Hévíz 1993-2016

Kulturális folyóirat.
"Új kulturális folyóiratot vesz kézbe minden kedves olvasónk, akinek felkeltette érdeklődését egy dunántúli kis város által útnak indított lap. Mi a szándéka egy fiatal város képviselő-testületének - 1992. május 1-jén kapott városi címet Hévíz - azzal, hogy kulturális folyóiratot alapított? Hévíz a fürdő mellett a kultúra városává is szeretne válni. Ezért már sok minden történt. Az egyik - immár megvalósult - elképzelés a HÉVlZ című folyóirat alapítása.
Hévíz képviselő-testülete a folyóirat alapító okiratában az évi négyszeri megjelenést határozta meg, ily gyakorisággal küldjük az Olvasóknak. Miről olvashatnak e kis folyóiratban? Megismertetjük Önöket a Hévízhez kötődő írókkal, költőkkel, szobrászokkal, festőkkel, zenészekkel. Szó lesz az itteni reményeink egyre gazdagabb - irodalmi, zenei életről. Visszatekintünk a múltba, mert ismertetnünk kell hazánk históriája mellett szűkebb környezetünk történelmét is ahhoz, hogy jövőnket alakíthassuk. Hévíz történetéről sorozatot indítunk, ismerje meg minden itt élő polgár
- fiatal és már nem fiatal - s azok birtokában gyarapítsa városunkat anyagi és szellemi értékekben is. "

Terjedelem: 7 818 oldal

Tartalomjegyzék