem kell külön ecsetelni. Mindenki olvas újságot, hallgatja a rádiót, nézi a televíziót. Próbáltunk eligazodni az új adózási törvény paragrafusain, s megpróbáltuk elképzelni, hogy a vendéglátó vállalatok hogyan reagálnak majd az új szabályozókra prolongációs tárgyalásainkon. Voltak olyan borúlátók, akik úgy vélték, hogy a szigorúbb feltételek mellett a szórakozás és ezzel együtt a szórakoztató zene megsemmisítő veresége elkerülhetetlen. Nos — szerencsére — az említett borúlátóknak nem lett igazuk. Végső mérleget most még — 1988 január első napjaiban — nem lehet készíteni esetében — az indokolatlanul sűrű helyváltoztatást. Igazuk van! Összeszokottság nélkül nem alakulhat ki igazán jó zenekar. A másik tény, mellyel zenészeink nem akarnak kibékülni, a szerződéskötés előtti meghallgatást sértőnek érzik többen, pedig nincs igazuk. A vevőnek joga van látni-hallani, hogy mit vesz. Ma már egy vendéglátóegység vezetőjének annyi felelősség van a vállán, hogy joga van dönteni, kikkel vállalja a feladatot. Érdekes volt a Pannónia Szálloda és Vendéglátó Vállalat prolongációja. Igazgatóságuk annyira komolyan gondolta a fent említetteket, hogy a budapesti prolongációk történetében először — bár a vállalat igazgatósága is képviseltette magát — az egységigazgatók, éttermi és bárvezetők személyesen jöttek el, s írták alá az egyeztetett kondíciókat. Éppen a jelentkező versenyszellem, az önállósodás, az önállósodással együtt jelentkező nagyobb felelősség diktálja, hogy a vállalatok egymástól eltérő módszerekkel akarnak jobb eredményt elérni. Mindehhez nekünk is igazodni kell, ha be akarjuk tölteni érdekes, szép, de egyben nehezebb szolgáltató jellegű feladatunkat. Mert eldöntött tény, hogy a vendéglátóvállalatot tekintve szolgáltatóként kell viselkednie az OSZK-nak. A zenészek oldaláról nézve viszont menedzselni kell. És itt elérkeztünk egy fontos ponthoz. Segíteni, menedzselni csak azt lehet, aki beáll a sorba, aki megérti az idők szavát, aki korrekt módon eleget tesz a szerződés diktálta kötelezettségeinek. Aki külön utakon jár, s hiányos szabályismereteivel kiszolgáltatja magát, azon nem tudunk segíteni. Még forrásban van az egész terület Azt azonban már most el lehet mondani, hogy a leépítés nem érte el azt a mértéket, amit egy évvel ezelőtt. Sőt, talán nem tartalmaz mértéktelen optimizmust, ha azt mondom, hogy nagyjából megállt ez a folyamat. Az állandó fluktuálás miatt — mely a mi szakmánk természetes velejárója —nagyon óvatosan kell a számszerűséget kezelni. Mai — de csakis mai —■ kimutatásunk szerint Budapest területén a prolongációk után kilenc zenés üzlettel van kevesebb, mint 1987 decemberében, s ez húsz zenészstátusz elvesztését jelenti. Hogy ez sok, vagy kevés, az mindig attól függ, hogy mihez viszonyítjuk. Ha a korábbi évekhez, akkor meg lehetünk elégedve. Ha a kiesett húsz kolléga szemszögéből, akkor a legtöbb, amit csak el lehet képzelni. Óvatos optimizmusra ad okot az a tény, hogy a kiesett üzletek jelentős hányada nem szűnt meg a vendéglátás számára, csak gazdát cserélt, s az új vezető talán ismét „bezenésít” —• bár lehet, hogy stílusváltással. Még egyszer leszögezem, hogy mire ezek a sorok nyomtatásban megjelennek, a fenti adatok már a múltat jelentik. Arra azonban jók, hogy szemléltessék: Az élőzene valóban él és nem söpörte el sem a gépzene, sem a változó gazdasági élet. Nagyon fontos tényező természetesen az, hogy a vendéglátó vállalatok vezetői nem a zene leépítését, megszüntetését látják az egyetlen üdvözítő megoldásnak. Hamar felismerték, hogy minden korábbinál keményebb harc kezdődik a fizetőképes vendégért, s a már megszerzett vendég megtartásáért. Ehhez viszont elengedhetetlenül szükséges a konkurenciánál tapasztalható szolgáltatást felülmúlni. Lehetőleg minél több pluszt adni. Zenét is. Mindez — ebből a szempontból —jól jön a mi szakmánknak. Csakhogy a fent említettekből adódnak alapvető problémáink is. Versenyezni, fent maradni csak minőséggel lehet. De mit is jelent a minőségi zenész, zenekar? Nekünk szakmailag felkészült, kielégítő hangszerparkkal rendelkező zenészt, zenekart. És a vendéglátónak? Ugyanezt, de a pódiumon kívül is fegyelmezett, az üzlet vendégeihez, személyzetéhez, légköréhez alkalmazkodni tudó embereket is. Ez a közeljövő mércéje, s ilyen alapon nincsenek éppen kimeríthetetlen tartalékaink. Sokszor elhangzott a tárgyalásokon, hogy szórakoztatózenészeink szakmai szintje általában megfelel még a magasabbra emelt szint elvárásainak is, de a hozzáállás, a gondolkodásmód sokszor a minimális szint alatt marad. Joggal kifogásolják a munkáltatók — különösen a népizenészek Ide kívánkozik viszont az a megállapítás, miszerint a tánczenés üzletek döntő többségében most is egy ember jelenti a zeneszolgáltatást. Ez lehetőséget biztosít a billentyűsöknek a válogatásra, a szükségesnél több helyváltoztatásra. Sajnos sokan vannak, akik ezzel az életadta privilégiummal nem csak élnek, hanem visszaélnek. Igaz ugyan, hogy szólóban dolgozni többnyire visszaesést jelent szakmailag — már azok számára, akik egyáltalán megpróbáltak már zenekarban játszani —, de kézzelfoghatóan jövedelmezőbb. A népizene területén a cimbalmosok jelentik ezt a kiemelt kasztot. Ez a tendencia korlátok közé szorítja a többi hangszeres lehetőségeit, mert ma még elképzelhetetlen egy cigányzenekar cimbalom vagy egy tánczenekar billentyűs nélkül. Mindezek mellett billentyűsök között is van, aki hely nélkül maradt, mert nem énekel, nincs saját hangszere stb. Visszatérve a prolongációra Mindenkit legjobban érdeklő és érintő pontjához, beszélnünk kell még a napibérekről. Mindenki előtt ismeretes — remélem — a bruttósítás fogalma. Ezt a vállalatoknak támogatás nélkül önerőből kellett megoldania. Ez felemésztette az anyagi kereteket, így általában nem emeltek béreket, bár ez alól is volt kivétel. Volt olyan vállalat — nem is egy —, amelyik még emelt is néhány zenész gázsiján. Különösen kiemelt üzletek esetében. Az útkeresésre, a képlékeny helyzetre utal, hogy a szerződések időtartama — a szállodaipart leszámítva — továbbra is viszonylag rövid. Ez viszont azt jelenti, hogy a prolongációs időszak most nem korlátozódik az év végére, hanem élénk mozgás várható, szinte az egész év folyamán. Az élénk mozgást még egy tényező biztosítja. Nevezetesen a fellendült érdeklődés a külföldi impresszáriók részéről. Más volt tehát az 1987-es prolongáció, mint a korábbiak. Helyenként ellentmondásoktól sem mentes, vagyis pontosan olyan, mint életünk bármely más területe. Az eredményt a gyakorlatban néhány hónapon belül már észlelni fogjuk, s remélem, hogy a prolongáció fogalma továbbra is minden zenészkolléga számára a biztos kenyeret, a megélhetést jelenti. Huszár József Helyzetkép az Országos Cigányzenekari Fesztivál előkészületeiről Mint arról már hírt adtunk, Szolnok Város Tanácsa az Országos Szórakoztatózenei Központtal, a Magyar Televízióval, a Magyar Rádióval és a Szolnok Megyei Művelődési Központtal közösen a vidéki cigányzenekarok részére Országos Cigányzenekari Fesztiválra szóló felhívást tett közzé 1987-ben. Az elmúlt időszakban a felhívásban foglaltaknak megfelelően lebonyolódott a Fesztiválra jelentkezett zenekarok előzetes szakmai meghallgatása. Ennek célja kizárólag annak megállapítása volt: elérheti-e a jelentkező zenekar a rádió- és televízióközvetítéshez szükséges szakmai színvonalat. Örömmel számolhatunk be arról, hogy a meghallgatott zenekarok túlnyomó többsége megfelelt a követelményeknek. Az a néhány zenekar, amely nem nyújtott megfelelő teljesítményt, szinte kivétel nélkül valamilyen objektív ok miatt nem tudott felkészülni (betegség, rövid idő óta való együttmuzsikálás, tagcserék, létszámhiány stb.). Más kérdés, hogy sajnálatos módon jó néhány megyéből egyáltalán raóra érkezett jelentkezés, így a rendezők eredeti elképzelése, mely szerint minden megyéből, vagy majd minden megyéből lett volna egy-egy résztvevő zenekar, értelemszerűen módosult és több megyéből is két-két zenekar került a Fesztivál mezőnyébe. Hangsúlyozni szeretnénk, hogy a Fesztivál nem verseny, hanem seregszemle, annak érdekében, hogy bizonyítsa: a műfajnak igenis vannak a kisebb-nagyobb városokban is színvonalas képviselői. A rendezők csak annyi kiemelést és elismerést kívánnak a legjobb zenekaroknak biztosítani, hogy azok a három bemutató hangversenyt követően, melyeken minden zenekar részt vesz és bemutatja műsorát, az adott pillanatban, az adott teljesítmény alapján legjobbnak ítélt 5-6 zenekar még egy gálaesten is fellép. Az alábbiakban tájékoztatást adunk a május 21—22-én Szolnokon sorra kerülő Országos Cigányzenekari Fesztiválon részt vevő zenekarokról. Reméljük, hogy mind a helyszínen, mind a rádió- és televízióközvetítés révén széles körű érdeklődés fogja kísérni fellépésüket. A Fesztiválon részt vevő zenekarok (a megyék sorrendjében): Bács-Kiskun megyéből ifj. Farkas Béla zenekara a kecskeméti Aranyhomokból és Jóni György zenekara a lajosmizsei Tanya Csárdából; Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből Horváth Béla zenekara Miskolcról és ifj. Bordás Zoltán zenekara a mezőkövesdi Halászcsárdából; Csongrád megyéből Káté Kálmán zenekara a szegedi Hungária Szállóból és Rácz László zenekara a Hági étteremből; Fejér megyéből Ráduly Attila zenekara a dunaújvárosi Pentele bisztróból; Hajdú megyéből Janny Tibor zenekara a debreceni Hungária étteremből; Heves megyéből Váradi Lajos zenekara az egri Park Szállóból; Nógrád megyéből Gabora Károly zenekara a salgótarjáni Karancs Szállóból; Szolnok megyéből Rácz Lehel zenekara a jászladányi Vadászcsárdából és Zsákos Ferenc zenekara a szolnoki Pelikán Szállóból; Vas megyéből Darvas Vilmos zenekara a szombathelyi Halászcsárdából.