Zenelap, 1886 (1. évfolyam, 1-32. szám)

1886-01-01 / 1. szám

Z E N E L A P irányú tartalmával mindinkább kiérdemelni a mé­lyen tisztelt közönség támogatását és pártolását s ez okból úgy a lap szerkesztősége, mint a körülötte sorakozó, munkatársak, erkölcsi és hazafiui felada­tuknak fogják tekinteni, híven, tárgyilagosan és hazai viszonyaink szemmel tartásával oda töre­kedni, hogy a zeneművészet iránti magasabb érde­keltséget felköltsük, hogy tisztázzunk sok oly művé­szeti eszmét, melyek felett hazánkban még nem leng kellő világosság s hogy főleg fentartsuk az érdekközösségi kapcsot mind ama egyesek, egye­sületek és testületek között, a kik s a melyek a művészet és a hazai zene érdekében egy cél felé törekednek. A mélyen tisztelt zeneközönség nagybecsű pártfogását e cél elérhetésére bátorkodunk felkérni. A Szerkesztőség. Egy magyar „Zenelap“ szüksége és feladata. Nem vonom kétségbe, sőt kész örömmel be­ismerem, hogy manapság már hazánkban is nagy számmal vannak, akiknek ezt szükségtelen bizonyít­gatni. De másrészt azt is merem állítani, hogy még hasonlithatlanul nagyobb a száma azoknak, akik hazánkban erre még rászorulnak. — Körül­belül három évtized tapasztalata áll e téren a há­tam mögött s igy talán némileg fel vagyok jogo­sítva közvetlen érintkezések és észlelések után be­szélhetni. Ki merné tagadni, hogy mi magyarok bizony nagyon későn kezdtünk ébredezni, s midőn a hosz- szu álomtól kitörülve szemeinket, széttekintettünk a rengeteg szellemi s anyagi pusztaságon mely ellőttünk feltárult: csaknem hihetlennek tetszett A „ZENELAP“ TÁRCZÁJA. Erkel Ferenczről­A lap, mely jelen számával kezdi meg pálya­futását s mely a magyar zene, a magyar művészet érdekeit kívánja szolgálni, kezdheti-e meg tárca­rovatát érdemesebb névvel, mint az Erkel Fe- renczével? Evek óta divatban van mindenről megemlé­kezni, a mi dicsőséget áraszt a magyar névre. Gondosan átkutatják a múltat, hogy kivegyék be­lőle azt, a mi maradandóságot érdemel. Régen el­felejtett sírokat fedeznek föl s a benne nyugvókat kegyeletünk Pantheonjába helyezik. Mindenfelé osztogatják a babérkoszorúkat és az ünneplő ódák egymásután teremnek. Essayket írnak a magyar irodalom úttörő bajnokairól s magasan kiemelik mindazok jelentőségét, a kik nyelvünk, nemzetisé­günk, társadalmunk fejlődésére közremunkáltak. helyre pótolhatni az elmulasztottakat, hogy csak némileg is megközelítsük az elöhaladt nemzeteket, melyekkel érintkezni feladatunkká vált. S még is ki merné tagadni azt is, hogy dacára annak, hogy egy félszázadon át követ köre kellett rakni s egé­szen uj nemzedékeket nevelni mig csak odáig is jutottunk, hogy maga a magyar is megszokja a munka ekéjét megfogni: még is nemzeti elégült- séggel tekinthetünk a végbe vitt nagy munkák sikereire ? A művészet az utolsók közül való volt, melyre gondoltunk s a művészetek közt is ép a zene volt az, melynek nagy horderejét sehogy sem tudta és akarta a magyar sokáig megérteni. Egész köte­teket lehetne egybeállitani azokból a megtörtént — részint elszomorító, részint mulatságos — esetek­ből, melyek e téren helylyel — közzel felmerültek. Ki hinné pl., hogy még 1860-an is. midőn akkori elvtársaimmal az első magyar „Z e n é s z e t i 1 a- pokaü életbeléptettem, találkozván egy igen te­kintélyes magyar napilap szerkesztőjével, az komo­lyan kétségbe vonta egy ily magyar lap szellemi fentarthatását, mert sehogy sem tudta elképzelni, mit lehet a zenéről, — hozzá még magyar nyelven — csak egy évig is irm ? Már ő is a csöndes em­berek közé tartozik, de még életében meggyőződ­hetett az ellenkezőről az említett lapok iő évi fo­lyama által. — Az sem utolsó bizonyságául szol­gálhat az akkori hazai fogalmaknak a zenéről s egy zenelapról, hogy időnként zenemellékle­teket is ígérvén a laphoz, együk előfizetőm abban a hitben előfizetett a lapra egy negyedévre 2 frt 5o krral, hogy zongorák s más hangszerek lesznek a mellékletek! Azóta természetesen már nagyot fordult nálunk s a zenevilág, de még mindig nem merném rátenni S ilyenkor eszembe jut, hogy a hódolat és elismerés nemes versenyéből annak a neve sem maradhat ki, a ki megteremtette a magyar operát. Erkel Ferenczről minél többször meg kell emlékeznünk, mert nagyjaink közt ma senki sem nagyobb, mint ő. Erkel Ferencz nevét minél több­ször emlegetnünk kell, mert Erkel volt az, a ki minden segítség nélkül, egymaga emelte föl a ma­gyar zenét áz operai formák magaslatára. Erkel Ferenczről nem beszélhetünk eleget, mert ő volt az, a ki egy utón haladt nemzeti újjá­éledésünk titánjaival s a mit azok tollal és szó­val végeztek, azt ő hangjegyekkel hajtotta végre. Ha ma visszatekintünk Erkel Ferencz meg­futott pályájára, a legmélyebb tisztelettel kell előtte kalapot emelnünlt, mert e pályát rendkívüli ered­mények jelölik. O volt az, a ki operát adott a ma­gyar nemzetnek. 0 előtte miből állott a magyar zene ? Nép­dalokból vagy abból a kevésből, a mit különböző

Next

/
Thumbnails
Contents