Hasznos mulatságok 1817-1840

A „Hasznos Múlatságok. A’ Hazai ’s Külföldi Tudósításokhoz Toldalékúl írta ’s kiadta Kultsár István” 1817-ben indult, a Hazai és Külföldi Tudósítások - 1840-től Nemzeti Újság - melléklapja volt. Alapító kiadója és szerkesztője 1828-ig Kultsár István, aki író, szerkesztő, kiadó és színigazgató is volt. Ő alapította 1806-ban, haláláig ő szerkesztette és adta ki az első hosszabb életű, rendszeres magyar fővárosi hírlapot, a Hazai Tudósításokat (1808-tól Hazai és Külföldi Tudósítások), amellyel a magyar nyelv, irodalom, művelődés és színészet ügyét szolgálta. A Hasznos Mulatságok szerkesztői 1828-tól Kovács Tamás, 1831-től Somogyi Csizmadia Sándor, 1832-től Galvácsy László, 1838-tól Apostol József, 1840-től Nagy Pál, 1842-ben Kovacsóczy Mihály. Kiadója 1828-tól Kultsár István özvegye, Perger Anna Mária. A hetente kétszer megjelenő lap az enciklopédikus ismeretterjesztő folyóiratok mintájára a költeményeken, történeti, földrajzi, etnográfiai, nyelvészeti, statisztikai témájú cikkeken és háztartási tanácsokon kívül számos természettudományi írást is közölt. A 19. század első felében megjelentetett Hasznos Mulatságok című lap korát tekintve muzeális értékű kiadvány. Képet ad a korabeli magyar nyelvről, a közéletről, az akkori tudományos eredményekről. A tartalom sokszínűsége, érdekessége és a szövegek szépsége ma is egyedülálló olvasmánnyá teszik.

Terjedelem: 16 ezer oldal

Tartalomjegyzék