Borsszem Jankó 1868-1936

1868-ban jelent meg a legnépszerűbb dualizmuskori élclap, a Borsszem Jankó első száma, mely Ágai Adolf főszerkesztő gondozásában került az olvasókhoz. Művészi igényű karikatúráival, szatirikus írásaival a Borsszem Jankó fennállása első fél évszázadában több mint kétezer fős olvasótábort toborzott magának, csökkenő népszerűséggel pedig egészen az 1938-as esztendőig fennmaradt. Ágai Adolf, az újság első szerkesztőjének bevallása szerint a Borsszem Jankó születése a kormányzó Deák-párthoz, közelebbről pedig Andrássy Gyula miniszterelnökhöz kötődött, aki Az Üstökös és a Bolond Miksa baloldali – tehát ellenzéki – fordulatát látva egy olyan élclapot akart alapítani, mely válaszol a ’48-as alapokon politizáló és bíráló körök támadásaira. A lap jobboldali, liberális szellemben készült, főszerkesztője ezért fontosnak tartotta, hogy vetélytársaival szemben inkább a nyugaton divatos formákat vegye át: a Borsszem Jankó megjelenésében, karikatúráival és cikkeivel ezért főleg a brit Punch és a német Fliegende Blätter felépítését másolta. Az első számban Ágai még csak a munkafolyamatok összehangolásában vett részt, a bemutatkozó példány rajzai a baloldali élclapoknál is alkotó Jankó János, illetve a bécsi Kollarz tollából származtak, az írók között pedig ott találjuk többek között Vas Gereben, Gyulay Pál és Kecskeméthy Aurél nevét is. Az első szám sikere után a vetélytársak megakadályozták, hogy Jankó a Borsszem Jankóban közölhesse rajzait, így Ágainak új rajzolót kellett keresnie, ami Magyarországon ebben az időben szinte lehetetlen feladat volt. Ennek következtében 1870-ig a cseh Karel Klič készítette a karikatúrákat – ezután Jankó visszatért a Borsszem Jankóhoz –, ebben az időszakban pedig az újság belső felépítése is mindinkább kiforrott. Megszülettek az élclap később híressé vált karakterei, akik a magyar társadalom jellegzetes alakjait figurázták ki: ilyen volt a vidéki földesúr, Mokány Berci, Sanyaró Vendel köztisztviselő, Mihaszna András rendőr, a mucsaiak gyülekezete, vagy Spitzig Iczig, a zsidóság stílusjegyeit is magán viselő nagypolgár alakja. Ezeket a szereplőket túlnyomórészt a főszerkesztő találta ki, aki Csicseri Bors álnéven később újságíróként is részt vett a Borsszem Jankó munkálataiban. Az élclap készítőinek törzshelye idővel a Kávéforrás nevű népszerű kávéház lett, ahol az évtizedek során változatos, de mindvégig tehetséges társaság gyűlt össze a kormánypárt védelmében harcba szálló újság elkészítésére; túl azon, hogy egy ideig Arany János – és még számos névtelenségbe burkolózó neves irodalmár – is dolgozott a lapnak, állandó munkatársa lett többek között a később legendává nőtt Rákosi Jenő, Dóczy Lajos és Hevesi Lajos is, miközben a karikatúrák a páratlanul tehetséges Jankó János, majd az Amerikában is szép karriert befutott Faragó József keze munkáját dicsérték. A Borsszem Jankó nekik köszönhetően a dualizmus évtizedei alatt – több mint 2000 előfizetővel – lekörözte a hasonló tematikájú újságokat, és egészen a Monarchia összeomlásáig a csúcson maradt. Az első világháborús vereséget követő politikai felfordulás után a Borsszem Jankó is újjászületett, második pályafutása azonban már sokkal inkább a dicső múltról, mintsem az akkori teljesítményről szólt. A Horthy-korszak alatt az élclap lassan elveszítette olvasóközönségét, példányszáma egyre alacsonyabb lett, mígnem 1938-ban, hét évtized után megszűnt.

Terjedelem: 40 ezer oldal

Tartalomjegyzék