Zenész, 1947 (2. évfolyam, 1-8. szám)

1947-01-01 / 1. szám

1. oldal hofii) »cigányzene és négerzene« mellett kora reggeli leadásában ál­landóan és napközben is gyakran közvetít népdalokat igen jó elő­adásban. Természetesen mi is tudjuk, hogy a zenei anyanyelv tanításának óvo­dákban és iskol­ákban kell elkez­dődnie. A nevelők nagy része ma még­ alkalmatlan erre a feladatra, de közoktatásügyünk és ezen belül nevelő­képzésünk demokratizálásá­val ez automatikusan javulni fog. fis végül térjünk rá a cigányze­nére és a cigányzenészség ügyére, melyeket a cikk szokatlanul éles hangja és tárgyi tévedései miatt sem hagyhatunk megválaszo­latlanul. Veres Péter sematikusan szembe­állítja a népzenét a cigányzenével, mint egymással ellentétes, egymást kizáró dolgokat, melyek között leg­feljebb annyi az összefüggés, hogy a cig­ányzene a népzenének kóros elfajulása, magyarságából kivetkőz­­t­etett, idegen néplélekbe ültetett változata. Ez így természetesen nem igaz. Nem szabad megfeledkezni azokról az érdemekről, amelyeket az egy­más után következő cigány generá­ciók azáltal szereztek, hogy száz­éves magyar nótákat, régi kesergő­ket, verbunkosokat, csűrdüngölőket mentettek át a jelenbe. Amit ezek­hez művészképességeikből hozzáad­tak, az nem a magyar nóta »elpos­­ványosítása«, hanem fejlettebb tech­nikai képességeik által modernebb hangszerekre való (pl. hegedű) át­ültetése és olyan valóban szokatlan, új díszítések alkalmazása, melyekre a régi magyar hangszerek kezdet­legessége folytán addig nem adó­dott lehetőség­. A cigányok az elmúlt századok­ban mindig a magyarság szájaíze szerint muzsikálták dalaikat és tán­caikat. Természetesen az uralkodó osztályok ízléséhez igazodtak, de ezt a társadalmi viszonyok és tár­sadalmi szükségletek eléggé magya­rázzák. Ha Veres Péter szerint a falvak ifjai­­ belesüllyednek a dzsentri Magyarországtól örökölt cigány zenés ... zenei mocsárba , akkor önként adódik a másik kér­dés is: vájjon a sírni-vig­adás kü­lönlegesen cigány magatartás-e, vagy csupán kifejezése a dzsentrié­nek. A cigányzenész kétségtelenül ki­szolgálója volt az uralkodó társa­dalmi osztályoknak, a cigányzene mindenkori tükre a kiszolgált osz­tály zenei átlag­igényének. Ha ez az igény lejjebb szállott, a cigány­zenének is hozzá kellett idomulnia. A fejlődő kapitalizmus polgári ré­tegének alantasabb ízlése így került felszínre éppen a cigányzenében: sok olcsó műdal és sláger tette isza­possá és rontotta meg­ az addig egy­öntetűen népi eredetű muzsikát. A cigányzene bizonyára alkal­mazkodni fog az új idők igényei­hez is és most már a parasztság és munkásság mellett állva visszanyúl a magyar muzsika tiszta népi for­rásaihoz és ezáltal kiveszi részét abból a kul­túr­haladás­bol, melyet a demokrácia maga elé tűzött. De ehhez az is kell, hogy régi ha­mis faji általánosítások visszacsen­­géseként ne beszéljen senki a ci­gány­­ undok szolgaszelleméről, ha­zug­, siránkozó érzelgősségéről és fülünkbe hajló hízelgéséről­­, mert ezzel sem az emberi szolidaritás­nak, sem a demokráciának nem tesz szolgálatot. DR HAT­ÁSZ JENŐ A SZAKSZERVEZET TAGJAI az 1945—46.-ik évi slágereink kottáit ingyen kapják! Kedvezményes előfizetés vidékre is 12 hónapra 10­0 forint. MHRNITZ ICSÍRDIS zeneműkiadó , zeneműkiadó Vili., József kft 37 IV., Verts P-né u. 6 ZENÉSZ 1947. január Állítsunk mérleget! Azok, akik ma mérleget állítanak bizonyos eredményekről, csaknem valamennyien elkövetnek egy igen nagy hibát. Eredményeiket az 194­6- os rendkívüli viszonyokhoz mérik, ahelyett, hogy a két világháború­ kö­zötti idők látszólag békés viszonyait tennék vizsgálat tárgyává. Hiba ez és igen sok tévedésre adhat okot. Hiszen az ostrom utáni viszonyok annyira természetellenesek és tart­hatatlanok voltak, hogy azoknak feltétlenül magukban kellett hor­dozniuk a dobjak bizonyos mérté­kig való megoldását. Akkor az em­ber puszta életlehetőségeinek meg­teremtéséről volt szó. Ki ne igye­kezett volna hát valamilyen módon közreműködőd a saját élete meg­mentésén? Azóta sok minden történt. A kö­telességek már nem olyan világo­san jár­hatók, mint akkoriban. Uta­kat hoztunk rendbe az országban, de utak keletkeztek a vélemények­ben is. Ma már sokan hiszik, hog­y nem csak egy úton lehet járni. És igazuk is van. Csak egy, amiben nincs igazuk: aki haza akar érni, annak haza felé kell indulnia. Az utolsó évek eseményei a nyi­tot­ts termieknek megmutatták a fel­szín alatt rejlőt hajókat. Mindenki­nek, aki tudni akarta, bebizonyítot­ták, hogy korántsem volt olyan nyugalom és béke, ahogyan azt a politikával nem foglalkozók láttik. Akinek vagyona volt, el kellett ve­szítse a vagyon biztonságára vetett hitét. Hiszen az­ ingatlan, a ház, a bombázás következtében elpusztult, az ingó péniig sokkal szeszélyeseb­ben cserélt gazdát, mint azelőtt. A háborító konjunktúra új vagyono­kat termelt, önállósítási alapok, ra­bolt javak új gazdasági közép és felső rétegek kialakulását tették le­hetővé. Válaszolhatnák erre azt, hogy ke­vesen voltak, akiknek vagyonuk volt. Ez igaz. Az ország lakossága számarányához viszonyítva csak­ugyan kevesen. Azonban ez a kis létszámú társadalmi réteg volt a hangadó. De kiábrándulhattak, felébred­hettek a konzervatív véleménynek is. Megláthatták a háború folyamán a múltat sóvárgók, hogy szentimen­tális nyugalomvágyuk veszélyes sa­­ját magukra nézve is, hiszen a há­borút csak az a nép nyerhette meg, amely jól felkészült géppel, hadi-

Next