Zenelap, 1886 (1. évfolyam, 1-32. szám)
1886-01-01 / 1. szám
a fejemet, hogy hasonló fogalmakkal ne lehetne találkozni az írástudó és újságolvasó magyar közönség közt! Aki igazságos akar lenni, nem tagahatja el mindama — bár lassú és küzdelmes, de elvégre is hazai zenénk és zenészeti viszonyainkra sok irányban kihatott — eredményeket, melyek kezdeményezője, előre hajtója s jórészben tényezője volt a korábbi zenelapok működése. Se non vi, sed saepe endradou, ez volt az az elv, melyre támaszkodva sikereket lehetett s lehet ezentúl is még elérni, mert egy szorosan vett zenelapnak nem az lehet a célja, hogy úgy olvasó, mint pártoló közönségre nézve, akár a politikai, akár a társadalmi vagy szépirodalmi napilapokkal versenyezzék, hanem arra kell törekednie, hogy érdeklődési körébe vonja mind ama irántító tényezőket és befolyással bíró egyéniségeket, akik s amelyek vezérszerepre vannak hivatva s akiknek szava, ténykedése, egész vidéket, városokat s csoportokat vonz maga után. Mert valamint minden más téren úgy a művészet terén is valamely üdvös eszme, reform vagy szervezkedés sikere nem attól függ, hogy óhajtják-e ezeren és ezeren, hanem hogy óhajtják, akarják s elfogadják-e és azok, akiknek kezében van a befolyás és sok esetben a hatalom is ? — Egy tekintélyes nagy napilap, vagy az összes magyar sajtó nagy része is fölemelheti szavát sokszor valamely művészeti ügyben s mégsem lesz meg a kívánt sikere, amint hogy elég példa volt már a múltban nálunk is e tekintetben. S miért? Mert a napilapok hamar eltűnnek az ő időleges szózataikkal s aztán meg egyébbel vannak elfoglalva. A közönség is elfeledi hamar s köztük maguk az irányitó körök is. — De ha egy szaklap folyton csepegteti az érvek csöpjeit azokra, kiktől voltaképen függ ilyen vagy amolyan irányban hatni és építeni, végre áttöri a közöny, a konokság vagy a személykérdések márványlapját, s előbb-utóbb tért kell engednie a jónak, az üdvösnek s a haladásnak az ósdi, a megszokott, a félszeg s a maradásig fojtó légköre helyett. Amint hogy nem egy példát lehetne erre felhozni csak a közelmúltból is. S ime ez okból tartom én szükségesnek és fontos feladatnak egy önálló, független zenelap működését hazánkban, s készséggel is csatlakozom még megmaradt csekély erőmmel annak támogatásához. Mert meg vagyok győződve, hogy még nagyon sok szót kell Magyarországon belekiabálni abba a nagy pusztaságba, mely még körül vészért s ahol még sokat nem akarnak meghallani és azok, akik pedig a szó, befolyás, irányítás és a hatalom erejével rendelkeznek! A megindított „Z e ne lap“ két tekintélyes és nagy befolyású orsz. egyesületnek lévén hivatalos közege, nincs kétségem benne, hogy szemben vele, mind a kettő át van hatva annak jelentőségétől s egy szív és lélekkel fognak körülre tömörülni, hogy az átalános művészeti s a speciális magyar zenészeti érdekek me 11e 11, saját létjoguk s működésük érdekeit is mind kihatóbban szolgálhassák. id. ÁbrányiK rhytmikai formákban dilettáns cigányok alkottak Parlagon hevert a magyar zene és sokan tagadták, hogy primitív állapotából valaha kiemelkedhessék. Be kellett bizonyítni, hogy a magyar zene a fejlődés föltételeivel bír és képes arra, hogy kitölthesse az opera nagy keretét Be kellett bizonyítni, hogy a magyar zene az operában stylszerűvé válhatik s lehet magyar stylü opera, mint van francia stylü és olasz stylü opera. Erkel Ferencz végrehajtotta e nehéz feladatot. Mert ő benne meg volt mindaz, ami e nehéz feladat végrehajtására kellett: magyar érzésből fakadó zenei ihlet, alkotó erő, tanulmány és egy része annak a lobogó tűznek, mely a nemzeti újjászületés férfiaiban lángolt. E halhatatlan férfiak egymást kiegészítették. Mikor Vörösmarty a magyar költészet nagygyá tételére gondolt, mikor Széchényi István a magyar nemzet szebb jövőjén merengett, mikor Petőfi addig még nem hallott hangon szólaltatta meg a magyar lyrát és Arany János a magyar eposzt dajkálta gondolatában . — ugyanakkor Erkel Ferencz harmonikus lelkében már megrendült az első magyar dalmű. Hunyadi László esemény volt Magyarországon. A nemzet tapsolt örömében és az idegenek csodálkozva vették tudomásul, hogy létezik magyar zene, hogy létrejött a magyar opera, miről ők álmodni sem mertek. S amíg mi erőt merítettünk a magyar szellem produktivitásának e bizonyságából, azoknak be kellett látni, hogy a magyarnak arra is van tehetsége, hogy művészetet teremtsen s e művészettel az európai műveltség képviselői közé álljon. Erkel Ferencz, a zeneköltő, megelőzte azokat, akik később a képzőművészet terén bizonyították be a magyar faj ritka genialitását. Erkel Ferencz zeneköltői működését ezúttal nem akarjuk összehasonlítani sem a nagy magyar költők, sem ama kiváló magyar festők működésével, akik ma Európában általános figyelem és elismerés tárgyai. Majd elkövetkezik az az idő, mikor Erkel élete és hatása a kritikai Studium körébe kerül. Mi csak arra akarunk rámutatni, hogy Erkel Ferencz megteremtette a magyar operát és egy Legyünk méltányosak. Épen nem tartozik jeles a tulajdonságaink közé, hogy nemesen gondolkodó emberbarátok jó szándékát és áldozatkészségét tudatosan kedvezőtlen színbe öltsük, hogy közhasznú működésüket bizalmatlansággal fogadjuk, sőt még magánéletüket is gyöngédtelen elemzés tárgyává tegyük.