Zenész, 1947. április - 1948. december (1-2. évfolyam)

1947-04

KÉZIRAT GYANÁNT A MAGYAR HIVATÁSOS ZENÉSZEK SZABAD SZAKSZERVEZETÉNEK LAPJA BUDAPEST 19 4 7 ÁPRILIS 9elsza,ba,dulá$ Egy álló esztendeig, 1944 már­cius 19-től 1945 április 4-ig nyögte az ország a náci-nyilas uralom kín­jait. Külföldi történészek még ma sem értik, hogyan volt lehetséges, hogy a lejtőn egyre sebesebben zuhanó germánság magával ránthatta Ma­gyarországot a mélybe. A megza­varodott német hadvezetés már csak kapkodott és a réseket tömte, a lemberg-odesszai vasút elvesz­tésével pedig kettészakadt a német arcvonal. Ezért kellett, a balkáni összeköttetés biztosítására megsze­rezni a magyar vasutakat s útháló­zatot. A külföldi történészek csodálkoz­hatnak, de mi tudjuk, hogy a meg­szállás feltételei adva voltak. Hu­szonöt esztendeje puhították a ma­gyar gerincet, hogy minden hata- lom elé szolgaian görbüljön. Az ellenforradalmi klikknek, melymeg- nyergelte ezt az országot, nem veit más választása: a Vörös Hadsereg­től és saját népétől való páni fé­lelmében minden eszközt megra­gadott, hogy uralmát ideig-óráig fenntartsa. Inkább hajbókolt a né­met csizmák előtt, semhogy se­gítségül hívja és megossza hatal­mát a néppel. A sors iróniája és a történelmi szükségszerűség törvé­nye, hogy végül mégiscsak kicsú­szott kezükből a hatalom, még pe­dig azok ölébe, akiket saját keblü­kön melengettek, akiket ők nevel­tek nagyra, akik még náluk is ke­zesebbeknek bizonyultak a néme­tek számára. 1944 március 19-től 1945 április 4-ig a magyarság legszomorúbb esztendeje, a megszállás napjától az utolsó német katona kiveréséig. Ez év alatt kivérzett az ország er­kölcsileg, politikailag, gazdaságilag és hogy nem pusztult bele, az csak a Vörös Hadsereg és a Szovjet­Unió vezetőségének nagylelkűségén és az elnyomott osztályok, a mun­kásság és parasztság hallatlan vi­talitásán és rugalmasságán múlott. Április 4. figyelmeztető arra, hogy ne hagyjuk kiszolgáltatni mégegy- szer szabadságunkat azoknak, akik nyakunkra telepedve ismét imperia­lista hatalmaknak adhatnák el az or­szágot, a dolgozók verejtékét és vérét. Április 4. emlékeztető arra, hogy fennmaradásunkat, önállóságunkat a szabad népek hazájának, a Szov­jet-Uniónak köszönhetjük, mely sa­ját fiainak vérével szabadított meg bennünket a gonosztól: külső és belső ellenségeinktől. Amikor április 4-én, a Felszaba­dulás ünnepén kegyelettel adózunk a Vörös Hadsereg hőseinek emlé­ke előtt, fel kell vetnünk azt a kér­dést, vájjon meg tudjuk-e becsül­ÜDVÖZLET A munkásmozgalomnak legszéle­sebb alapja nemcsak most, azelőtt is a szakszervezetek voltak. Az a munkás, aki belépett saját gazda­sági é,s politikai érdekei megvé­dése céljából valamelyik szakszer­vezetbe, egy olyan közösség tagja lelt, amely megtanította őt arra, hogy mi az osztály érdeke. A szak- szervezetek szervezése akárcsak a munkásmozgalom egyél) megmoz­dulásai is, alulról indul. Indító oka mindig az volt, hogy néhány mun­kás megértette a közösségben rejlő harci erő nagyobb lehetőségét. A szakszervezetek tehát azért voltak mindig harcosok, mert céljaik kö­zött legelső helyen állott jobb éle­tet, megélhetési lehetőségeket biz­tosítani tagjaiknak. Ez a törekvé­sük mindenkor a tőkések érdekeibe ütközött és mivel a munkabérek kérdése nemcsak elméleti, hanem ni szabadságunkat, amelyért nem küzdöttünk meg. Szerencsénkre, vagy szerencsét­lenségünkre még nagyon sok har­colni valónk van ezért a szabad­ságért, de nehéz utunkat bevilá­gítja a magyar múlt és közelmúlt mártírjainak, Dózsának, Martino­vicsnak, az aradi 13-nak, Sallaynak, Fürstnek, Ságvárinak, Schönherz- nek, Rózsának, Bajcsi-Zsilinszkynek dicsősége, ami azt is bizonyítja, hogy nagyobb távlatban még sem kaptuk szabadságunkat olyan egy­szerűen, ezüst tálcán felszolgálva. Zápolya tüzes trónjától a csendőr­pribékek golyójáig változatos ha­lálnemek lestek a magyar haladás hőseire. Megpörkölt húsuk és frecs- csenő vérük századokon át termé­kenyítette a magyar földet, míg végre kisarjadt belőle a szabadság piros virága. napi gyakorlati probléma, ez a leg­fontosabb kérdés állandóan ébren- tarlotta a harcot köztük és a mun­káltatók között. A szakszervezetek feladatai a fel­szabadulás óta. kiszélesedtek. Ma már nemcsak ellenzéki politikát kell folytatni. De azl is. Tudjuk1 mindnyájan, hogy az ország irá­nyításában, de még a termelés irá­nyításában is részi vesznek ma már a szakszervezetek, sőt politikai éte­lünk döntő tényezőivé váltak. És ennek ellenére is kell néha ellen­zéki, vagy mondjuk inkább har­cos politikát folytatni. 31a egyes szakmák saját külön forradalmaikat vívják, esetleg más szakmák ellen is. Hiszen vannak olyan szakszervezetek, amelyek tag­jaik legelemibb jogait sem tudták még kivívni, míg mások évtizedes múltjuk alatt olyan előnyökhöz ju­Irta: VASVÁRI ISTVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents