Zord Idő, 1920 (2. évfolyam, 1-22. szám)

1920-09-16 / 18. szám

859 A gyáva ellenforradalmár lesz, akinek ezer koronája van. És akinek nincs, az meg azért lesz, mert nem engedi elvenni a reményét annak, hogy valaha ezer koronája legyen. JUDIT:­­egy ide­g halott halv­ány­an áll és nézi Lázárt. Egy­szerre magánkívül feléje rohan, nyakába borul. Szeretlek, szeretlek, nem vagy gyáva, az én hősöm vagy! {Urak halkan esStepanits kissé szomorúan utánuk sompolyog.) UMk jelenet. {Lázár, Judit) LÁZÁR: {szelíden lefejti magáról Juditot) Kérem, Judit, maga egy óriási tévedésnek az áldozata. JUDIT: {erőszakosan, szerelmesen) Ne mentegesse magát, úgyis tudom, én vagyok a hitvány. Simon csak engemet jelentett fel, Hodály pedig akart tévedni, mert gyűlöli magát. Félti magától a hatalmát. S maga vállalta helyettem­­ó büntetést. Oh, csak ne jöjjenek vissza magáért. Mert ha jönnek, együtt megyünk a bör­tönbe, bitóra... LÁZÁR: (ridegen) Kérem, Judit, hagyjuk a romantikát. Ebből ki kell gyógyulnia. Megmondtam, hogy maga tévedésben van. Ez az egész jelenet komédia volt. Nem vette észre ? JUDIT: Igen, igen, tragédiának indult s maga komédiává egyszerüsítette a lélekjelenlétével. Mennyire félreismertem magát! Szeretem ! LÁZÁR: (élesen tagolva) Az egész jelenetet elestől végig én rendeztem. A maga férficselédségét én tanítottam be és a fegyvert én adtam nekik. Simon Jánost én küldtem Hodályhoz, hogy en­gem jelentsen föl. Csak egy ember volt jóhiszemű a támadók ré­széről, aki becsületes szándékkal akart itt rabolni és gyilkolni . Hodály, a város réme, akit én tettem bukott emberré a szovjetnél. Ő gyűlöl engem s le is lövetett volna. JUDIT: (révedezve, félénken) Őrültségeket beszél, Péter, maga most elakarja lopni életem legszebb perceit. (Könyörögve) Ugy­e, csak tréfál ? Ugy­e, nem mond igazat ? LÁZÁR: Amit mondtam, igaz. Az egész betörést előre be­széltem meg a férficselédeivel. Győződjék meg róla, ha nem hisz nekem.

Next