Szórakoztató Zenészek, 1989 (30. évfolyam, 1-6. szám)
1989 / 1. szám
TŰNŐDÉSEK, KÖVETKEZTETÉSEK AZ ÍME FELÜLVIZSGÁLAT UTÁN (A TELJESSÉG IGÉNYE NÉLKÜL...) A szakszervezeti mozgalom megújulásával összefüggő bizalmi testületi ülések, zenészgyűlések, munkaértekezletek és az 1989-es évre kötött szerződések folyamata mellett még egy jelentős eseménysorozat érintette a szórakoztatózenészeket . Az ideiglenes működési engedélyek szakmai felülvizsgálata A Zeneművészek Szakszervezetének elnökségével egyetértésben az OSZK igazgatósága azért döntött a szakmai felülvizsgálat mellett, mert így remélhető, hogy emelkedik a zenei színvonal. A döntés jogosságát igazolta az élet. Adminisztratív felülvizsgálat esetén gépiessé, formálissá vált volna ez a meghallgatás-sorozat. Egyértelműen érezhető, tapasztalható volt, hogy az ideiglenes engedélyesek túlnyomó többsége próbákkal, zenekari gyakorlatokkal, egyéni tanulással készült a felülvizsgálatra. Ez már önmagában is örvendetes jelenség volt és — sajnos — nem jelenti azt, hogy nem találkozhattunk nagyon szerény zenei teljesítményekkel. Ugyanakkor egyes megyékben voltak rendkívül kellemes meglepetések is. A tánczenészek esetében a vendéglátóipari ún. „állandó” szerződésekre is alkalmas (ideiglenes) engedélyekért egy-egy vizsgázónak 200 zeneszámot kellett írásos repertoárban benyújtania. A „hétvégi” muzsikusoknak az ideiglenesalkalmi engedély megszerzése céljából 100 dallamcímet, slágerlistát kellett összeállítaniuk. E listából választott 4-5 számot a vizsgabizottság és egyéb, szúrópróbaszerű kérdésekkel is szondázta az IME- felülvizsgálaton részt vevők tudását. A népi- (cigány-) zenészek szintén 200, illetve 100 számból álló repertoárokat állítottak össze, az érvényben lévő kategória-vizsgaanyagból. Ha már a cigányzenéről esett szó, félreérthetetlenül érzékelhető volt e műfaj szomorú helyzete. Benke Imre, az OSZK központi stúdiójának tanára, tanulmányi vezetője — aki jelentős szervezési feladatokat vállalt az IME-felülvizsgálatok minden szakaszában — már a szakmai msurátt megelőző napokban jelezte az addig befutott adatok alapján, hogy a jelentkező cigányzenészek száma jóval kevesebb mint az 1984-es felülvizsgálaton. Mivel az ötven éven felüliek részére a felülvizsgálat adminisztratív volt — tehát nem kellett részt venniök a meghallgatásokon —, a bizottságok előtt megjelenő cigányzenészek csekély száma félreérthetetlenül mutatja a műfaj lassú háttérbe szorulását. (Egyébként az évente ismétlődő kategóriaszerző vizsgákon is hasonló tendencia figyelhető meg az utóbbi néhány évben.) Pedig ha országunk idegenforgalmának terveit, távlatait vesszük alapul, akkor a külföldi vendégek számára hosszú távon kellene képeznünk a cigányzenészeket és segítenünk e műfajt. De úgy látszik — sajnos — hogy az OSZK szándékai kevésnek bizonyulnak a cigányzene reneszánszának elindulásához. Nem véletlenül említettem az imént az idegenforgalmat. Az idevonatkozó adatok félreérthetetlenül jelzik: a vendéglátóipari cigányzenét — főként a nyári hónapokban — a külföldi (nyugati) vendégek érdeklődése élteti. Bármennyire is fájó ez a tény, az IME-felülvizsgálatra jelentkezett cigányzenészek gyér száma ismételten figyelmeztet. Az egyre természetesebbé váló nyíltság jegyében — az IME-felülvizsgálattól függetlenül — őszintén kell feltárnunk az okokat és ugyanakkor azt is szükséges kimondanunk elemző munkánk során, hogy a cigányzene iránti belföldi igény csökkenésének okait nemcsak az OSZK-nak kell kutatnia. Mivel azonban a jelenlegi helyzet szinte valamennyi feszültsége a zenészközvetítési munkában csapódik le, struccpolitika lenne, ha a mi lehetőségeink között nem keresnénk a megoldás kulcsait. Lám, milyen következtetések vonhatók le „csupán” abból, hogy az IME-felülvizsgálatokra kevés cigány zenész jelentkezett. Hogy ilyen folyamatok következményeként — már alig néhány év múlva is! — miként és hogyan elégíti ki az OSZK a szezonjellegű — vagyis főként a Balaton-környéki — üzletek cigányzene iránti igényeit —, nos, az meglehetősen komor talány. Vélemények a színvonalról Péter Miklós, az OSZK közelmúltban nyugdíjba vonult igazgatója több megyeszékhelyen vett részt a felülvizsgálatokon, vizsgabizottsági elnökként. Véleménye szerint megismétlődött a négy évvel ezelőtti felülvizsgálat néhány jellemző motívuma. Nevezetesen: az alkalmi, „hétvégi” tánczenekarok teljesítményei nem ritkán keltettek kellemes benyomást. Különösen Bács-Kiskun megyében találhatók olyan együttesek, amelyeknek tagjai között kiváló hangszertudású, zeneileg képzett tagok találhatók. Mivel e muzsikusoknál legtöbbször a középiskolai, sőt gyakran az egyetemi, főiskolai végzettség sem hiányzik, sem elvileg, sem gyakorlatilag nincs (illetve nem lenne) akadálya annak, hogy belőlük hivatásos szórakoztatózenészek váljanak. De szakmánk jelenlegi állapotának egyik ellentmondása éppen az, hogy nem a papírforma szerint alakulnak a dolgok. Studer Béla, az OSZK Bács-Kiskun megyei kirendeltségének vezetője — újságunk részére — szintén kifejtette az IME-felülvizsgálattal kapcsolatos véleményét: — Az elmúlt évek vendéglátóiparban lezajlott változásai „eltüntették” az éttermek, presszók, éjszakai szórakozóhelyek zenekarait. Helyettük még a legfrekventáltabb helyeken is duók, avagy maximum triók működnek. Ezzel szemben a hétvégi zenekaroknak még megadatik az a lehetőség, hogy több szólamban zenéljenek, hangszerelt számokat adjanak elő. E bandák között még felfedezhető a zenei teljesítményeket ösztönző versenyszellem. A művelődési otthonok vezetői — mint például a bálok szervezői — azokat az együtteseket „veszik”, amelyek hangereje betölti a nagy termeket, amelyek zenéjére nagy tömegek rophatják a táncot. A rivalizálás tehát természetes közeg e zenekarok számára. Ez érezhető volt az IME-felülvizsgálaton is — mondta Studer Béla és hozzátette: — Az is egyértelmű tapasztalatom, hogy azok az ideiglenes engedélyes zenészek, akik mindennapos üzletekben dolgoznak, hajlamosak az ellaposodásra, az igénytelenségre, már ami a repertoárok frissességét illeti. Nem veszem egy kalap alá a muzsikusokat, és nem a működési engedély vagy más papírforma alapján osztályozom őket valamiféle előítélettel. Tehát nem azt mondom, hogy minden alkalmi zenész jó, és nem azt, hogy valamennyi vendéglátós muzsikus lusta. De kétségtelen: a mindennapos szerződésben lévők írásban beadott repertoárjai hemzsegtek azoktól a dallamcímektől, amelyek — sajnos — rendkívül jellemzőek az általános vendéglátóipari közönségízlésre. Talán sorolni sem kellene, de azért jónéhányat megemlítek: Mindenekelőtt az „anyás” és „apás” dalok jutnak eszembe. Mint a Ne sírj anyám, az Egy őszhajú asszony, Galambszívet örököltem. .., Nótáskedvü volt az apám, meg a többiek. Aztán a sem zeneileg, sem szöveg tekintetében nem túl igényes „sittes” nóták, az esztamos cigánydalok tucatjai, meg az úgynevezett „lakodalmas rock” számai jellemezték a repertoárokat, kezdve a Nem loptam én életemben-től a Délibábos Hortobágyonig, a Kinn a dorozsmai határban-tól az Egy kis kíváncsi kacsá-ig... Úgy vélem és úgy tapasztalom, hogy ez a vendéglátóipari sztereotip repertoár mindenhol érvényes, kivéve az exkluzívabb (drágább), reprezentatívabb szórakozóhelyeket. Ugyanakkor a viszonylag nagy létszámú alkalmi együttesek repertoárjai — az én tapasztalatom szerint — maibbak voltak az IME- felülvizsgálatokon — nyilatkozta Studer Béla lapunknak, ezúttal nemcsak mint kirendeltségvezető, hanem mint tánczenész, aki például Békéscsabán volt vizsgabizottsági elnök. * * * Elgondolkodtatók a kecskeméti kirendeltségvezető szavai. Azonban mielőtt általánosítanánk, akár a hivatásos, akár az alkalmi zenészek, zenekarok javára (vagy ellenére), emlékeztetnünk kell olvasóinkat (és önmagunkat) arra, hogy a „hangulatcsiholás”, a „flott” zenekari játék valójában és legtöbbször csak a gyakorlatban derül(het) ki. Meg arról is beszélni kell, hogy ami Bács-Kiskun megyében igaz, nem áll más megye szórakoztatózenészeire. A Duna— Tisza köze valamilyen — itt nem részletezhető okból — „kitermeli” a jó haknizenekarokat. Természetesen akad még máshol is néhány jó pop-banda és máshol is vannak „lemezminőségben” megszólaló tánczenekarok. Például Hajdú-Biharban, ahol különösen a debreceni pop- és rockműhelyek jelentősek. Központi stúdiónk tanárai viszont már a négy évvel ezelőtti felülvizsgálaton is okkal-joggal figyelmeztettek: a kiváló hangzásban megszólaló zenekarok tagjainak konkrét, „hagyományos” zenei képzettsége — hogy finoman fogalmazzak — „kívánnivalókat hagy maga után”. Ahogy Benke Imre tanulmányi vezető kifejtette: — „A színpadképes, látványban, mai hangzásban magas színvonalon vizsgázó IME-s tánczenekarok bármilyen hatásosak és gyakran jól »eladhatók«, mégis csupán a zenei tudás egy szeletét képviselik.” A popzenekarok megítélésénél figyelembe kell venni, milyen radikális változások következtek be az elmúlt években az új típusú hangszerek „kezelése” terén. A fémcsövekből készült állványokra szerelt, számítógépes „csodamasinák” használata teljesen eltér az akusztikus hangszerek megszólaltatásától. Már a jelek, ritmusképletek, hangszínek, periódusok, leállások, beütések komputerbe történő betáplálása önmagában is „művészet”. Aki e mai billentyűs szerkezetek minden csínját-bínját ismeri, látszólag nem alaptalanul kérdezheti:— Minek ismerjem a kvintkört, kvartkört és az előjegyzéseket, ha egy gomb elcsavarásával tetszés szerinti hangnemben lehetek? Az ilyen muzsikust azonban nem tekinthetjük muzsikusnak, már csak azért sem, mert a mindennapi élet félreérthetetlenül bizonyítja, hogy jól használni e zeneelőállító gépeket csak az a zenész tudja, aki érti a betáplált akkordok összhangzattani lényegét. A kategória értéke Gyimesi László, aki Szolnokon, Egerben, Budapesten és Székesfehérvárott volt vizsgabizottsági elnök, így beszélt tapasztalatairól: — Évek óta rendszeresen részt veszek a tavaszi kategóriaszerző vizsgákon is, mint vizsgabizottsági tag. Ott szerzett benyomásaim alapján határozottan kijelentem, hogy a leggyengébb teljesítményeket nyújtó, C-kategóriára jelentkező vizsgázók is felkészültebbek, mint a legjobb IME-vizsgázók. Nem feledhetjük, hogy például a zongoraszakon, már a C-kategória eléréséhez is lapról kell olvasni, kétkezes zongoraletéteket és számozott basszussal ellátott ún. „prímstimmeket” kell Mattolni, ismerni kell Bartók, Beethoven vagy Chopin egy-egy kisebb terjedelmű művét stb. stb. Mindezeken felül, mint tudjuk, a kategóriaszerzéshez középiskolai, vagy annak megfelelő végzettség szükséges. Nos, az ideiglenes engedélyek szakmai felülvizsgálatakor az én külön „társasjátékom” volt előre tippelni jónéhány vizsgázónál a műveltségi szintet. A tippek — úgy érzem — legtöbbször „bejöttek”. Folytatás az 5. oldalon Esze Jenő, billentyűs, pedagógus Simon Antal kirendeltségvezető, dobos Kiszin Miklós, kirendeltségvezető, nagybőgős Vágó Tibor kirendeltségvezető, zongorista , SZÓRAKOZTATÓZENÉSZEK