Csillagászati Lapok 1938-1944

A Csillagászati Lapok a Királyi Magyar Természettudományi Társulat Csillagászati Szakosztályának negyedévente megjelenő folyóirata volt. „1932-ben, a gazdasági válság következtében, megszűnt a Stella Csillagászati Egyesület Stella c. folyóirata és a Stella-Almanach. 1933-ban az Egyesület beolvadt a Természettudományi Társulatba és azóta mint annak Csillagászati Szakosztálya folytatja működését. Most, főleg a Természettudományi Társulat áldozatkészsége folytán, Csillagászati Lapok címmel új csillagászati folyóirattal lépünk a nyilvánosság elé. A Csillagászati Lapok célkitűzése lényegesen tágabb, mint a Stelláé volt. Nemcsak a csillagászat haladásáról akarjuk tájékoztatni olvasóinkat, hanem helyet adunk önálló szakcikkeknek éspedig nemcsak a csillagászat, hanem minden rokon tudomány köréből is. A régi Stella folyóirat kizárólagos népszerű volta miatt nem terjeszkedhetett ki az elméleti csillagászat ama fejezeteire, amelyeknél a matematikai formalizmus elengedhetetlen. A Csillagászati Szakosztály tudományos jellegének megfelelőleg most ilyen tárgyú referáló közleményeket is hozunk. Ezzel hazai tudósainknak akarunk újabb lehetőséget nyújtani kutatásaik és dolgozataik megjelentetésére. Természetes, hogy ezek mellett általános érdekű, közérthető ismertetéseket is fogunk közölni, úgyhogy minden művelt olvasó tudomást szerezhet lapunkból a csillagászat fejlődéséről és újabb vívmányairól. Minden erőnkkel igyekezni fogunk, hogy új folyóiratunkkal a művelt nagyközönség és a szakkörök megelégedését kiérdemeljük.” - írta Dr. Wodetzky József, a Csillagászati Szakosztály elnöke az első szám előszavában.

Terjedelem: 2 ezer oldal

Tartalomjegyzék