Mult és Jövő, 1930 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1930-01-01 / 1. szám
* ZSIDÓ MŰVÉSZETI, IRODALMI, TÁRSADALMI ÉS KRITIKAI HAVI FOLYÓIRAT * SZERKESZTI: DR. PATAI JÓZSEF * XX. ÉVFOLYAM, 1930 JANUÁR Patai József: Uj fák erdeje indul H ősi hallottaink emlékét élő fával megörökökíteni az ősök földjén, a Halál árnyékában pihenők neveit hűs árnyékot adó ligetekbe plántálni a pátriárkák és próféták hegyei között, mély és szentséges zsidó gondolat, amely valóban csak a Biblia bölcsőjében sarjadhatott. Ott, hol a fát élőlényként becézték és dédelgették évezredeken át. Ott, hol az Élet fájának fogalma fakadt, az ״ Éc chájim“, az Istenség közelében járó Éden-ember szimbóluma. És az ״Éc chájim“, mint a zsidó népet örökzöld lombosodásban tartó Igazságnak jelképe, ״ Élet fája azoknak, akik ragaszkodnak hozzá és aki támogatja, boldog“. És Élet fája lesz minden egyes emlékfa, amelyet egy-egy hősnek a nevével ültetnek az ősi talajba, hogy örök gyökeret verjen Júda, Somrón, és Galil gránátkövei között és segítse virágzani, meggyökeresedni és terebélyesedni az évezred után újjászületett ős-új életet. Aki a Szentföld arab-török dúlta mai kopárságát látja és visszagondol arra, mit jelentett a fa, a növény, hajdan Izrael fiainak, megérti, hogy a zsidó zsoltáros az ellenség pusztításának csúcspontját abban a kegyetlen irtásban érezte, mely ״reávall, fejszékkel sújt felülről fák lombozatában. ״Jivadá kemévi lemaála biszvach éc kardumóth“. A zsidó törvény még háború esetén, ellenséges földön is tiltotta ezt. ״ Vajjon ember-e a mező fája, hogy ostromra indulhatna ellened?“ A védtelent megtámadni, a bántani nem tudót bántalmazni pedig a zsidó etika törvénye szerint égbekiáltó bűn, akár mienkről, akár idegenről van szó. Akár emberről, akár állatról, akár növényről. Mintha lelke volna az élő fának. Mint csecsemőt babusgatták a zsenge csemetét. ״Minden növény mellett angyal áll és paskolja gyöngéden: Nőjj, nőjj“. Ringatja felülről az ég harmatos szellője és táplálja alulról a mélységek forrása. Csak így tudja átvágni a kemény judeai sziklák bazaltját. ״Az erdő minden fái ujjonganak az Úr előtt.“ És midrási legendák szóltak a tibériási pálmáról, mely elsorvadt szerelmi bánatában, mert egy jerichói pálma után epekedett. Élő, oltalmazó tápláló társnak érezték a fát. És reá is alkalmazták az emberi lélek elszakadásáról szóló poétikus hitet: ״Mikor egy fát kivágnak, a hangja elhal világ végétől világ végéig. És minden újravirágzásban, minden új lombosodásban a feltámadás vigasztaló allegóriáját látták. Mindig újabb és újabb áldással hálálkodtak a Teremtőnek ״ aki világában jó teremtményeket és szép fákat alkotott. Egy sorba helyezték a kettőt. És mikor a történelem vihara kitördelte Izrael fáinak törzseit, bizakodva bíztak a gyökerekben, melyek mélyen ereszkedtek belé az ősi földbe. Még Babylon vizei mellől is szállt a szózat, az ezékiéli ige a díszefosztott, feldúlt Jeruzsálem felé: ״Még virágba szökkentem a kiszáradt fát!“ A kiszáradt, kitépett fákat szaporán új friss hajtással pótolni, életbevágó szükségszerűség a Szentföld földjének, vizének, levegőjének egyaránt. Csak így lehet gyógyítani az Anyaföld sebeit, melyek sajognak és tátonganak évezeredek óta. Csak így lehet édessé, egészségessé varázsolni a vizet, amelyet mocsarakká tapostak Edom kíméletlen lábai. Csak így lehet tisztává, üdítővé tenni a levegőt az építő, úttörő halucok, feltámadt makkabeusok nemzetsége számára. Szentségesen szép zsidó gondolat: cyprust, pálmát, sykomorát ültetni az elesett zsidó hősök nevére a feltámadó Szentföldön. Mintha bolyongó lelkek szállanának a Gálutból, hogy egyesüljenek Galilea hőseinek lelkével. És egy erdő indul el Tél-Ohájról, Élet-halmáról, minden lomb más nevet susog, minden ág más világtájról zizeg, de minden rügypattanásból, minden levélfakadásból a feltámadás dala zendül. És mintha teljesülne Jesaiás látomása: ״A hegyek és a dombok ujjongva zengenek és a mező minden fái tapsolnak tenyerükkel, a tövis helyébe Cyprus magasodik és a bogáncs helyébe mirtus nő, és lészen az örökkévalónak örök jeléül, nem vágatik ki többé sohasem.“ 3 1•