Családtörténeti Értesítő 1899-1901

A lemezen megvásárolható kiadványunk egy nagy és három kisebb családtörténeti folyóiratot tesz közzé: a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság ma is aktív közlönyét, a Turult (1883-2010), a Komáromy András és Pettkó Béla által szerkesztett „Nagy Iván” című családtörténeti értesítőt (1899-1901), a Sándor Imre és Sebestyén József által Kolozsváron kiadott Genealogiai füzeteket (1903-1914), valamint a Magyar családtörténeti szemlét (1935-1944) Baán Kálmán szerkesztésében.
1883-ban alakult meg az az új tudományos társaság, amely a történelemnek addig elhanyagolt társtudományait, úgymint a heraldikát, diplomatikát, sphragistikát [pecsétisme], genealogiát, valamint a magyar családok történetének okleveles alapon való művelését tűzte ki céljául. Tagjai között éppúgy megtaláljuk a fenti tudományágak jeles tudósait, mint az arisztokrácia számos prominensét.
Ez volt a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság, melynek közlönye, a Turul, 1943-ig negyedévente megjelenve szolgálta a fenti tudományágak művelőit, szerelmeseit. Utána két összevont évfolyam kötete látott napvilágot (1944-1946 és 1947-1950), majd 1992 óta – a folyamatosságot jelző 1951-1992 kötettel, azóta ismét negyedévente – mint a Magyar Történelmi Társulat, a Magyar Országos Levéltár és a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság közös közlönyeként jelenik meg.
Az első számban a tudós társaság alelnöke, a jeles családtörténész, Nagy Iván így fogalmazta meg az egylet és egyben a folyóirat hitvallását: „Mi is egyetértünk a római költővel, hogy «Nobilitas sola est, atque unica virtus» [Mert az erény az egyetlen tiszta nemesség]. Épp azért ennek külső emblemáit, a miket az emberi természet kiirthatlan hajlama alkotott, a miket a kegyelet ápolt, a történelem registrált, s a művészet gyámolított: sem a tudomány, sem a nevelés nincs hivatva megsemmisíteni. Sőt, éppen társulatunknak és közlönyünknek a tudomány érdekében hivatása leszen ezen a téren az elfogúltság mérséklése; a téves fogalmaknak helyes irányba vezérlése; az ál- és hiú feltevések kiirtása, szóval a hazai származás- és czímertan alapos szakismereteinek a kor színvonalához mérten hiteles és tudományszerű művelése.”
A Turul máig a családtörténészek, heraldikusok alapvető forrásműve, korszerű formában való közzététele jól szolgálja a téma iránt érdeklődő tudósokat és laikusokat egyaránt.

Terjedelem: 18 ezer oldal

megvásárlás az arcanum.hu oldalon

Tartalomjegyzék