Zord Idő, 1920 (2. évfolyam, 1-22. szám)
1920-09-16 / 18. szám
A magyar egyetem 827 Ezek ismerős és a vezetőkörökben bizonyára szimpatikus hangok, mert ez a magyar demokrácia feljajdulása volt a magyar reakcióval szemben, az Urnák ezerkilencszáztizenhét esztendejében és bizonyos nemzetiségi kérdéssel kapcsolatosan . . . Ezzel feleltünk arra is, hogy kinek kell a magyar egyetemet szubvencionálnia, hiszen a szociális gondolat kérdi és ez elöl kitérni nem lehet,: „mire való az állam és mire való a nemzet, ha nem arra, hogy fussa benne az én számadásom is, fussa úgy mint bárkié másé“ . . • * Jobb szerettük volna nagyon melegen köszönteni a magyar egyetemet és jobb szerettük volna, ha nem kellett volna érveket felsorakoztatnunk. Sőt legjobban szerettük volna a két egyetemet egymás tőszomszédságában, mint két olyan kultúrintézményt üdvözölni, amelyek érzik elhivatottságukat és érzik missiójukat. És e missió mi lenne más, mint a lelkeket megszabadítani röghöztapadt és kicsinyes ideológiákat és eltölteni azokat a kultúra szolidaritásának hitével és e szolidaritásnak minden boldogságával . . . Zárug József: SZONETTÉ, ebéd után, Ha szivart gyújt gyufám S a lenge füst fellyője szomorú : (Etgondolom, jó volna egy fiú, Ki úgy nevezne : édes jó apám ! Szívemben Hordom őt, Itt én vagyok, Szért olyan szomorú a szívem, literi benne stetfonig bánatát viszem, S a szememben is Itt Els Itonny ragyog.