Zenelap, 1891 (6. évfolyam, 1-20. szám)

1891-02-04 / 3. szám

2 Uj intendáns. Ebben a kérdésben hajókázva a tárgyiasság delejtáje szerint, valóban nehéz a személyeskedés Charybdis-örvényét úgy kikerülnünk, hogy az igazság Scylla-szikláján hajótörést ne szenvedjünk. Mert ime, czikkünk czime nem lehet „uj intendatura“, az intendáns pedig személy, akinek egyéniségétől nem minden hivatalos ténykedése, de mégis igen-igen sok függ ; a hivatal, vagy a méltóság, holnap is ugyanaz marad, ami tegnap volt; hatalmi köre, felügyelő és intéző feladata változatlan — de azt az egyéniséget, aki még tegnap az intendáns székében ülve rendelkezett, most itt váltotta fel, s mint mikor télen kívülről belő valaki, a külső légkörből legalább friss áramot bizonyosan hoz magával, de amelynek hidege megborzongatja-e a bennlevőket, az csakugyan a belépés módjától függ. Nem alacsonyodunk le a napraforgó szerepére . Zichy Géza gróf nem is az a kis calibre-ű szellem, hogy most kezdjen neki bárki is hódolni, merőben az uj méltóság fénye miatt. A rangjával nem kérkedő, hanem szellemével magának rég állást kivívott főur előtt eddig is kalapot emeltünk, — de tisztünk, a sajtó tisztje s főképen a szaklapé, ezentúl is a dolgok valódi ismerete és helyes mérlegelése, a szemet nem hunyó, tárgyias ítélés lesz. Ahogyan, most egy éve, a most eltávozott intendáns zárszámadásának kétes tételeit éles és nem kedvező világításba helyeztük, ma pedig, gazdálkodását (mint ilyet) helyeseljük s pénzügyi eredményeinek őszintén örülünk: úgy fogunk igazságot szolgáltatni mindig a Beniczky Ferencz főispánt intendansi székében felváltó grófnak is. Addig is, mig a homo novusnak az uj körben múltja lesz, mig működése felől ítéletet alkothatunk magunknak , reméljünk. S reméljük a legjobbat — nem merő életelvből, magunkra erőszakolt kötelességből hanem azért, mert Zichy Géza gróf egyénisége s az intendansi hivatal előtt befutott pályája minden ügybarátban csak szép reményeket ébreszthet. Kevés tollforgató mágnásunk közt úgyszólván ő az egyetlen költő; e téren már kora ifjúsága óta működik s ma az élete delét élő férfiúnak már több évtizedes poétai neve van. Verseit a legelőkelőbb lapok közölték, kötetben a Petőfi-Társaság adta ki ; s nemcsak egy-egy hangulatos perez rövid szülöttei a gyöngéd rímek : három olyan elbeszélő költeménye van a nemes grófnak, melyek mindegyike betölt egy-egy kötetet („A boldogság útja“ „A leány vári boszorkány“, „Alár“), s terjedelmével a gazdagabb ért s a költői munkálkodás szeretetét bizonyítja. Színházaink élére pedig nem volna elégséges egy ügyesen számító kalmár; kell, hogy vezetésüket egy költői lélek teljesítse. Zichy Gézától bizton elvárjuk, hogy nemcsak az előkelő rangjával járó modornál Az utolsó Frontin. — A „Zenelap“ eredeti tárczája. — Francziából: Serly Lajos. Baptist szándéka nem teljesült szó szerint. Rövid tanácskozás után elhatározták, hogy a kapitány megőrzi rangját és czímét, du Loup gyalogos pedig, mint tehetséges fiatal művész fog bemutattatni Signora Rosettinek, miután úgy is kivétel nélkül, minden polgárnak, megnyíltak a franczia hadsereg sorai. Signora Rosetti körülbelül huszonkét éves lehetett, nem volt éppen szépnek mondható, de ábrándos, halvány arczával, nagy élénk szemével, holló fekete fürteivel, s mindenek felett kifejezésteljes, szellemdús tekintetével, kedvesnek sőt bájosnak találta mindenki. Elfogadó termében várta a kapitányt. Az ajtó nyílásra fölemelkedett karosszékéből, nem is látszott meglepetve lenni, midőn a tiszti szolga lépett be a kapitány előtt. Teljes szívvel és bizonyos kellemmel hallgatá a szavakat, melylyel Baptist őt bemutatá s miután vendégeit helylyel megkínálta, így szólt az egyszerű közkatonához: „Ön tehát művész, uram?“ „Igen asszonyom.“ „Festész, szobrász, vagy zenész ?“ „Zenész asszonyom.“ „Valóban! Hisz ez nagyon kedves. Mily szerencse ! Egy zenész, egy énekesnőnél!“ „S hozzá kitűnő zenész!“ fűzte hozzá maga részéről a kapitány. „Nem közönséges zongorista, hanem zeneszerző — egy kitűnő zeneszerző!“ „Egy szót se higyjen belőle asszonyom! Irántami barátságában túloz a kapitány úr!“ szólt serényen a közkatona. „Egyátalán nem!“ mondá Baptist, miközben gyorsan felemelkedett. „S hogy állításomat igazoljam, partitúrája bőröndömben van, s mindjárt el is hozom. E szavak után kimenni készült, midőn Fiorina jelenté, hogy az ebéd fel van tálalva. Rosetti Emma karját nyújta a közkatonának, a kapitány pedig Fiorina állát megcsipkedve suttogol . Te kis hamis, mily kár, hogy nem lehetsz velünk ! Beléptek az ebédlőbe. Az ebéd igen kellemesen folyt le. A válogatott ételek és kitűnő borok kedélyes hangulatba hozták a társaságot. Csakhamar igen élénken folyt a társalgás a Signorina és du Loup, a közkatona között. A Signorina csakhamar észrevette, hogy szellemdús, művelt fiatal emberrel van dolga. — Ami a kapitányt illeti, az mindinkább kezdé levetni katonai méltóságának terhét és felvenni a vele született szakmáját. — Figyelt urának legkisebb mozdulatára s arra törekedett, hogy miben se legyen hiánya, majd poharát töltötte meg, majd felkelt és tányért váltott neki, és egész büszkeséggel vette ki a csodálattól elhüledezett Fiorina kezéből a tálakat s felszolgált a Signorának, ki az egész dologból egyáltalán mit sem értett . . . Végre azonban minden kiderült. Midőn a Signora, du Louptól operájának czimét tudakolá: ez azt felelé, hogy: „Validé sultána“, „Validé sultána?“ kiállt meglepetve a Signora. „Hiszen így ismerem operáját! Ott voltam az első előadásán !“ „Így tehát asszonyom“, mondá du Loup „jelen volt annak teljes megbukásánál is.“ „Mondja inkább uram, a meg nem érdemel Z E N E LAP.