Zenelap, 1890 (5. évfolyam, 1-23. szám)

1890-01-10 / 1. szám

V. évfolyam. Budapest, 1890. január 10. 1. szám. Közlöny a zeneművészet összes ágai köréből. Az „Országos Magyar Daláregyesület“ és a „Zenetanárok Országos Egyesületéinek hivatalos" közlönyé' Előfizetési ár; Egész évre • • - - 6 forint. | Fél évre .... 3 forint. Előfizethetni minden könyv- és műárusnál. Budapesten: Rózsa­völgyi és Társánál, (Kristóf-tér) : „Harmóniainál; Klöckner Gyulá-nál, (Erzsébet-körut 8.); Táborszky Nándornál (váczi- utcza) és a szerkesztőségben. Megjelenil minden hónapban - - Julius, auguszius^w^Síelúvel — három­szor és időnkint zenemellékletekke Minden levelezés és a lap szellemi részét illeJ Kll,ldemény a szerkesztőségbe utositandó. Bérruentetlen le^elebeb iaem fo­gadunk el ás kézirat nem adatik v:8Bza" Felelős szerkesztő és kiadó-laptulujdonos: Ságh József. — Szerkesztőség: VIII. kér., üllői nt 4. sz Az olvasóhoz. Egy küzdelmes év határán túl itt vagyunk az újban, mely titokteljeseu leplezgeti arczulatát, mindent igér és semmit sem mond, hanem uj és kettőzött erejű munkásságra késztet. Mint utódja ama művészi vállalatnak, mely még a hatvanas évek elején vette kezdetét a „Zenelap“ egyedül áll pályatársai között. E hosszú időn át feladatához híven ragasz­kodott ; hajszálnyira se tért el a nagy elvtől, mely fennállásának egyedüli oka, létének mindenkor megmásíthatatlan alapja volt: a magya]rs)ág zászlajának lobogtatasától, a magyar szel­lem terjesztésétől. Akármily akadályokkal is megküzdött a „Zeno- lap“ nagy feladatának teljesítésében; s ha a ter­hek súlya alatt görnyedezett is néha, nyáriban utána ismét felegyenesedett, hogy moguj lt erővel álljon ki a sikra. És ha egyáltalán akadályokról, vésett ’ ;s küz­delemről van szó, akkor dicsekvés, de egyszer­smind szerénykedés nélkül mondhatjuk, hoj ' ülö- nősen a legközelebb lefolyt négy év tette ra működésünket fölöttébb való módon. Elhagyatva, saját erőnkre utalva álltunk' a viharban, s gyakran legjobb barátaink se törődtek velünk. Nem lankadtunk akkor sem. A mit a megl" győződés, a hazaszeretet elénk szabott volt, annak a művészetben érvényt tudtunk szerezni, ha áldo­zatok árán történt is és nem tágítottunk, ha mind- torságot, melyre hivatkoznunk némi önérzetünkre szolgál. Es ha a jelen pillanatban visszatekintünk a múltba, mint azt a IV, évfolyam utolsó számában Az anya szigorú tekintete elég volt ez éret­len viselet rendreutasítására; maga a gróf észre - vóvén, bogy a jövevény szokatlan társaságba került, előzékenyen felállt és leereszkedő modorban meg­kérdezte az ifjút: mi járatban van. Emez egy újabb ügyetlen mozdulattal a gróf részére hozott levelet nyújtott át. A háziúr egy pil­lantást vetett a sorokra és az öröm meglepetésével kiáltott fel: „Úgy! ? Hackelberg bárótól .... Ó, legyen ön üdvözölve házamban: jöjjön közelebb, hadd mutassam be mindjárt családomnak; ime : nőm ; ezek leányaim: Marie és Karolina, az ön jövendő tanitványai; fiatal barátom itt, Schönstein báró, az ön múzsájának tisztelője. Hogy ön Schubert Ferencz, azt a jelenlevőknek mondanom sem kell!“ Schubert neve felvillamozta az egész asztal- társaságot : kezet adtak a kedvelt dalköltőnek, a leánykák is barátságosan mosolyogtak reá; min­denki sietett előzékenységével bátorrá tenni a tul- szerény ifjút. A gróf leültette őt erővel az asztal­hoz, s az ismerkedés örömére ittak egyet. No, ez gyökeres gyógymód volt: a zenepoéta zavara eltűnt, s ő a muzikális család közepette egészen elemében érezte magát. Kávé után fölkerekedve, mindnyájan abba a terembe vonultak, a mely, az ott tartott hangsze­Fátriárkhális időkből. — A ,Z e n e l a p« eredeti tárezája, — Zelezsen történt, az Eszterházy grófok bir­tokán. A főrangú család, fiatal barátjával: Schön­stem Károly báróval, épen bevégezte ebédjét, a mint belép Miska, a „leibhuszár“ (mint akkoriban a ko­mornyikot nevezték), jelenteni, bogy jjegy fiatal ember óhajt beszélni méltóságos urával. Lépjen be ! hangzott a válasz. Miska, a magát egészen otthon érző régi szolga, ura érdekeit túlságos buzgalommal szokta óvni, s „rezonérozott“ : „Micsoda? belépjen, a ke­gyelmes úrhoz ? . . . Hiszen egészen közönséges em­ber, szürke ruhás; még bajuszt sem visel!“ „Hallottad, mit rendeltem,“ vágott szavába a gróf, „eredj“. Mit volt mit tenni? Miska vállat vont, jobbra- vagy talán inkább balra-átot csinált, s ajtót nyitva, úgy félvállról kiszólt: „Hallja kentek, jöjjön be!“ Középtermetű, zömök férfi lépett be; vonásai feltűnő komolyak, haja felborzolt, orrán szemüveg volt. Meglehetős fólszegen hajolva köszöntött, a mit a fiatalabbik grófkisasszony, a tizenhárom éves Ka­rolina olyan furcsának talált, hogy felkaczagott.

Next

/
Thumbnails
Contents